Kassai Ujság, 1925. szeptember (87. évfolyam, 197-220. szám)
1925-09-01 / 197. szám
LXXXVI. évi. 197. szám. Lapunk mai száma 10 oldal. Kedd, 1925. szeptember 1 rzerkesztőség és kiadó 5k!*’<a’; Kosice-Kassa, Fő n. 64. _____ Sldszinf. (Nemzeti színházzal szemben) Telefon: ICS. Felelős Szerkesztő: DE. KÖVES ILLÉS ooooo Megjelenik naponta, ooooo0 Előfizetési díjak helyben és vidéken: Egy egész évre 216 korona, félévre 103 korona, negyedévre 54 korona, egy hónapra 20 korona. — Egyes szám ára 1 korona Daszkusz nem esett el? Leépítették a kosicel vasútigazgatót is. — Mi történt az eperjesi zsidótemplomban ? — Ezresek a romosüövegben és a szemétdombon. MIK lett Magyarország futballbajnoka. Kétszáznál több letartóztatás a párisi kommunista tüntetés miatt Paris, augusztus 31. (Saját tud. táv.) A mai lapok megállapítják, hogy a kommunista zavargók a legvehemensebben az Opera előtt tüntettek, ahol be akarták nyomulni az Operába megakadályozni az előadást. A rendőrök közül sokan súlyosan, többen könnyebben megsebesültek. A rendőrség 202 tüntetőt tartóztatott le. A párttitkár úr őszinte dühkitörése A pozsonyi vendéglőskongresszuson felszólalt egy csehszlovák nemzeti szocialista párttitkár, aki nem kevesebbet követelt, minthogy vegyék el még attól a pár magyartól és zsidótól is az italmérési engedélyt, akiknél a pénzügyi hatóságok eddig meghagyták. Mi a párttitkár úrnak ezt az őszinteségi dühroham kitörését annál nagyobb megértéssel vesszük tudomásul, mert ilyenkor, választások előestéjén a koalíciós pártok kortesei fűt-fát szoktak ígérgetni a magyar és zsidó választópolgárságnak, amelyből azonban semmi sem szokott valóra válni és így örömmel konstatálhatjuk, hogy a nemzeti szocialistapárt eljutott annak a felismeréséhez, hogy a szlovenszkói magyarság és zsidóság szavazataira a koalíció minden mézes-mázos szólam ellenére sem számíthat. Ha tehát nincs foganatja az ígéreteknek, jöjjön a nyílt szó politikája, amit mindenesetre mi is szívesebben veszünk, mert legalább tudjuk, hogy mit várhatunk és mire számíthatunk a koalíció részéről. Csak azt nem értjük, miért acsarkodott a szónok a még megmaradt magyar és zsidó italmérők ellen, hiszen az italmérési engedélyek revíziójánál ugyancsak átment a megbízhatóság szűrőjén az a néhány boldog ember, akitől nem vonták meg a koncessziót. Mi — sajnos — megszoktuk már az ilyen finom árnyalati megkülönböztetéseket, csak azzal nem vagyunk tisztában — ha már ez a rendszer —, hogy ugyanezek a disztinkciók miért érvényesülnek csak a jogok és miért nem a kötelességek terén is. Sohasem hallottunk például arról, hogy egy csehszlovák fascista arra buzdította volna társait, hogy a jövőben a magyar és zsidó állampolgárok »1 a kincstár ne fogadjon adót és ugyancsak nem hangzottak el felszólalások azirányban sem, hogy a magyar és adó ifjak, mint megbízhatatlan és destrtiv elemek, ne teljesítsenek szolgála >t a hadseregben. A politikai türelmetlenség eregáns jellemzője tehát a pozsonyi felszóás! Mi már régen tudtuk, hogy kormányörökben ez a felfogás uralkodik és ?