Kapu, 2006. november-december (19. évfolyam, 11-12. szám)
MAGYAR MÚLT - Csukott szárnyú turulmadár - Egy székelyföldi falu élete az 1916. évi román megszállás alatt : Homoródszentmárton szenvedései
VIL ANSZIKTH Fogyasztási és Értékesítési Szövetkezet üzlethelyiségeit a menekülők feltörték és kifosztották. Beszélik, hogy Oklándon egy menekülő csendőrőrmester biztatta a fosztogatókat, hogy mindent elvigyenek, mert most szabad. Homoródszentmártonban először a mezőn kezdődik a menekülő háromszékiek, főleg erdővidékiek garázdálkodása. Marháikat belecsapják a kukoricásokba, s ők maguk is tördelik a már érni kezdő kukoricacsőket, és sütögetik a rögtönzött tüzeken. A község szélén levő kertekből a veteményt kiszedik és elhordják. A még be nem hordott zabkalangyákat szekérre rakják, s lovaikat, marháikat avval etetik, távozáskor szekerüket vele megrakják. Bemennek helyi gazdák csűrébe, tetszés szerint szénát hánynak le, elviszik, ki elébek áll, hogy a rablást megakadályozza, leszúrással, agyonütéssel fenyegetik. Majd betörnek egyik-másik magánlakásba is, s rájuk nézve értéktelen holmikat is elrabolnak. Feltörik a helyi Fogyasztási és Értékesítési Szövetkezet üzlethelyiségét is. A csendőrség tehetetlen, jobban mondva szemet huny a kihágások előtt, avval okolva meg e magatartást, hogy a bíróságok megszűntek működni, nincs közigazgatás, hiába tartóztatják le a bűnözőket, s vesznek fel az elkövetett bűntényekről jegyzőkönyvet, mert nincs hova bekísérjék a bűnösöket s beterjesszék a jegyzőkönyvet. A helyi lakosság menekülése a kiürítési rendelet kihirdetése és a közigazgatási hatóságok távozása után kezdődik meg. A 17-55 éves férfilakosságnak feltétlenül el kell menni, a többiek közül is sokan eltávoznak, de Galambfalváról, Székelykeresztúrról, Erdőszentgyörgyről nagyobb részük visszatér, mert megdöbbenti a menekültek nyomora, és az, hogy a hatóságok semmit sem gondoskodnak a menekülőkről, sőt, akárhány helyen gorombáskodnak velük. A visszatérők ajkukon annak a kijelentésével lőnek: »Ha meg kell halnunk, haljunk meg ott, hol születtünk, és ne az út szélén, idegenben!« Rémes dolgokat mesélnek a menekülők szenvedéseiről, nyomoráról. Egyházközségünk elöljárói közül gondnok mint besorozott katona a hadkötelesekkel hagyja el a községet, énekvezér pedig szeptember 2-án, miután előzőleg családjának elutazásáról gondoskodott. Lelkész marad szeptember 15-ig, mikor az oláhok előnyomulása szükségessé tette az ő távozását is. Ez ideig, részben énekvezérrel, majd ennek elutazása után egyedül, mindennap isteni tiszteletet tart a hívekkel, főleg arra törekedve, hogy megnyugtassa a felizgult kedélyeket, s az Istenben való hit, bizalom erősítése által bátorságot, reménységet öntsön a csüggedő telkekbe. A honmaradtak vallásfelekezeti különbség nélkül buzgón látogatták a templomot. Emellett csaknem minden nap bemegy Székelyudvarhelyre, hogy ott az alispáni hivatalnál, katonai parancsnokságnál érdeklődjék az események iránt, s a valódi tények közlésével állja útját a folyton feltörő rémhíreknek. Főképpen Reschner György csendőrőrnagy, katonai parancsnok az, aki a legnagyobb készséggel és szívességgel adja meg mindig a lelkésznek a szükséges felvilágosításokat és utasításokat is, s mikor a csendőrség közömbös viselkedéséről értesül, megerősítésül népfelkelőket s erélyes hangú írásos parancsot küld a homoródszentmártoni csendőrőrsre. Szeptember 10-e után kezd a helyzet nagyon komoly tenni községünkben. Híre jön, hogy az oláhok Erdővidéket már megszállták. Megjelenik az első kerékpáros oláh felderítő őrjárat Oklánd határában, a csendőrök, pénzügyőrök fogadják, s egyet közülök lelőnek, kerékpárját zsákmányul ejtik, a többi elszalad. 