Kárpátalja, 1993 (4. évfolyam, 1-11. szám)
1993-01-28 / 1. szám
17 A szembesülés estje Tollas Tibor est a Rátkai Márton Klubban „Ha végtelennek tűnik is a tél, S mint a kötél, a félelem fojtogat, Szívd magadba a tavaszt és ne félj! Fagy bölcsőjéből is felkel a nap. ” (Tollas Tibor) A jövőbe néző, reményeink megvalósításában bízó készség és képesség mintha kiveszett volna legtöbbünkből. Nem hiszünk megvalósulásukban, s meglehetősen sokan intenek manapság, hogy ne is higgyünk nekik, fölösleges bármiféle reménykedés. Elszégyelltem magam ezektől a gondolatoktól, amikor a múlt év novemberének egyik felejthetetlen estjén: „Két part között” c. a külföldi magyar irodalom egyik legjelentősebb képviselője, a világszerte ismert Tollas Tibor költő vaséiból mesterien összeállított zenés-irodalmi est vendége voltam. A két tehetséges — óriási fejlődési utat megtett — színművész: Beregszászi Olga és Újlaky Károly, fokozott érzékeny látásmóddal és mély önkifejezéssel tolmácsolta Tollas Tibor legszebb és legmélyebb mondanivalójú költeményeit. A valóságot nem csupán tényszerűen felmutatva, hanem harmonikus egésszé alakítva, a sors hullámzó változásával, az újrateremtés lehetőségének erős hitével tárták elénk e küzdelmes emberi sorsot. Érezve azt, hogy az ember valóságszomját a kihűlt tények sohasem elégítik ki, a költő lelkét és mondanivalóját teljesen átérezve, vele azonosulva, a „felszín fölé” emelték hangulatát, szinte hipnotizálva közönségüket. Nem elszakadni kívántak a valóságtól, hanem ellenkezőleg, visszatalálni annak lényegéhez. A különféle tárgyú költemények, írások, amelyeket ezen az estén hallhattunk, az alkotói világkép összefoglalásának is tekinthető. A versben kimondott vallomások, hiteles történelmi korrajzok, felejthetetlen nemzeti tragédiákról tanúskodnak, megrendítő erővel. A „Kárpátaljai Krónika 1945” c. írását, ezt a ritka hiteles sorsdokumentumot szeretném kiemelni, amelyet azoknak a barátainak címzett, akik vele együtt szem-, vagy fírltanúi voltak a mélyen eltitkolt tragikus eseményeknek, a magyar nemzetiségű férfiak szolyvai haláltáborba hurcolásának. A tábor orvosa sztrichnint kevert a foglyok ételébe. „Három falu a határszélen: Tiszabecs, Uszka, Milota. A tavasz irgalmas ölében három haldokló katona, úgy feküdtek a Tisza-parton, koszorús virágok között. A férfiakat elhurcolták, a falu gyászba öltözött Csak rémült asszonyt és gyermeket rejtettek a zsariis ablakok. A hajdan hangos, tág határban némán szántottak asszonyok.. A férfiakat puskás őrök hajtották el a szolyvai táborba. Hol ezrével haltak meg a „ szabadítók" foglyai. Túl a Tiszán húsz üres falu, mind férfi nélkül, néptelen, Kárpátalján jaj! így kezdődött az eltitkolt történelem. Gyalogmenetben csontig fogyva, sd nem bírta, árokba dőlt, Ki megmaradt, az később halt meg a sztrichnin mérge lassan ölt. Néhányan hazavánszorogtak, küszöbük előtt estek el... Hiába kérded, mi volt vétkük, a halott fogoly nem felel. " Úgy gondolom, nem vagyok egyedül abban a meggyőződésemben, hogy a magyar költészetben — Pilinszkyhez hasonlóan — senki sem „gyónt” olyan megrendítő erővel a táborok iszonyatáról, az emberiség egyetemes botrányáról, mint éppen Tollas Tibor. Szüleink, ismerőseink megélt világából érkező hiteles érzékeltetésű tudósításokként fogadjuk ezeket a költeményeket, a bennük szembeötlően testet öltött elfogadhatatlan magatartást, az embertelenségek iszonyatán való változtatás kényszerét S nem feledhetjük,—szinte valamennyi drámai költemény, magán viseli az átélt történelmet, a megszenvedett valóságot Tollas Tibor verseiből összeállított zenés-irodalmi est egész rendezői vonulatát, koncepcióját a legintenzívebben a magyar nemzet tragédiája, valamint a fegyházi évek nem halványuló iszonyatos élményei alakítják. „Az életből csak ennyi fény maradt: csillagos ég tenyérnyi napsugár. Ezt vártuk nap-nap, homályos falak üregéből esténként - délután. S elvették ezt is, a tenyérnyi napot, bebádogoztak minden ablakot..." Magának a költészetnek alapvető értelmét az embertelenség elleni küzdelem, a változtatás szolgálatában, a más világ előkészítésében, a rendületlen helytállásban