- ez az elv a gyakorlatban is érvényl, de a koalíciós pártok exponenseit a mérem eddig visszatartotta ennek a bevallásától. Lehet, hogy az őt szerte támadó felzúdulásra meg is eredni a nyilatkozatok, hogy a fellóval saját pártja sem azonosítja , de mindenesetre jellemző arra a litásra, amelynek jegyében igaz életünket, hogy kimondott szóvá vetéléssé erősödjön ez a gondol Elég a tréfából és az iróniából’ titkár felfogása már nem volt már nem nemzetiségi elnyom, nem demagógia és hordópont pedig a veszélyesebb fajták/ beszéd kimeríti a nemzetiség izgatás összes kritériumait, feloszlatja az annyira ha „megértés és együttműködő jóba vetett hitünket is. Ha magyar vagy 1 vény paragrafusait. Meg kell végre t azsidó szájából hangzott volna el, már gyaságban nemcsak a kötelességek egyrégén közbelép az ügyész és a törvény Bartani a párttitkárokat is, hogy a köztárszék kíméletlenül alkalmazza a rendtörő formák, hanem — a jogok is! brrmsmmm HwiwffggMgwftyjan »«mb—ber um Örökösök, bankok, munkások, hitelezők élet-halál harca a St mnes v&gpm hullája fölött Stinnes fia ellopta a milliárdos hagyatékot ? (Saját tudósítónktól.) Stinnes Hugó felől már az iskolás gyermek is tudta, hogy mérhetetlen milliárdok ura s az egész német ipari életnek a koronázatlan királya. A német iparnak viszont megvan az óriási befolyása , így a Stinnes-név az egész világ számára is valami fénylő nap volt, rr dy körül a bankok, vállalatok és egyéb pénzsóvárgások őrült bolygók módjára keringtek. Nem volt nagyobb ember Stinnesnél senki. Stinnes elmúltával ezt a nagy tőkerendszert kikezdték a kisebb tőkerendszerek Sfimesnek két fia maradt, mindkettőnek fölösen támadtak pénzügyi tanácsadói, kik hajszolták őket a nagy vagyonból a még nagyobb vagyon vágyába és ezért újabb hitelek fölvételébe. A két fiú közül az idősebb, Szimies Ödön megijedt ettől a természetellenes vagyonszaporítástól, a hitelezések abbahagyását kívánta. Ezen összekülönbözött a két fiú, mire Stimes Ödön a maga kielégítését kívánta az örökségből, de nem feles osztozkodást kért, csak az óriási vagyonkomplexumnak egyik jólmenő automobilgyárát s még valami hozzátartozó vállalatokat. Tizenhatmillió aranymárkára becsülték ezt a vagyonrészt. Meg is történt az osztozkodás, Stinnes Ödön megkapta ezt a tizenhatmillió aranymárkás vagyonrészt, viszont a másik fia, az ifjabb Stinnes Hugó megtartotta a Stinnes-vagyon százszorta nagyobb értékű többi részét, de tele a vagyonra terhelődő összes hitelekkel. És szállt a hír, hogy az ifjabb Stinnes Hugó még nagyobb ember, mint amilyen volt az öreg Stinnes Hugó. Mesehírek után rossz hírek jönnek. Aztán egyszer jött a hír, hogy a Stinnesvállalatok nem bírják fizetni az adósságaikat, csődbe mennek, feldől az egész német ipar, összeszaladtak a német bankok azon a címen, hogy a pénzüket mentsék. A német nemzeti bank kormányzójának elnöklésével konzorciumot alkottak a Stinnesvagyon szanálására, a túlhízott vállallati rendszer lesoványitására. Veszett hire kelt a mesés nagy vagyonnak, mindenki cibálni kezdte s mindenki más gazdagodott rajta, csak az ifjabb Stinnes Hugó fürösztődött ki szinte mindenéből. Akkor a vagyonmegmentők körülnéztek, vájjon hol van még, amit elnyerhessenek. Hopp! Itt van még a nagyobb Stimnes-fiu örökségrésze, az is valami. Jöjön csak be ő is, álljon jót a hagyatéki hitelekért. A nagyobb Stimes-fiu a neki jutott autógyárával és ahhoz tartozó társvállalatokkal (összesített néven A. G. A.