Kárpáti Igaz Szó, 2008. január-március (4. évfolyam, 1-50. szám)
2008-02-07 / 20-21. szám
14. KÁRPÁTI IGAZ SZÓ A VILÁG REJTÉLYEI - A REJTELMEK VILÁGA Hullaházak a madárinfluenza ellen A gyilkos spanyolnátha okozói szárnyasok voltak Miközben az ENSZ előrejelzése szerint folyamatosan nő a föld lakosságának száma, s 2050-ben már kilencmilliárdan is lehetünk, a tudósok az elmúlt hónapokban rémisztő jövőképekkel sokkolták a világot. A legújabb kutatások szerint ugyanis néhány év múlva megállíthatatlanul terjedő gyilkos vírusok jelennek majd meg, amelyek akár egymilliárd emberéletet is követelhetnek. Úgy tűnik, az immár az egész világot fenyegető madárinfluenza csak a kezdet... A vírusok és a baktériumok planétánk legapróbb élőlényei, mégis meghatározó tényezői az emberi civilizáció múltjának és - feltehetően - jövőjének is. Az általuk okozott súlyos, sokszor halálos betegségek és pusztító járványok mindig döntő szerepet játszottak a történelemben. Népeket irtottak ki, hadseregeket pusztítottak el, iparágakat tettek tönkre. Megöltek felfedezőket, gyarmatosítókat, uralkodókat, kontinensek és országok sorsát döntötték el. Hiába érezte úgy az ember évszázadokon, évezredeken keresztül, hogy ő szabja meg a világ fejlődését, a szemmel láthatatlan élőlények pusztítása ellen mindvégig tehetetlen maradt. A tudósok régóta háborút viselnek az influenza ellen, de minthogy ez a ravasz vírus szezonról szezonra változik, mindig sikerült egy lépéssel előbb járnia. Bár a kellemetlen tünetekkel, lázzal és súlyos szövődményekkel járó járványok egészen az ókortól végigkísérték az emberiséget, a kórokozó változékonysága miatt nehéz kinyomozni pontos eredetét. Egy brit kutatócsoport nemrég például azzal az elmélettel döbbentette meg a világot, hogy az influenza eredetileg egy madarakhoz kötődő vírus volt, s különböző törzsei a víziszárnyasok között már évmilliókkal ezelőtt előfordultak. Átterjedése madarakról emberre és egyéb emlősökre véletlenszerű mutációk következménye. Noha ez csak feltételezés, az már tény, hogy az influenzaszerű betegséget először Kr. e. 412-ben jegyezték le. Ezekből a leírásokból tudjuk, hogy Athén lakosságát Kr. e. 430- ban, Nagy Károly seregét Kr. u. 776-ban verte le lábáról a kór, de majd minden században és kontinensen felütötte a fejét. Az 1580- as járvány végigsöpört Afrikán és Európán. Ezreket ölt meg 1647-ben is, amikor a Karib-tengertől indult pusztító útjára Új-Anglia felé. Pandémiát - ez a kellemetlenül csengő szó jelenti a világjárványt -1729 óta átlagosan harmincévenként okozott. Meglepő, hogy tömeges elterjedése és magas halálozási aránya ellenére a XX. század elejéig nem sorolták a legsúlyosabb kórok közé, csak az 1918-19-es, összesen negyvenmillió ember halálát okozó spanyolnátha-hullám után figyeltek fel veszélyességére. Az elmúlt tíz évben felfedezett új emberi betegségek háromnegyede valamilyen állati kórokozótól vagy állati eredetű terméktől származik. Az emberek és állatok között terjedő betegségek közé tartozik - a madárinfluenza mellett - a lépfene, az ebola és még közel kétszáz egyéb kór. Ezek között van olyan, amelyik elterjedtebb, mint a madárinfluenza emberre is veszélyes H5N1 törzse, akad, amelyik halálos és van olyan is, amelyet járványügyi szakemberek a jövő egyik lehetséges fenyegetésének tartanak. Hiába pusztítottak azonban emberek és állatok között is, a világjárvány elmaradt. Legalábbis egyelőre. A WHO nemrégiben megdöbbentő nyilatkozatot tett közzé, amelyben arra