Kapu, 2007. február (20. évfolyam, 2. szám)

VILÁGSZERTE - Skrivanek Dániel: MKP kontra autonómia

S­okszor és sokféleképpen esett már szó lapunk hasábjain is az autonómiáról mint a kisebbségi sorba kényszerült nemzetrészek hely­zetét hatékonyan és tartósan rendező eszközről. Az ilyen elemzések elma­radhatatlan kelléke a jól bevált euró­pai autonómiamodellek - akár csak említés szintjén történő­­ bemutatá­sa. Nem véletlenül, hiszen Európa számos országában példaértékű mó­don sikerült megvalósítani a kisebbsé­gek önrendelkezését, biztosítva ezzel az adott terület és népcsoport fejlődé­sét, valamint békés együttélését a többségi nemzettel. Az autonómia fo­galma a görög autos (ön) és nomos (törvény) szavakból tevődik össze, je­lentése tehát öntörvénykezés, önkor­mányzat, önrendelkezés. Noha az eu­rópai politikai gyakorlatban hosszú múltra tekinthet vissza, s a kisebbségi kérdés rendezésének egyik leghatáso­sabb eszköze, a fogalmat a nemzetkö­zi jogban mégsem sikerült pontosan és véglegesen definiálni. Igen ám, csakhogy bármennyire is hangoztatják egyesek az Európai Unió ilyen vagy olyan egységét és a közös európai értékeket (és egyéb üres lózungokat), a gazdasági térség keleti végein egészen másképpen ér­telmezik a bevált és elfogadott euró­pai megoldásokat, mint az Unió egyéb területein. Egész egyszerűen fi­gyelmen kívül hagyják őket (ez a job­bik eset), de akár az egész diplomáci­ai fegyverarzenált bevetve a végsőkig küzdenek ellenük. Miközben ugyanis fennhangon hirdetik Brüsszelben az alapvető emberi jogokat, az önren­delkezést - és persze a már ki tudja, hányadik generációs emberi jogokat (jut eszembe: az emberi kötelessé­geknek hányadik generációjánál tar­tunk, ha vannak egyáltalán ilyenek...) -, addig Pozsonyban (vagy Bukarest­ben) azon tanakodnak a mindenkori hatalom képviselői, hogy miként vet­hetnének gátat a magyar „szeparatis­ta” törekvéseknek. Nem tudják, hogy nem létező démon ellen küz­denek?... Az autonómia tehát az EU-tag Szlo­vákiában elbonthatatlan tabu, amely­nek már puszta említése is a szlovák politikusok határozott és egységes til­takozását, elutasítását váltja ki. S eb­ben nincs különbség keresztényde­mokrata és baloldali között. Az azonban bizonyosra vehető, hogy a többségi nemzet részéről az autonómiával szemben tanúsított el­lenszenv minden alapot nélkülöz, s annak kizárólag érzelmi indítékai van­nak: az attól való (egyébként indoko­latlan) félelem, hogy a magyarság esetleg az önrendelkezésnek még ma­gasabb fokát próbálná megvalósítani. Szlovákia az Európai Unió teljes jogú tagjaként nem kívánja tiszteletben tar­tani az európai elveket, s nem veszi fi­gyelembe a jól bevált európai gyakor­latot sem. Ez eddig még bizonyos szempont­ból érthető is, hiszen egy történelmi múlt nélküli fiatal államocskáról van szó. Alighogy megkóstolták az önálló­ságot, máris fel kellett adniuk égből pottyant szuverenitásukból néhány fa­latkát, így tehát némi erőszaktevéssel felfoghatjuk önvédelmi reflexként is az autonómiaellenes megnyilvánulá­sokat. A magyar közösségek elöljáróinak hozzáállása a kérdéshez azonban sem­milyen szempontból nem fogadható el. Sőt. A nemzeti érdek olyan mérté­kű sorozatos elárulásával állunk szemben, ami talán jóvátehetetlen és végzetes károkat