Kárpátalja, 1993 (4. évfolyam, 1-11. szám)
1993-07-31 / 6. szám
13 Emlékbeszéd Dr. Linner Bertalannak, a legendásan nagyhírű sebész professzornak emléktáblát állítottak Beregszászban. Az avatóünnepségen ott volt és beszédet mondott dr. Balogh József orvos, a Beregszászi Járási Tanács KMKSZ-frakciójának vezetője is, akinek beszédét teljes egészében közreadva lapunk szerkesztősége szintén fejet hajt a felejthetetlen orvosprofesszor emléke előtt. Kedves Barátaim! A megemlékezés szándéka és a tisztelet érzése hozott bennünket ide. Dr. Linner Bertalanra emlékezünk, akinek a járási KMKSZ szervezete és városunk magyarságának kegyelete emléktáblát állít. A beregi táj hú fiára emlékezünk, aki félévszázadon keresztül a nap minden szakában kész volt felvenni a sokszor reménytelennek tűnő küzdelmet a műtőben ólálkodó halállal. Ez az emléktábla egyben több tízezer megmentett életnek is mementója, melyre felmagasztosult érzéssel tekinthetnek a felnövekvő nemzedékek és áhítattal ejthetik ki ajkukon: „íme, a szeretett orvos”. Linner Bertalan mint a gyógyító kés igazi virtuóza, és a sebészet legvarázslatosabb egyénisége él ma is az emberek tudatában. Személyét szinte vallásos rajongás övezte. Nyugalom, szelíd derű, bizalom, mély emberszeretet, lelkiismeretesség áradt egész lényéből. Az igazságosság az emberi méltóság mindenkori megtartásának szellemében gondolkodott és cselekedett. Az emberek életéért, egészségéért felelősséget érző orvos volt, mely vallásossága áthatotta egész életét és orvosi tevékenységét. Mindezen túlmenően rendszeresen jótékonykodott, imádságosan példás életével a keresztény orvos példaképévé vált. Jézus Krisztust vallotta urának, az ő gyógyító példája nyomán gyakorolta hivatását, életvezetésében elsődleges volt a Biblia tanítása, melyet Istennek az emberekhez intézett tanításaként értelmezett és fogadott el, s eszerint alakította életét. Ma, amikor néhány száz kilométerre tőlünk emberek százai pusztulnak el naponta és a hatalom paranoiás megszállottjai a hullahegyeken keresztülgázolva igyekszenek megvalósítani vérgőzös álmaikat, különösen időszerű az emberiességről és a felebaráti szeretesről szólni. Linner Bertalan ebben is példakép volt, az ma is. 50 évig dolgozott hívő orvosként, elismert szaktekintély volt. Tudományos értekezéseit olyan előkelő közlönyök, szaklapok publikálták, mint a The Lanet, Sürgeti, Zentralblatt für Chirurgie, Orvosi Hetilap, amelyekben számos ritka kórképet írt le, és az akkori időkben még nagyon ritka, szenzációként ható sikeres csontátültetésről, szív- és agyműtétről számolt be. Pihenésképpen legkedvesebb foglalatossága a szőlőtermesztés volt. Mint igazi, tősgyökeres beregszászi ember, génjeiben hordozta a szőlőművelés szeretetét, több mint 100 szőlőfajta nemesítését végezte el. Az átkos múlt gonosz ármányai az ő nagytiszteletű személyét sem kerülték el. Szerény tehetségű, de gonosz nyelvű és alantas gondolkodású, korlátolt szellemű, ateista „ kollégák” gúnyolták vallásosságáért, de ő keresztény hittel, rendíthetetlenül haladt tovább azon az úton, amelyen az első világháború vérzivataros éveiben elindult küzdeni Isten adományának, az emberi életnek megmentéséért. Ez a szerény ünnepség melyet most, itt dr. Linner Bertalan emlékének szentel a beregi föld kegyelete, nem csupán Beregszász városának szűk területére szorítkozik, hanem egész Kárpátaljára, megfényesítve az ő emlékét és reánk árasztva az itt lebegő szeretet és humanitás melegét. Legyen ez az emléktábla az embernek embertársa iránti szeretete, a segítőkészség a bizalom, az emberi jóságba vetett hit szimbóluma. A koszorú pedig melyet az emléktáblára helyezünk, nemcsak a kegyeletes emlékezés jelképe, hanem azé a lelkesedésből táplálkozó szándéké