Kapu, 2013. augusztus (25. évfolyam, 8. szám)

INTERJÚ-RIPORT-DOKUMENTUM - Siklósi András: 200 éve született Rózsa Sándor, a leghíresebb betyár

az udvari kancellária a büntetést két évre mérsékelte, s édesanyja kérelmére további hét hónapot engedtek el. Ebben nagy része volt nemesi származásának. Ez később is hasznára volt. A család kiterjedt rokoni kapcsolatai révén időn­­ként sikerült eltussolni ügyeit. Azokból pedig volt bőven. Továbbra is tartotta a kapcsolatot korábbi cimboráival, orgaz­­daságba, lopásba keveredett. Börtönbe kerülésekor írta meg a maga mentségére „Apológiáját”, hibáinak, tetteinek magyarázatát, íráskészsége a korabeli átlagnál magasabb iskolázottságra vall. Négy vármegyében (Borsod, Abaúj, Gömör, Hajdú) ismerték viselt dolgait. 1799-ben a borsodi bíróság újra elítélte 2 évre. Megint fellebbezett, de ezúttal a kancellária megduplázta (4 évre) a bün­­tetését. Mivel Ónody nem vonult be önszántából a szegedi börtönbe, országos körözést adtak ki ellene. Ekkor már Angyal Bandinak nevezte magát. A néphagyomány és Csongrád vármegye elfogatóparancsa szerint jó kiállású ember volt, hivalkodóan cifra pásztor­­gúnyában járt, torzonborz bajuszát pederve viselte. Az okmány említi, hogy több nyelven beszélt: magyarul, deákul (latinul), németül, tótul. Angyal Bandi haláláról sokféle mendemonda terjedt el. Az egyik szerint börtönben halt meg 1804-ben, a másik szerint felakasztották, illetve kisfia halála után felhagyott a betyárkodással, és békés öregségben halt meg. Az igazság az, hogy az 1805-ben kiadott körözés ellenére Angyal Bandi nem került börtönbe, hanem 1806-ban kelevényben (gennyes kelések) halt meg. Az alakját övező legenda még élet­ében kialakult, később több szabadle­gény vette fel a nevét, s a lovas betyár mintájává vált. Viselt dolgai, kalandjai megjelennek a népdalokban, balladák­ban. Nemesi származása miatt az úri betyár alakja nagyon foglalkoztatta a közvéleményt. Még népszínmű is készült róla, sőt Jókai Mór egyik elbeszélésének (A népdalok hőse) is ihletője. A nép­nyelv egy vasútvonalat is elnevezett róla, a „puszták réméről”. A pásztorok körében elterjedt mondák szerint birto­kán föld alatti istállóban vagy kazalnak álcázott rejtekhelyen tartotta lopott állatait, amelyeket 1-2 éven át nevelt, és csak akkor adta el, ha biztos volt, hogy eredeti gazdája már nem ismeri föl. Sobri Jóska (Erdőd major, 1810. - Lápafő, 1837. február 16.), eredeti nevén Pap József, a maga idejében ret­tegett útonálló volt, aki később legen­dás dunántúli betyárként vált közis­mertté, alig pár évnyi zsiványkodás következtében. Halála után még ötven évvel is arról beszéltek, hogy nem halt meg, azaz „Sobri él”, és gazdag számadó valahol az Alföldön, ill. emigrált Amerikába. Rózsa Sándor után talán a leghíresebb magyar betyár. Körülötte valóságos kultusz alakult ki: mesék, dalok és táncok őrzik emlékét. Szombathelyi börtönbüntetésekor, a szóbeszéd szerint, Sobri valóságos paraszt-Adonisszá vált. Amikor köz­munkára vezették, a cselédek és az úri­nők fürkésző tekintete követte minden mozdulatát. Apja, Pap István, a Sopron vármegyei Sobor faluból került Vas vár­megyébe, a mai Bögöte közelében fekvő Erdőd majorba kanásznak, ahol Jóska nevű fia született. (Valószínűleg édesap­ja szülőfaluja után kapta a Sobri ragad­ványnevet.) A legenda szerint fiatalkori rossz társaság terelte a tévútra. Még szin­te gyerekként inkább legény­kedésből, mint bűnöző szándékkal részt vett egy bakonyi disznólopásban, majd az eltulaj­donított jószág értékesítésében. A cse­lekményre azonban hamar fény derült, s Jóskát a törvényszék a kár megtérítésére és a szombathelyi börtönben letöltendő 2 év büntetésre, továbbá pálcázásra