Kárpáti Igaz Szó, 2002. október-december (83. évfolyam, 141-189. szám)

2002-10-01 / 141. szám

2002. október 1., kedd Hazai élet Visszaszáll az eszenyi turulmadár Több száz helybeli és sok, a tele­pülésről elszármazott személy vett részt az Eszenyi hazahívogató na­pon. A gazdag program központi rendezvénye az I. világháborúban hősi halált halt honvédek turulos em­lékoszlopának avatása volt. Az ünnepséget Kovács Ferenc pol­gármester nyitotta meg, aki elmond­ta, hogy a református templom előtti téren először 1941 májusában állítot­tak emléket az első világégésben hő­si halált halt 25 eszenyi honvédnek. Azt az oszlopot a szovjet csapatok után bevonuló partizánok lerombol­ták.­­ Az idősebbek még emlékeznek arra—jegyezte meg a polgármester. —, hogy az oszlop tetején lévő »szárnyaszegett« turulmadarat gép­pisztollyal lőtték szét... Az emlékmű darabjait az esze­­nyiek elrejtették, s azokat most be­építették az obeliszkbe. Kovács Ferenc köszönetet mon­dott mindazoknak, akik tettek azért, hogy Eszenybe visszaszálljon a tu­rulmadár. Több helyi polgár mellett megemlítette Csuka Béla és Szanisz­­ló Sándor kőfaragót, illetve Molnár Zsoltot, aki maga vállalta a turul szobrának elkészítését. Üdvözölte az avatóünnepség részt­vevőit Székovszky Natália, az Ung­vári Járási Tanács elnöke, Brenzo­­vics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség alelnöke, Hor­váth Sándor, a Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Közösségének társel­nöke. Gajdos István parlamenti kép­viselő nevében referense, Kőszeghy Mária köszöntötte az eszenyieket, akik e tettel is bizonyították ragasz­kodásukat múltjukhoz, magyarsá­gukhoz. Sebők József, aki levente­ként az 1941 -es ünnepségen állt dísz­őrséget, most rövid beszédében a hű­ség jelképének nevezte az emlék­oszlopot, melyet Balogh Attila refor­mátus tiszteletes áldott meg. Az eszenyi hazahívogató a lab­darúgópályán folytatódott. A dél­utáni műsorokban a helyi, messze­­földön híres együttes mellett fellé­pett a Veszprém megyei Litér folk­lórcsoportja is. (hon) A múlt hét végén a Magyar Értelmiségiek Kár­pátaljai Közössége két ren­dezvényen is tisztelgett Kos­suth Lajos emléke előtt. Ungváron, a Dayka Gábor Középiskola Petőfi téri épü­letének falára az alábbi szöve­gű, kétnyelvű márványtábla került: »E tér őrizte egykor Kos­suth Lajos, 1889-től Ungvár ,díszpolgára nevét. Állította az 1848/49-es ma­gyar szabadságküzdelem gé­niuszának emlékére születé­sének 200. évfordulója alkal­mából a MÉKK.« Az avatóünnepségen Dupka György, a MÉKK elnöke vá­zolta Kossuth Lajos életútját, ungvári díszpolgárrá avatá­sának körülményeit. Szólt az egybegyűltekhez Árpa Péter, a középiskola igazgatója, aki a forradalom vezérének máig ható emberi, politikusi nagy­ságát méltatta. Az emléktáblát — melynek szövegét Jendrék Tibor kő­faragó ingyen véste ki — Mészáros Domonkos, ungvári római katolikus plébános ál­dotta meg, Somogyi László konzul az ungvári magyar fő­konzulátus, Horváth Sándor a MÉKK nevében helyezte el a tisztelet koszorúit. A munkácsi megemlékezés — melynek társrendezője a II. Rákóczi Ferenc Irodalmi és Művelődési Kör volt — is ko­szorúzással kezdődött. A Kár­pátaljai Magyar Cserkészszö­vetség székházán lévő Kos­­suth-emléktábla előtt Somo­gyi László konzul, Dupka György, Zubánics László, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség régióelnöke és Gu­­lácsy Géza, a Kárpátaljai Ma­gyar Kulturális Szövetség Munkácsi Járási Középszintű Szervezetének elnöke mon­dott beszédet. A munkácsi vár lovagter­mében megtartott konferen­cián Fakász Mihály »Nemzet­őrök a havasok alján«, Zubá­nics László »Kossuth Lajos és a Bereg-vidék«, Dupka György »A magyar szabadságharc egy szsnyétei tiszteletes szemé­vel«, Fülöp György »Kossuth­­emlékhelyek Ruszinföldön« címmel tartott előadást. El­hangzott Fülöp Lajos »Kos­suth és a ruszinok« c. tanul­mánya is. A Kossuth-év jegyében Konferencia Munkácson, emléktábla-avatás Ungváron A konferencia résztvevői virágok illata...« című monég­­több ajánlást, javaslatot fogag­­ráfiáját­­maztak meg. Indítványozták, (horváth) hogy a mun­kácsi Frunze utca a jövő­ben Kossuth nevét viselje, hogy a vár­ban alakítsák ki a forrada­lom és sza­badságharc emlékszobá­ját, helyezze­nek el már­ványtáblát azon honvé­dek emléké­re, akik a vár­ban rabos­kodtak. A konfe­rencia kereté­ben bemutat­ták Fakász Mi­hály, Fakász János »Észak­­ke­l­et-M­a­gyarország a szabadságharc viharaiban« és Zubánics Lász­ló »Régmúlt Az emléktáblát Gortvay Erzsébet, a MÉKK társelnöke és Petro Hajovics, Ung­vár főépítészének helyettese leplezte le. Fotó: Tóth László Konferencia KMTT szervezésben Kárpátaljai magyarságtudo­mány a XXI. század elején: eredmények, feladatok cím­mel nemzetközi konferenciára kerül sor november 20—22 között az Ungvári Hungaroló­giai Központban. A Kárpát­aljai Magyar Tudományos Társaság és az LM­E magyar filológiai tanszékének közös rendezvényén megyénk ér­telmiségének képviselői, illet­ve a Kárpátaljáról elszárma­zott magyarságkutatók fognak értekezni a jelzett témakörben. Ehhez kapcsolódó hír az is, hogy a Hungarológiai Köz­pont jövő év január 14-én méltatja fennállásának 15. év­fordulóját, aminek a tervek szerint szintén szentelnek egy nemzetközi tudományos ren­dezvényt. (györgy) ґ чМ_І/х 3M­-TENY Benzinkút a kertben Több mint ezer liter különböző oktánszámú üzemanyagot találtak a szervezett bűnözés elleni osztály nyomozói egy csapi család portáján. A Pr­ozema utca egyik családi házában a 34 esztendős háziasszony üzemeltette az illegális töltőállomást, melynek leggyakoribb kuncsaftjai magyarországi autósok voltak. A határhoz közel eső és olcsó tankolási lehetőség mágnesként vonzotta a határon túlról érkezőket. Azt, hogy mióta űzte a gyanúsított az üzem­anyagipart és milyen terjedelmű üzletet bonyolított le a lebukás napjáig, a további nyomozás hivatott kideríteni. Taxist akart kirabolni Parkolóban álló taxit próbált meg kirabolni egy 42 éves ungvári foglalkozás nélküli férfi. Az illető a Petőfi téren szemelte ki az utasra váró gépkocsit, melynek vezetője nhány percre magára hagyta a járművet. Távollétében az elkövető kikapta a vezetőülésen hagyott irattárcát, melyben a taxis okmányai és készpénze volt. A zsákmánnyal azonban nem jutott messzire, mert a visszatérő tulajdonos azonnal felfedezte a lopást. A riasztott milíciajárőrök percek alatt elfogták a rablót, akinek nem volt érkezése megdézsmálni a pénztárca tartalmát. Művelődési házat avattak a falunapon A legutóbbi áradás idején a talajvíz ugyancsak megrongálta Nevetlenfalu művelődési házát. A Határon Túli Magyarok Hivatala és a Magyarok Világszövetsége Amerikai