Kassai Ujság, 1921. október-december (83. évfolyam, 219-276. szám)
1921-10-01 / 219. szám
nyolcvanharmadik évfolyam^ 219 szám Nagy áradat előtt A történelem gördülő kereke fölszedi a feledés párából a régen letaposott világpolitikai terveket. A nagy rázkódtatások felborították a régi alkotmányokat s az összeomlott épületek romjaiból az életerőre kívánkozó irányzatok építeni akarnak. Bajorország politikai körei államfőt akarnak választani, Bécsben idegesen riadoznak s a Habsburg-kísérteteket látják besurranni a Burg kapuján; Nyugatmagyarországon köztársasági alakulást emlegetnek s Budapesten kormány- és rendszerváltozás gyors bekövetkezésében reménykednek — ezúttal nemcsak a liberálisok, hanem a trónbetöltés kérdésének úgynevezett legitimistái is. Valami erős izgalomhullám verődik végig Középeurópán, valami út nagy fordulat előkészületeinek hírei lebegnek a légkörben, amit sokan várnak és amitől még többen félnek. Berlinben komoly aggodalom ül a lelkére és talán azt kérdezgetik egymástól a porosz nyugalom hangján: még ez is megtörténhetik? Mert látják, hogy olyan fordulattal kell leszámolniok, aminek bekövetkeztében s aminek komolyságában nem hittek. A nagy német egység veszedelemben forog, ha sikerült is pillanatnyilag megmenteni, tényleg Inog már s az a kis győzelem is, amivel vissza tudták rántani a meredélyes lejtőről, nagy küzdelmekbe, nehéz megpróbáltatásokba került. A világpolitika e küzdelmeinek csatatere a bajor föld, a harcok hullámai messzire kicsapnak, háttérbeli műhelyét pedig a párisi nagy palotáknak valamelyikében rendezték be. Ebből a műhelyből röpítgették ki titkon,vagy némi nyíltsággal, de a tulajdonképesi célnak óvatos leplezésével azokat a biztatásokat, amelyek zavart provokáltak a középeurópai fővárosokban, különösen a vitássá vált területeken s a békekötések után teremtődött helyzet elégedetlenségeit mint értékesíthető energiát igyekeznek mind a saját malmuk csatornájába terelni Hogy amikor mindenütt mindenki fordulatot vár, csak azt nem tudják, hogy mit, akkor felemeljék előkészített tervük zsilipjeit és a nagy áradatot rászabadítsák a bizonytalanságban elcsigázott népekre. Az izgatottságot már nem bírják a lelkek és a feszültségig jutottak az előkészületek, amelyeknek célja most pattant fel félremagyarázhatatlan világossággal Eddig csak hősi virtusnak látszott igen sok ember előtt az a bajor erőlködés, amely fegyveres védőrségét nem a békeszerződés végrehajtásaképen használta fel, mert most kipattant, hogy ezt a virtust francia pénzen sütötték. Van olyan párisi világuralmi irányzat, amely a bajor nyárspolgár fegyverhez ragaszkodását arra kívánta kihasználni, hogy egy katonai mozdulat éket verhessen a belső életükben egymásra féltékeny német államok közé. Eddig csak komolytalan hatalmi törekvéseknek látszottak azok a szervezkedési kísérletek, amelyek zöld internacionálé néven váltak ismeretessé s amely a vörös nemzetköziség szervezettségének reakciójaképen jelentkezett Nem mutatkozott félelmesnek a zöldek nemzetközisége, csak érthetetlennek és meggondolatlannak akkor, amikor a legsovénebb nacionalista sérelmeket kívánta magába olvasztani Most már tisztázott alakban állhat mindenki előtt a törekvések kialakult célzatossága. Előkészítő mozgalma volt ez a reakció műhelyének egy új hatalom megteremtésére, a dunai monarchia kiépítésére. „Dunai Katholikus Monarchia" lenne a neve annak az uj középeurópai hatalomnak, amelynek azonban csak annyiban volna nagy jelentősége a hatalmi egyensúly alakulatában, hogy a Németbirodalom letörését tetőzné be. Betetőzné Bajorországnak az elszakításával s a katolikus bajor paraszt reakciós érzelmeinek a protestáns német világgal való szembeállítással, Ausztria Németországhoz vezető útjának az elvágásával Az osztrák népből nem lehet kiverni a csatlakozás reményét másképen, csak ha egyik oldalon az elszakadt bajorok, másik oldalon a magyar trón erejére támaszkodó Habsburgok közös terve keríti be. Ezért kellett Magyarországon s ennek a nemzetköziségnek zöld keszkenőjével ; bekötni a sértett nacionalizmus szemét s a be kötött szem vakságával készülnek beleugrani a megsemmisítés számára kiásott új szakadék Mélységeibe. A német világ szembe fog nézni és föllógja venni a küzdelmet ezzel a megpróbáltatással is. A Budapesten fölkavart helyzet bonyodalmairól a demokratikus világnézet kiolthatatlan fénysugara fogja majd megvilágítani a vakságot terjesztő zöld fátyol titkát. Csak az a kérdés, mennyi idő fog addig eltelni és a sötétség milyen veszedelme garázdálkodhatik a virradat napfényének megérkezéséig. A nagyhatalmak orosz segélyakciója csődöt mondott London, szept. 