Kassai Ujság, 1926. január (88. évfolyam, 1-25. szám)

1926-01-01 / 1. szám

LXXXVIII. évf. 1. szám. Szerkesztőét? és kiadóhivatal; Kosice-Hassa, Fő­ u. 64. földazlal. (Nemzeti Színházzal szemben) Telelőm 185. Felelős szerkesztő: Díj- KÖVES ILLÉS o­o­o­n­o­o­l*efr<elentik naponta, o­o­o­o­o­o­BlOltzetáal dijak helyben és vidéken: Egy egész évre 216 korona, félévre 108 korona, negyedévre 54 korona, egy hónapra 20 korona. — Egyes szám ára 1 korona. Köszöntünk szomorú kortárs Az ó­év alkonyán és az uj év kü­szöbén emeld fel — kortárs — habzó poharad és ürítsd a szebb jövő örö­mére. Ragadd meg a pillanatot, amikor hátat fordíthatsz a múltnak és szembe­nézhetsz az álmodott jövő ragyogásá­val. éld egy pillanatig a jelent, habzsold fel a mámorát a boldog bizonytalan­ságnak ... Siess, mert holnap hétköznap virrad reád és álmaid ábrándvárát szét­mossák a köznapi élet szennyesen höm­pölygő hullámai. Mint magános vándor a sziklacsúcson, emeld fel bizó szemed a magasságos égben lakozó Mindenhatóhoz, kulcsold imára két ernyedt kezed és kérj kö­nyörülte­t tőle a szegény, száz sebtől vérző emberiségnek, amely — jaj — de megszenvedte már bűneit. Ha van még lelkedben a hit és birodalom egy paránya, lobbantsd lángra a forduló év szikrájánál, mert bizony mondjuk, a hit abroncsa nélkül széthull a lélek ebben a földi pokolban. Az újév küszöbén mit adjunk útra­­valónak — kortárs — lyukas tarisz­nyádba? Tanácsot? Mondjuk, hogy ne nézz hátra, mert éhes farkasok üvöltése követi lábad nyomát, ne nézz hátra, mert könny és jaj sikolt rád vádlón és­­ torz vigyorral mered szemedbe tegnapi „Én“-ed? Hasztalan szó a tanács. A múlt, melytől ünnepélyesen búcsúzol minden esztendő fordultán, benned él, az idegedben remeg, a véredben izzik... viszed az uj esztendőbe mint a tel­kedre pántolt batyut, melytől nincs szabadulás. Volt idő, amikor a múló év édes emlékek izét őrizte, amikor öröm volt az emlékezés. Ma? Ugy cipeljük roskadozón-vérzőn múltúnk terhét, mint Krisztus vitte keresztjét a Golgothára. Mi van egyéves múltad batyujában, szlovenszkói magyar kor­társ? Száz és száz álmatlan éjszaka, megsemmisite­t illetőség, megalázott önérzet, testvértől kapott seb, kenyérgond, leépítés, munkanélküliség... Ha van még maroknyi hited, ha van erőd az álmodásra, izmod a harcra és türelmed a kitartásra, új esztendőre teli­rakhatod a tarisznyádat. Becsomagol­hatod az igazság győzelmébe vetett hited, a szebb és emberibb együtt­élésről táplált reményed, békesóvár­gásod és munkaakarásod ... Az ó-év alkonyán és az újév küszö­bén bízó szóval köszöntünk, szomorú kortárs. Kívánjuk, hogy a jósors si­mítsa le homlokodról a gondbarázdá­kat, törölje ki szemedből az ó-év kön­­­nyét, koppantsa el lelkedben félelem gyertyácskáit. Kívánunk neked gyü­mölcsöző munkát, békét és örömet és hitet... sok-sok hitet, ami kitartást ad a szenvedések elviselésére és lelkierőt a sokszor reménytelennek tűnő harc megvívására. Kívánunk neked felejtés­be ringató álmot és emlékezésre fe­szülő dacos akaratot. Kívánunk böl­csességet az emberi gyarlóságok meg­ér­tésére és megbocsátására és kíván­juk a békeévek almáriumában penésze­­sedő felhőtlen mosolyt. Kortárs, aki habzó pohárral kezedben üdvözlöd a titokfíi­ylakban sötétlő jö­vőt, hajtsd fel a pillanat mámorát, csapd földhöz az üres poharat, emeld a fejed, feszítsd ki melled és ke­mén­y, acélos lépésekkel vágj neki az uj esztendő ut­jának! Üntit&s vtdecki kulfcica v Koelclacki //VVc- 3­8­2­8 0 1926. Újévi szám. Lapunk mai száma 20 oldal.­­ Ära 1 (egy) korona. & végzet útja Irta: FLEISCHMANN GYULA dr. Nézem az uj Európa térképét, ame­lyen cikcakkos vonalak jelzik az uj or­szághatárokat. Olvasom a lapok izgal­mas tudósításait háborús konfliktusok­ról, diplomáciai csatákról, gazdasági katasztrófákról, véres, hátborzongató tilkosságokról, családi tragédiákról, s hallgatom az embereket, ahogyan panaszkodnak s kétségbeeséssel, szen­vedéllyel vagy szomorú lemondással mesélik azt a sok csapást, csalódást, megpróbáltatást, mely naponta éri őket. Nem tudom, de úgy érzem, hogy az egész mai Európában nemzetek, társa­dalmi osztályok, tömegek és egyének, mind-mind csak keserűséggel, elégedet­lenséggel, lázas türelmetlenséggel és várakozással vannak tele. A hanyatlás, a