utal, hogy néhány éven belül egy hatalmas - a Föld minden országát érintő - járvány kitörése várható, amely rosszabb esetben akár százmilliók életét is követelheti. Kitört a pánik. A legtöbben a madárinfluenzában látják a legnagyobb veszélyt, hiszen a hozzá hasonló spanyol nátha emberek tízmillióinak életét oltotta ki. A nemzetközi aggodalom mértékére jellemző, hogy a brit kormány már évekkel ezelőtt részletes terveket dolgozott ki a madárinfluenza elleni védekezésre. Mivel akkor még nem állt rendelkezésre hatékony ellenanyag, Londonban tömeges evakuálásokat, városok karanténba zárását tervezték, sőt, a halálos áldozatok várható számát figyelembe véve, felfújható hullaházak beszerzésével készültek a megállíthatatlan veszélyre. Négy éve Vietnamban negyvenöt-, Thaiföldön tizenöt-, Kanadában tizenhárom-, Indonéziában hétmillió, Japánban pedig 60 ezer szárnyast semmisítettek meg a betegség terjedésének megfékezése érdekében. Hollandiában egy évvel korábban harmincmillió csirke bánta a kór felbukkanását, míg Hongkongban egymillió madár végezte a máglyán. Igazán azért aggasztó a madárinfluenza, mert ha vírusa a szervezetbe kerülve találkozik az emberi influenzavírussal, akkor a kettő kombinációjából kifejlődhet egy új emberi vírus, amellyel immunrendszerünk még nem találkozott, de már emberek között is képes terjedni. Ez történhetett meg az 1918- as spanyolnátha-járvány esetén is. Akkoriban a Föld népessége kétmilliárd körül volt. A feltételezések szerint közel egymilliárd ember, azaz a népesség fele tüsszögött, küzdött lázzal és fájlalta fejét. A nagy kérdés: a szörnyű események megismétlődhetnek-e a XXI. század elején? A híradásokból tudjuk, hogy világszerte ezrével ölik le a szárnyasokat, és a kormányok soha nem látott óvintézkedések bevezetésével próbálják elkerülni a világjárványt. ,ennél többet most nem tehetünk” - hangzik el nap mint nap, s közben egyre gyakrabban érkeznek kétségbeejtő hírek az Ázsiában megbetegedett vagy elhunyt madárinfluenzás betegekről. Miközben az emberiség a madárinfluenza elleni küzdelemmel van elfoglalva, mintha teljesen elfelejtette volna, hogy más - hasonló - vírustörzsek legalább ekkora veszélyt jelenthetnek ránk nézve. Hiába sikerülne tehát megfékezni a rettegett H5N1-et, még rosszabbá válna a helyzet, ha utána társai - mint a q-láz, a Rift-völgyi láz, a lépfene vagy az ebola - lendülnének támadásba. Ez esetben a pusztítás valóban mindent felülmúlna. KISZO-feldolgozás Utolsó levegővétel Német és grúz kutatók egy ókori legenda nyomán rábukkantak a világ legrégebbi aranybányájára. A legenda az argonautákról szól. Hősei Kolkhiszba - a mai Grúziába - hajóztak, hogy megszerezzék az ott őrzött aranygyapjút. A mítosz mesés gazdagságára utal. Bár már akkor széles körben használták az aranyat, valójában még ma sem tudni pontosan, honnan nyerték. Egyes feltételezések szerint bányászták, mások viszont úgy vélekednek, hogy folyók üledékéből mosták ki. Az már régóta ismeretes, hogy a Nílus felső folyása mentén, Núbiában, már 4500 évvel ezelőtt is voltak aranybányák. Alighanem ezek látták el a nemesfémmel az ókori Egyiptomot. Az arany gyapjú legendája a Kaukázus élénk aranykereskedelmére irányítja a figyelmet. E történetben érdekes elemnek számít az is, hogy a „tűztolvaj” Prométheuszt szintén a Kaukázus szikláihoz láncolták. Három éve a Ruhr Egyetem és a Tbiliszi Archeológiai Központ kutatói Szakdrisszinél, Tbiliszitől mintegy hetven kilométerre, felfedezték a világ talán legrégebbi aranybányáját, amelyben körülbelül ötezer éve folyt kitermelés. 