Kapu, 1992. november (5. évfolyam, 11. szám)
VILÁGSZERTE - Gulyás László: Trianoni határaink története 4. rész. A magyar jugoszláv határ
I VILÁGSZERTE 72 A békekonferencia A versailles-i békekonferencia 1919 januárjában ült össze, hogy ítélkezzen országok és népek felett, hogy a térképről a régi határokat eltörölje és helyébe újakat vonjon meg, hogy egyes népeknek szabadságot adjon, másoktól pedig elvegye. A konferencia megnyitása előtt két nappal, január 16-án Pasic tábornok egy emlékiratban körvonalazta a jugoszláv igényeket.1101 Eszerint: Jugoszlávia északi határa a Fertő-tónál indult volna, ahol Csehszlovákiával lett volna közös határa. Majd a határvonal a Rába, illetve a Zala folyót követte volna a Balatonig, hogy innen egy kissé délre lejtve Bajánál érje el a Dunát. Majd onnan a Maros torkolatáig ívelte volna át a Duna-Tisza közét. Mit jelentett volna e határvonal? Azt, hogy Jugoszláviához került volna az egész Dél-Dunántúl a Mecsekkel, a Pécs környéki szénbányákkal és Péccsel egyetemben. Továbbá az egész Bácska és Bánát. Francia tanácsra azonban a jugoszlávok mérsékelik - igaz csak kismértékben - követeléseiket, így az 1919. február 4-én hivatalosan benyújtott jugoszláv memorandum az alábbi északi határt javasolta:*111 Buziás - Zádorlak - Maros - Horgos - Mélykút - Bácsmonostor - DunaSzederkény - Diósviszló - Darány - Babócsa - Iharosberény - Murakeresztúr - Alsólendva - Szentgotthárd. Az írásbeli beterjesztéssel majdnem egy időben a jugoszláv delegáció szóban is előadhatta igényeit.Ez két részletben történt meg. Első alkalommal csupán Jugoszlávia bánáti igényeiről volt szó. Mivel a konferencia ezt a kérdést teljesen külön kezelte.Ennek oka az volt, hogy a Bánátra két antant szövetséges, Jugoszlávia és Románia is igényt formált. (A bánáti kérdésről lásd „A magyarromán határ története” című cikkünk megfelelő fejezetét.) A második alkalommal február 18- án, amikor a jugoszláv békedelegáció - Pasic miniszterelnök, Trumbic külügyminiszter, Veszic párizsi követ - megjelenik a Tízek Tanácsa (ekkor ez a konferencia legfőbb szerve) előtt, a Tanács gyorsan elintézi az előterjesztést. Jugoszlávia területi igényeit egy szakértői bizottság elé utalják tanulmányozásra (az olasz-jugoszláv határszakasz kivételével). Az amerikai külügyminiszter javaslatára a jugoszláv igényeket a román igények vizsgálatára létrehozott bizottság kezdte el vizsgálni. A román-jugoszláv bizottság működése A bizottság munkájára a bizottság francia és olasz tagjainak csatározása nyomta rá a bélyegét. Lloyd George - aki angol miniszterelnökként vett részt a konferencia munkájában - erről így ír:*12) „...A franciák ... a magyarokat is ellenséges népként kezelték, akikre nem számíthatnak majd semmilyen jövőbeli küzdelmükben a teutonok ellen. Bárhol merült fel ellentét egyrészt a lengyelek, csehek, jugoszlávok vagy románok, másrészt a németek és a magyarok között, a határbizottságok francia tagjai határozott és nyilvánvaló részrehajlást mutattak az előbbiek javára az utóbbiakkal szemben... Másrészt Olaszország ellenséges volt a jugoszlávokkal szemben, s nem óhajtották az uralmuk alá kerülő területeket növelni. Magyarország és Jugoszlávia esetében ők (az olaszok) erős támogatásban részesítették a magyar ügyet.” A fenti viták után, március 18-ra a bizottság kialakította állásfoglalását Jugoszlávia északi