Kapu, 2007. február (20. évfolyam, 2. szám)
VILÁGSZERTE - Turulmadár Ifjúsági Iroda
Turulmadár Ifjúsági Iroda Kisebb ünnepséggel avatták fel 2007. január 26-án a sepsiszentgyörgyi Turulmadár Ifjúsági Irodát. Az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI), a Bölöni Farkas Sándor Cserkészcsapat és a Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet által működtetett, az unitárius egyházközség régi épületében berendezett iroda felszerelését, két számítógépet, többfunkciós számítástechnikai berendezését, bútorzatát egy pályázat nyereményeként kapta a csapat a Kovászna megyei Művelődési Központtól. Az egyházi szertartást nem csak a helyiséget biztosító unitárius egyházközség indokolta, hanem az is (mint Kovács István lelkész kiemelte), hogy az esemény több egyszerű avatásnál, valami szentséges van benne: történelmi fontosságú pillanat, hiszen intézmény létesült. A szalagvágásnál a tiszteletes reményét fejezte ki, nem hivatalnokok irodája kezdi meg működését, hanem olyan intézmény, amely sok-sok programot szervez majd, melynek célja a fiatalok szolgálata lesz, hogy itthon érezhessék magukat. Elérhetőség: Turulmadár Ifjúsági Iroda Sepsiszentgyörgy, Kós Károly utca 2. Kovászna megye Telefon/fax: +40 267315152, +40 748284108, +40 748014198 2007. 02. VILÁGSZERTE Josom főterén. De senki ne kérdezze, hogy vajon mi okból. Ahol Kossuth Lajos nevét meggyalázhatják, és átkot szórhatnak rá, ott csak arra érdemes gondolni, vajon mire való ez a gyűlölet, és egyáltalán van-e értelme. Kossuth megbékélt Balcescuval, ők másként látták, aminek jönnie kell. „Egység, egyetértés, testvériség a magyarok, a románok és a szlávok között, íme ez az én legforróbb vágyam, íme a legőszintébb tanácsom, íme a mosolygó jövő záloga mindezen népek számára. ” A Duna konföderációs tervezetében ír így 1862-ben. Csakhogy az ábránd, a látomás soha nem volt megvalósítható Európának ezen a fertályán. Ma sem az. Holott valami ilyesmi történik mégis. Vagy mégsem? Egy biztos: szegény Kossuth Lajos fején ott a becstelen vérvád és a hazug gyalázat. HINTA-PALINTA Mintha gyermekek játéka lenne. A magyar miniszter asszonyt hintába ülteti a román külügyér, és lóbálja ideoda. Ahogyan szokás errefelé. Mert mi végre a harag és a görcsös ragaszkodás holmi magyar feliratokhoz. Amikor semmi akadálya. Érzékenységünk érthető, még tán a hőzöngés is. Hát persze. Kicsi békítgetés, udvarlás megteszi amúgy. Hiszen sajnálatos félreértés az egész ügy. Ha várunk, ha türelemmel leszünk, meglátjuk, június elsején a szenátus majd mindent korrigál. És írhatunk, beszélhetünk magyarul (is) a Babes-Bolyain, ha nekünk úgy tetszik. Természetes és jogos az igény, akadálya nincs, s tulajdonképpen ma sem volna. Annak, aki elnéző, és nem csak a maga igazát érti-félti... A román külügyminiszter írja levelét a magyarokhoz, megnyugtat és tisztázza a helyzet kuszaságát, ígér, és mindent megmagyaráz. Csupán rajtunk múlik, hogy változzon valami. Csak várjuk meg a vásárt napjáig. Közben kiderül: humbug az érvelés, merő kitaláció, de főleg széptevés, semmi más. Ha mondani kell valamit, mibe kerül az. Egy időre legalább elcsitul a panasz, és valameddig senki emberfia nem zsámmog haszontalan dolgokról. Hogy az egyetemen hallani sem akarnak erről, és szó nincs szenátusi határozatról meg június elsejéről, mellékes tényező. Bucur juhpásztornak városában ilyen politika járja. Mondani akármit lehet, mert a szó elszáll, ha kell, iromány is készül róla, a papír elbírja. Aztán lesz valahogy, mint mindig. És nem esnek kétségbe, ha a helyzetet újra és újra magyarázni kell. Mi az nekik! És mi az a magyarnak, ha eltanulja. Mert erre is van példa. Már-már kezdjük hinni, hogy az RMDSZ kiegyezne bírálóival. Markó Béla törleszkedik, és békejobbját nyújtja azoknak, akikhez jó szava nincs évek óta. Kényszeredett a közeledés, muszáj valami. Egyre gyérül a csapat, fogy a levegő, és az elégedetlenek hangja mintha erősödne. Benne vannak a kormányban, de mi végre? Kirakatba került néhány magyar, nekik megéri biztosan. De csak nekik. Más nemigen történt. A nagy ígéretek a kisebbségi törvényről maradt annak, ami, csalétek volt mindössze. Az autonómiáról meg szó ne essék, mert a románnak hideglelése van tőle. Nyilvánvaló, ilyenkor kell magyarázni a bizonyítványt azoknak, akiknek van erről sajátos véleménye. Élét venni a kritikáknak közeledéssel, és igazat adni a jóhiszemű akadékoskodóknak, nem rossz taktika. A helyzethez képest, ugyebár. Hogy lássuk az RMDSZ elfogadja és tolerálja a máshogyan szerveződőket. Markó Béla új napot taszigálna az égre, és édesgetné vissza a karámba az elbitangolt bárányokat. Ha neki ígértek, ő is ígér. Huzigálja a mézesmadzagot, esetleg funkciót is ajánl Brüsszelben. Miért ne. Társnak kell az ellen(ség), s nem másnak. És bizony kell kicsit hitegetni valameddig. Módjával persze, a látszat kedvéért. Mert bizalomról szó nincs... Európába kell küldeni képviselőket, de a listán, befutóra, akárki mégsem lehet. Alku ide vagy oda, márkanevek kellenek. Olyat pedig másutt nagyítóval sem találnak. Pláne a disszidensszervezkedők között. Mert Markó Béla azonmód megmondja, hogy ő urasága ez esetben kit tekint tényezőnek. Megmondja, kinek lehet ott hitele és véleménye, s főleg az autonómiáról. Különben oda se menjünk. Fordul hát a kocka, jó román szokás szerint. Ahol az ilyesmi természetes állapot. Ahol az adott szó fabatkát sem ér. Csak veszettül nehéz beismerni.