Kapu, 1999. szeptember (12. évfolyam, 9. szám)

VILÁGSZERTE - Paksi József versei

világszerte szenátor (tavalyelőtt a román sajtó képviselői az év szenátorának választották) és eddigi pályafutása nem sok jót jósol egy poszt-Markó korszak esetére. Mint közismert, 1990-ben Frunda György a magyarság megosztása céljából a hatalom által létrehozott Független Magyar Párt emberének számított. A Kolozsvári Nyilatkozatig közis­merten fenntartásai voltak az önrendelkezéselvű politizá­lással s az autonómia célkitűzésével kapcsolatban. A közel három évvel elkésett nyilatkozatot - bármily bizarr, de - "elsietettnek" nevezte. A brassói kongresszuson a területi autonómia Frunda javaslatára került ki a programból. Az RMDSZ köztársasági elnökjelöltje erőteljesen fellépett az erdélyi magyarság nemzeti közösségként való önmeg­határozásával szemben. Részt vett a hatalommal való, RMDSZ háta mögötti, neptuni egyezkedésben. Manapság kampánykörútja során ugyanezen neptuni tárgyalásokat követendő példaként emlegeti s az atlantai tárgyalásokról azt állítja, hogy azok Neptunt igazolták, (H­add jelezzem, Markó Béla a 1996-os választási kampány alatt megren­dezett budapesti sajtótájékoztatóján ismét leszögezte, hogy a neptuni titkos tárgyalásokon való részvétel politikai hiba volt és Atlanta nem legitimálta hanem korrigálta Neptunt.) Frunda György pajzsra emelése tehát nem sok jót ígért. Az új sztárnak azonban nem volt szüksége arra, hogy az RMDSZ elnökjelöltségéből adódott hatalmas népszerű­ségét "bevesse" Markó ellenében, mint már utaltam rá, vélhetőleg neki is jobban megfelel a jelenlegi leosztás. Az RMDSZ kormányon töltött lassan három éve ugyanis minden jel szerint meghozta a politikai hasznot, amit a "Neptun-lobby" remélt tőle. A kormány politikai satuként működik, a Szövetség vezetősége egyre kevésbé emlegeti az autonómiát, a román hatalmi politika folyamatos legitimálása jogaink további célirányos csorbítása mellett immáron ténykérdés. A neptuni politizálás paradigmája majdhogynem egyeduralkodóvá vált az RMDSZ elit körében. Felhasznált irodalom: Az RMDSZ nagyváradi kongresszusa, kiadja az RMDSZ Bihar megyei szervezete, 1990. Az RMDSZ II. kongresszusa, 1991 Vásárhely, dokumentum­­gyűjtemény, József Attila Tudományegyetem Társadalom­­tudományi és Kortörténeti Gyűjteménye (JTKGY) A Romániai Magyar Demokrata Szövetség III. kongresszusa, szerk.: Bodó Barna és Somai József, felelős kiadó: Takács Csaba, kiadja az RMDSZ Ügyvezető Elnöksége, Kolozsvár, 1995. Interjú Frunda Györggyel, //VG, 1996. szeptember 25. Gazda Árpád interjúja Frunda Györggyel, Erdélyi napló, 1996/41 Borbély Zsolt Attila: Egységben a kétely, Erdélyi napló, 1996/41 Borbély Zsolt Attila: Egy kísérlet kudarca 1996/47 Borbély Zsolt Attila: A francia "entellektuelle" az erdélyi magyar politikában, kézirat, JTKGY Borbély Imre: neptun, Romániai Magyar Szó, 1995. szeptember 29. Tőkés László: A Fiatalok uszályában, RMSZ, 1995. augusztus 7. Tőkés László: Az RMDSZ pere, kézirat, JTKGY Tamás Sándor: Valahol mi is utat vesztettünk, Erdélyi napló, 1995/17 Szentimrei Krisztina: Törésvonalak az erdélyi magyar politikai mezőben, Kapu, 1995/9 Az Országos Elnökség által összegyűjtött és a Küldöttek Országos Tanácsán, 1992. október 24.-én szétosztott dokumentumcsomag a Hargita megyei listahamisításról (magángyűjtemény) Borbély Imre: nyílt levél Markó Bélának, az RMDSZ elnökének. In.: Kapu, 1995/7 németh Tünde: Beszámoló a Csíkszeredai SZKT-ülésről, Orient Express, 1996. március 27. Bucur Ildikó: Mielőtt összeugranánk, Romániai Magyar Szó, 1995. augusztus 21 Markó Béla faxüzenete a Magyar Országgyűlés tagjaihoz, az eredeti fénymásolata, saját példány Szőcs Géza: Levél mindenkihez, eredetileg a magyar Országgyűlés képviselőihez Neved Enyém vagy és emlékszem élsz éjfélkor arra vártam naponta azt találtam nincs messze-érzem még remélsz régóta-álmos este-ég gyöngyökben esteiekben estére én most messzeség most mégis éj estekkel est estékre napra néztem nevettem éjjel messze ment már szélben arra léptem nincs este­ és lesz erre est eső hullt nappal érzem MmmmmmmMmtmmmmmmmmmammmmmMmmzMrm­MmBmmmmmtmmimMkm, Paksi József versei Nevem Naponta messze ment menekült szemeden szélben élsz vele fenn feledtél esteket Emlékszel este lett látni most messzeség megint szép nem elég egészen ezt lehet Lehess estekre kell kérdeztem est felel féltelek egekben Emlék kell még megint most mégis érzem itt idő messze estben Kapu 99/09 35

Next