Kapu, 2015. január (27. évfolyam, 1. szám)
KULTÚRA - Bozók Ferenc: Karácsony élménye
3 * hullát mosdatott az anyák ölén. / (...) Dávást köszöntek, Sztálin orgonáit.” Persze, az emigráns magyarságnak és a határon inneni, anyaországi magyarságnak is van miért reménytelennek lennie. Előbbinek a gyökerektől való elszakítottság, utóbbinak a világháború, az azt követő kommunizmus és 56 traumája miatt. Két szomorú karácsonyi esztendő is megképződik a költők verseiben. Pilinszky János A fényességes angyal is című versének alcíme ez: Emlékezés egy világháborús karácsonyra. A vers utal a világháború borzalmaira, de a végén megjelenik a szelíd angyal is, aki a tiszta hópelyhekkel együtt hófehéren érkezik a háborúban megalázott és szétbombázott földre. 1956 szomorú karácsonyát megidézi az emigrációs sorsot vállaló Márai Sándor is, a Mennyből az angyal című versében: „Más lóg a fákon, nem cukorkák / népek Krisztusa, Magyarország." Eszünkbe juthat Kalotay Mária Legenda 1956 karácsonyán című verse is: „Szomorúan telt el Jézuska ünnepe / Még az angyalok sem hódoltak előtte. / A kis Isten-Gyermek zokogott, zokogott / s forró könnye-árja Budapestre hullott" Tollas Tibor az 56 után bebörtönzöttek nevében szólal meg a Fekete karácsony című versében: „Karácsony éjen, a börtönmélyben / Utam újra hozzád vezet. (...) Nem kérek fényes karácsonyfát, / Egy gyertyaláng elég nekem / Ha kigyúl majd a te csillagod / Börtön felett a Betlehem.” Somlyó György így ír az 56-os karácsonyról: „Egy város tíz után szobája ablakából / úgy bámulja merő szemmel a holdvilág / ezüst gyertyáival díszített éjszakát / mint szegény kisgyerek, ki az ablakon át / nézi, vacogva a fagytól s vágyakozástól / a gazdagok csodás, meleg karácsonyát.” (Budapest, 1956. karácsony) Számos versben jelenik meg a betlehemi gyermekgyilkos Heródes alakja is, gyakran szintén aktualizálva, a lelketlen zsarnokság szimbólumaként. A Heródes-versek közül talán a legismertebb Nagy Lászlótól a Játék-karácsonykor: Vércsöpp fut a jeges égre, bíbor - gyöngy, mit jelenti / Ül Heródes gyikos ménre / gyilkolni védtelent. / Fodros nyerge vastag tajték / kígyó a kengyele, / beledöbben a sok hajlék, / ádáz had jár vele”. Hasonló Heródes versek: „Heródes dúlfal: Én vagyok / a bölcs vezér, a legnagyobb, / s ők egy koldusra néznek? / Száz zsoldos, vérgyöngyözte karddal, / ími kezd új ezredévet.” (Lakatos István: Karácsony) „Gyanútlanul rágcsálják a szalmát / gyanútlanul most még szamarak / gyanútlanul serdülőjúdások / gyanútlanul Csepeli Szabó Béla Az Éj, nagy, fekete madár. Suhogva a vállamra száll. Szárnyát szívemre lebbenti, s csőrét rajtam köszörüli. Állok jeges dombhajlaton: - Hess madár! Hess! - riogatom. Meg sem mozdul. Éles karma, gúnyámat vállamhoz varrja. Csőre iszonyatos szerszám, izzó csillagokat ver rám. - Hess madár! Hess! - megmarkolom, s a Hold szarvaira dobom. Ó, de nézd, a gonosz árnyék, visszacsap rám. Karmol. Vág. Tép. -Hess madár! Hess!