határairól. A Bácskában - ez volt az egyik fő vitatott kérdés - a határ Bácsmadarastól Kígyós vonalát követte és Bezdántól valamivel északra érte el a Dunát (Tehát gyakorlatilag a mai határvonalnak felelt meg.). Ezután a határvonal a Dunát a Drávát és a Murát követte. A bizottságot a határvonal kialakításában az a körülmény is befolyásolta, hogy Jugoszlávia Dalmácia és Isztria miatt Olaszországgal, a Bánát miatt Romániával került ellentétbe. E két esetben a konferencia Romániát és Olaszországot részesítette előnyben Jugoszláviával szemben. Ezt kompenzálandó nagyobb szeletet hasítottak ki Jugoszlávia számára Magyarország testéből, így a jugoszlávok bánáti „veszteségeit" a Bácskában kompenzálták. Április 6-án már a Tízek Tanácsa tárgyalta a 13’ a jugoszláv-magyar határkérdést. A Tanács megállapította, hogy a határvonal magyarországnak hagyja Baranya és Somogy megyék déli részét, ahol a jugoszláv elemek nagyon szétszórtan hehelyezkedtek el és a vidék lakosságának csak törpe kisebbségét alkották. A Külügyminiszterek Tanácsa május 8-i tanácskozásán szintén elhangzik, hogy jelentős eltérés van a jugoszlávok követelései és a bizottság határjavaslata között. A bizottság valóban sok szlávot kívül hagyott Jugoszlávia területéről, de azok nincsenek annyian, hogy igazolják a jugoszlávok által követelt vonalat, így a konferencia május 8-án elfogadta a román-jugoszláv bizottság által javasolt határvonalat. De e vonal története ezzel még nem ért véget. Újabb jugoszláv próbálkozások A jugoszlávok amint tudomást szereztek a döntésről, kinyilvánították, hogy nincsenek vele megelégedve, és akcióba kezdtek, hogy azt megváltoztassák. Különösen három területet akartak nagyon elszántan, a Bácskát, a Baranya-háromszöget (ez nem keverendő össze a későbbi ún. kisbaranyai háromszöggel, mely a baranyai háromszögnek csak egy kis részét alkotja) és a Mura-melléket. Május 16-án*14’ Pasic két emlékiratot is eljuttatott a konferencia elnökéhez, ezek a további jugoszláv igényeket voltak hivatva alátámasztani. Az egyik emlékirat azokat a baranyai falvakat sorolta fel, amelyek lakói állítólag a Jugoszláviához való csatlakozásukat kérték, a másik emlékiratban a Baja környéki községek lakói kérték ugyanezt. Június 23-án Pasic újabb emlékiratot*15’ nyújtott át. Ebben gazdasági érvekkel próbálta igazolni a Bajára támasztott jugoszláv igényeket. Pasic így érvelt: „A Kis-Duna ágból indul a Ferenc-csatorna, amely az egész Duna és Tisza közti terület öntözésére szolgál. Ezért szükséges, hogy Baját Jugoszláviához csatolják, mert így lehet biztosítani a bácskai területek öntözését. A memorandum a Kikötők, Vasutak és Víziutak Bizottsága elé került, ahol a jugoszláv kérés megfeneklett, így a konferencia a bácskai vonalon a román-jugoszláv bizottság által javasolt határvonal változatlanul hagyása mellett döntött. Ennél a területnél a bizottság javaslata szerint a Mura vonalát követte volna a határ. Mint láttuk a maximális jugoszláv igények esetében (januári memorandum) a jugoszláv határ a Rába-Zala vonalat követte volna. A konferencia május 8-i döntése után a jugoszlávok ismét a Rába-Zala vonalról beszéltek, mint kívánatos határról (Ez azt jelentette volna, hogy egységes magyar lakosságú tömbök kerültek volna Jugoszláviához). A végső szót a konferencia július 9-én mondta ki. Ez a 9-i határozat egy kompromisszum eredménye