Kapu, 1994. június-július (7. évfolyam, 6-7. szám)
MAGYAR MÚLT - Dúcz László: Szent maradunk a turul
Dúcz László SZENT MADARUNK A TURUL Az újjáavatott bánhidai turulszobor kapcsán ismét többen nyilatkoztak és véleményt mondtak, népünk „egyik totemállatáról”. Egy év telt el az ünnepség óta, de szent madarunkról azóta sem tudunk többet, pedig minden nemzetnek ismernie kellene eredetmítoszát. A tájékozatlanság és a szándékos, vagy akaratlan torzítás pedig kifejezett bűn önmagunkkal és utódainkkal szemben. Emese megnevezéssel, legendánk megőrizte számunkra e madarat ősi formájában. A legenda Dümmerth Dezső nyomán így szól: „... Attila magyar király halála után ... a magyarok, másodízben jöttek ki Szkítiából ilyenképpen Ugek fia Előd, Szkítiában Emned-beli lánytól fiat nemzett, kinek neve lett Álmos, azért, mivel anyjának álmában egy héja-forma madár jelent meg, rászállott és ettől teherbe esett, méhéből sebes patak fakadt, mely nem a saját földjén növekedett meg. Ezért történt, hogy ágyékából dicső királyok származtak. Miután a somnumot, a mai nyelvünkön álomnak mondják és születését álom jövendölte meg, ezért nevezték őt Álmosnak, ki Előd, az Ügek, ez Ed, ez Csaba, ez Atilla ... fia volt.” Egy másik történet így emlékezik róla: „A magyarok fejedelme álmodta egyszer, még amikor a meotiszi mocsaraknál éltek. Hatalmas sasok támadták meg az állataikat és kezdték széttépni azokat. Az ersiberek megkísérelték elzavarni őket, de nem sikerült, mert mindig máshol támadtak. Ekkor megjelent egy gyors, bátor turul és a magasból támadva megölte az egyiket. Ezt látva a többi sas, elmenekült mind. Ezért elhatározták a magyarok, hogy elmennek máshová lakni. Elindultak Atilla földjére, mellyet örökül hagyott rájuk, de az utat nem ismerték. Ekkor ismét megjelent a turulmadár, s a fejedelem fölé szállva lekiálltott neki, hogy kövessék őt, míg el nem tűnik a szemük elől. Az álom után nem sokkal dögvész ütött ki az állatok között, s a mindenfelé fekvő tetemeken lakmározó keselyűk közül, egy arra repülő turul a magasból, lerúgta az egyiket. Ezek után, felismerve az álmot e jelenetben, az összes magyarok felkerekedtek és követték a turult. Ahol a madár eltűnt a szemük elől, ott tábort ütöttek, majd amikor ismét előtűnt, újra követték, minden népükkel együtt, így jutottak el századok alatt Pannóniába, Atilla egykori földjére. Itt azután a madár végleg eltűnt a szemük elől, azért itt maradtak.” Mindezek után egyszerűen megállapíttatott: a magyarok úgy gondolták - a IX. században -, hogy a turulmadár vezéreik őse, tehát totem állatról van szó! Elemezve azonban a legendákat a következőket vehetjük észre: nem lehet sas, mert a turul lerúgott a levegőből egyet. Ugyanezért a keselyű is elhibázott azonosítás. Szobraink mégis e két madarat ábrázolják. A „totem” elképzelés is egyszerű felületesség - ha nem szándékos torzítás -, mert Álmos korában már a sámánizmus ismert volt, azzal együtt, hogy madártól nem születik embergyermek. Viszont a sámánizmust ismerő népek úgy vélték (vélik), hogy az ember (sámán) át tud változni állattá vagy más minőségű életté, sőt kapcsolatba léphet ezen alakjában a túlvilággal, istennel, így bizonyosra vehetjük, hogy a madár alatt nem madarat, hanem az istennel kapcsolatot tartó személy jelölője, illetve isten küldöttét, akaratát, szándékát, vagy esetleg őt magát jelöli. Az is közismert - főleg tudományos körökben -, hogy az uralkodó isteni származású. Igazán érthetetlen, miért kötik az ebet a karóhoz, illetve totem állathoz? A krónikák arról is megemlékeznek, hogy Atilla harci zászlaiban egy koronás madár van megírva, amit magyarul turulnak neveznek. Ilyen zászlót vittek egészen Gejza vajda ideiglen a háborúkban. Ezért ezt mi az utókor, címernek tekintjük. Vajon helyesen? Már az asszírok alkalmazták ezen megjelölést, akiknek műveltségét - legalábbis elemeiben - örököltük. (Pl. Leo Oppenheimer Az ókori Mezopotámia.) Itt nem arról van szó, hogy a zászlón „megírt” motívum címer lenne, hanem a madár az Úr akaratát jelöli, az asszír uralkodó azért győzheti le ellenségeit, mert az Úr „vele van”. Az Úr akaratának jelölője a szent lélek, ma galambként ábrázolják. A középkorban viszont ragadozó madár alakban jelenítik meg, mint pl. almakeréki református templom freskóján (1. kép), ahol az Úr akaratát - az Igét - viszi Szt. Jánoshoz, aki kimondja: „Kezdetben vala az Ige” amiből született a világmindenség. Az „Ige” pedig nem más, mint az Úr akarata, melyből született Álmos is. Nem lehetetlen ez, hiszen Metód püspök feljegyezte 882-ben, amikor MAGYAR MÚLT 31