Kapu, 2006. november-december (19. évfolyam, 11-12. szám)

MAGYAR MÚLT - Csukott szárnyú turulmadár - Egy székelyföldi falu élete az 1916. évi román megszállás alatt : Homoródszentmárton szenvedései

VIL AN­SZI­KTH Fogyasztási és Értékesítési Szövetkezet üzlethelyiségeit a menekülők feltörték és kifosztották. Beszélik, hogy Oklándon egy menekülő csendőrőrmester biztatta a fosztogatókat, hogy mindent elvigye­nek, mert most szabad. Homoródszentmártonban először a mezőn kezdődik a menekülő háromszé­kiek, főleg erdővidékiek garázdálkodása. Marháikat belecsapják a kukoricásokba, s ők maguk is tördelik a már érni kezdő kukoricacsőket, és sütögetik a rögtön­zött tüzeken. A község szélén levő ker­tekből a veteményt kiszedik és elhord­ják. A még be nem hordott zabkalangyá­kat szekérre rakják, s lovaikat, marháikat avval etetik, távozáskor szekerüket vele megrakják. Bemennek helyi gazdák csűrébe, tet­szés szerint szénát hánynak le, elviszik, ki elébek áll, hogy a rablást megakadá­lyozza, leszúrással, agyonütéssel fenye­getik. Majd betörnek egyik-másik ma­gánlakásba is, s rájuk nézve értéktelen holmikat is elrabolnak. Feltörik a helyi Fogyasztási és Értékesítési Szövetkezet üzlethelyiségét is. A csendőrség tehetetlen, jobban mondva szemet huny a kihágások előtt, avval okolva meg e magatartást, hogy a bíróságok megszűntek működni, nincs közigazgatás, hiába tartóztatják le a bű­nözőket, s vesznek fel az elkövetett bűn­tényekről jegyzőkönyvet, mert nincs ho­va bekísérjék a bűnösöket s beterjesszék a jegyzőkönyvet. A helyi lakosság menekülése a kiüríté­si rendelet kihirdetése és a közigazgatási hatóságok távozása után kezdődik meg. A 17-55 éves férfilakosságnak feltétlenül el kell menni, a többiek közül is sokan eltávoznak, de Galambfalváról, Székely­­keresztúrról, Erdőszentgyörgyről na­gyobb részük visszatér, mert megdöb­benti a menekültek nyomora, és az, hogy a hatóságok semmit sem gondos­kodnak a menekülőkről, sőt, akárhány helyen gorombáskodnak velük. A vissza­térők ajkukon annak a kijelentésével lőnek: »Ha meg kell halnunk, haljunk meg ott, hol születtünk, és ne az út szé­lén, idegenben!« Rémes dolgokat mesél­nek a menekülők szenvedéseiről, nyo­moráról. Egyházközségünk elöljárói közül gondnok mint besorozott katona a had­kötelesekkel hagyja el a községet, ének­vezér pedig szeptember 2-án, miután előzőleg családjának elutazásáról gon­doskodott. Lelkész marad szeptember 15-ig, mikor az oláhok előnyomulása szükségessé tette az ő távozását is. Ez ideig, részben énekvezérrel, majd ennek elutazása után egyedül, mindennap iste­ni tiszteletet tart a hívekkel, főleg arra tö­rekedve, hogy megnyugtassa a felizgult kedélyeket, s az Istenben való hit, biza­lom erősítése által bátorságot, remény­séget öntsön a csüggedő telkekbe. A honmaradtak vallásfelekezeti különbség nélkül buzgón látogatták a templomot. Emellett csaknem minden nap bemegy Székelyudvarhelyre, hogy ott az alispáni hivatalnál, katonai parancsnokságnál ér­deklődjék az események iránt, s a valódi tények közlésével állja útját a folyton fel­törő rémhíreknek. Főképpen Reschner György csendőrőrnagy, katonai parancs­nok az, aki a legnagyobb készséggel és szívességgel adja meg mindig a lelkész­nek a szükséges felvilágosításokat és uta­sításokat is, s mikor a csendőrség kö­zömbös viselkedéséről értesül, megerő­sítésül népfelkelőket s erélyes hangú írá­sos parancsot küld a h­omoród­szent­­mártoni csendőrőrsre. Szeptember 10-e után kezd a helyzet nagyon komoly tenni községünkben. Hí­re jön, hogy az oláhok Erdővidéket már megszállták. Megjelenik az első kerékpá­ros oláh felderítő őrjárat Oklánd határá­ban, a csendőrök, pénzügyőrök fogad­ják, s egyet közülök lelőnek, kerékpárját zsákmányul ejtik, a többi elszalad. 