Kárpátalja, 1993 (4. évfolyam, 1-11. szám)

1993-07-31 / 6. szám

13 Emlékbeszéd Dr. Linner Bertalannak, a legendásan nagyhírű sebész professzornak emléktáblát állítottak Beregszászban. Az avatóünnepségen ott volt és beszédet mondott dr. Balogh József orvos, a Beregszászi Járási Tanács KMKSZ-frakciójának vezetője is, akinek beszédét teljes egészében közreadva lapunk szerkesztősége szintén fejet hajt a felejt­hetetlen orvosprofesszor emléke előtt. Kedves Barátaim! A megemlékezés szándéka és a tisztelet érzése hozott bennünket ide. Dr. Linner Bertalanra emlékezünk, aki­nek a járási KMKSZ szervezete és városunk magyarságának kegyelete emléktáblát állít. A beregi táj hú fiára emlékezünk, aki fél­évszázadon keresztül a nap minden szakában kész volt felvenni a sokszor reménytelennek tűnő küzdelmet a műtőben ólálkodó halállal. Ez az emléktábla egyben több tízezer megmentett életnek is mementója, melyre fel­magasztosult érzéssel tekinthetnek a felnö­vekvő nemzedékek és áhítattal ejthetik ki ajkukon: „íme, a szeretett orvos”. Linner Bertalan mint a gyógyító kés igazi virtuóza, és a sebészet legvarázslatosabb egyénisége él ma is az emberek tudatában. Személyét szinte vallásos rajongás övezte. Nyugalom, szelíd derű, bizalom, mély em­berszeretet, lelkiismeretesség áradt egész lé­nyéből. Az igazságosság az emberi méltóság mindenkori megtartásának szellemében gondolkodott és cselekedett. Az emberek éle­téért, egészségéért felelősséget érző orvos volt, mely vallásossága áthatotta egész életét és orvosi tevékenységét. Mindezen túlmenő­en rendszeresen jótékonykodott, imádságo­­san példás életével a keresztény orvos példaképévé vált. Jézus Krisztust vallotta urának, az ő gyó­gyító példája nyomán gyakorolta hivatását, életvezetésében elsődleges volt a Biblia taní­tása, melyet Istennek az emberekhez intézett tanításaként értelmezett és fogadott el, s eszerint alakította életét. Ma, amikor néhány száz kilométerre tő­lünk emberek százai pusztulnak el naponta és a hatalom paranoiás megszállottjai a hul­lahegyeken keresztülgázolva igyekszenek megvalósítani vérgőzös álmaikat,­­ különö­sen időszerű az emberiességről és a feleba­ráti szeretesről szólni. Linner Bertalan ebben is példakép volt, az ma is. 50 évig dolgozott hívő orvosként, elismert szaktekintély volt. Tudományos értekezéseit olyan előkelő közlönyök, szaklapok publikál­ták, mint a The La­net, Sürgeti, Zentralblatt für Chirurgie, Orvosi Hetilap, amelyekben számos ritka kórképet írt le, és az akkori időkben még nagyon ritka, szenzációként ha­tó sikeres csontátültetésről, szív- és agymű­tétről számolt be. Pihenésképpen legkedvesebb foglalatos­sága a szőlőtermesztés volt. Mint igazi, tős­gyökeres beregszászi ember, génjeiben hordozta a szőlőművelés szeretetét, több mint 100 szőlőfajta nemesítését végezte el. Az átkos múlt gonosz ármányai az ő nagy­tiszteletű személyét sem kerülték el. Szerény tehetségű, de gonosz nyelvű és alantas gon­dolkodású, korlátolt szellemű, ateista „ kol­légák” gúnyolták vallásosságáért, de ő keresztény hittel, rendíthetetlenül haladt to­vább azon az úton, amelyen az első világhá­ború vérzivataros éveiben elindult küzdeni Isten adományának, az emberi életnek meg­mentéséért. Ez a szerény ünnepség melyet most, itt dr. Linner Bertalan emlékének szentel a be­regi föld kegyelete, nem csupán Beregszász városának szűk területére szorítkozik, ha­nem egész Kárpátaljára, megfényesítve az ő emlékét és reánk árasztva az itt lebegő sze­retet és humanitás melegét. Legyen ez az emléktábla az embernek em­bertársa iránti szeretete, a segítőkészség a bizalom, az emberi jóságba vetett hit szim­bóluma. A koszorú pedig melyet az emlék­táblára helyezünk, nemcsak a kegyeletes emlékezés jelképe, hanem azé a lelkesedés­ből táplálkozó szándéké