dekadencia ezer és ezer szimptómája figyelhető meg az élet minden megnyilatkozásában, az eszmék teljes zűrzavarában és az álta­lános gyűlölködésben, amely a mai tár­sadalom — mondhatnám —­ uralkodó érzése. Szocializmus, kapitalizmus, naciona­lizmus, imperializmus, bolsevizmus — csupa ellentétes focusok, amelyek kö­rül elvekhez, javakhoz görcsösen ra­gaszkodó, fanatikus tömegek csoporto­sulnak, akiknek egyetlen vágya, célja. Ideálja — hatalomra jutni és elnyomni a többit­, elpusztítani mindent és min­denkit, aki vagy ami ennek útjában áll. Mi, akik abban a szerencsében része­sültünk, hogy éppen a mai korban él­hetünk, — amelyért talán későbbi ge­nerációk történetolvasói még meg is­ fognak irigyelni — tulajdonképpen két malomkő között őrlődünk. Az egyik a régi világ, a nagy liberális korszak, amelyet az itj keletkezőben levő világ­tól kronologice talán az 1918-as év vá­laszt el. A régi világ persze máról hol­napra nem tud kimúlni, nem tudja ön­magát csendesen likvidálni, hanem csak nagy-nagy szenvedések között tűnik­­. S az új korszak, amely egyre erő­­sbben törekszik kialakulni, szintén­­ csak fájdalmak között és nagy, régi ér­­­­tékek pusztulása árán tud megszületni. A régi és új világ közötti harc idején élünk tehát mi, a XX. száza­d elejének boldog halandói s ez a harc, amint azt mindenki a saját érzékeivel is megfi­gyelheti. — válságos helyzet­be juttatta az egész vén Európát, válságba sodor­ta az egész társadalmat, gazdaságot, tudományt, művészetet, filozófiát. Csakis ilyen általános szempontból való vizsgálódás folyamán juthatunk el az általános krízis egyes kórtüneteinek megértéséhez, helyes felfogásához. Én nem választhatom el a magyarság problémáját sem az általános társadal­mi jelenségektől: a nacionalizmustól, kapitalizmustól, kereszténységtől, bol­­sevizmustól és más nemzetközi erőktől, tényezőktől. Ha a demokrácia, a parlamentariz­mus, a kapitalista termelés kríziséről beszélek, akkor ez éppen úgy vonatko­zik a magyarokra, mint a csehekre, né­metekre, olaszokra, franciákra, ango­­­lokra vagy másokra. A magyarságot ma nem lehet üveg­bura alá tenni és mindentől elvonatkoz­tatva tenni rajta megfigyeléseket, esz­közölni megállapításokat, — akárcsak egy érdekes kőzeti vagy ásványtani kompozíción. Az emberi általános bajok, eszmék, törekvések még a kínai falon is keresz­tülhatoltak s a világ legkonzervatívebb és legbékésebb népét is lázba ejtették. A magyar sors, a magyar jövő vizs­gálódásánál nem szabad lennem opti­mistának, de pesszimistának sem. Nem építhetek légvárakat, de a meglevő ala­pokat se dönthetem fel. Nem hagyhatom jgyelmen kívül azokat a belső és külső tényezőket, amelyek a magyar problé­ma szerves részeit képezik. És csak mindent figyelembe véve lehet meg­jelölni azt az utat, amelyet a magyar­ságnak követnie kell, ha élni akar. Hogy nincsenek közvetlen közelünk­ben fajrokonaink, hogy a mai Európá­ban nincs egyetlen, őszinte jóbarátunk, hanem annál több ellenségünk, hogy szegények, igazán szegények vagyunk és társadalmilag nagyon, de nagyon meg vagyunk osztva. Nem csodálko­zom,­­ hogy a magyar kérdés mélyebb értelmezésével, annak történetfilozófiai, szociális és gazdasági elemzésével ma olyan kevesen foglalkoznak s jelsza­vaknál és rögtönzött programmoknál nem igen jutnak tovább. Ugyan ki tegye ezt? Azok, akik anyagilag függetlenek és idejük is volna — nem törődnek vele. Akikben megvan ehhez a tudás és ké­pesség — szegények és a mindennapi kenyér gondja foglalja le őket. Így azután csak a felszínen mozgunk és ennek a következménye, ha lépten­­nyomon csalódások vagy meglepetések érnek bennünket s készek vagyunk megkövezni azt, aki egy olyan tükröt tár elénk, amelyben a valóság tükröző­dik vissza. A mi sorsunk ma bizonytalan, a mi jövőnket sű­rű homály fedi el látó sze­meink elöl. Hogy­ait lesz belőlünk, ho­vá fogunk eljutni, hanyatlás vagy fej­lődés előtt állunk — azt ma senki sem tudja megmondani. A magyar jövő mindenesetre sok­sok egymásra ható erőtényezőtől függ. Elsősorban pedig tőlünk. Vajjon képe­sek leszünk-e megbirkózni a sok belső és külső nehézséggel, ellen fogunk-e tudni állni a nagy nemzetközi válságok hullámainak, bele fogunk-e tudni helye­ Sixtusi­­ Tredonia Rafael uiltighirü festménye.

Next