-val) külön végezte a maga szanálását, amerikai hitelekkel dolgozott s nagyszerűen vitte SOCO munkájával az üzemeket. A többi Stinnes-vagyonra rátelepedett konzorcium vele szemben is megkezdte a stelmegvonást, de hatástalanul. Akkor a szorcium Amerikába is átvitte a uamble Stinnes-fia ellen a harcot, hogy otni hiteleit lerontsa. A konzorcium egyika, a Darmstädter Bank igazgatója, Schschmidt rendkívül éles hangon megvádolta Stinnes Ödönt, hogy ellopta a hagyatékot a hitelezők elől. Az éles hangú vádoló már azt is nyíltan kétségbe vonta, hogy az a bizonyos mesés hirü öreg Stinnes nagy ember lett volna. Nem tett egyebet az elhunyt Stinnes Hugó, csak egészségtelenül halmozta össze a vagyont s most nem történik egyéb, csak ez a vagyon szétoszlik a maga elemeire, mert nem bírta volna ki a pénzérték megszilárdulása miatt a magára halmozott hiteleket. De ezért ne idegeskedjék a világ — mondja Goldschmidt. „A német gazdasági élet nagy és egészséges produktív erőit egyáltalában nem érintheti a Stinnes-csoport összeomlása.“ Így dőlt fel a Stinnes-vagyon megsiratatlanuul, szinte hahotázó kárörömök között, fis így hallhattuk legutóbb már azt a hírt, hogy az idősebb Stinnes-fiú a maga fizetési nehézségeit úgy oldotta meg, hogy részvényeit a munkásai között felosztotta. A hírolvasó közönség csak úgy vehette az egészet, mint érdekes esetét a nagy vagyonok megszorult állapotának. Azonban valami több van itt szóban: világváltozás a gazdasági életben. Valami teljesülés a Marx-féle látomásokból, hogy az óriásira halmozott vagyonokat a munka veszi új termelésű osztozás alá. Talán ennek az elrémitő kísértete is okozta, hogy az a damstadti bankigaz- gató olyan élesen megvádolta az idősebb Stinnes-fiút a hagyatéklopással. Most hozzák különben az amerikai lapok a Stinnes-fiú válaszát is. Stinnes Ödön odakiáltja Goldschmidt igazgatónak, hogy örökké apja körül forgolódott és Hugo Stinnes segítségével növekedett nagyra, most azonban kisebbíti Stinnes emlékét és szeretné fiait kiforgatni minden vagyonukból. A nagybankok a német gazdasági válságot orrmipotenciájuk kiépítésére szeretnék felhasználni, teljes függésbe hozva maguktól az iparvállalatokat, és a nagybankok kíméletlen üzleti politikája tette ilyen súlyossá a gazdasági helyzetet Németországban, annál inkább, mivel a jegybankok még a saját politikájukat sem képviselik , elég hozzáértéssel és elég tehetségesen. Stinnes Ödön azt hangoztatja, hogy semmi szín alatt nem fogja letenni a fegyvert és inkább egészen odaadja az AGA-műveket a munkásoknak, semhogy egyetlen fillért adjon a nagybankoknak. — Együtt szolgáltam, munkásaimmal a lövészárokban és most újból fogok tudni velük egy sorban küzdeni — mondja Stinnes, — a közös ellenség alatt a bankokat értve. Az ipar szabadságharca a nagybankok ellen. Ami most eljátszódik — mondja Stinnes, —az nem más, mint az ipar szabadságharca a bankok ellen. Az ilyen szabadságharcra volt már példa, amikor Henry Ford vette fel a küzdelmet Amerikában a Wall Street ellen és ezzel igen nehéz napokat vállalt magára, de a súlyos harcok árán végül mégis kivívta függetlenségét a nagybankokkal szemben. Szinnes Ödön még beszél arról, hogy előre látta a veszély közeledését és azért került konfliktusba fivérével, akit egyre inkább sürgetett, hogy akár a vagyon nagyobb részének feláldozásával egyenlítse ki tartozását, mert másként a nagybankok megfojtják majd őket és még mindig jobb a vagyon egy részét elveszíteni, mint elveszíteni mindent. Az újabb Stinnes Hugó azonban nem akarta meghozni a tartozások kiegyenlítésére szükséges áldozatokat . STINNES FIA, aki inkább meghal, de a nagybankoknak egy fillért sem ad.