Országos Tanácsa támogatásával, a Magyar Értelmiségiek Kárpát­aljai Közössége Védnöksége alatt a klubot felújí­tották, s a vasárnapi falunapon ismét megnyitották. Andrij Oszipcsuk polgármester és Kosztya Mar­git, a művelődési ház vezetője mondott köszönetet mindazoknak, akik segítettek az építkezésben. A támogatás elismeréseként a szervezők Dupka Györgyöt, a MÉKK elnökét és Kovács Miklóst, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnökét kérték fel, hogy vágják át a szalagot, s ezzel adják át rendeltetésének az épületet. Az ünnepségen díszpolgári címet adományoztak Fadella László­nak, aki egy Szűzanya-szobrot adományozott a településnek. Köszöntötték a falu legidősebb asszonyát, a 82 esztendős Bence Emmát és a leg­idősebb férfi lakost, vitéz Bocskor Gusztávot. A résztvevők megtekintették a felújított kultúr­­házban rendezett népművészeti kiállítást, majd színes hangversenyre került sor, melyen a helyi Arany Kalász folklóregyüttes, a művészeti iskola tanulói és Varga Katalin, az Ungvári 10. Sz. Dayka Gábor Középiskola diákja szórakoztatták a nagyszámú közönséget. (horváth) A Kárpátaljai Magyar Könyvtárosok Egyesületé­nek Elnöksége tisztelettel üdvözli a szövetség tagsá­gát, valamennyi könyvtá­rost ukrajnai szakmai ünne­pük alkalmából. Sok sikert, erőt, kitartást kíván nekik felelősségteljes munkájukban és a magán­életben. Scenar Centrum Ingyenes akció október 3—4-én * komputeres diagnosztika *. Ligyija Iszajeva docens­nek, az orvostudomány kan­didátusának tanácsadása. Tel.: 66-27-59 (16.00 után) 2-97-50(19.00 után) Kárpáti Igaz Szó 3. Ha az ember megöregszik... Reggel fél nyolc és nyolc között rendszerint meg­jelenik a piacon. Egyik kezében pénztárcát szorongat, a másikban egy bevásárló szatyrot visz. Végigmegy a so­rokon, időnként rákérdez az árra, ám miután alaposan megszemlélte az árut, továbbsétál. Először azt hittem, válogat, s túlságosan nagy igényű, mert egyetlen termék sem nyerte el tetszését. Csak amikor már sokadik alka­lommal találkoztam vele, akkor jöttem rá: nem a vásár­lás, hanem annak illúziója hozza nap mint nap a piacra. Kevéske nyugdíjából dehogyis telik arra, hogy min­dennap bevásároljon! Kenyér, tej, darafélék, cukor, krumpli — ez az, aminek mindig lennie kell otthon. Néha azonban »ínyencségekre« is szert tud tenni: túró, paradicsom, sőt kolbász, szalonna és egy kis csontos hús is kerül az asztalra. Ha szerencséje van, délután, amikor a kofák már csomagolnak, a maradék árut jóval­­ olcsóbban megkapja tőlük. Némelyikük pénzt sem vesz el a 2-3 paradicsomért vagy hagymáért. A csontos hús meg már szinte kijár neki hetente egyszer, hentes Gyuri meg is sértődne, ha nem menne érte. Eleinte ugyan szabadkozott, hogy nem viszi el ingyen, de a fiú megnyugtatta: a csont egy része mindig megmarad, s úgyis a kutyáknak adják. Hogy hús is van rajta? Ez merő véletlen... Teri néni elmúlt nyolcvan, de jól bírja magát. Néha azt hiszem, ez a »piacolás« élteti. Naponta kétszer van miért kicsinosítani magát, célja, feladata van, amit akár esik, akár hétágra süt a Nap, végre kell hajtani. Élvezi a piaci barangolást, s ha a délutáni körútról valamilyen értékes — értsd: laktató vagy az étrendben ritkán elő­forduló — szerzeménnyel tér meg, annak úgy örül, mint egy kisgyerek. Ismerősöm a szegénységben is szerencsésnek mond­hatja