Kapu, 2007. május (20. évfolyam, 5. szám)
INTERJÚ-RIPORT-DOKUMENTUM - Frigyesy Ágnes: Mások létéért vívott küzdelemben nőtt naggyá : Köszöntjük a Svájcban élő 85 esztendős Böröcz Józsefet
je, Böröcz József néhány társával együtt akadályozta meg a feloszlatást, s ekkor a szövetség központját Oltenből Zürichbe helyezték át. A szervezet elnöke jelenleg is ellenszolgáltatás nélkül végzi áldozatos tevékenységét. A szövetség fontosnak tartotta a magyar menekültek betegségbiztosításának rendezését. A Svájci Keresztény-Szociális Betegbiztosítónál több mint kétezer magyar családnak sikerült előnyös kollektív betegbiztosítást kötnie. Komoly feladatot jelentett a tagság számára megfelelő munkát és olcsó lakást szerezni. A tagoknak költözködési pótlékot, házasságkötés és gyermekszületés esetén pedig egyszeri gyorssegély kifizetését garantálja az alapszabály. A Magyar a Magyarért akció keretében mintegy 700 menekült telepedhetett le Svájcban. A menekülteknekkezdeti anyagi gondjaik enyhítésére — hosszúlejáratú kamatmentes kölcsönt biztosított a Szövetség. A svájci magyarok legnagyobb és anyagilag legerősebb szervezeteként állandó jelleggel támogatták a németországi Burg Kastl-i magyar gimnáziumot. A helyi magyar szervezetekkel és egyházakkal karöltve kivették részüket a nemzeti ünnepek szervezésében, továbbá támogatták a magyar könyvkiadást. A szövetség fennállása óta támogatja a magyarországi és az elszakított területeken bajbajutott honfitársainkat. Elnökének közbenjárására 2001 áprilisában például 47 tonna, több mint egymillió svájci frank értékű élelmiszer-adományt juttattak el Magyarországra és Kárpátaljára. De Erdély, sőt Délvidék sem maradhatott ki a támogatandó területek közül. Összességében 14 teherautónyi, 170 tonna élelmiszert juttattak el az érintett országokba. De Böröcz József áldozatos emberszeretete közé sorolhatjuk Duray Miklós támogatását, vagy amikor Szőcs Gézát a románok kiutasították Erdélyből, kieszközölte, hogy Svájcban menedékjogot kapjon a neves költő. Ha teheti, Böröcz József a szövetség nevében szót emel a bebörtönzött vagy üldözött magyarok érdekében az EBEÉ-konferenciákon is. Jelenleg legnehezebb feladataik közé tartozik a munkanélküliek és a kisebbségben élő magyar honfitársak megsegítése. Böröcz József noha betöltötte 85. életévét, ma is áldozatosan végzi magyarságmentő misszióját. Legutóbbi magyarországi tartózkodásakor felidézte a Ceausescu-rendszer alatt Romániában tett látogatásának egyik epizódját: 1987-ben Kolozsváron jártam mint turista. Reggel a Continental Hotelban megjelent két furcsa ember, az egyik román volt, és kérték az útlevelemet ellenőrzésre. - Mire fölkérdeztem, nekem van vízumom, mit akarnak? - Az nem elég, ők látni akarják az útlevelemet, s a főnök, Popescu azt akarja, menjek be hozzá! Nem kísértek be, hanem azt kérték, egy órán belül legyek a Securitatén. Érkezésemkor a két férfi már várt az ajtóban. Ott bevezettek egy szobába. Négyen ültek egy magasabb pódiumon, velem szemben ült a tolmács, balról a tiszt, aki kihallgatott, jobbról pedig még egy ember. Összesen heten voltak, én pedig egyedül. Bezárták az ajtót, de nem ijedtem meg, mert ismerőseimtől hallottam, hogy így félemlítik meg az embert. Első