Kárpáti Igaz Szó, 2016. július (12. évfolyam, 94-109. szám)
2016-07-02 / 94. szám
2. KÁRPÁTI IGAZ SZÓ Aktuális • Álláspont 2016. július 2., szombat Néhány szó a postáról kötve hiszem, bárkinek is magyarázni kellene, hogyan is működnek az ukrajnai hivatalok, menynyire „ügyfélbarát" a fogadtatás, a kiszolgálás stb. Sajnálattal kell megállapítani, hogy mindez olyan, közszolgálatot ellátó vállalatra is igaz, mint amilyen az ukrán posta. Kétségtelen tény, hogy a „futárszolgálat" által végzett tevékenység soha nem volt kifogástalan. Megtörtént, hogy csupán egyetlen településre 50 igazszós kalendáriummal kevesebbet szállítottak ki, amelyek talán egy-egy városi standon keltek el jó pénzért. A vállalaton belül működő állapotok kapcsán sokatmondó, hogy a helyi postafőnök - aki a panaszos esetet jelezte szerkesztőségünknek - arra kért bennünket: le ne írjuk a község nevét, mert kirúgják az állásából... Az utóbbi napokban vagy inkább hetekben a helyzet csak romlott. Sok olvasó kereste meg szerkesztőségünket panaszával. Vagy amiatt, mert késve, egyszerre kapják meg a hét folyamán megjelenő lapszámokat, vagy pedig azért, mert esetleg meg sem kapják. Felháborodásuk érthető és jogos. A miénk is. Merthogy a Kárpáti Igaz Szó fizet azért a postának, hogy minden előfizető megkapja az újságot. A helyzet ugyanis az, hogy miután a szerkesztőségben végeztünk az újságkészítés folyamatával, az oldalakat átadjuk a nyomda munkatársainak. És ettől a ponttól kezdve már semmilyen ráhatásunk nincs a folyamatra. A nyomdából a lap a postához kerül, amely kénye-kedve szerint vagy kézbesít, vagy nem. Az olvasók panaszából kitűnik, egy-egy településre sok esetben kevesebbet visznek a megrendeltnél, de az is előfordult, hogy például a Palágykomorócra szánt újságok Oroszkomorócon kötöttek ki. Olyan esetről is tudunk, amikor a helyi kézbesítő kiskirálynak hiszi magát, azt gondolván: akkor dolgozik, amikor jólesik. A posta pedig, úgy tűnik, éppen olyan, mint az ország: panaszainkra jobb esetben bocsánatkéréssel válaszol - aztán pedig minden úgy megy tovább, ahogy eddig. A levét pedig mi és a kedves olvasó issza meg...!_______________/ James Bond Beregszászban Egy egészen különleges színházi csemegét láthattunk a minap. Nemes Nagy Ágnes budapesti színész szakképzőjének végzős tanulói adtak elő két nagyszerű darabot a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színházban. Az egyik Witold Gombrowicz Yvonne, a burgundi hercegnő Hargitai Iván rendezésében, a másik pedig egy James Bond fizikai színházi tanulmány Gyevi-Bíró Eszter koreografálásában és rendezésében. -A burgundi hercegnő elsősorban a színészi jelenlétről szólt. Nem egy könnyen követhető történet, de remélem, hogy mi azzá tettük. Hargitai Iván nagyszerű, jó nevű rendező Magyarországon, és igazán jó munkát végzett a növendékekkel. Egyébként egyikőjük, Bíró Dominika kárpátaljai származású, kiváló tehetség - mondta Gyevi-Bíró Eszter. A történet az arisztokrácia romlottságáról szól, bárki bármit megtesz, csak azért, mert megteheti. Bár a címe inkább mesére utal, egy igen komoly drámáról van szó. Fülöp herceg körül forog a történet. A trónörökös, csak azért, hogy a szüleit boszszantsa, feleségül vesz egy csúnyácska, szótlan és nem az udvari szabályok szerint élő lányt, Yvont. A darabban számos szerepcsere történt, hogy mindenki be tudjon mutatkozni a különböző helyzetekben. Nagyon résen kellett tehát lenni, hogy ne veszítsük el a fonalat. A másik előadás sem volt unalmasabb, sőt. Mint azt Gyevi-Bíró Eszter elmondta, a James Bond-darab egy hároméves munka eredménye, ő volt a mesterségtanáruk mozgásból. A darabban a tökéletes férfit próbáltuk keresni, a tökéletes nőkkel való kapcsolatot. Igyekeztünk „visszahozni” a James Bondos mozdulatokat, sokat dolgoztunk, tizennégy 007-es filmet néztünk meg kockáról kockára. A darab végtelenül érdekes és mozgalmas, leutánozhatatlan, fantasztikus James Bond filmzenékkel fűszerezve. A plakáton feltüntették a „Tizenhat éven aluliak számára nem ajánlott” feliratot, hiszen a gyönyörű lányok és vonzó fiúk izgalmas jeleneteket vittek színpadra. Hegedűs Csilla Hároméves munka eredménye a színpadon A SZERZŐ FELVÉTELE Ugocsa: morzsák a bajban (Befejezés) Penckófer Miklós tájékoztatója szerint a településen 480 lakóház, valamint az iskola és a kultúrház tetőzete ment tönkre. Ez a kár a legszerényebb becslések szerint is meghaladja a nyolcmillió hrivnyát.Nagy a baj a faluban. Az emberek hiába várnak segítségre, támogatásra. Ami jött, az csak egy gyorssegélynek nevezett alamizsna. Az önkormányzat úgy döntött, egyenlő arányban osztják el a pénzeket, aminek köszönhetően mindenki ezer hrivnyát vehet át. A polgármester