és a szabadság kivívásában, majd őrzésében látja. Megrendítően hallhattuk figyelmeztető, őrző szavát: „...A rádiók csak üvöltsék rekedten a szabadságot és az ember jogát. Itt érzi csak befalazott testem a milliókkal Moszkva ostorát S Váctól Pekingig zúgják a rabok• —Ha nem vigyáztok, az egész világon Bebádogoznak minden ablakot! " Tollas Tibor a börtönök rettenetében testet öltött totális gonoszsággal, a kiteljesedett bűnnel, a humanitás, az emberhez méltó világ megteremtésének normáját szegezte szembe. Kivételes lelki érzékenységét tükröző lelki költői világban: a méltatlan szenvedések végső jóvátételének hitét, az ártatlanok üdvözülésének bizonyosságát, a remény és a vigasztalódás ígéretét erősíti meg. Honnan ez az erő, remény, hit — kérdezhetnénk. Reményeinek, hitének tudatosításából, hadd szóljanak az estén is említett versek: „.. .Énekeld a diadalonas új embert, a születő új világnak megváltóját Ki még síró szemmel... de holnapra mosolyával fényével lép tovább... " Vagy szintén orientáló erejűek a következő szavak: „Messzi lámpásként hívó csillagok vezetik lépteinket Anyánk vigyázó szeme, az első szerelem ma sem fakuló fénye, a régi játszótársak arca, a szülői ház kigyúló ablakai máig kísérnek A szenvedés értelmének megtalálása hozta létre a verseket.." S ezek a gondolatok szinte mindannyiunk számára eszméltető hatásúak. A szépirodalmi összeállítás, s ez főleg az egyben rendező szerepét is teljesítő Újlaky Károly dicsérete, azoknak az elveknek adott kiemelt nyomatékot amelyek összekötik és szövetségre késztetik az embereket. Mert az embertelenség változatai, a mások sorsa iránti gyakori közöny elleni tiltakozás, a jövőért érzett aggodalom és felelősség, nem ismerheti a magányos cselekedetet a különbségtételt: „ Magad maradtál? Nem vagy egyedül míg mások terhét, saját hordozod, Gyúrs tüzel ha kell reménytelenül S hazává tágul szűkös otthonod.. ” Beregszászi Olga művésznő, aki nemcsak mélységesen lírai közvetítője, hanem egyben megzenésítője Tollas Tibor költeményeinek, egyenértékű társa a szuggesztív tulajdonságokkal rendelkező Újlaky Károlynak. A premier előtti próbákon feszes tempót diktáltak önmaguknak. Az általuk megszokott minőségi követelményeknek sohasem tesznek engedményeket. Nehéz felkészülési napok után, november 26-án tartották meg a bemutatót a Rátkai Márton Klubban, óriási sikerrel. Olyan hittel, alázattal és tehetséggel dolgozta fel a színművészpáros ezt az anyagot, amely által mély megrendülést, szembesülést és egyben örömöt válthattak ki. „Nem lehetek más, ha már ilyen lehetőséget kaptam a sorstól” — emlékszem vissza a művésznővel folytatott beszélgetésemre. Valóban: az értékőrzéshez való ragaszkodás, kultúránk hiteles szellemének továbbvitele, a színvonal megtartásának feladhatatlan igénye — emberileg és művészileg is minősít. S közös munkájukban egymást inspirálják, csak együtt lehetnek sikeresek. „A költészet nem prédikáció, hanem gyónád” — vallotta Pilinszky. S ez a gyónás számunkra megrendítő tisztaságú volt és — az embertelenség megtestesítése mellett is — reménykeltő. Összevetve (e megtisztulási folyamatban) a mai valósággal, nem mondanék teljesen igazat, ha azt állítanám, hogy hétköznapjaink, mindennapjaink történései — minden esetben — vidámmá vagy önfeledté tehetnének. De mégis, hol a különbség? Mitől voltak ők erősebbek? Kérdések, amelyekre a választ magunknak kell megadnunk..., de nem nélkülük. A közönség reagálása is azt bizonyította, hogy az emberek arra vágynak, hogy érzelmileg, szellemileg felfrissüljenek, erőt merítsenek. Szükségük van arra, hogy a színpadon lévők megosszák velük fájdalmukat, örömüket, mindegy, milyen műfajban, csak tisztességesen szóljanak a közönséghez. Hosszú ideig nélkülöztem az ilyen jellegű hiteles találkozókat költővel, művésszel. Éppen ezért köszönöm ezt a szép varázslatot, azért, hogy a költő szavával éljek: „...álarc nélkül látod magam, őket a szép szóért összeesküvőket". Megértettük a költő üzenetét „...ma érsz célba, vagy csak holnap ? Mindegy ...A küldetésed áldott." Igen, ők tudtak várakozni, s várakozásukat siker koronázta. Ortutay Mária KÁRPÁTALJA