Kapu, 1997. április (10. évfolyam, 4. szám)

MAGYAR MÚLT - Tóth Szilárd: Rovásírás és latin betűs írás

38 a gyerekeknek a rovásírást, s ugyanitt több felirat is párhuzamosan tartalmazta ugyanazt szöveget latin betűkkel, illet­ve rovásjelekkel. Végül nem szabad elfelejtenünk a ro­vásírás mai helyzetének tárgyalásakor Erdélyt, s ezen belül a Székelyföldet. Mint ahogy rovásemlékeink túlnyomó része éppen itt található, akképp itt él ma is a leginkább ősi írásunk: a széke­lyek az anyaországiaknál jobban tisz­tában vannak a rovásírás mibenlétével, ha nem is bírja mindenki közülük. Az utazó a Székelyföldön gyakran találkoz­hat rovásírásos székely kapukkal, ami azt jelenti, hogy a székelyek között a rovásírás még ma sem vesztette el tel­jesen eredeti szerepét. (A rovásírásos székely kapukhoz lásd még Forrai 1994. 365-366.) A rovásírás ma Magyarországon majdnem mindig a latin írás mellett, és nem ahelyett jelenik meg: a rovásjele­ket vagy rovásírásos szövegeket több­nyire latin betűs "értelmezés” kíséri. Igaz ez a fent említett rovásírástankönyvre, a Napkelet c. folyóirat fejlécére, a hon­foglalási hétvége felirataira, a kártya­­naptárakra, a képes levelezőlapokra és a rovásírásos pólóra (E három utóbbin a rovásábécé látható). A Napkelet ro­vásírásos keresztrejtvénye ugyanakkor kizárólag rovásírásos, de a rovat címe, a Rovásírás keresztrejtvény (sic!) fel­irat és a beküldés feltételeinek leírása már latin betűsek. A Kötött Kéve idei tri­anoni emlékszámának (1995. július 7.) mottóját (egyébként az a véleményem, hogy nagymagyarországnak [sic!] felkel [sic!] támadnia - Azért transzliterációm. T. Sz) a szerkesztők szintúgy csak ro­vásírással közüik. A rovásírás és a latin betűs­­ írás jövője Meglátásunk szerint előbb-utóbb a ro­vásírás térnyerésével kell számolnunk. Az elkövetkezendő évtizedben még nem kap túl nagy jelentőséget, de egy­szer majd valószínűleg az egyeteme­ken és a főiskolákon is bekerül a ma­gyar szakos oktatásba, és a végzett pe­dagógusok utána tanítani fogják az is­kolákban. A diákok izgalmasnak, érde­kesnek és egzotikusnak találják majd, és mivel nem túl nehéz elsajátítani, szí­vesen fogják tanulni. Addigra a műsza­ki-technikai fejlettség még magasabb fokára lépünk, és már senkinek sem fog gondot okozni a számítógépes rovás­­írásos szövegszerkesztés. A jelkészlet számítógép-billentyűzetre vitele már meg is történt, az elkészített program egy betéti társaságnál megvásárolható (Für Zoltán, op. cit., 55 ). Ez a folyamat feltartóztathatatlan, már csak azért is, mert a civilizáció és a multimédiák vilá­gának embere óriási vágyat érez a ha­gyományos kultúrák iránt, s a meglévő kulturális vákuumba könnyen berob­banhat a rovásírás, akár a számítógép­pel szerkesztett rovásírásos könyvek, akár a számítógépes rovásírásos leve­lezés formájában. A Székelyföldön — ahol, mint említet­tük, még ma sem halt ki teljesen a rovás­írás hagyománya, ahol a korábbi és az utóbbi évek rovásemlékei is előkerültek, és ahol további emlékek előkerülése is várható — a román elnyomás hatására fog nagyobb szerepet kapni a rovásírás a nemzeti, s ezen belül is a székely iden­titás megerősítésének eszközeként. Mindez persze semmiképp sem je­lentheti nyelvünk latin betűs lejegyzé­sének a rovásírás javára történő vissza­szorulását. Ugyanakkor már ma szá­molnunk kell a számítógép, a nyomta­tott sajtó és a telekommunikációs esz­közök rohamos térnyerésével, az írás (adott esetben a latin betűs magyar írás­ kárára. Rovásírásos és latin betűs nyelvemlékeink jelentősége “Pontos filológiai kiadások híján (..) a rovásírásos nyelvemlékeinkben tükrö­zött nyelvi adatok bizonytalannak tekint­hetők" — írja Sándor (1991:11.) “A szé­kely