Kapu, 2010. november-december (23. évfolyam, 11-12. szám)
INTERJÚ-RIPORT-DOKUMENTUM - Sipka Tamás: Álilledelemből hívni mentőt: öngyilkosság
KAPU XXIII. ÉVFOLYAM bypass műtét. Később, hogy az érfalat stabilizálják, implantátumot ültettek be, kifejlesztették a különleges fémötvözetből készülő kis merevítő elemet, a sztentét... Magyarországon a PTCA az első évtizedében nem tudott érdemben hozzájárulni a betegellátáshoz, csak a 2000-es évek szólnak arról, hogy a már kellően képzett szakembergárda megfelelő létszámban felállt, és a technika is adott volt. A francia kapcsolat A Semmelweis Egyetem városmajori Kardiológiai Központja és Kardiológiai Tanszéke ügyeletet ad. Csak hozzák a katéterre szoruló betegeket. Dr. Merkely Béla igazgató, egyetemi tanár, az MTA doktora ilyenkor maga is bent van, s nem csak problémásabb eseteknél segít. - Hét közben mindenki a saját területén tart ügyeletet a közép-magyarországi régióban, vasárnap pedig egy kórház, mit ecseteli. - November első hétvégéjén feszítettebb volt az életünk, a Francia Kardiológus Társaság és a Magyar Kardiológusok Társasága tartott közös tudományos ülést. Franciaországból százötven kolléga érkezett, s ugyanennyiünket hívtak meg jövőre. Sokéves már az együttműködés, s van mit tanulni egymástól. A legutóbbi szekcióban az új európai betegellátási ajánlásokról volt szó. A heveny infarktus utáni, a szívelégtelenséggel küszködő eszközös és a veleszületett szívhibákkal élő felnőtt betegek, valamint a pitvarfibrilláció kezelése került napirendre. Van mit ellesnünk a franciáktól. Míg Magyarországon 51, addig Franciaországban 21 százalékos a szív- és érrendszeri megbetegedésekben a halálozási arány. Magyarországon hétszeres a megbetegedések száma. Paradoxon viszont, hogy hazánkban szervezettebb a sürgősségi ellátás. A beteg egy órán belül áló centrum egyikének műtőasztalára kerülhet. Merkely professzor, egyben a Magyar Kardiológusok Társaságának elnöke, komorító adatokat mond. Való, hogy Magyarországon fokozatosan csökkent a szív- és érrendszeri megbetegedések száma, de még legalább húsz év, mire behozzuk az európai átlagot, s ötven év, míg utolérjük Franciaországot. Ami ott előny, elsősorban az egészséges táplálkozásban, a mozgásban és a homogén iskolázottságban keresendő. Gyökere többek között a francia kardiológia erős szakmapolitikája, ami beépül a pedagógiába is. Furcsa, de szerepet tulajdonítanak a borfogyasztásnak is, mivel a jól kezelt szőlőboroknak van bizonyos infarktusgátló hatásuk. Mindazonáltal fűzzük hozzá, hogy Európában eddig Franciaországban számlálták a legtöbb májcirózisost. Merkely professzor szerint, mindenki maga „választ” magának halálnemet. Ő a napi két decit ivókra utalt a szívjótékony hatásban. Ami a hazai szív- és érrendszeri megbetegedéseket illeti, egyféle arányosság áll fenn az iskolai végzettség, valamint a jövedelem között. Északkelet-Magyarország három megyéjében (Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg) 2001 óta így is 15 százalékkal javult a kardiovaszkuláris, vagyis a szívás érrendszeri betegségben szenvedők halálozási aránya - mondta Édes István professzor, a „Szívünk Napja 2010” debreceni programján. Ezen belül az infarktus okozta halálozások aránya 25-30 százalékkal csökkent - fűzte hozzá a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centruma kardiológiai klinikájának igazgatója. A Magyar Kardiológusok Társasága által létrehozott Magyar Nemzeti Szívalapítvány kezdeményezésére mind több városban rendezik már meg a „Szívünk Napja - Szív Világnapja” rendezvényt, hagyományosan szeptember utolsó vasárnapján. A budapesti (a Ligetben) tizedik volt a sorban. Minden évben egyre többeket érdekel. A Városligetbe ugyan tízezren szoktak kijönni, de ezúttal úgy szakadt az eső, hogy sokaknak kedvét szegte. A Nagyréten felállított sátorerdőben az ezúttal is ingyenes szűrővizsgálatok során a látogatók megtudhatták, hogy az adott pillanatban milyen állapotban van is a szívük. Az érdeklődők koleszterinszint-, vércukorszint-, vérnyomás-, BMI-, testzsírszázalék- és haskörfogatmérésen, valamint a boka-kar index mérésén, továbbá a kóros elhízás, az obezitás vizsgálatán vehettek részt. Majd szakorvosi tanácsadásra mehettek. Előadások és szórakoztató programok egyaránt várták a családokat. - Mégiscsak jobb idejönni, mint egy rendelőbe, meg ez komplex, s akkor egy füst alatt már kipipáljuk a kicsiknek az Állatkertet meg a Vidám Parkot is - vallja Juhász József, aki feleségével és a három gyerekkel minden évben hűségesen felutazik Zalakarosról a Szívünk Napjára. Tollas Tibor Fekete karácsony Karácsonyéjen, a börtönmélyben Uram újra hozzád vezet. Harminc évig te jöttél hozzám,, S most Betlehembe én megyek. Három királyok kincse után Uram üres a két kezem. Három koldusnak szegénysége, Amivel hozzád érkezem. Aranyaimat szerteszórtam, Evek súlya a vállamon. S tömjén helyette tömött zsákban Feketéllik a bánatom. Királyaid csillag vezette S nem állta útjuk senkisem. Engem hét falon át hozott hozzád Pirosló mécsem, a hitem. Pásztorok útját angyalok mondták S ki megtalál, az oly kevés. Engem négy éve űz utánad Bús angyalod: a szenvedés. Véresre jártam már a lábam. Fagy járta át a csontomat. Fáj az éhség és senkim sincsen Rajtad kívül, ki befogad. Sose vágytam így szeretetre, Sose voltam ily elhagyott. Zörgetek Uram, jajj eressz be, A régi énem már halott. Nem kérek fényes karácsonyfát, Egy gyertyaláng elég nekem, Ha kigyúl majd a te csillagod Börtön felett a Betlehem.