30. ; Bécsi tud. táv.) Moszkvából jelentik: Az éhezők mentésére alakult segítő bizottság három tagját halálra ítélték, a többieket pedig letartóztatták. Angliában emiatt nagy a felháborodás, komolyan lehet számítani a további támogatás megvonásával. Genf, szept. 30. (Saját tud. táv) A népszövetség VI. bizottsága határozatilag kimondotta, hogy a népszövetség orosz segitőakciója csődöt mondott. A hatalmak végérvényesen lemondtak a Nansen-féle segitőakcióról azon megokolással, hogy Oroszország még elég pénzeszközzel rendelkezik. Kitört az albán—szerb háború Az albán kormány mozgósítást rendelt el Belgrád, szept. 30. (Saját tud. táv.). Az albán kormány általános mozgósítást rendelt el és megparancsolta, hogy a csapatok Szerbia déli határait támadják meg s azon helységeket, illetve határvárosokat szállják meg, melyeket a nagyköveti konferencia Londonban még 1913-ban odaígért Albániának. Az albánok ellen kivezényelt szerb csapatok az arnantákat a Drina túlsó partjára vetették vissza, mindamellett a déli határ parancsnokságának jelentése szerint az albán támadás komoly jelleget öltött. Állandó erősítéseket kapnak s teljesen modern katonai fölszereléssel, ágyukkal rendelkeznek. az osztrák kormányválság elintézést nyert Újra hausse észlelhető a bécsi tőzsdén. Bécs, szept. 30. (Saját tud. táv.). Ausztria pénzügyi katasztrófája arra indította a parlament tagjait, hogy a sokat támadott banktörvényeket mégis megszavazzák. A nagynémetek is kijelentették, hogy elvi tiltakozásuk kifejezése mellett hozzájárulnak a javaslat elintézéséhez. Ezzel a fenyegető általános politikai és kormányválság elintézést nyert, mert most már remény van rá, hogy az ántant megadja az ígért pénzeket. Grimm pénzügyminiszter feltétlenül lemond a banktörvény megszavazása után. Utódja előreláthatólag szakember lesz. Bécs, szept. 30. (Saját tud. táv.). A mai minisztertanács dönt végérvényesen a pénzügyminiszter lemondása felől. Bécs, szept. 30. (Saját tud. táv.). Állítólagos pénzlebélyegzés hírére a valutapiacon ismét nagy hausse fejlődött ki. Döntő minisztertanács Nyugatmagyarország ügyében Budapesten Benei külügyminiszter akciója háttérbe szorult. Az ántant ragaszkodik az ultimátum végrehajtásához. Páris, szept. 30. (Saját tud. táv.) Hivatalosan közzéteszik a nagykövetek tanácsának szept. 22-én Magyarországhoz intézett teljes szövegét, amely így szól: “ A nagykövetek tanácsa a legnagyobb meglepetéssel vette tudomásul azon válaszokat, melyeket Nyugatmagyarország kiürítésére vonatkozó jegyzékeire a magyar kormány adott. A nagyköveti értekezlet megállapítja, hogy a magyar kormány elutasítja azt, hogy követeléseinek föltétlenül alávesse magát és hogy a nyugatmagyarországi megyéket még mindig magyar csapatok tartják leszállva. A szövetséges hatalmak nem engedik meg, hogy figyelmen kívül hagyassák azon kötelezettség, melynek teljesítésére ők vállaltak kezességet. A főhatalmak felszólítják a magyar kormányt, hogy a mostani jegyzék átadásától számított 10 napos határidőn belül Nyugatmagyarországot a szövetséges tábornokok által megállapított tervekhez képest teljesen ürítse ki és az átadási jegyzéket írja alá. Ellenkező esetben a szövetséges főhatalmak föntartják maguknak a jogot, hogy Magyarországgal szemben — minden további értesítés mellőzésével — mindazon kényszerrendszabályokat alkalmazzák, amelyeket célravezetőnek tartanak. A szövetséges főhatalmak, mint a békeszerződések szignatáriusai, készek arra, hogy — mihelyt a kiürítés befejeződött— vállalják az elnöklést azon tárgyalásokon, melyek Magyarország és Ausztria között megindulnak majd, hogy a vármegyék átadásából származó különböző részletkérdések szabályoztassanak. Fogadja stb. Briand s. k. Páris, szept 30. (Saját tud. táv.). A Havass-ügynökség jelenti: Briand miniszterelnök Praznovszky magyar követnek jegyzéket adott át, melyben a nagyhatalmak tudómásul veszik a magyar kormány jegyzékét, melyben számit Ausztriával megegyezésre. A hatalmak megjegyzik, hogy mindazonáltal föntartják szept. 