Kapu, 2013. augusztus (25. évfolyam, 8. szám)

INTERJÚ-RIPORT-DOKUMENTUM - Siklósi András: 200 éve született Rózsa Sándor, a leghíresebb betyár

ült, pedig a néphit szerint ártatlan volt­, s nagyon bántotta az igazságtalan bánás­­mód. Nyilván nem volt született gonosztevő. Szabadulása után nem sze­gődött el sehova, hanem felcsapott sze­génylegénynek, s társaival rablásokat, fosztogatásokat követett el. Bandájának tagjai: Bogár Jakab (az öccse), Bogár Mihály (az unokatestvére), Zsákai Ferkó, Dönti Péter. Betyárkodása alig egy évig tartott, mégis jelentős hírnévre tett szert. Bujdosása során beüzent az úri házakba, hogy küldjenek ki neki élel­met, italt, pénzt. Ha teljesítették a kéré­sét, akkor nem bántott senkit. Rendszerint mindent megkapott, mert a betyárbandáktól való félelem abban az időben mindenkit önkéntes adakozásra biztatott. (Amiatt, hogy nagyobb rablá­sok és gyilkosságok nem fűződtek nevé­hez, az emberek idealizálták a személyét, s halálát is megsiratták.) 1862 nyarán ismét fogságba esett, s azonnal ki is végezték, noha a rögtönítélő bíróság kevés bizonyítékot talált ellene. Inkább elrettentő példát akartak statuálni vele, hogy az elharapódzó betyárságot megfé­kezzék. Az akkor húszéves, „igen szép külsejű és arcú” ifjú akasztása sokakat megmozgató esemény volt Pesten. A nép ellepte az utcákat, amikor virágko­szorúval a kezében a vesztőhelyre szállí­tották. Nyilván a nagy érdeklődés volt a fő oka, hogy az egyik legszebb betyárbal­lada fűződik nevéhez, amelynek írott változatát már 1870/71 telén följegyez­ték, ám szinte semmiben sem egyezik a megállapítható tényekkel. Az elfogatás körülményeit is másként adja elő, s a dalban emlegetett lányról sincsen szó a törvényszéki és csendbiztosi iratokban. Fizimiskáját valóban daliásnak írják le az egykorú újsághírek (egyik szerint „arcvonásai az Isten képmását viselik”), s ennek lett a következménye, hogy a népköltésben — közvetetten stilizálva - aranyos zabláját, ezüstös kantárját emle­getik. Híres betyárokról gyakran vélték úgy, hogy előkelő származásúak. Bogár Imréről is suttogták, hogy a kalászdi gróf fia, akit egy dunai hajóskapitány lopott el, majd egy cigányasszony nevelte fel. Borsodban úgy tudták, hogy a kepesi gróf törvénytelen fia volt. Vidróczki Márton (Mónosbél, 1837. november 12. - Mátraverebély, 1873. február 8.) híres mátrai, palóc vidéki betyár volt. Bandájával bekalandozta Heves, Gömör, Nógrád és Borsod vár­megyét. Az életéről nem maradt fent semmi. Apja Vidróczki András juhász volt. Azt, hogy miért választotta a sze­génylegények hányatott életét, a népha­­gyomány sokféleképpen magyarázza. Egyes történetek szerint katonaszöke­vény volt, mások szerint bojtár korában kegyetlenül megverte a számadója, s ezért állt betyárnak, de romantikus sze­relmi történetről, árva sorsról, törvény­telen származásról is beszélnek vele kap­csolatban. Legvalószínűbbnek az első két verziót tartják a kutatók. A mondák szerint szép, derék ember volt, lobogós ujjú inget, bő gatyát viselt, pisztolyok­kal, puskákkal bőven felszerelkezve járt. A hiedelem szerint nem fogta a golyó, kegyetlenül megbüntette ellenségeit, nagylelkűen meghálálta a segítséget. Csak a gazdagtól rabolt, a szegényt nem bántotta. Sok történet szól vakmerősé­géről, féktelen természetéről, mulatozá­sairól. Mindezek miatt félelemmel vegyes tisztelet övezte nevét az emberek között. Egy ízben betért egy mikófalvai lakodalomba, amikor a pandúrok már országosan körözték, s egy nemes úr, aki­nek korábban megmentette az életét, juhásznak öltözve, a subája alatt mene­kítette ki. Vidróczki haláláról szintén többféle verzió látott napvilágot. Egyesek