magát, mert képes volt alkalmazkodni a helyzethez, nem lett depressziós, kiábrándult. Noha élete nem gond­talan, megtalálta a módját annak, hogy elviselhetővé tegye. Sajnos, ez nagyon kevés idős embernek sikerül. Több­ségük ugyanis az anyagi problémák mellett egészségü­gyiekkel is küzd, s mert az előbbiek miatt az utóbbiakon nem tud enyhíteni, az élete nem más, mint gyötrelem. Különösen azoknak, akik öregségükre magukra marad­tak. A szociális szervek, az egyházak és a jótékonysági alapítványok ugyan igyekeznek felkarolni őket, de min­den rászorulón ők sem tudnak segíteni. Kárpátalján ma már 16 territoriális központ működik, ahol az egyedül­álló idős és rokkant emberek naponta egyszer meleg ételt kapnak, orvosi ellátásban részesülnek, tisztálkod­hatnak, közösségben lehetnek. Az év nyolc hónapja alatt több mint 8 ezren vették igénybe szolgáltatásaikat, kö­zülük 504-en bentlakóként, ami azt jelenti, hogy néhány hetet ezekben a nyugdíjasotthonokban töltöttek. Több száz idős emberről gondoskodnak az egyházak, a kari­tatív szervezetek is, az igazi jó megoldás azonban az lenne, ha anyagi biztonságukat az állam teremtené meg. Erre azonban még jó ideig várni kell. De miért? Hiszen évek óta van nemzeti program, mely szociális helyzetük javítását célozza, vannak törvények — a munka veteránjairól, a rokkantakról —, s születtek központi és helyi határozatok érdekükben. Mégsem változik semmi. És itt az a nagyobbik baj, hogy nem annyira a feltételek (gazdasági alap) hiánya jelenti az akadályt, mint az, hogy a változtatáshoz hiányzik az akarat. Hogy az öregségi nyugdíjat nem emelhetik 500— 700 hrivnyára, de még a létminimum szintjére sem, azt megértjük, bár elfogadni nehéz. De hogy miért nem lehet megtalálni a módját annak például, hogy évente egyszer minden településen elvégezzék az idősek orvosi szűrését (vérnyomáskontroll, tüdőröntgen, nőgyógyá­szati, illetve urológiai és szemvizsgálat), vagy a nagyobb városokban, de legalábbis Ungváron építeni, vagy ki­alakítani egy lakóházban az idősek otthonát, azt nehéz megérteni. Oly sok mindent átvettünk az utóbbi évtized­ben a nyugati civilizációtól, csak éppen a jó dolgokat nem. Ezek egyike az előbb említett otthon. Külföldön bevált, valószínűleg nálunk is meghonosítható (annál is inkább, mivel Kijevben már van ilyen), hogy a 3—4 szobás lakás rezsijét fizetni képtelen egyedülálló idős emberek vagy házaspárok olyan társasházba költözhes­senek, ahol egyszobás lakást kapnak, így a bútor és a használati tárgyak egy részét magukkal viszik. A tár­sasház azonban nyugdíjasotthonként működik, van társalgója és étkezdéje, ahol összejöhetnek a lakók, a hét bizonyos napján felkeresi őket a háziorvos, ugyan­akkor ki-ki a saját kuckójában lakik itt. A nyugdíjból és a nagy lakások értékesítéséből származó pénzből ezt a társasházat valószínűleg különösebb gond nélkül fenn lehetne tartani. Vagy ha mégsem, a költségvetés is pó­tolhatna a rezsihez (ha arra jut, hogy lakásokat vegyenek a hivatalnokoknak...). De persze más módon is lehetne segíteni az öregeken. S hogy mindez miért jutott most eszembe? Mert ma van az idősek világnapja, ami ugyan nem pirosbetűs ünnep, de jó alkalom arra, hogy felhívja a társadalom figyelmét azokra, akik nemcsak igénylik, hanem meg is érdemlik, hogy törődjünk velük. Baksa Lujza

Next