rovásírásos emlékek nyelvtörténeti mellőzésében azonban más tényezők is közrejátszanak. Ezek az emlékek ál­talában rövidek, csak néhány szóból áll­nak, így a vizsgálható anyag mennyi­sége szempontjából nem hasonlíthatók össze az egykorú latin betűs kódexek­kel, szójegyzékekkel. Ez azonban nem ment fel az alól, hogy e nyelvemlékek adatait is figyelembe kellene vennünk a nyelvtörténeti vizsgálódásokban, an­nál is inkább, mert a székely rovásírás az egyetlen, amelyben ma használt he­lyesírási rendszerünk kialakítása előtt egy fonémát egy, és csak egy graféma jelölt. Az adatok olvasata ennek meg­felelően biztosnak mondható, legalább­is ami a mássalhangzók jeleit illeti. (...) a székely rovásírás korai szakaszában (...) nem írtak ki az írásban (sic!) min­den magánhangzót. (...) az írás belső szabályosságaiból kiindulva az esetek nagy részében a ki nem írt magánhang­zók meghatározása is lehetséges." Rovásírásunk kutatásában, publiká­lásában tehát még sok és bizony hálás feladata van a hazai tudományosság­nak. Át kell törnünk a szűklátókörűség falát; el kell érnünk, hogy ne számítson a jövőben “kétes érdeklődésnek" (Szőcs: 4) a székelyek írásával foglal­kozni, akik tudvalevőleg — hogy Bonfini híres szavait idézzük—“kevés jellel sok gondolatot fejeznek ki” (Bonfini: 154.). Irodalom: Balassa Iván: A határainkon túli ma­gyarság néprajza. Gondolat, Budapest, 1989. Bárczi Géza-Benkő Loránd-Bertár Jo­lán: A magyar nyelv története. Szerkesz­tette: Benkő Loránd. Ötödik kiadás, Tan­­könyvkiadó, Budapest 1987. Benkő Elek a: A székely rovásírás. A legújabb kutatások. In: História 1996. (XVIII)/3, 31-33. Benkő Elek­a: A székely rovásírás ko­rai emlékei. A székelydályai felirat. In: Ma­gyar Nyelv 1996 (XCII)/1: 75-80. Bonfini, Antonio: A magyar történelem tizedei. Fordította Kulcsár Péter. Balassi Kiadó, Budapest, 1995. Csallány Dezső: Rovásírásos emlékek a Kárpát-medencében. In: A Nyíregyházi Jósa András Múzeum Évkönyve XII-XIV 1969-1971, Budapest, 1972, 135-160. Fischer Károly Antal: A hun-magyar írás és annak fennmaradt emlékei, Bu­dapest, 1889. Forrai Sándor: Kiskarácsontól sálves­­ter estig, egy botra rótt középkori székely kalendárium és egyéb rovásírásos emlé­keink, Múzsák Közművelődési Kiadó, Bu­­dpest s. a Forrai Sándor: Az ősi magyar rovás­írás az ókortól napjainkig. Egy botra rótt középkori székely kalendárium és egyéb rovásírásos emlékeink, Antológia Kiadó, Lakitelek, 1994. Forrai Sándor: A magyar rovásírás el­sajátítása, 1995 s.l. Molnár József Simon Gyöngyi: Magyar nyelvemlékek. Harmadik, javított és bő­vített kiadás, Tankönyvkiadó, Budapest, 1980. Ráduly János: Rovásíró őseink (Ada­lékok rovásírásunk ismeretéhez). Haza­néző Könyvek sorozat, Firtos Művelődé­si Egylet, Korond, 1995. Rovásírás a Kárpát-medencében. Szerkesztette: Sándor Klára. Magyar Ős­történeti Könyvtár 4., Szeged 1992. Ruffy Péter: Bujdosó nyelvemlékeink. A Tihanyi Alapítólevéltől a bori noteszig. Második kiadás, Móra Ferenc Könyvkia­dó, Budapest, 1977. Sándor Klára: A Bolognai Rovásemlék. A székely rovásírás 1. Magyar Őstörté­neti Könyvtár 1., Szeged 1991. Sándor Klára: A gelencei rovásírásos felirat. In: Magyar Nyelv 1996 (XCII)/1:80- 82. Sebestyén Gyula: Rovás és rovásírás, Budapest, a Magyar Néprajzi Társaság kiadása, 1909. Simon Györgyi: Szemelvények a ma­gyar nyelvemlékekből. I. kéziratok. Kézirat. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1993. Szőcs István: Mert írva vagyon... (írá­sok a rovásírásról). In: Helikon 1995 (VI)/ 19. (201): 4-5. Vásáry István: rovásírás szócikk. In: Magyar Néprajzi Lexikon. Főszerkesztő: Ortutay Gyula, 4. kötet Né-Sz, Akadémi­ai Kiadó, Budapest, 1981, 376-378. MAGYAR MÚLT

Next