Kapu, 2006. március (19. évfolyam, 3. szám)
GONDOLKODÓ - Gergely Attila: Még egyszer a turulról és másokról
2006. 03. LiUUDLklJUL! a termelés nagy része a Szovjetunióba került hadisarcként megállapított jóvátételi szállítás elnevezéssel. Ma is őrzöm az üzem igazolását, hogy 15 évesen napi 10-12 órát kellett a kiszállításra kerülő szerszámgépek szerelésén dolgoznom. Sokat tusakodtam azon, hogy miért a turul került a politikai küzdelem látókörébe. Aztán kialakult a kép. Sorra kerülnek a magyarság sajátját képező fogalmak, jelképek, tárgyak, események stb. így megalázták már a koronát, az árpádsávot, a bocskait stb., és ki tudja mi következik. A megszokott minősítés, a nyilas múlt maradványa, vagy a jelenlegi szélsőjobb sajátja. Hát kérem, ha az árpádsáv nyilas volt (valóban árpádsávos karszalagot viseltek egyenruhájukon a nyilas pártszolgálatosok), akkor tessék olyan szíves lenni a múzeumokban őrzött egykori hadilobogókról, a Kossuth Lajos által elfogadott Kossuth-címer, valamint a Magyar Köztársaság állami címerének feléből az árpádsávokat kiradírozni és helyette esetleg egy 100 dolláros bankjegy, vagy egy luxuskocsi képét beilleszteni. A bocskai a reformkor politikusainak, értelmiségének és forradalmi ifjúságának tüntetése volt az osztrák viselet ellen. Székelyföldön, ahol igazi magyarok élnek, a városok férfi lakosságának tüntető díszöltözéke ma is a bocskai. De bocskai sapkát viseltek 1945 előtt a gimnazisták iskolájuk címerével, amelyre igencsak büszkék voltak. Emlékszem, gyerekkoromban milyen színes ruhakavalkád volt a pályaudvarok, piacok környékén. A felvagy átutazó nők vidékük népviseletét hordták. A háború alatt Pest, Tolna és Baranya megyékben jártam iskolába. A népek vasárnap felvették népviseletüket, úgy mentek a templomba, majd a mulatságba. A legszegényebb parasztemberen is tiszta fehér ing és fényes csizma volt. Ma a népviseletet népművészeti múzeumok tárlóiban kiállítási tárgyként, vagy színielőadásokon a szereplők jelmezeként láthatjuk. De van egy csoda: Kézdivásárhelyen a városi múzeumban két terem tele van azonos méretű babákkal. Az elnyomás ellenére a múzeum egykor írt mindegyik erdélyi faluba, hogy a gyerekek készítsék el egy adott méretű férfi és női babára saját helyi népviseletük kicsinytett mását. A párok aztán versenyszerűen készültek és érkeztek, míg a tárolóhely szűknek bizonyult, így született ingyen ez a páratlan gyűjtemény. Minden babapáros lábánál fel van tüntetve a küldő helység neve. E gyönyörűség láttán az örömtől az ember szeme megtelik könnyel, a szíve pedig fájdalommal. Az iskolai énekórákon minden héten egy-egy nép- vagy katonadalt, vagy operettek népszerűvé vált dalait tanultuk. Társaságban vagy szórakozás közben ezeket énekeltük a magunk örömére. Bátaapátin, egy tiszta sváb faluban (ahol most az atomtemető épül) részt vettem egy iskolai március 15-i ünnepségen. Még a magyarul nem beszélő öregek is megkönnyezték a gyerekek hazafias dalait, verseit. Hosszasan sorolható, hogy hány, a magyarságot jelentő, a hazához tartozást, a szülőföld szeretetét kifejező hagyomány tűnt el nyomtalanul. A kommunista diktatúrával kezdődött a „múltat végkép eltörölni” folyamat. A fasiszta nép, Hitler utolsó csatlósa, stb. állandó hangoztatása szégyenkezésre kényszerítette a lakosságot. A magyarkodás megbélyegzést, nacionalista minősítést jelentett. Még a török hódoltság alatt sem volt kötelező Mohamed vallására áttérni, az iskolában törökül tanulni, vagy a jobb megélhetésért a török pártba belépni. 