-térdre esek. Arcomból véreső csepeg. - Hess madár! Hess! - mit tehetek? Élet-halál harcra kelek. Karjaim nagy, görcsös ágak, meglendülnek, visszavágnak. - Hess madár! Hess! - már nem félek, nekifeszülök a szélnek, s kínjaink forgatagában, táncba kezdünk óriásán, én és félelmetes árnyam, mígnem végre, amikor már csaknem feladom a harcot, érzem, hogy a szörnyű madár egyre fáradtabban csapkod, s látom, hogy vad szárnya alatt lassan felparázslik a Nap, s ő károgva, megriadtan, eltűnik a pirkadatban... Állok, állok és borongó, lázas, fátylas szemeimből végre ellobban az álom, s a csapzott fekete holló szétfoszlik a láthatáron... Szertefoszlik. Vagy tán mégsem? Kábán nézek szét a fényben, s mintha kísértetét látnék: a hajnali ég odvából, mint nagy, fenyegető árnyék füstölögve, tollászkodva néz, néz vissza rám a táj... Igen! ő az! Semmi kétség! ismerem fel fuldokolva. Ő az a nagy vadmadár, aki minden baljós éjjel, visszatér hozzám a széllel, s szárnya szörnyű jellegével homlokom dombjára száll, s nem hagy nyugton - soha már... Heródes alatt." (Nagy Gáspár: Karácsonyi ár(v)ulás „Ünnepelnék, / s mintha sárkány járna, / a sötétben hajladoz, s reng a gaz. Heródes / járkál a világban. / S félelem havaz.” (Serfőző Simon: Karácsony) Tűz Tamás emigráns papköltő a nehéz jelenkorból álmodja vissza Betlehem naiv békéjét és tisztaságát: „így van ma is késő karácsonyunkon / lobogó gyertyák és kemény padok / ha zúg a szél is kint s akármi súly nyom / én akkor is aranykort álmodok.” (Késő karácsonyok) Baranyi Ferenc Betlehemi csillag című versében a sok csalódás miatti illúzióvesztése ellenére a mindig újra kezdés, küzdés és bízva bízás programját fogalmazza meg: „Mert jóllehet, csak istállót talál / ki lépre megy a csillagot követve / mindig lesz Gáspár, Menyhért s Boldizsár, / ki újra csak elindul Betlehembe.” Reménykedést, vágyakozást sóhajt Bertók László karácsony-verse is: „De jó volna megint karácsony / versére várni, s hinni hogy / megváltó tekint be a rácson / s minden igazság győzni fog.” (Karácsony előtt) Csorba Győző gyönyörű magányverse a 20. századi karácsony-versek egyik csúcsteljesítménye. A Csörög a fagyos föld című vers magával ragadó hangulatát árasztja a szomorúságnak, az egyedüllétnek, a szeretet dermesztő hiányának: „Csörög a fagyos föld, hideg van / hópihe fészkel a hajadban, / gyűlnek a varjak az egekben, / gyűlnek a gondok a szívedben. / Hópihe fészkel a hajadban, / járod a világot magadban, / ó, mitől annyira remegtél / itt a csintalan, örök tél. / Járod a világot magadban, / melegednél régi zugokban, / angyalokat várnál, karácsonyt, s karácsonyi Jézuska-nászolt. / Melegednél régi zugokban, / talpad alá jég nő, s beroppan, / szemedben gyenge jég virágzik, / sehogyan sem érsz el hazáig. ” A Csorba-vers hangulatát idéző „szép szomorúság” muzsikál Nagy Gáspár Mécses című versében is: „Advent nem örvend, nem karácsony, / advent a hallgatásra rím. / Mi nem mondható, már nem bánom. / Hó hull, hó hull, hull odakint.” A korszak további jelentős karácsonyi versei, a teljesség igénye nélkül: Áprily Lajos: Karácsony est; Puszta Sándor: Betlehemi éj; Weöres Sándor: Köszöntlek, karácsony; Nő a dér, álom jár; Fecske Csaba: Karácsony előtt; Kálnay Adél: A karácsony; Tordon Ákos: Karácsonyest; Gazdag Erzsi: Karácsonyhívogató; Végh György: Csillagszórós karácsonyfa; Tarbay Ede: Karácsonyi angyaljáték; Csukás István: A karácsonyfát meghoztuk stb... KAPU XXVII. évfolyam 2015.01