Kapu, 1996. november (9. évfolyam, 11. szám)
VILÁGSZERTE - Várdy Béla (USA, Pittsburgh): Magyarok az Újvilágban
VILÁGSZERTE. Ugyancsak ezek között az újságok között volt Tarczal Lajos által Clevelandben alapított és szerkesztett szocialista ízű Az Újság (1921-1975), melyet 1965-ben a három földrészen ismert könyvkiadó és lapszerkesztő, Kótai Zoltán (1914-80) katolikus pap, volt németországi menekültügyi apostoli delegátus (1946-50) vett meg és alakított át egy közismert nemzeti irányú lappá. A következő évek folyamán Kótai atya megvette az Akroni Magyar Újság-ot, a Detroitban megjelenő Kis Dongó-t és Detroiti Újság-ot, s az így összeolvasztott lapokat Magyar Újság (1976-1980) cím alatt szerkesztette tovább, egészen haláláig. Az Újsággal kapcsolatban még csupán annyit, hogy eredeti alapító-szerkesztője, Tarczal Lajos édes öccse volt a hírhedt nemzetközi kalandorként ismert Trebitsch-Lincoln Ignácnak (1879- 1943), ki élete folyamán négy vallásnak (zsidó, református, anglikán, buddhizmus) és három egymásnak ellentmondó politikai ideológiának (demokratizmus, fasizmus, királypártiság) híveként szélhámoskodta végig a nagyvilágot. Ez idő alatt legalább hét ország részére kémkedett (Németország, Anglia, USA, Magyarország, Kína, Afganisztán, Japán), s az élete végén pedig egy buddhista kolostor apátjaként, Csao-Kung név alatt halt meg a japánok által megszállt Sanghajban. Tartalmilag más, de hatásában hasonlóan “nemzeti” jellegű az ugyancsak Cleveland-ben megjelenő Szittyakürt (1962), mely Major Tibor (sz. 1928) szerkesztésében a politikai hungarizmus ideológiájának és a romantikus magyar őstörténetnek egy különös vegyületét hirdeti és terjeszti. A hatvanas és hetvenes évek folyamán az amerikai magyarság fokozatos széttelepülése következtében, Kaliforniában, Floridában és másutt is alakultak nagyobb helyi és regionális lapok. Ezek között legismertebbek és legszétterjedtebbek a Los Angeles-i Californiai Magyar Élet (1957) és az Új Világ (1972), melyek hatásuk következtében idővel elértek egy bizonyos “nemzeti” státust. E két újság közül az első, Fényes Mária szerkesztése alatt egy középutas “nemzeti emigráns” lap lett, amely lényegében a többi nagyobb ötvenes-hatvanas években alapított észak-amerikai laphoz hasonlóan, a hetvenes és nyolcvanas évek folyamán szintén a dialógust elutasító politikai irányt követte. A rivális Új Világ viszont egy könnyed, inkább társadalmi hírekre mint politikára koncentráló újság lett — egészen a kilencvenes évek elejéig, mikoris az alapító Orbán Ferencet és Szombathelyi Blankát a politikailag elkötelezett Molnár Viktor váltotta föl a tulajdonos-főszerkesztői székben. Ez a váltás az addig ideológiailag tartózkodó, középutas Új Világot a politikai spektrum szélsőjobb oldalára dobta át. Talán még csak annyit, hogy az amerikai magyarság több Európában megjelenő emigráns lapot is olvasott és részben fenntartott. Ezek között első helyen állt és áll a Tollas Tibor (sz. 1920) költő által Münchenben szerkesztett, az egész világon elterjedt, s nagyrészt az amerikai magyarságra támaszkodó Nemzetőr (1956), mely az ötvenhatos szellem, a hagyományos nemzeti elkötelezettség, és a minden kompromisszumot elvető és elítélő politikai felfogás egyik válfaját képviselte és képviseli ma is. A Nemzetőrön kívül még sok évtizeden keresztül jelentős népszerűségnek örvendtek az olyan Európában szerkesztett időszaki kiadványok, mint a Magyar Harcosok Bajtársi Közössége által Németországban megjelentetett Hadak Útján (1949-), a negyvenötösök katolikus irányát képviselő római Katolikus Szemle (1949-), a negyvenhetes