1949 után ez vagy kötelező vagy ajánlott volt. 1957-ben a BM Idegen Nyelvi Főiskolára vezényelték, az évfolyamon egyedüli rendőrként. A többi hallgató mind régi vaskalapos ávos volt. Egy részük 1956- ban Tökölön lapult, részt vett Maléter őrizetbe vételében, majd nov. 4-én Budapestre visszautazva a Jutagyárnál tűzharcba bocsátkoztak. Utólag tudtam meg, hogy a hátam mögött engem csak szittya gyerekként neveztek meg, mert a rendőrök nem lőttek a felkelőkre. A betonfejű ősbolsevikok többször hangoztatták, hogy 16. szövetségi államként felvételünket kellene kérni a Szovjetuniótól. Hiszen himnuszuk is ígéri, hogy nemzetközivé lesz a világ. Az iskolai történelemoktatást is átírták azzal, hogy nem az uralkodóktól kell tanulni, hanem marxista szemlélettel az osztályharcok történetét kell megismerni. Nagy szerencséje az akkor felnövekvő nemzedéknek, hogy oktattak még azok a tanárok, akik végzettségüket 1945 előtt szerezték és a tanteremben az előírt anyag után elmondták saját véleményüket is. A kommunista diktatúra a magyarságtudat gyengítésére, megszüntetésére törekedett. Jelképeit pedig elhallgatta, vagy száműzte a köztudatból. Ennek ellenkezőjére első ízben, még megroggyanva, akkor kényszerült, amikor engedélyezte az István a király bemutatóját. Sajnos a rendszerváltás óta ebben a kérdésben sem tudták orvosolni a korábban okozott károkat. A túlzott pártosodás és az egyre eldurvuló politikai küzdelem eltorzította a nemzeti emlékezés korábbi sokszínű, gazdag képét. Az oktatás ma már nem ismereteket nyújt, hanem készséget fejleszt. Melyik iskolás tudná megmondani pl. hogy ki volt a király Zotmund nevű vitéze, és az mit tett a hazáért. A köztulajdonban lévő történelmi emlékhelyeket a pártok elosztották maguk között. Pl. egyik párt vitte a Hősök terét, a másik a Petőfi-szobrot, a harmadik a Károlyi és Nagy Imre szobrát, a negyedik a budai várat a kitörésre emlékezve stb. Megjelentek a nemzettagadók, akik cinikusan lebecsülnek minden nemzeti hagyományt, emléket, így lopták el a nemzet közös örökségét. Pedig ennek a közös örökségnek teljes jogú tagjai azok is, akik születésüknél fogva nem magyar családból származtak. Gróf Zrínyi Miklós, Damjanich János, Petőfi Sándor, Gárdonyi Géza, Radnóti Miklós és hosszan lehetne a sort folytatni e haza történetének csillagaival. Legbecsesebb nemzeti kincsünk a széprengésű nyelvünk. Míg a németek, franciák, olaszok stb. gondot fordítottak arra, hogy a XX. század találmányai a saját nyelvükben megfelelő kifejezést alkossanak, nálunk majdnem mindegyikre csak az eredeti idegen szó jutott. Míg az említett nyelvekben pl. távbeszélnek, felvonóba szállnak, távnéznek, személy- vagy teherkocsin szállítanak, a filmművészek közül filmcsillagot választanak és őriznek meg emlékezetükben, addig nálunk az ultraszuper, giga- és megasztárokat naponta választják és felejtik el végleg. A mai fiatal nem szórakozni megy, hanem a diszkóba, ahol megismerheti a kábítószert és rossz esetben távozáskor ronthatja a baleseti statisztikát. Megszűntek a személyügyi szervek és ma humánpolitikai osztályok gondoskodnak a kekeckedő szakszervezeti tisztségviselők kirúgásáról. A rendszerváltás óta nem hallottam, olvastam állami vagy politikai vezetők megnyilvánulásaiban olyan elvárást mint: hazafiasság, becsület, hűség, tisztelet, megértés, áldozatkészség, hála, gondoskodás, stb. Mindig csak a profit, a haszon a címszó. Aztán erre mindenki ráígér. Felbomlóban van a társadalom alapsejtje a család és a két ill. három nemzedék együttélése. Szinglinek lenni a trendi. Ezt tették velünk.