Kassai Ujság, 1926. január (88. évfolyam, 1-25. szám)
1926-01-01 / 1. szám
LXXXVIII. évf. 1. szám. Szerkesztőét? és kiadóhivatal; Kosice-Hassa, Fő u. 64. földazlal. (Nemzeti Színházzal szemben) Telelőm 185. Felelős szerkesztő: Díj- KÖVES ILLÉS ooonool*efr<elentik naponta, ooooooBlOltzetáal dijak helyben és vidéken: Egy egész évre 216 korona, félévre 108 korona, negyedévre 54 korona, egy hónapra 20 korona. — Egyes szám ára 1 korona. Köszöntünk szomorú kortárs Az óév alkonyán és az uj év küszöbén emeld fel — kortárs — habzó poharad és ürítsd a szebb jövő örömére. Ragadd meg a pillanatot, amikor hátat fordíthatsz a múltnak és szembenézhetsz az álmodott jövő ragyogásával. éld egy pillanatig a jelent, habzsold fel a mámorát a boldog bizonytalanságnak ... Siess, mert holnap hétköznap virrad reád és álmaid ábrándvárát szétmossák a köznapi élet szennyesen hömpölygő hullámai. Mint magános vándor a sziklacsúcson, emeld fel bizó szemed a magasságos égben lakozó Mindenhatóhoz, kulcsold imára két ernyedt kezed és kérj könyörültet tőle a szegény, száz sebtől vérző emberiségnek, amely — jaj — de megszenvedte már bűneit. Ha van még lelkedben a hit és birodalom egy paránya, lobbantsd lángra a forduló év szikrájánál, mert bizony mondjuk, a hit abroncsa nélkül széthull a lélek ebben a földi pokolban. Az újév küszöbén mit adjunk útravalónak — kortárs — lyukas tarisznyádba? Tanácsot? Mondjuk, hogy ne nézz hátra, mert éhes farkasok üvöltése követi lábad nyomát, ne nézz hátra, mert könny és jaj sikolt rád vádlón és torz vigyorral mered szemedbe tegnapi „Én“-ed? Hasztalan szó a tanács. A múlt, melytől ünnepélyesen búcsúzol minden esztendő fordultán, benned él, az idegedben remeg, a véredben izzik... viszed az uj esztendőbe mint a telkedre pántolt batyut, melytől nincs szabadulás. Volt idő, amikor a múló év édes emlékek izét őrizte, amikor öröm volt az emlékezés. Ma? Ugy cipeljük roskadozón-vérzőn múltúnk terhét, mint Krisztus vitte keresztjét a Golgothára. Mi van egyéves múltad batyujában, szlovenszkói magyar kortárs? Száz és száz álmatlan éjszaka, megsemmisitet illetőség, megalázott önérzet, testvértől kapott seb, kenyérgond, leépítés, munkanélküliség... Ha van még maroknyi hited, ha van erőd az álmodásra, izmod a harcra és türelmed a kitartásra, új esztendőre telirakhatod a tarisznyádat. Becsomagolhatod az igazság győzelmébe vetett hited, a szebb és emberibb együttélésről táplált reményed, békesóvárgásod és munkaakarásod ... Az ó-év alkonyán és az újév küszöbén bízó szóval köszöntünk, szomorú kortárs. Kívánjuk, hogy a jósors simítsa le homlokodról a gondbarázdákat, törölje ki szemedből az ó-év könnyét, koppantsa el lelkedben félelem gyertyácskáit. Kívánunk neked gyümölcsöző munkát, békét és örömet és hitet... sok-sok hitet, ami kitartást ad a szenvedések elviselésére és lelkierőt a sokszor reménytelennek tűnő harc megvívására. Kívánunk neked felejtésbe ringató álmot és emlékezésre feszülő dacos akaratot. Kívánunk bölcsességet az emberi gyarlóságok megértésére és megbocsátására és kívánjuk a békeévek almáriumában penészesedő felhőtlen mosolyt. Kortárs, aki habzó pohárral kezedben üdvözlöd a titokfíiylakban sötétlő jövőt, hajtsd fel a pillanat mámorát, csapd földhöz az üres poharat, emeld a fejed, feszítsd ki melled és kemény, acélos lépésekkel vágj neki az uj esztendő utjának! Üntit&s vtdecki kulfcica v Koelclacki //VVc- 3828 0 1926. Újévi szám. Lapunk mai száma 20 oldal. Ära 1 (egy) korona. & végzet útja Irta: FLEISCHMANN GYULA dr. Nézem az uj Európa térképét, amelyen cikcakkos vonalak jelzik az uj országhatárokat. Olvasom a lapok izgalmas tudósításait háborús konfliktusokról, diplomáciai csatákról, gazdasági katasztrófákról, véres, hátborzongató tilkosságokról, családi tragédiákról, s hallgatom az embereket, ahogyan panaszkodnak s kétségbeeséssel, szenvedéllyel vagy szomorú lemondással mesélik azt a sok csapást, csalódást, megpróbáltatást, mely naponta éri őket. Nem tudom, de úgy érzem, hogy az egész mai Európában nemzetek, társadalmi osztályok, tömegek és egyének, mind-mind csak keserűséggel, elégedetlenséggel, lázas türelmetlenséggel és várakozással vannak tele. A hanyatlás, a