még hozzáteszi, ezt a szerény összeget is csak azok kaphatják, akiknél megsérült a tetőtér. Hogy ez mire elég? Penckófer Miklós szerint talán némi élelmiszerre. Sokkal rosszabb, hogy a tető nélkül maradt házak jelentős részében már a beázott plafon is leszakadt. Tehát a kárösszeg folyamatosan nő. Ezért végleges összegről még nem lehet beszélni. Királyházán is komoly problémák vannak. Mint Pavlo Fabrickij polgármestertől megtudtuk, gyakorlatilag egyetlen épület sem maradt sértetlen. A gyorssegély osztása itt is megtörtént, az összeg a másik faluhoz hasonlóan igen szerény. Azok sincsenek sokkal jobb helyzetben, akiknek van vagyonbiztosításuk - tájékoztat a község vezetője. - Ezek a szerencsések állítólag három-négy hét múlva számíthatnak valamire. Azt, hogy mennyit fog fizetni a biztosító, még senki nem tudja. Az biztos, a termésüket, jószágaikat elvesztett emberek semmilyen kárpótlásra nem számíthatnak. Hasonló véleményt fogalmazott meg Jakab Ildikó feketepataki magángazda. Mint lapunknak elmondta, a település jelentős részén hatalmas károkat okozott a jégeső. -Nálunk a házak épek maradtak, de a zöldségesekben és a gyümölcsösökben felbecsülhetetlen károk keletkeztek. A jég tönkretette a teljes baracktermést, nem maradt a fákon sem körte, sem alma. Illetve, ami maradt, az is rothadásnak indult. Ám aligha fog bárki is kártérítést kapni. Az emberek itt már nem is reménykednek ilyesmiben. Inkább mindenki maga teszi, amit tud... Balogh Csaba Hír-Tár Zöld óvodát NYITNÁNAK Munkácson Dabasra, magyarországi testvérvárosába látogatott Munkács oktatási osztályának, valamint óvodáinak képviselete. Az utazás célja tapasztalatcsere volt. A delegációnak lehetősége nyílt arra, hogy megismerje a város egyik ökoóvodáját, valamint a gyerekek környezettudatos nevelésének módszereit. Az intézmény fő célja, hogy a gyerekeket már egészen kicsi koruktól természetvédelemre neveljék. Az óvodában gyakorolják a szelektív hulladékgyűjtést, elemgyűjtőket helyeznek el, napelemekkel biztosítják az áramot. Saját üvegházuk és kertjük is van. Túszejtők A VÁROSHÁZÁN Lapzártánk előtt elterjedt hír szerint fegyveres banditák rohamozták meg és kerítették hatalmukba az ungvári városházát. Az épületben túszokat ejtettek. Odabentről lövöldözést, jajkiáltásokat és két robbanást lehetett hallani. A rendőrség gyorsreagálású különítménye és a terrorelhárítási egységek körülvették az épületet, lezárták az oda vezető utakat. A pánik elkerülése érdekében a terroristák ellen bevetett erők parancsnokai mindenkit nyugalomra intettek, az egész csak gyakorlat volt, mely célja egy esetleges valóságos támadás kivédése volt. Inkubátorral mentenek Sajnos egyre gyakrabban fordul elő, hogy a lelketlen anyák sorsukra hagyják gyermeküket, nemegyszer az életüket is veszélybe sodorva ezzel. Legutóbb például a munkácsi buszállomás mellékhelyiségében találtak rá egy magára hagyott csecsemőre. Holott Kárpátalja több egészségügyi intézményében is felszereltek babamentő inkubátorokat. Jelenleg a munkácsi, a nagyszőlősi, a nagybereznai, a huszti, az ilosvai járási kórházban, valamint a megyei gyermekkórházban található ilyen, de a jövőben más járásainkban is létesítenek babamentőt, tájékoztat a rendőrség. Jól jött (volna) A KENŐPÉNZ... 1500 dollár kenőpénz elfogadásakor érték tetten a Kárpáti Bioszféra-rezervátum igazgatóját a Kárpátaljai Megyei Ügyészség, a gazdasági bűnözés elleni megyei főosztály, valamint a rendőrség munkatársai, tájékoztatta a médiát a megyei ügyészség. A korrupt tisztviselő az összeget egy, a rezervátum területén található helyiség bérbeadása fejében kérte, majd vette át. A hivatalos szervek a hatályos törvényeknek megfelelően eljárást indítottak a hivatalnok ellen. A vád beigazolódása esetén az illető tíz évnyi szabadságvesztést is kaphat, emellett akár vagyonelkobzással is sújthatják. Az ügyben tart a nyomozás. Szélhámos ÁLDOZATA LETT Telefonos csaló csapott be egy ungvári asszonyt. Az illető azt állította, hogy a nő fia közlekedési balesetet szenvedett és sürgősen készpénzre van szüksége. A halálra rémült anya gondolkodás nélkül átadta a kért összegért jelentkező taxisnak a 3000 hrivnyát és 500 dollárt. Csak ezt követően jutott eszébe, hogy felhívja a fiát, aki közölte, hogy vele minden rendben van. A felültetett nő feljelentést tett, de arra, hogy megtalálják az elkövetőt, kevés a remény. Hír-Tar tsd- і Figyelem, előfizetés! Kárpáti Igaz Szó - AZ IGÉNYES OLVASÓ LAPJA Indexünk: 94567 Fizesse elő lapunkat az év hátralevő részére is! Előfizetőink között havonta kisorsolunk egy-egy ajándékot! A lapunkat fél évre megrendelők körében sok-sok más mellett plazmatévé és hűtőszekrény talál gazdára! ■I I I