11-12-én katonai telefonszerelő osztag jelenik meg községünkben, a község déli részén, az országút mellett, az egyház alsó (pince) szobájába katonai telefont szerel be, őrizetével a csendőrséget bízza meg. Szeptember 13-án délelőtt 11 óra körül a 2. számú népfölkelő honvédhuszár ezrednek egy szakasza, körülbelül 70 ember, érkezik a községbe dr. Tóth László tartalékos hadnagy, budapesti ügyvéd parancsnoksága alatt. Parajdról, a Libántetőről jöttek, hogy az oláhok előnyomulását figyeljék, s a hadsereg-parancsnokságnak időről időre jelentést tegyenek. Beszállásolás, lenyergelés, ebéd, rövid pihenő után a legügyesebb altisztek vezetése alatt 1-1 tíz főből álló megfigyelő őrjárat indul Székelyzsombor, Száldobos községekhez, és a homoródalmási erdőn a községtől északkeletre fekvő Bodzás-, másként Csihányoskúthoz. A felderítendő terepre vonatkozó szükséges felvilágosításokat dr. Tóth hadnagynak, kit vendégül meghív, és a huszároknak a lelkész adja meg. Leghamarabb jön jelentés a székelyzsombori őrjáratról. Kitűzött helyre megérkeztek, ellenséggel nem találkoztak, azonban kevéssel előttük egy oláh lovas járőr Oklándig nyomult előre a Bika felől, egyet közülök a csendőrök lelőttek, lovát zsákmányul ejtették. A lovat mutatóul a huszár elhozta, rajta jött és ment vissza a paranccsal, hogy: tovább figyelni s minden eseményről azonnal jelentést tenni! Este későn jön a Száldobosra irányított járőr hírnöke, s jelenti, hogy a kitűzött helyre el nem érhettek, mert Vargyasnál egy átkanyarodásban az erdős hegyoldalról erős kétoldali gyalogsági sortüzet kaptak, sebesülés nem történt. Viszi vissza a parancsot: kitartani, állandóan az oláhok orrában lógni, őket nyugtalanítani, megfigyelni, hogy milyen erősségű csapatok vannak! Tíz huszárnak elég nagy feladat, de huszárok voltak, s mindannyian tősgyökeres dunántúli magyarok, kipróbált öreg katonák. Éjjel, miután egyet már aludtunk, küldi az almási őrjárat a jelentést, hogy megérkeztek, ellenséget nem láttak, de civilektől hallották, hogy az Aranyos-patak mellett egy erdészlaknál (a Farkasmezőn) az előző éjszakát kb. 300 főre tehető oláh lovas csapat töltötte el, és a Csíkszentkirály felé vezető erdei utakat tudakolták, s arra vonultak el. Megy viszsza a parancs: óvatosan figyelni s vigyázni az erdős, hegyes terepen, nehogy meglepje őket egy felderítő vagy egy erős ellenséges őrjárat! Másnap, szeptember 14-én délelőtt Oklándnál ismét megjelenik egy oláh kémlelő őrjárat. A toronyból hamar észreveszik. Lovasok, 11-en vannak. A temető felől lőnek. A csendőrség kivonul, két oldalról bekeríti őket, sortüzet ad rájuk, de izgatottak, nem tudnak jól lőni, egyet sem sikerül közülök teteríteni. Azonban elfogják az őrjárat vezetőjét, egy főhadnagyot, egy őrmestert, öt közembert, összesen hét embert. Délután a foglyokat Szentmártonba szállítják. Lázasan lesi mindenki, mikor hozzák (őket). Mi is kimegyünk foglyokat várni az útra. Megérkeznek, szekéren a csendőrök között a főhadnagy, gyalog a lovasok. A főhadnagy kissé elhízott, nehézkes fiatalember. Látszik rajta, hogy nem kenyere a katonáskodás. Németül meglehetősen beszél, elmondja hogy Halléban tanult a gazdasági egyetemen, földbirtokos Craiován, csak előző nap érkezett meg ezredéhez, ma patrul-szolgálatba küld- Baloch József SZAKADT EGER Haza naponta madár hozza röptétől fáradt szárnyait/ vagy késő esti verdesések fészekig viszik árnyait. Az ember is csak cipelődik/ nógatja sok kis mozdulat/ majd újra nekicihelődik, szétszakadt/ hulló ég alatt. KAPU XIX. ÉVFOLYAM