is, amellyel mi, a Kárpátaljai Keresztény Orvosok Szervezeté­nek tagjai ezt a nemes hagyományt meg akarjuk és meg fogjuk őrizni. Követhető pél­da előttünk dr. Linner Bertalan élete és mű­ve, amely a legmagasabbak közé emelkedett és a medicina egén sosem halványuló fény­nyel ragyog a nagy sebészek csillagsorában. Dr. Vörösmarti Balogh József Helyzetkép­telenség) Nem magyarkodom. Csak éppen nem repes a szívem. Például amiatt sem, hogy gyermekeink eddig a szovjet, most pedig az ukrán törté­netírás badarságait tanulják Kárpátalja rég- és közelmúltjáról. Valahol, valakik elmondják — szülők, tanárok, mások —, hogy ez a kötelező, előírt ukrános történelemszemlélet nem egészen annyira egyértelmű. De akik mellett nincsenek olyanok, akik elmondják? Nem magyarkodom. Sejtem, hogy a magyar-ukrán alapszer­ződés is nagy és bölcs politikai játékok eredménye. Csak amikor ukrán pajtásom (egyéb­ként rendes, becsületes, művelt és toleráns) sokkal inkább keserűséggel mondja: And­rej, Andrej, mit hőzöngtök itt, és mi mit hőzöngünk, amikor éppen úgy nem kellet­tek ott, mint voltaképpen mi itt... Akkor — és még mindig szinte nap mint nap elnyomónak neveztetve — valahogy nem a nagy és bölcs vívmányra gondolok. Nem magyarkodom. Az viszont sűrűn eszembe jut: a nyugat­németek sohasem nyugodtak bele abba, hogy a keletnémetek külön ország legye­nek. .. Meg aztán az is eszembe jut, hogy azok jajgatnak, tiltakoznak a legvérmesebben, akiknek vaj van a fejükön. De miért ne kiálthatnának azok is, akiknek nem félni, hanem félteni valójuk van? Lehet, csak az én képzelődésem, vagy csupán egy szokványos hullám, de tény: az utóbbi néhány hét alatt az átlagosnál sokkal többen döntöttek az áttelepülés mellett... Nem magyarkodom. Méginkább nem nagy magyarkodom. Harapni viszont államilag, államközi­­leg nem szabad. Azt is tudom, hogy ez csak a jelen. Ám jön a szép, ragyogó jövő, az Európa Ház, az Európa Központ, a... Szóval jön. Az örök világosság. De addig is saját öklömbe csak belemar­hatok, nem?... Tárczy Andor KÁRPÁTALJA „Ott voltunk, ahol „akkor” nem voltak határok...” A Budapesti Nyugdíjas Klubok Orszá­gos Szövetsége 1993. június 25-29. kö­zött rendezte meg a soron következő Idősek III. Fesztiválját, melyre meghív­ták a Munkácsi II. Rákóczi Ferenc Irodal­mi és Művelődési Kör nyugdíjas csoportját, valamint a Nagyszőlősi Bar­tók Béla Kör két aktivistáját. A Galgahévizi Nyugdíjas Klub tagjai látták vendégül az ötnapos fesztivál ide­jén a Kárpátaljáról érkezett csoportot. A Rákóczi Szövetség tette lehetővé, hogy autóbusszal minden helyszínre el­juthassunk, már az országhatárnál vártak bennünket. Onnan Túrára mentünk a III. Nemzetközi Fesztivál megnyitójára. Ott találkoztunk az északi, déli, keleti, és nyugat irányból, közel 20 országból érke­zett vendéggel. Legnagyobb örömünkre határok nélkül lehettünk együtt, nemzeti­ségre, vallási hovatartozásra való tekintet nélkül. Ki-ki saját nyelvén beszélt, éne­kelt, táncolt, mókázott, tapsolt, de a sze­retet nemzetközi nyelve ölelte körül a népes sokszínű­ nyelvű tagságot, és ami a legfontosabb, mindenki megértette egy­mást. Együtt voltunk Túrán a megnyitón, Galgahévizen, Hevesen, Mezőtúron gála­esten, majd a Budapesti Kongresszusi Központban az ünnepi gálán és az azt követő fogadáson. Felejthetetlenül szép, tartalmas, lelkesítő napok voltak! Knoll István, a Budapesti Nyugdíjas Klubok Országos Szövetségének az elnö­ke, filmrendező, a fesztivál igazgatója zá­ró­szavában azt mondta: „ tudja mindenki, hogy egy ilyen fesztivál megrendezése na­gyon sokba kerül, de ha eladnák a világ összes fegyverét, akkor sok-sok ilyen fesz­tivált lehetne rendezni, és valóban min­denki határok nélkül élhetne. “ Örülünk, hogy ott lehettünk. Nagyon szép volt. Hálásan köszönjük! . Dr. Vaszócsik Lászlóné .

Next