Kapu, 2007. május (20. évfolyam, 5. szám)

INTERJÚ-RIPORT-DOKUMENTUM - Frigyesy Ágnes: Mások létéért vívott küzdelemben nőtt naggyá : Köszöntjük a Svájcban élő 85 esztendős Böröcz Józsefet

je, Böröcz József néhány társával együtt akadályozta meg a feloszlatást, s ekkor a szövetség központját Oltenből Zürichbe helyezték át. A szervezet elnöke jelenleg is ellenszol­gáltatás nélkül végzi áldozatos tevé­kenységét. A szövetség fontosnak tar­totta a magyar menekültek betegség­­biztosításának rendezését. A Svájci Keresztény-Szociális Betegbiztosító­nál több mint kétezer magyar család­nak sikerült előnyös kollektív beteg­­biztosítást kötnie. Komoly feladatot jelentett a tagság számára megfelelő munkát és olcsó lakást szerezni. A ta­goknak költözködési pótlékot, házas­ságkötés és gyermekszületés esetén pedig egyszeri gyorssegély kifizetését garantálja az alapszabály. A Magyar a Magyarért akció kereté­ben mintegy 700 menekült teleped­hetett le Svájcban. A menekülteknek­­kezdeti anyagi gondjaik enyhítésére — hosszúlejáratú kamatmentes kölcsönt biztosított a Szövetség. A svájci magyarok legnagyobb és anyagilag legerősebb szervezeteként állandó jelleggel támogatták a német­­országi Burg Kastl-i magyar gimnáziu­mot. A helyi magyar szervezetekkel és egyházakkal karöltve kivették részü­ket a nemzeti ünnepek szervezésé­ben, továbbá támogatták a magyar könyvkiadást. A szövetség fennállása óta támogat­ja a magyarországi és az elszakított te­rületeken bajbajutott honfitársainkat. Elnökének közbenjárására 2001 ápri­lisában például 47 tonna, több mint egymillió svájci frank értékű élelmi­szer-adományt juttattak el Magyaror­szágra és Kárpátaljára. De Erdély, sőt Délvidék sem maradhatott ki a támo­gatandó területek közül. Összességé­ben 14 teherautónyi, 170 tonna élel­miszert juttattak el az érintett orszá­gokba. De Böröcz József áldozatos ember­­szeretete közé sorolhatjuk Duray Mik­lós támogatását, vagy amikor Szőcs Gézát a románok kiutasították Erdély­ből, kieszközölte, hogy Svájcban me­nedékjogot kapjon a neves költő. Ha teheti, Böröcz József a szövetség ne­vében szót emel a bebörtönzött vagy üldözött magyarok érdekében az EBEÉ-konferenciákon is. Jelenleg legnehezebb feladataik kö­zé tartozik a munkanélküliek és a ki­sebbségben élő magyar honfitársak megsegítése. Böröcz József noha be­töltötte 85. életévét, ma is áldozato­san végzi magyarságmentő misszióját. Legutóbbi magyarországi tartózko­dásakor felidézte a Ceausescu-rend­szer alatt Romániában tett látogatásá­nak egyik epizódját: 1987-ben Kolozsváron jártam mint turista. Reggel a Continental Hotel­ban megjelent két furcsa ember, az egyik román volt, és kérték az útleve­lemet ellenőrzésre. - Mire föl­­­kér­deztem­­, nekem van vízumom, mit akarnak? - Az nem elég, ők látni akar­ják az útlevelemet, s a főnök, Popescu azt akarja, menjek be hozzá! Nem kí­sértek be, hanem azt kérték, egy órán belül legyek a Securitatén. Érkezé­semkor a két férfi már várt az ajtóban. Ott bevezettek egy szobába. Négyen ültek egy magasabb pódiumon, velem szemben ült a tolmács, balról a tiszt, aki kihallgatott, jobbról pedig még egy ember. Összesen heten voltak, én pedig egyedül. Bezárták az ajtót, de nem ijedtem meg, mert ismerőseim­től hallottam, hogy így félemlítik meg az embert. Első