szerint a szeretője árulta el, töb­ben gondolták úgy, hogy egyik társa ölte meg. A korabeli sajtó közleménye is ezt igazolja. Ezek szerint Pintér Pista, egyik bandatársa végzett vele Verebély határ­ában. Örök álmát pedig Egerben, a Rókus temetőben alussza. Sírját kopjafa jelöli, s barlangot és forrást is neveztek el róla. Alakját Kodály Zoltán is felidéz­te egyik zeneművében (Mátrai képek), valamint számos népdal, ballada is fűző­dik hozzá. Patkó Bandi legendabeli betyár, aki­nek alakjához dalok és mondák kapcso­lódtak a 19. század végén és a 20. század elején. Hagyománya főképp a Dél- Dunántúlon élő. Alakja folklorizáció eredménye. Egy versbéli betyár elevene­dett meg a népi képzeletben. A hozzá kapcsolódó történetek más híres betyá­rok történeteinek az elemeiből variálód­­nak (megajándékozza a szegény asszonyt a gazdag kereskedő rovására, vérdíjért elárulják stb.). Patkó Krúdy írásában (Valakit elvisz az ördög) is megjelenik, de nem betyárként, hanem mint a vidéket járó Alvinczi Eduárd önkéntes testőre. Somogyban „saját betyárjuknak” tart­ják. Barcs mellett egy hatalmas kocsá­nyos tölgy „Patkó Bandi fája” néven ismert. Zamárdiban nyaranta róla elne­vezett „hétpróbás betyárversenyt” tarta­nak. 1904-ben Rákosi Viktor egyik munkájában (Az én falum) elbeszéli egy csárdában töltött éjszakáját. A gazda egy fapadot jelölt ki alvóhelyül a számára, melyen harminc évvel korábban Patkó Bandi sokat hált. „Betyárnak jó lehet - felelem -, de nincsen egy becsületes ember számára való fekvőhelye? - Oda magam fekszem - mondá a szíves ház­igazda.” Savanyú (vagy Savanyó) Jóska (Izsákfa, 1841. szeptember 12. - Tótvázsony, 1907. április 9.) hírhedt bakonyi betyár volt, s egyben az utolsó a „nagyok” mezőnyében. Vas vármegyei katolikus családban született. Édesapja, Savanyú József, juhászszámadó volt Orosziban, édesanyja neve Kovárczi Erzsébet. Két édes fiútestvére volt, István és János, valamint egy Mária nevű féltestvére, apja második házassá­gából. István öccse is betyárnak állt, de őt a pandúrok 1879. június 29-én lelőt­ték. Savanyú Jóska birkát lopott, és emi­att lett törvényen kívüli. Betyárnak állt, és bekalandozta a dunántúli Vas, Zala, Győr és Veszprém vármegyéket. A róla szóló mondák jelentős része is ebben a régióban keletkezett. Elsősorban kisne­­meseket, módos parasztgazdákat, falusi kereskedőket, tehetősebb iparosokat rabolt ki bandájával (Doma Vendel, Horváth Venczel Mihály, Czifra János, Hajdú Borzas István, Orbán János). Elkövetésükre jellemző volt a különös kegyetlenség, hiszen áldozatai­kat gyakran megverték és megkínozták. Először 1860-ban fogták le, amikor nyolc hónapot töltött a veszprémi fegy­­házban fegyveres csavargásért. 1872-ben egy sitkei rablás miatt megint letartóz­tatták, de ekkor a bűnrészességét nem tudták bizonyítani. Másodszor 1875- ben, Sümegen egy hónapot töltött bör­tönben, súlyos testi sértés miatt. 1881- ben Bogyai Kálmán csabrendeki föld­­birtokos kúriáját próbálta társaival sikertelenül kirabolni, de ekkor már gyilkosságba keveredett, hiszen lelőtték Bogyai Antalt, a ház urának testvérét. Ezután egyre merészebb lett, és a nagy­vázsonyi uradalmi pénztárt vakmerő módon, fényes nappal harmadmagával rabolta ki. Az 1880-as évekre az ország legkeresettebb betyárjává vált. Sok vidéken feltűnt, és a nyelvekkel is elbol­dogult, hiszen jól beszélt a magyaron kívül tótul, és németül is megtanult élete során. Magyarul és németül írni és olvasni is tudott. A hatóságok évekig tehetetlenek voltak ellene, hiszen Savanyú és számkivetett cimborái sike­resen bujkáltak a Bakony sűrűjében. Alacsony termete (mindössze 159 centi­

Next