Kapu, 1997. április (10. évfolyam, 4. szám)
MAGYAR MÚLT - Tóth Szilárd: Rovásírás és latin betűs írás
38 a gyerekeknek a rovásírást, s ugyanitt több felirat is párhuzamosan tartalmazta ugyanazt szöveget latin betűkkel, illetve rovásjelekkel. Végül nem szabad elfelejtenünk a rovásírás mai helyzetének tárgyalásakor Erdélyt, s ezen belül a Székelyföldet. Mint ahogy rovásemlékeink túlnyomó része éppen itt található, akképp itt él ma is a leginkább ősi írásunk: a székelyek az anyaországiaknál jobban tisztában vannak a rovásírás mibenlétével, ha nem is bírja mindenki közülük. Az utazó a Székelyföldön gyakran találkozhat rovásírásos székely kapukkal, ami azt jelenti, hogy a székelyek között a rovásírás még ma sem vesztette el teljesen eredeti szerepét. (A rovásírásos székely kapukhoz lásd még Forrai 1994. 365-366.) A rovásírás ma Magyarországon majdnem mindig a latin írás mellett, és nem ahelyett jelenik meg: a rovásjeleket vagy rovásírásos szövegeket többnyire latin betűs "értelmezés” kíséri. Igaz ez a fent említett rovásírástankönyvre, a Napkelet c. folyóirat fejlécére, a honfoglalási hétvége felirataira, a kártyanaptárakra, a képes levelezőlapokra és a rovásírásos pólóra (E három utóbbin a rovásábécé látható). A Napkelet rovásírásos keresztrejtvénye ugyanakkor kizárólag rovásírásos, de a rovat címe, a Rovásírás keresztrejtvény (sic!) felirat és a beküldés feltételeinek leírása már latin betűsek. A Kötött Kéve idei trianoni emlékszámának (1995. július 7.) mottóját (egyébként az a véleményem, hogy nagymagyarországnak [sic!] felkel [sic!] támadnia - Azért transzliterációm. T. Sz) a szerkesztők szintúgy csak rovásírással közüik. A rovásírás és a latin betűs írás jövője Meglátásunk szerint előbb-utóbb a rovásírás térnyerésével kell számolnunk. Az elkövetkezendő évtizedben még nem kap túl nagy jelentőséget, de egyszer majd valószínűleg az egyetemeken és a főiskolákon is bekerül a magyar szakos oktatásba, és a végzett pedagógusok utána tanítani fogják az iskolákban. A diákok izgalmasnak, érdekesnek és egzotikusnak találják majd, és mivel nem túl nehéz elsajátítani, szívesen fogják tanulni. Addigra a műszaki-technikai fejlettség még magasabb fokára lépünk, és már senkinek sem fog gondot okozni a számítógépes rovásírásos szövegszerkesztés. A jelkészlet számítógép-billentyűzetre vitele már meg is történt, az elkészített program egy betéti társaságnál megvásárolható (Für Zoltán, op. cit., 55 ). Ez a folyamat feltartóztathatatlan, már csak azért is, mert a civilizáció és a multimédiák világának embere óriási vágyat érez a hagyományos kultúrák iránt, s a meglévő kulturális vákuumba könnyen berobbanhat a rovásírás, akár a számítógéppel szerkesztett rovásírásos könyvek, akár a számítógépes rovásírásos levelezés formájában. A Székelyföldön — ahol, mint említettük, még ma sem halt ki teljesen a rovásírás hagyománya, ahol a korábbi és az utóbbi évek rovásemlékei is előkerültek, és ahol további emlékek előkerülése is várható — a román elnyomás hatására fog nagyobb szerepet kapni a rovásírás a nemzeti, s ezen belül is a székely identitás megerősítésének eszközeként. Mindez persze semmiképp sem jelentheti nyelvünk latin betűs lejegyzésének a rovásírás javára történő visszaszorulását. Ugyanakkor már ma számolnunk kell a számítógép, a nyomtatott sajtó és a telekommunikációs eszközök rohamos térnyerésével, az írás (adott esetben a latin betűs magyar írás kárára. Rovásírásos és latin betűs nyelvemlékeink jelentősége “Pontos filológiai kiadások híján (..) a rovásírásos nyelvemlékeinkben tükrözött nyelvi adatok bizonytalannak tekinthetők" — írja Sándor (1991:11.) “A székely rovásírásos