kérdésük így szólt: - Miért jöttem Romániába? - Azt vála­szoltam: - Errefelé nagyszerű a leve­gő, Zürichben sajnos légköri nyomá­sok vannak. Továbbá ha a maros­­szentgyörgyi fürdőben fürdők, érzem, hogy az ízületeimnek milyen jót tesz. Ezért jövök ide - válaszoltam. Mire ők azt mondták: őszinte legyek, mert el­lenkező esetben nem engednek Ro­mániába. Azt válaszoltam: - Meggon­dolom, akarok-e idejönni ismét, ahol kihallgatnak egy turistát. Voltam már a kommunista Jugoszláviában, de ilyesmi nem történt velem. Később ar­ra kértek, mondjam el kronologikus sorrendben, merre jártam. Említet­tem nekik Kalotaszeget, de mivel nem kérdezték, melyik faluban jártam, mindent nem árultam el nekik. Erre ők felhozták Dést és Széket. Igen, va­lóban ott is jártam, mondtam nekik.­­ Tehát pontosan tudták, merre járt. - Igen. Bizonyára kísértek végig az úton. Elmeséltem nekik, hogy életem legszebb esküvőjét láttam Széken. - Kivel beszéltem, kikkel találkoztam? — érdeklődtek tovább. - Forrófalván jár­tam, mert az ismerősöm fia ott refor­mátus lelkész, és megszületett a gyer­mek, tehát megnéztük. Ekkor a tol­mács azt kérdezte, melyik úton men­tem Forrófalvára? - Maga nagyon jól tudja, hisz csak egy út vezet Forrófal­vára Kolozsvárról - mondtam. Majd továbbfaggatóztak: - Kivel mit beszél­tem? Beszéltem-e vallásról? - Miért itt ilyen problémák is vannak? - tettem fel a naiv kérdést. Ekkor témát váltottak és azt kérdez­ték: - Egyetértek-e azzal, amit a mün­cheni Nemzetőr ír? - Ha meg tudják mondani, melyik cikkről beszélnek, hozzászólhatok, de így összességében nem mondhatok véleményt. De - vá­laszoltam nekik - nekem nem kell ol­vasni a Nemzetőrt, mert a tegnapelőt­ti zürichi újságban bent volt, hogy ma­guk megverték Szőcs Gézát Kolozsvá­ron. Erre zavarba jöttek, és azt kérdez­ték, összejárok-e Tollas Tiborral?­­ Hogy járnék össze vele, amikor ő Münchenben él tőlem legalább 300 kilométerre? — Ismerem-e Tollas Ti­bort? - Hogyne, láttam már rendezvé­nyeken, nagy közszeretetnek örvend. Mikor idáig jutottunk, ezt a témát ab­bahagyták. Továbbkérdeztek, hogy kiknél jártam és mit beszéltem, illetve hová készülök még? Amikor véget ért a beszélgetés, négy szekus autó kísért, s ketten már ott vártak annál a pap­nál, ahová megérkeztem. Elővigyázatossági okok miatt mie­lőtt elmentem volna a rendőrségre, betértem az apácákhoz, és otthagytam náluk minden pénzt és iratot. Ha vé­letlenül megmotoznának, ne legyen semmi nálam. - Vitt támogatásokat? - Persze, és nem akartam, hogy megtudják a pontos címeimet. Mini­mum két óráig tartott a beszélgetés. A végén megkérdezték, hogy ki vagyok? - Amit maguk gondolnak. Érdeklőd­tek, milyen szervezetek működnek Svájcban. Erre a kérdésre azt válaszol­tam: - Zürichben van egy magyar egyesület, s minden évben megszer­vezik a zürichi magyar bált, ahol leg­alább ezer ember van jelen. A tolmács megkérdezte: - Isznak-e ott pálinkát? - Nem, ott ilyen büdös dolgot nem isznak. Amikor megkérdeztem, miért nem Popescu kérdez, a tolmács azt hazudta, hogy ő Popescu. Erre megcá­foltam őt. Begurult, hangoskodni kez­dett, mire azt mondtam neki: - Ne fe­lejtse el, lehet, hogy szegény erdélyi magyarokkal így beszélhet, de én egy A KAPU-t sokan utálják, de mindenki olvassa! INTERJÚ - RIPORT - DOKUMENTUM 2007. 00.

Next