is, amellyel mi, a Kárpátaljai Keresztény Orvosok Szervezetének tagjai ezt a nemes hagyományt meg akarjuk és meg fogjuk őrizni. Követhető példa előttünk dr. Linner Bertalan élete és műve, amely a legmagasabbak közé emelkedett és a medicina egén sosem halványuló fénynyel ragyog a nagy sebészek csillagsorában. Dr. Vörösmarti Balogh József Helyzetképtelenség) Nem magyarkodom. Csak éppen nem repes a szívem. Például amiatt sem, hogy gyermekeink eddig a szovjet, most pedig az ukrán történetírás badarságait tanulják Kárpátalja rég- és közelmúltjáról. Valahol, valakik elmondják — szülők, tanárok, mások —, hogy ez a kötelező, előírt ukrános történelemszemlélet nem egészen annyira egyértelmű. De akik mellett nincsenek olyanok, akik elmondják? Nem magyarkodom. Sejtem, hogy a magyar-ukrán alapszerződés is nagy és bölcs politikai játékok eredménye. Csak amikor ukrán pajtásom (egyébként rendes, becsületes, művelt és toleráns) sokkal inkább keserűséggel mondja: Andrej, Andrej, mit hőzöngtök itt, és mi mit hőzöngünk, amikor éppen úgy nem kellettek ott, mint voltaképpen mi itt... Akkor — és még mindig szinte nap mint nap elnyomónak neveztetve — valahogy nem a nagy és bölcs vívmányra gondolok. Nem magyarkodom. Az viszont sűrűn eszembe jut: a nyugatnémetek sohasem nyugodtak bele abba, hogy a keletnémetek külön ország legyenek. .. Meg aztán az is eszembe jut, hogy azok jajgatnak, tiltakoznak a legvérmesebben, akiknek vaj van a fejükön. De miért ne kiálthatnának azok is, akiknek nem félni, hanem félteni valójuk van? Lehet, csak az én képzelődésem, vagy csupán egy szokványos hullám, de tény: az utóbbi néhány hét alatt az átlagosnál sokkal többen döntöttek az áttelepülés mellett... Nem magyarkodom. Méginkább nem nagy magyarkodom. Harapni viszont államilag, államközileg nem szabad. Azt is tudom, hogy ez csak a jelen. Ám jön a szép, ragyogó jövő, az Európa Ház, az Európa Központ, a... Szóval jön. Az örök világosság. De addig is saját öklömbe csak belemarhatok, nem?... Tárczy Andor KÁRPÁTALJA „Ott voltunk, ahol „akkor” nem voltak határok...” A Budapesti Nyugdíjas Klubok Országos Szövetsége 1993. június 25-29. között rendezte meg a soron következő Idősek III. Fesztiválját, melyre meghívták a Munkácsi II. Rákóczi Ferenc Irodalmi és Művelődési Kör nyugdíjas csoportját, valamint a Nagyszőlősi Bartók Béla Kör két aktivistáját. A Galgahévizi Nyugdíjas Klub tagjai látták vendégül az ötnapos fesztivál idején a Kárpátaljáról érkezett csoportot. A Rákóczi Szövetség tette lehetővé, hogy autóbusszal minden helyszínre eljuthassunk, már az országhatárnál vártak bennünket. Onnan Túrára mentünk a III. Nemzetközi Fesztivál megnyitójára. Ott találkoztunk az északi, déli, keleti, és nyugat irányból, közel 20 országból érkezett vendéggel. Legnagyobb örömünkre határok nélkül lehettünk együtt, nemzetiségre, vallási hovatartozásra való tekintet nélkül. Ki-ki saját nyelvén beszélt, énekelt, táncolt, mókázott, tapsolt, de a szeretet nemzetközi nyelve ölelte körül a népes sokszínű nyelvű tagságot, és ami a legfontosabb, mindenki megértette egymást. Együtt voltunk Túrán a megnyitón, Galgahévizen, Hevesen, Mezőtúron gálaesten, majd a Budapesti Kongresszusi Központban az ünnepi gálán és az azt követő fogadáson. Felejthetetlenül szép, tartalmas, lelkesítő napok voltak! Knoll István, a Budapesti Nyugdíjas Klubok Országos Szövetségének az elnöke, filmrendező, a fesztivál igazgatója zárószavában azt mondta: „ tudja mindenki, hogy egy ilyen fesztivál megrendezése nagyon sokba kerül, de ha eladnák a világ összes fegyverét, akkor sok-sok ilyen fesztivált lehetne rendezni, és valóban mindenki határok nélkül élhetne. “ Örülünk, hogy ott lehettünk. Nagyon szép volt. Hálásan köszönjük! . Dr. Vaszócsik Lászlóné .