dekadencia ezer és ezer szimptómája figyelhető meg az élet minden megnyilatkozásában, az eszmék teljes zűrzavarában és az általános gyűlölködésben, amely a mai társadalom — mondhatnám — uralkodó érzése. Szocializmus, kapitalizmus, nacionalizmus, imperializmus, bolsevizmus — csupa ellentétes focusok, amelyek körül elvekhez, javakhoz görcsösen ragaszkodó, fanatikus tömegek csoportosulnak, akiknek egyetlen vágya, célja. Ideálja — hatalomra jutni és elnyomni a többit, elpusztítani mindent és mindenkit, aki vagy ami ennek útjában áll. Mi, akik abban a szerencsében részesültünk, hogy éppen a mai korban élhetünk, — amelyért talán későbbi generációk történetolvasói még meg is fognak irigyelni — tulajdonképpen két malomkő között őrlődünk. Az egyik a régi világ, a nagy liberális korszak, amelyet az itj keletkezőben levő világtól kronologice talán az 1918-as év választ el. A régi világ persze máról holnapra nem tud kimúlni, nem tudja önmagát csendesen likvidálni, hanem csak nagy-nagy szenvedések között tűnik. S az új korszak, amely egyre erősbben törekszik kialakulni, szintén csak fájdalmak között és nagy, régi értékek pusztulása árán tud megszületni. A régi és új világ közötti harc idején élünk tehát mi, a XX. század elejének boldog halandói s ez a harc, amint azt mindenki a saját érzékeivel is megfigyelheti. — válságos helyzetbe juttatta az egész vén Európát, válságba sodorta az egész társadalmat, gazdaságot, tudományt, művészetet, filozófiát. Csakis ilyen általános szempontból való vizsgálódás folyamán juthatunk el az általános krízis egyes kórtüneteinek megértéséhez, helyes felfogásához. Én nem választhatom el a magyarság problémáját sem az általános társadalmi jelenségektől: a nacionalizmustól, kapitalizmustól, kereszténységtől, bolsevizmustól és más nemzetközi erőktől, tényezőktől. Ha a demokrácia, a parlamentarizmus, a kapitalista termelés kríziséről beszélek, akkor ez éppen úgy vonatkozik a magyarokra, mint a csehekre, németekre, olaszokra, franciákra, angolokra vagy másokra. A magyarságot ma nem lehet üvegbura alá tenni és mindentől elvonatkoztatva tenni rajta megfigyeléseket, eszközölni megállapításokat, — akárcsak egy érdekes kőzeti vagy ásványtani kompozíción. Az emberi általános bajok, eszmék, törekvések még a kínai falon is keresztülhatoltak s a világ legkonzervatívebb és legbékésebb népét is lázba ejtették. A magyar sors, a magyar jövő vizsgálódásánál nem szabad lennem optimistának, de pesszimistának sem. Nem építhetek légvárakat, de a meglevő alapokat se dönthetem fel. Nem hagyhatom jgyelmen kívül azokat a belső és külső tényezőket, amelyek a magyar probléma szerves részeit képezik. És csak mindent figyelembe véve lehet megjelölni azt az utat, amelyet a magyarságnak követnie kell, ha élni akar. Hogy nincsenek közvetlen közelünkben fajrokonaink, hogy a mai Európában nincs egyetlen, őszinte jóbarátunk, hanem annál több ellenségünk, hogy szegények, igazán szegények vagyunk és társadalmilag nagyon, de nagyon meg vagyunk osztva. Nem csodálkozom, hogy a magyar kérdés mélyebb értelmezésével, annak történetfilozófiai, szociális és gazdasági elemzésével ma olyan kevesen foglalkoznak s jelszavaknál és rögtönzött programmoknál nem igen jutnak tovább. Ugyan ki tegye ezt? Azok, akik anyagilag függetlenek és idejük is volna — nem törődnek vele. Akikben megvan ehhez a tudás és képesség — szegények és a mindennapi kenyér gondja foglalja le őket. Így azután csak a felszínen mozgunk és ennek a következménye, ha léptennyomon csalódások vagy meglepetések érnek bennünket s készek vagyunk megkövezni azt, aki egy olyan tükröt tár elénk, amelyben a valóság tükröződik vissza. A mi sorsunk ma bizonytalan, a mi jövőnket sűrű homály fedi el látó szemeink elöl. Hogyait lesz belőlünk, hová fogunk eljutni, hanyatlás vagy fejlődés előtt állunk — azt ma senki sem tudja megmondani. A magyar jövő mindenesetre soksok egymásra ható erőtényezőtől függ. Elsősorban pedig tőlünk. Vajjon képesek leszünk-e megbirkózni a sok belső és külső nehézséggel, ellen fogunk-e tudni állni a nagy nemzetközi válságok hullámainak, bele fogunk-e tudni helye Sixtusi Tredonia Rafael uiltighirü festménye.