22-iki jegyzéküknek követelését, hogy Magyarország 10 napon belül ürítse ki Nyugatmagyarországot. A hatalmak nézete az, hogy egy harmadik hatalom közvetítése nem akadálya a szerződések végrehajtásának. • Nyugatmagyarországi önállóságát proklamálták? Budapestre az a hír érkezett, hogy tegnap Nyugatmagyarország állami önállóságát kihirdették. Az ország védelmére alakult tanács Friedrich István vezetése alatt proklamációt bocsátott ki, amely a következőképen hangzik:; A budapesti egyetem belorvosi klinikájának tudom - - - ---------—nyos jelentéséből kitűnik, hogy a Ferenc Józse keserűviz nagyon megbízható hashajtó. — Vezérképviselő: Estefányi Lajos ásványvizkereskedő, Koáice, Vörösmarthy tér 12. szám. Telefon 667. o oo oo oo oo oo oo co 734 j Szombat, W21 október 1 i A nagyhatalmak által ránk kényszerített békekötés folytán a magyar kormány kénytelen volt lemondani a nyugatmagyarországi felségjogok gyakorlásáról Most pedig az ország védelmi tanácsa Nyugatmagyarország fölött átvette a kormányzást és az országot igazgatni fogja. A régi tisztviselők helyükön maradnak és tovább fognak dolgozni munkájukban az Istenért és Királyért. Tegye meg mindenki a maga kötelességét! Friedrich Istvánnak ma este ülése volt, amelyen kijelentette, hogy az ország védelmi tanácsa ez idő szerint lehetetlenné tette elhatározó tettével a további tárgyalásokat. Azt, aki Nyugatmagyarországba merészelt lépni, egyszerűen agyonlöveti s jöjjön el bárki, tárgyalni nem fogunk, mi behunyjuk szemeinket s vakon lövünk. Mindenki őrizkedjék Nyugatmagyarországba jönni. Ez a hír hivatalosan megerősítve még nem lett. Döntő minisztertanács. Tegnap délután ült össze a magyar minisztertanács, mely dönteni fog véglegesen Nyugatmagyarország ügyében beállott újabb eseményekkel és az ántant legutóbbi jegyzékével Utolsó szó! Az angol félhivatalos Reuter jelenti: A nagykövetek értekezlete elhatározta, hogy fölszólítják a magyar kormányt, hogy okt. 4-ig adja át a nyugatmagyarországi területeket, mert az ultimátumot minden föltétel nélkül teljesíteni kell! Benes akciója háttérben. Prágai beavatott helyen úgy tudják, hogy Benes külügyminiszter közvetítő akciója ezidő szerint háttérbe szorult, mert most a nagykövetek tanácsa lép aktivitásba. Ha kiderül, hogy a magyar kormány az ultimátumban megszabott ideig kész és képes érvényt szerezni a trianoni szerződés rendelkezéseinek, csak akkor fog ismét lehetővé válni Benes közvetítése. Benes és Schober találkozása. Benes külügyminiszter és Schober kallencái jövő hét elején találkoznak Budweisban. Románia erélyesebb fellépést sürget. London, szept. 30. (Saját tud. táv.). A román kormány késznek nyilatkozott a Magyarország ellen elrendelendő rendszabályokat maga részéről is foganatosítani, de közölte, ha ezeket nem követik erélyesebb rendszabályok, akkor ezen eszközzel nem lehet hamarosan eredményt elérni. Sopron Magyarországé. Az angol félhivatalos Reuter jelenti: Jogosult a feltevés, hogy az osztrák kormány kész a nyugatmagyarországi kérdés megoldásához azon alapon hozzájárulni, hogy Sopron maradjon Magyarország birtokában, de Magyarország előbb ürítse ki az egész területet. Újabb magyar támadás. Bécsi tudósítónk jelenti, hogy tegnap éjjel magyar fölkelők újabb támadást intéztek a pajtamenti Bruck ellen s több más községbe is betöréssel próbálkoztak. Mindenütt visszavonulásra kényszeritették őket. Október közepén összeül a csehszlovák parlament Prága, szept. 30. (Saját tudósítónktól.) Kormánykörökből származó értesüléseink szerint október második felében — valószínűleg október 19-én — összeül a cseh-szlovák parlament. A szociáldemokraták követelései az uj kormánnyal szemben Prága, szept. 30. (Saját tudósitónktól.) Bechyne képviselő a szociáldemokraták klubijának nevében ezen követeléseket tűzte az uj kormány elé: 1. A szociális biztosítás megvalósítása. 2. Az egyház és állam szétválasztásának energikus és gyors keresztülvitele. 3. Közigazgatási, közgazdasági és műszaki reformok keresztülvitele, amelynek részletes programmját a párt megbízottai később adják át.