okoz a felvidéki ma­gyarságnak. Ugyanis Szlovákiában az egyik leginkább autonómiaellenes párt éppen a Magyar Koalíció Pártja, melynek vezetői még a szlovákoknál is erélyesebben utasítják vissza az au­tonómia gondolatát. Autonómiakoncepció egyébként sem létezett Felvidéken, de legalább a lehetőség megvolt egy ilyen kidolgo­zására. Az MKP kormányra kerülésé­vel azonban ez is megszűnt, hiszen a párt szerződésszinten vállalta, hogy nem tűzi napirendre sem az autonó­miakérdést, sem a jogfosztó Benes­­dekrétumok ügyét. Tehát a legfonto­sabb, a közösséget legsúlyosabban érintő dolgokat. A párt 2002-es prog­ramja szerint: „A kormányalakítás­kor az MKP vállalta: a kormányzás négyéves időszakában nem tűzi na­pirendre az önálló magyar egyetem alapításának követelményét, a kol­lektív bűnösség elve szerint alkotott benesi dekrétumok jogfosztó követ­kezményeinek megszüntetését, illetve nem igényli az etnikai elvű területi autonómiát. ” Bugárék azonban még ezt a hitvány­ságot is képesek fokozni. Ezúttal azonban túl messzire ment a párt el­nöke bűnbandájával egyetemben: olyan fokú alávalóságról tett bizonysá­got, ami nem maradhat válasz, meg­torlás nélkül. Az MKP sorsa nem lehet ezt követően más, mint a teljes pusz­tulás, megsemmisülés, hogy a romja­in aztán egy új, egészséges magyar ér­dekképviselet épüljön fel. Vagy az MKP tűnik el mindörökre, vagy a felvi­déki magyarság. A parazitát azonban el kell pusztítani, mielőtt még megöl­né a gazdaszervezetet... Mint ismeretes, a koszovói kérdés rendezésére egy igen jól átgondolt, s a válságos helyzet megoldását lehető­vé tevő javaslatot készített elő az ENSZ főmegbízottja, Martti Ahtisaari. Az önálló Koszovón belül létrejövő szerb autonómia ugyanis mindkét fél számára elfogadható megoldást je­lenthet: az albán többségű szerbiai tartományban végre békét teremthet­ne az önállósodás mentén a kollektív jogok biztosítása. Ha a terv beválik, ez komoly, megkérdőjelezhetetlen pre­cedenst teremthet hasonló helyzetek rendezésére is. Konkrétan: például szolgálhat a szlovákiai magyarság au­tonómiájának megvalósításához. Csakhogy mindez akkor lehetséges, ha az érintett kisebbség él is a lehető­séggel, és kihasználja a kínálkozó al­kalmat. Felvidéken sajnos nem így van. Itt a komprádor elit, a szlovák ér­dekek hű kiszolgálója, a magyar érde­keket olcsó pénzért (néhány bársony­székért) eláruló MKP az elsők között (mindjárt a szlovák nacionalisták után) utasította vissza Felvidék párhu­zamba állítását a koszovói rendezés­sel, a párt elnöke kategorikusan eluta­sította a területi autonómiát a felvidé­ki magyarság számára, és szinte hisz­térikusan bizonygatta, hogy az MKP- nak esze ágában sincs felvetni az auto­nómiát. Teljesen érthetetlen ez a hoz­záállás, hiszen semmi egyebet nem kellene tenni, mint „orrba-szájba” di­csérni és elismerni a kiváló finn poli­tikus remekművét, és igenis prece­densként elismerni és kezelni egy itte­ni önrendelkezési törekvés megvaló­sításához. Az Ahtisaari-jelentés, vala­mint a működő európai autonómia­modellek és a szépen hangzó önren­delkezési elvek együttesen kikezdhe­tetlen fegyvert jelentenének a békés autonómiakövetelők számára (ha len- VILÁGSZERTE­ ■ Skrivanek Dániel (Felvidék) MKP kontra autonómia KAPU XX. ÉVFOLYAM

Next