11-12-én katonai telefonszerelő osz­tag jelenik meg községünkben, a község déli részén, az országút mellett, az egy­ház alsó (pince) szobájába katonai tele­font szerel be, őrizetével a csendőrséget bízza meg. Szeptember 13-án délelőtt 11 óra körül a 2. számú népfölkelő honvéd­huszár ezrednek egy szakasza, körülbe­lül 70 ember, érkezik a községbe dr. Tóth László tartalékos hadnagy, buda­pesti ügyvéd parancsnoksága alatt. Parajdról, a Libántetőről jöttek, hogy az oláhok előnyomulását figyeljék, s a had­sereg-parancsnokságnak időről időre je­lentést tegyenek. Beszállásolás, lenyer­­gelés, ebéd, rövid pihenő után a leg­ügyesebb altisztek vezetése alatt 1-1 tíz főből álló megfigyelő őrjárat indul Szé­kelyzsombor, Száldobos községekhez, és a homoródalmási erdőn a községtől északkeletre fekvő Bodzás-, másként Csihányoskúthoz. A felderítendő terepre vonatkozó szükséges felvilágosításokat dr. Tóth hadnagynak, kit vendégül meg­hív, és a huszároknak a lelkész adja meg. Leghamarabb jön jelentés a székely­zsombori őrjáratról. Kitűzött helyre megérkeztek, ellenséggel nem találkoz­tak, azonban kevéssel előttük egy oláh lovas járőr Oklándig nyomult előre a Bika felől, egyet közülök a csendőrök le­lőttek, lovát zsákmányul ejtették. A lovat mutatóul a huszár elhozta, rajta jött és ment vissza a paranccsal, hogy: tovább fi­gyelni s minden eseményről azonnal je­lentést tenni! Este későn jön a Száldobosra irányí­tott járőr hírnöke, s jelenti, hogy a kitű­zött helyre el nem érhettek, mert Vargyasnál egy átkanyarodásban az er­dős hegyoldalról erős kétoldali gyalogsá­gi sortüzet kaptak, sebesülés nem tör­tént. Viszi vissza a parancsot: kitartani, állandóan az oláhok orrában lógni, őket nyugtalanítani, megfigyelni, hogy milyen erősségű csapatok vannak! Tíz huszár­nak elég nagy feladat, de huszárok vol­tak, s mindannyian tősgyökeres dunán­túli magyarok, kipróbált öreg katonák. Éjjel, miután egyet már aludtunk, kül­di az almási őrjárat a jelentést, hogy megérkeztek, ellenséget nem láttak, de civilektől hallották, hogy az Aranyos-pa­tak mellett egy erdészlaknál (a Farkas­mezőn) az előző éjszakát kb. 300 főre te­hető oláh lovas csapat töltötte el, és a Csíkszentkirály felé vezető erdei utakat tudakolták, s arra vonultak el. Megy visz­­sza a parancs: óvatosan figyelni s vigyáz­ni az erdős, hegyes terepen, nehogy meglepje őket egy felderítő vagy egy erős ellenséges őrjárat! Másnap, szeptember 14-én délelőtt Oklándnál ismét megjelenik egy oláh kémlelő őrjárat. A toronyból hamar ész­reveszik. Lovasok, 11-en vannak. A teme­tő felől lőnek. A csendőrség kivonul, két oldalról bekeríti őket, sortüzet ad rájuk, de izgatottak, nem tudnak jól lőni, egyet sem sikerül közülök teteríteni. Azonban elfogják az őrjárat vezetőjét, egy főhad­nagyot, egy őrmestert, öt közembert, összesen hét embert. Délután a foglyo­kat Szentmártonba szállítják. Lázasan le­si mindenki, mikor hozzák (őket). Mi is kimegyünk foglyokat várni az útra. Meg­érkeznek, szekéren a csendőrök között a főhadnagy, gyalog a lovasok. A főhad­nagy kissé elhízott, nehézkes fiatalem­ber. Látszik rajta, hogy nem kenyere a katonáskodás. Németül meglehetősen beszél, elmondja hogy Halléban tanult a gazdasági egyetemen, földbirtokos Craiován, csak előző nap érkezett meg ezredéhez, ma patrul-szolgálatba küld- Baloch József SZAKADT EGER Haza naponta madár hozza röptétől fáradt szárnyait/ vagy késő esti verdesések fészekig viszik árnyait. Az ember is csak cipelődik/ nógatja sok kis mozdulat/ majd újra nekicihelődik, szétszakadt/ hulló ég alatt. KAPU XIX. ÉVFOLYAM

Next