11. ■ I. I... I Grúzia és a környező országok múzeumaiban található mintegy huszonöt i.e. 2500 és i.e. 1500 közötti időszakból származó aranytárgyat vetettek össze a szakdrisszi bányában talált arannyal. Az eredmény szoros egyezést mutat. Viszont az sem kizárt, hogy a valódi források mégiscsak a környékbeli folyók voltak. Az ország egyes részein az arany kinyerésének eme formája ma is igen népszerű. Az eljáráshoz gyapjút használnak, amelyben könnyen fennakadnak a szabad szemmel szinte láthatatlan aranyszemcsék. Könnyen lehet, hogy ez a módszer szolgál a legenda alapjául is. A végleges eredményt majd valószínűleg azok a francia kutatók adják meg, akik jelenleg a görögországi Jolkoszból - ahonnan a legenda szerint az argonauták indultak - származó aranytárgyakat hasonlítják össze a grúziai leletekkel. AZ ARANYGYAPJÚ TITKA Szakdrisszi: a legenda életre kell 2008. február 7., csütörtök „Beszélő” majmok Az Amerikai Egyesült Államokban élt, Washoe névre hallgatott az első olyan csimpánz, amely - legalábbis egyes tudományos vélemények szerint - képes volt jelbeszéd útján érintkezni az emberekkel. Bár ennek a „műfajnak” nem a szóban forgó nősténymajom volt az egyetlen képviselője, az emberiség számára továbbra sem egyértelmű, hogy meddig juthatnak el a majmok az emberi típusú kommunikációban. Történt pedig, hogy Washoe-t megtanították az amerikai süketnéma jelbeszédre. Negyvenkét év alatt a csimpánz mintegy 250 jelet sajátított el. Kezdetben egy nevadai kutatóintézet hallgatói tanítgatták, majd tanárai, később pedig Washingtonba került. Mindenütt olyan körülményeket teremtettek, amilyenek egy süket gyermeket vesznek körül. Akkor tekintették úgy, hogy megtanult egy jelet, amikor már több helyzetben is használta az adott kifejezést, illetve tizenöt egymást követő napon is alkalmazta a mozdulatot. Fejlődését igazolta, hogy a virág jelét először az illat jelölésére használta, majd megtanulta különválasztani a két fogalmat. Más kutatók még ma is kétségbe vonják, hogy az emberszabású majmok valóban képesek elsajátítani és nyelvként használni a jelbeszédet, annak ellenére, hogy nem Washoe az egyetlen „jelelő” majom a világon. Egy Koko nevű nőstény gorillának például hatszáz jelet tanítottak meg és ezeket az állat látszólag valódi nyelvként használta. „Meg tudta mondani”, ha fájt a hasa, a feje, vagy ha egyedül szeretett volna lenni. A nyelvészek azonban mást mondanak. Például az amerikai Noam Chomsky úgy véli, hogy a csimpánzok nem rendelkeznek a nyelvhasználathoz szükséges idegrendszeri adottságokkal, mert ez a képesség azután fejlődött ki az emberekben, miután evolúciós fejlődésük elvált a többi főemlősétől. Többen állítják azt is, hogy a főemlősök tulajdonképpen a jutalomért utánoznak bizonyos emberi mozdulatokat, és valójában nem tudják nyelvként használni a jeleket. Az viszont bizonyosnak látszik, hogy a jelbeszéd az állatvilágban is fontos, máskülönben nem tanulnák el. A bizonytalanságot leginkább az okozza, hogy ilyenkor a majom nemcsak az adott jelet látja, hanem a szituációt is, amiben azt használják. És nem elképzelhetetlen, hogy egyfajta „helyzetkomikum” formájában ismételgeti a jeleket, konkrét kommunikációs szándék nélkül. A kételkedők legfőbb érve, hogy beszélni, vagyis artikulált hangokkal kommunikálni még egyetlen majom sem tanult meg. Igaz, ennek egyik oka, hogy a majmok hangképző berendezése túlságosan különbözik az emberétől.