emigráció népi szárnya felfogását képviselő müncheni Látóhatár (1950-61) és Új látóhatár (1958-89), az ötvenhatos liberális értelmiségiek által kiadott londoni, majd párizsi Irodalmi Újság (1957-90), valamint a Habsburg Ottó-féle legitimista és páneurópai gondolatot hirdető müncheni Új Európa (1962-82). Ezen lapok mindegyikének megvolt a maga olvasóközönsége és hatásköre, azonban szinte kizárólag a politikai emigráció szellemileg igényesebb rétegeiben. Ez a megállapítás különösen vonatkozik a türelmes népi vonalat követő Új Látóhatárra, valamint az inkább urbánus irányzatot képviselő Irodalmi Újságra. A hetvenes, nyolcvanas és a kilencvenes évek folyamán igen gyakori volt a kiszóródás, a megritkulás, de ugyanakkor a tiszavirág-életű lapok ismételt alapítása is. Ezek a lapok azonban általában csak kis csoportokhoz szóltak, melynek következtében hatásuk is igen behatárolt volt. Az utóbbiak közül csupán néhány képez kivételt, így például az “Itt-Ott Mozgalom” (később “Magyar Baráti Közösség”) által Itt-Ott cím alatt megjelentetett időszaki kiadvány (1968), valamint a kanadai Calgaryban, majd Montreal-ban szerkesztett s a kilencvenes években részben hazaköltözött Nyugati Magyarság (1982). Az utóbbi két lap — az európai Új Látóhatárhoz, valamint több európai értelmiségi körhöz hasonlóan — a politikai pragmatizmus elvét és a magyarmagyar dialógus szükségességét hirdette, melynek következtében a “nemzeti emigráció” köreiben igen kevés népszerűségnek örvendett a politikai vitáktól és a személyi ellentétektől túlfűtött hetvenes és nyolcvanas években. Az amerikai-magyar könyvkiadás jellege Az újságkiadáshoz hasonlóan, a magyar nyelvű észak-amerikai könyvkiadást is elsősorban az esetlegesség, a tiszavirág-életűség, és az anyagi ráfizetettség jellemezte, valamint az a tény, hogy a szerzők általában maguk fizették a kiadás költségeit. Sokszor aszerző saját kiadásaiként jelentek meg a művek, legtöbbször azonban egyszerűen egy nem létező kiadónak a neve alatt. Az ilyen szubvenciós megoldás legtöbb esetben még akkor is állt, ha a könyvet egy “elismert kiadó” adta ki. Legtöbb szerző akkor is saját maga fizette a kiadás költségeit, remélve, hogy a könyve eladása által majd visszaszerzi a befektetett anyagiakat. Más szerzők viszont barátaik, ismerőseik, illetve egyes magyar egyesületek segítségével szedték össze a kiadáshoz szükséges pénzösszeget. Ezt a megoldást különben csak a legjelesebb írók, illetve a legnagyobb népszerűségre számottartó művek tudták olykor-olykor elkerülni. Erről a jellegzetességről vallott 1983-ban a korán elhalt svédországi magyar költő és műfordító, Thinsz Géza (1934-90), egy magyarországi interjújában: “Könyveimet egy oly kiadó adja ki, amely Thinsz Géza munkáinak kiadására specializálódott." E sokatmondó kijelentést követően Thinsz aztán részletesen kifejtette, hogy munkáit bizony saját maga adta ki, általában ezer példányban, amiből mintegy nyolcszáz darabot tiszteletpéldányként küldött szét a nagyvilágba. Borbándi Gyula a következő módon írja le ugyanezt az emigráns kiadási eljárást: “A kiadóknak nincs forgótőkéjük, nem előlegezhetik a könyvek előállítási költségeit, ennek következtében a szerzők jelentékeny hányada maga finanszírozza műve kinyomtatását, és az esetek túlnyomó többségében maga gondoskodik terjesztéséről is, sokszor úgy, hogy szerzői esteken, irodalmi összejöveteleken, tanulmányi konferenciákon maga árusítja. Az írók szerint nincs ennél megalázóbb tevékenység.” A fenti tények ellenére, Magyar-Amerikában már a huszadik század eleje óta működtek könyvkiadók. A második vi- 41