ítél­te. A néphagyomány szerint a börtön­ben megváltozott. Romantikus történe­teket szőttek a Benkő Lázár nevű por­koláb feleségével létesített szerelmi kap­csolatáról. Egyik rabtársától tanult meg írni, olvasni és öltözködése is megválto­zott. Mikor visszatért, cifra ruhát viselt (varrottas mellény, ezüstgombos dol­mány, piros bagaria csizma), és kész kalandor volt. A börtönből való szaba­dulásáról is többféle mendemonda kering. Az egyik szerint az említett por­­kolábné segítségével szökött meg, míg a másik szerint (ez a valószínűbb) rende­sen kitöltötte büntetését. 1835-ben tár­sával, Fényes Istók bojtárral kirabolták a kolomposi juhászt. Istókot elfogták és felakasztották, Sobrinak azonban sike­rült megszökni. Ettől kezdve bujdosásra kényszerült, és csakhamar a csavargó szegénylegények vezérévé vált, akikkel a Dunántúl erdős vidékein garázdálko­dott. Alvezérét Milfajt Ferkónak hív­ták. (Milfajt hat iskolát végzett, s több nagyúrnál szolgált inasként, Sobri bizal­masa és tanácsadója volt.) A Bakony és a hozzá közel lévő Vas, Zala, Győr és Veszprém vármegyék voltak működésük területei. Bandájukkal általában gazdag számadó juhászokat, kereskedőket fosz­togattak. Sobri 1836-ban követte el talán leghíresebb tettét, amikor Kónyiban a győri káptalan pénztárát rabolta ki, és az uradalmi számtartó min­den vagyonát elvette. Másik híres esete Hunkár ezredes kirablása volt, ami vég­zetesnek bizonyult számára, hiszen az áldozat (akinek ezúttal szó szerint egy fillért sem hagytak a házában) nagyte­kintélyű és befolyásos ember volt. Az ezredes nem volt rest, magánál a király­nál és a nádornál is panaszt tett, így a vármegyék és a kormányzati szervek szi­gorú és megfelelő intézkedésekre utasít­­tattak. A közvélemény eddigre már félte Sobri nevét. Az országban gyakoriak voltak a rablások, melyeket akkor is az ő számlájára írtak, ha nem ő követte el. Veszélyessé vált az utazás. A kancellária a bűnözés megállítása érdekében mozgó­sította hat vármegye katonaságát, és valóságos hajtóvadászatot rendeltek el ellene. Fejére 100 arany vérdíjat tűztek ki. Az üldözött Sobri csapatát kétfelé osztotta: az egyik Milfajt vezetésével a Vértes felé vonult, míg ő a másikkal a Bakonyon át Tolna felé tartott. Alvezérét érte előbb utol a végzet: egy elfajult mulatság során saját magát lőtte meg; a sebesült betyárt elfogták, és 1836. december végén a rögtönítélő bíróság felakasztatta. Sobrit és öt társát Somogy és Tolna vármegye határán, Lápafőnél kerítették be. Itt szabályszerű ütközet alakult ki, a sarokba szorított betyárok bátran védekeztek, még sebe­sülten sem adták meg magukat. Sobri folyamatosan tüzelt a 30-35 főnyi kato­nára, akik végül mégis a közelébe fér­kőztek, és egy tiszt lándzsával rontott rá. A betyár célba vette, de amikor rádöb­bent, hogy körül van véve, a fegyvert maga ellen fordította, és szíven lőtte magát. A még életben lévő társai közül néhánynak a zűrzavarban sikerült kere­ket oldani. Sobri az 1800-as években a magyar közbiztonság elrettentő helyze­tének szimbólumává vált, egyesek a magyar Rinaldo Rinaldininek nevezték, s olyan tettekkel is felruházták, melye­ket el sem követett. Vahot Imre, Eötvös Károly, Krúdy Gyula is írt róla, ponyvakiadványokban is gyakran szere­pelt, de még a német nyelvterületekre is eljutott a híre. 2002-ben pedig kaland­film készült életéről. Bogár (Szabó) Imre (Bocsa, 1842. április 6. - Pest, 1862. július 19.) az ország egyik leghíresebb lovas betyárja volt, minden vidéken ismerték a nevét. Mikor felcseperedett, gulyásbojtárként szolgált. 1860-ban történt, hogy a gulyá­ból hiányzó ökrök miatt gyanúba került, vallatásra fogták, és 1861-ig börtönben KAPU XXV. ÉVFOLYAM

Next