kérdésük így szólt: - Miért jöttem Romániába? - Azt válaszoltam: - Errefelé nagyszerű a levegő, Zürichben sajnos légköri nyomások vannak. Továbbá ha a marosszentgyörgyi fürdőben fürdők, érzem, hogy az ízületeimnek milyen jót tesz. Ezért jövök ide - válaszoltam. Mire ők azt mondták: őszinte legyek, mert ellenkező esetben nem engednek Romániába. Azt válaszoltam: - Meggondolom, akarok-e idejönni ismét, ahol kihallgatnak egy turistát. Voltam már a kommunista Jugoszláviában, de ilyesmi nem történt velem. Később arra kértek, mondjam el kronologikus sorrendben, merre jártam. Említettem nekik Kalotaszeget, de mivel nem kérdezték, melyik faluban jártam, mindent nem árultam el nekik. Erre ők felhozták Dést és Széket. Igen, valóban ott is jártam, mondtam nekik. Tehát pontosan tudták, merre járt. - Igen. Bizonyára kísértek végig az úton. Elmeséltem nekik, hogy életem legszebb esküvőjét láttam Széken. - Kivel beszéltem, kikkel találkoztam? — érdeklődtek tovább. - Forrófalván jártam, mert az ismerősöm fia ott református lelkész, és megszületett a gyermek, tehát megnéztük. Ekkor a tolmács azt kérdezte, melyik úton mentem Forrófalvára? - Maga nagyon jól tudja, hisz csak egy út vezet Forrófalvára Kolozsvárról - mondtam. Majd továbbfaggatóztak: - Kivel mit beszéltem? Beszéltem-e vallásról? - Miért itt ilyen problémák is vannak? - tettem fel a naiv kérdést. Ekkor témát váltottak és azt kérdezték: - Egyetértek-e azzal, amit a müncheni Nemzetőr ír? - Ha meg tudják mondani, melyik cikkről beszélnek, hozzászólhatok, de így összességében nem mondhatok véleményt. De - válaszoltam nekik - nekem nem kell olvasni a Nemzetőrt, mert a tegnapelőtti zürichi újságban bent volt, hogy maguk megverték Szőcs Gézát Kolozsváron. Erre zavarba jöttek, és azt kérdezték, összejárok-e Tollas Tiborral? Hogy járnék össze vele, amikor ő Münchenben él tőlem legalább 300 kilométerre? — Ismerem-e Tollas Tibort? - Hogyne, láttam már rendezvényeken, nagy közszeretetnek örvend. Mikor idáig jutottunk, ezt a témát abbahagyták. Továbbkérdeztek, hogy kiknél jártam és mit beszéltem, illetve hová készülök még? Amikor véget ért a beszélgetés, négy szekus autó kísért, s ketten már ott vártak annál a papnál, ahová megérkeztem. Elővigyázatossági okok miatt mielőtt elmentem volna a rendőrségre, betértem az apácákhoz, és otthagytam náluk minden pénzt és iratot. Ha véletlenül megmotoznának, ne legyen semmi nálam. - Vitt támogatásokat? - Persze, és nem akartam, hogy megtudják a pontos címeimet. Minimum két óráig tartott a beszélgetés. A végén megkérdezték, hogy ki vagyok? - Amit maguk gondolnak. Érdeklődtek, milyen szervezetek működnek Svájcban. Erre a kérdésre azt válaszoltam: - Zürichben van egy magyar egyesület, s minden évben megszervezik a zürichi magyar bált, ahol legalább ezer ember van jelen. A tolmács megkérdezte: - Isznak-e ott pálinkát? - Nem, ott ilyen büdös dolgot nem isznak. Amikor megkérdeztem, miért nem Popescu kérdez, a tolmács azt hazudta, hogy ő Popescu. Erre megcáfoltam őt. Begurult, hangoskodni kezdett, mire azt mondtam neki: - Ne felejtse el, lehet, hogy szegény erdélyi magyarokkal így beszélhet, de én egy A KAPU-t sokan utálják, de mindenki olvassa! INTERJÚ - RIPORT - DOKUMENTUM 2007. 00.