emlékek nyelvtörténeti mellőzésében azonban más tényezők is közrejátszanak. Ezek az emlékek általában rövidek, csak néhány szóból állnak, így a vizsgálható anyag mennyisége szempontjából nem hasonlíthatók össze az egykorú latin betűs kódexekkel, szójegyzékekkel. Ez azonban nem ment fel az alól, hogy e nyelvemlékek adatait is figyelembe kellene vennünk a nyelvtörténeti vizsgálódásokban, annál is inkább, mert a székely rovásírás az egyetlen, amelyben ma használt helyesírási rendszerünk kialakítása előtt egy fonémát egy, és csak egy graféma jelölt. Az adatok olvasata ennek megfelelően biztosnak mondható, legalábbis ami a mássalhangzók jeleit illeti. (...) a székely rovásírás korai szakaszában (...) nem írtak ki az írásban (sic!) minden magánhangzót. (...) az írás belső szabályosságaiból kiindulva az esetek nagy részében a ki nem írt magánhangzók meghatározása is lehetséges." Rovásírásunk kutatásában, publikálásában tehát még sok és bizony hálás feladata van a hazai tudományosságnak. Át kell törnünk a szűklátókörűség falát; el kell érnünk, hogy ne számítson a jövőben “kétes érdeklődésnek" (Szőcs: 4) a székelyek írásával foglalkozni, akik tudvalevőleg — hogy Bonfini híres szavait idézzük—“kevés jellel sok gondolatot fejeznek ki” (Bonfini: 154.). Irodalom: Balassa Iván: A határainkon túli magyarság néprajza. Gondolat, Budapest, 1989. Bárczi Géza-Benkő Loránd-Bertár Jolán: A magyar nyelv története. Szerkesztette: Benkő Loránd. Ötödik kiadás, Tankönyvkiadó, Budapest 1987. Benkő Elek a: A székely rovásírás. A legújabb kutatások. In: História 1996. (XVIII)/3, 31-33. Benkő Eleka: A székely rovásírás korai emlékei. A székelydályai felirat. In: Magyar Nyelv 1996 (XCII)/1: 75-80. Bonfini, Antonio: A magyar történelem tizedei. Fordította Kulcsár Péter. Balassi Kiadó, Budapest, 1995. Csallány Dezső: Rovásírásos emlékek a Kárpát-medencében. In: A Nyíregyházi Jósa András Múzeum Évkönyve XII-XIV 1969-1971, Budapest, 1972, 135-160. Fischer Károly Antal: A hun-magyar írás és annak fennmaradt emlékei, Budapest, 1889. Forrai Sándor: Kiskarácsontól sálvester estig, egy botra rótt középkori székely kalendárium és egyéb rovásírásos emlékeink, Múzsák Közművelődési Kiadó, Budpest s. a Forrai Sándor: Az ősi magyar rovásírás az ókortól napjainkig. Egy botra rótt középkori székely kalendárium és egyéb rovásírásos emlékeink, Antológia Kiadó, Lakitelek, 1994. Forrai Sándor: A magyar rovásírás elsajátítása, 1995 s.l. Molnár József Simon Gyöngyi: Magyar nyelvemlékek. Harmadik, javított és bővített kiadás, Tankönyvkiadó, Budapest, 1980. Ráduly János: Rovásíró őseink (Adalékok rovásírásunk ismeretéhez). Hazanéző Könyvek sorozat, Firtos Művelődési Egylet, Korond, 1995. Rovásírás a Kárpát-medencében. Szerkesztette: Sándor Klára. Magyar Őstörténeti Könyvtár 4., Szeged 1992. Ruffy Péter: Bujdosó nyelvemlékeink. A Tihanyi Alapítólevéltől a bori noteszig. Második kiadás, Móra Ferenc Könyvkiadó, Budapest, 1977. Sándor Klára: A Bolognai Rovásemlék. A székely rovásírás 1. Magyar Őstörténeti Könyvtár 1., Szeged 1991. Sándor Klára: A gelencei rovásírásos felirat. In: Magyar Nyelv 1996 (XCII)/1:80- 82. Sebestyén Gyula: Rovás és rovásírás, Budapest, a Magyar Néprajzi Társaság kiadása, 1909. Simon Györgyi: Szemelvények a magyar nyelvemlékekből. I. kéziratok. Kézirat. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1993. Szőcs István: Mert írva vagyon... (írások a rovásírásról). In: Helikon 1995 (VI)/ 19. (201): 4-5. Vásáry István: rovásírás szócikk. In: Magyar Néprajzi Lexikon. Főszerkesztő: Ortutay Gyula, 4. kötet Né-Sz, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1981, 376-378. MAGYAR MÚLT