Kassai Munkás, 1907. március-június (1. évfolyam, 1-17. szám)

1907-03-16 / 1. szám

4. oldal. KASSAI MUNKÁS 1. szám, mint mostoháival, még cirógatása nyomán is a vér ser­­ked ki testünkből. Pedig nem vagyunk torzalakok, akikre undor lenne reánézni, és nem vagyunk korcsszülöttek, akik összeroppa­nunk a gyöngéd ölelés alatt is. Fiaink és testvéreink az ország hadseregének zömét képezik, leányainkra, nővé­reinkre sóvár szemmel néznek a kéjencek, ami erőnknek és embervoltunknak nem kisebb bizonysága annál a tény­­nél, hogy rajtunk nyugszik az egész emberi társadalom, mert hiszen a mi vállaink, a mi kezünk tartják el a do­­logtalanok és élősködők millióit jólétben és pazar fény­űzésben. Miért vagyunk hát a természet kivetettjei? Miért nem hevíti vérünket gyorsabb lüktetésre a tavaszi nap­sugár? Miért nem olvasztja le homlokunkról a gond kér­gét az enyhe szellő? Miért nem tud felszabadulni mellünk az átkos lidércnyomás súlya alól, mely belénk fojtja az elkeseredés dühét és megnémítja nyelvünket? Miért tűrjük el továbbra is a vigasztalhatatlan, reménytelen nyomorú­ság szürkeségét, mikor az egész természet a buja pompa színeibe öltözik. Értelme és oka van annak, hogy a néphit a tavaszt a szabadság és a szerelem évszakának tekinti. A termé­szetben a tavaszi napsugár csókjai nyomán csakugyan szabadság, eleven, mozgó élet támad. Az utjukban meg­akasztott patakok áttörik jégbilincseiket és rohannak előre ; a fák és növények ereiben felpezsdülnek a lassan kerengő nedvek és lombot hajtanak, virágok fakantanak ; a messze idegenből visszajönnek a vándormadarak, mintegy hivó szóra és az egész természetet vigság, derűs, eleven szabad­ság tölti be, mely szerelemre hangolja az élőket, meg­termékenyíti a gyümölcsöt érlelő virágok kelyhét és meg­­rokantja az ivadéknevelő élőlényeket. A tavasz a természet megújhodása, a soha el nem múló, örök élet győzedelme az elnyomatás, a halál felett. Minden népek mondavilágában helyet foglal az ősregék között a megszemélyesített életnek ez a küzdelme. A naiv ősnépek úgy fogták fel az évszakok válta­kozását és a tavasz diadalmas visszatértét, mint az élet és halál isteneinek a viaskodását, melyben mindig az Élet kerekedik felül a Halálon. Ez bár kétségkívül opti­­misztikus felfogásra mutat, mégis arról teszen tanúságot, hogy az ősnépek helyesen szemlélték a fejlődő élet küz­delmeit, a minduntalan reátörő mindenféle viszontagsággal. Ez a mozzanat az, amely a mi világszemléletünk­nek is a velejét képezi, persze meggyarapodott tudásunk által, regeszerűségétől megtisztulva. Látjuk, hogy az em­beri ész, az öntudatos eszmélkedés, mely életet ad az eddig holt, mert öntudatlan tömegeknek,­­ nehéz és fáradságos küzdelmet folytat a halál felbomlasztó törek­vései ellen. A mi életünknek, a világot megváltó szocziál­­demokrata eszmék életének útját állja a mai társadalmi viszonyok fagyasztó tele. Ez ellen a dermedtség ellen, a tudatlanság és gonoszság ellen vesszük mi fel a harcot. És ezen kell a természet rendje szerint győzedelmesked­nünk, biztosítván az emberiség továbbfejlődésének szabad menetét. Ez a győzelem lesz az igazi tavasz, az emberiség történetében először felvirradó, termékenyítő és gyümölcs­érlelő tavasz. Addig nincs okunk örvendezni a tavasz el­jöttén, amíg a természet ünnepébe bele nem kapcsol­hatjuk az emberek győzelmi ünnepét is. Ma ki vagyunk szakítva a természetből, azért természetellenes is a hely­zetünk és a természet szabadságünnepén rabszolgavol­tunkon kell szégyenkeznünk, az élet szerelmi himnuszába pedig panaszszavunk és nyögéseink keverednek. A mai tavasz nem az emberi boldogságot kelti új életre. A mai tavasz csak a hazugságok rügyfakadása, melyből mérges, bódító, gyilkos gyümölcsöt érlel a ker­tészkedő társadalmi rend. HÍREK. Soros gyógyszerész. Gyalázatos eljárás az, ami dívik Kassán a gyógyszerek kiadása körül. Ugyanis a patikusok kartelben vannak és behozták az a divatot, hogy egyesületek, testületek tagjai nem ott készíttethetik recept­jüket, ahol jónak vélik, vagy ahol bizalmuk van, hanem a soros gyógyszerésznél. És ez így van a városi szegé­nyekkel is, akiknek, ha pl. Polányin van a sor, egész a Szepsi-útra kell lemenni az orvosságot elkészíttetni, mer­­máshol ki nem adják. S így igen könnyen megtörténhetik, különösen télen, míg egy ilyen szegény asszony gyerme­kével oly messzire szalad — a kis ártatlan a karján meg­fagy. Felszólítjuk a polgármestert, hogy azonnal intézked­jen ez anomália megszüntetésére, mert az, hogy a polgár­­mester felesége nem kényszerült a betegápolási alap ter­hére gyógyszert rendelni, nem lehet érv, hogy proletár­asszonyok halálra szaladják magukat, míg végre reáakad­nak a soros gyógyszerészre. Apponyi szellem a kassai állami főreáliskolá­ban. Felháborító esetről értesítettek bennünket, mely — ha a valóságnak megfelel — minden az ország kultúrá­jáért lelkesedő embert aggodalomra késztet. A Szabadság, Egyenlőség, Testvériség ünnepére ké­szült a reáliskola „Önképző“ köre. A „Talpra Magyar“ szavalására két hallgató, név­­szerint Havas Rezső és Tomka Gyula vállalkoztak. Össze­ült a 9 tagú bizottság Bőhm Rezső ifjúsági elnök elnök­lése mellett, jelen volt még az önképzőkör tanárelnöke, dr. Pap Illés. A bíráló­ bizottság — 7 szavazattal 2 elle­nében — Havas szavazatát jobbnak­­találta és az ünne­pélyen való szavalással őt bízta meg. Dr. Pap Illés tanár, a bizottság határozata ellenére, Tomka Gyulát bízta meg az ünnepélyen való szavalással, állítólag azért, hogy az ünnepélynek ne legyen felekezeti jellege. Erre Havas Rezső, kit ez az önkényeskedés sér­tett, az ünnepélyen nem akart megjelenni, egyszersmint megtagadta az önképző ének- és zenekarában való közre­működését. Ezt meghallotta Orlovszky István, az intézet igaz­gatója, magához hivatta Havast, annak meghallgatása után az előadás hallgatását megtiltotta és az intézetből kizárta, amit a tanári konferencia utólag jóváhagyott. E hírünket fentartással közöljük, mert nem szabad

Next