Kassai Ujság, 1929. október (91. évfolyam, 224-250. szám)
1929-10-23 / 243. szám
». oiaai I OLCSÓ HÉT! október 26—november 3-ig szezonkiárusitást rendezek 20% h 30 ° o árleszállítással retikülök, bőröndök és necessairekben. WJHEPIT ¥ 7A bőrönd és sportház llliLli Fő ucca 101. Soha nem létezett olcsó árait!! koztatta egy dr. Löw Imáuel, egy He'essi Simon, egy dr. Kecskeméti Lipót (Erdély) és a mostanában elhunyt Koppel Reich pesti főrabbi, az itteni zsidóság pedig az 6 igaz, melegszívű és tradiciós lelküldte! bíró vezéregyéniségeit egy dr. Hercz Ignácban, egy dr. Halmi Bélában, dr. Rosenberg Mórban, dr. Gotthilf Miksában, dr Wohl Samuban és más igazán jeles, kimagasló közéleti férfiakban látja, akiket sok ezer zsidó követ a múlt, a tekintély és a bizalom elvei alapján. Tetteikben az önérdek sohsem vezette őket, tisztánlátásuk a magyar (zsidó) sors megjavításában méltó hitsorsosaik követésére s akik nem vadásznak mandátumokra pártunkban. A legutóbbi választások s az előzők is adatszerüleg bebizonyítoták az egyes szűk horizontu pártok visszafejlődését vagy megállását, mert hiszen az ugyancsak zsidó szavazatokra appelláló iparos-párt a maga legutóbbi 412 kassai szavazatául elvesztette még az akkori 500-as osztószámot is, úgy, hogy Maxon Milán és Eötvös Géza — ha úgy tetszik — szavazóik bizalma (bizalmatlansága) folytán már benn sem ülnek a kassai táborban! A zsidó pártok pedig most sem kaphatják meg a nagy osztószám folytán a kerületekben az egy voksbiztosító mandátumot s így széthúzó szavazásukkal azt az egyetlen erős magyar ellenzéki tábort gyöngítették, melynek képviselői a parlamentben és szenátuban egy képen fognak küzdeni a katholikus, református evangélikus, zsidó, tehát egyetemes magyar érdekekért! A zsidó pártra egyébként jellemző, hogy amíg a két. szoc. pártot s most a közös lista folytán pártunkat is antiszemitának bélyegzi, mert nincs zsidó jelöltje, ő maga összeszövetkezik a lengyel kimondottan antiszemita párttal - mondván, hogy céljai elérésében (a mandátumért!) az ördöggel is szövetkezik! A lengyel nemzet pedig az összes antiszemita nációk közül az első helyet tartja a versenylistán. Pártunkban nem az ilyen perhorreszkálható taktikázás az irányadó, hanem a tiszteletreméltó elv, az őslakosság összefogása, mely a zsidóságnak is meghozhatná a mandátumokat, ha történetesen a 90—100 ezer zsidó szavazat erősítené az őslakos frontot! Pártunk pedig Kassán e téren is bebizonyította elveinek gyakorlati megoldását mert kis tudással a legerősebb zsidó pártnak is volna mondható, hiszen 3 vybor tagja zsidó vallású, a bizottságokban, tanácsban is szép számmal képviselik a M. N. P.-tot és az őslakosság érdekeit. Vajjon mit fog kezdeni a zsidópárt azon esetleges egy mandátummal, amelynek elnyerését oly szivszorongva várja? Igen szomorú lenne a zsidóságnak a tapasztalata és kiábrándulása az érdekvadász jelöltek szereplése után! A kárpáti németek pártja Karpathendeutsche Partei (Dr. Frühwirt, Karl Manouschek, Prof. Dr. Steinacker). Bund der Landwirte u. des ländlichen Gewerbes (Minister Dr. Spina, Kammervicepräsident Zierhut, Abgeordneter Fr. Hodina), Deutsche Arbeits- u. Wirtschaftsgemeinschaft (Dr. Rosche, Prof. Dr. Kafka) név alatt megy a kárpáti németek pártja a választási küzdelembe. A szlovenszkói németeket kívánják egységbe tömöríteni s azért csatlakoztak a történelmi országrész németeihez, hogy egymást támogatva, biztosabb eredményhez jussanak. A párt Szlovenszkó és Ruszinszkó összes kerületeiben állított jelölteket s erőteljes propagandát fejt ki választási győzelme érdekében. A kárpáti németek pártja a kultúráját védő, mindig nemesebb érdekekért küzdő németeket szólítja föl erős összetartásra s teljes programmját az e héten tartandó váasztói gyűléseken fogja ismertetni- KASSAI UISAG Az őrült munkás fejszével agyonverte a városi park igazgatóját Laibach, okt. 22. (Saját tud. táv.) A Városi park igazgatóját, amikor a munkások bérét ki akarta fizetni, meggyilkolták. Az igazgatót Pajik Janec 32 éves fuvaros hátulról fejszével agyonverte, a többi munkás szeme láttára. A gyilkos tette elkövetése után áttörte a tömeget és elrohant. A rendőrök üldözőbe vették, körülzárták az egész parkot, de csak nagysokára tudták elfogni a fejszével hadonászó embert. Beszállították a rendőrségre. A rendőrorvos megvizsgálta, kiderült, hogy őrült. SPORT A KSC kerékpárversenyének eredmnyei A Kassa—Szina—Kassa közötti útvonaon megrendezett 50 km-es kerékpárveseny eredményei a következők: Kezdők versenye: Ulek (Törekvés) 1.36 óra. 2. Kardos (KSC) 138 óra. 3. Ruzsbart (KSC) 1.40 óra. 4. Einhorn (KAc) 1.47 óra 5. Vaskó (KSC) 1.52 óra. 14 induló. II. osztály: Klema III. (KMSE) 1 óra 37.3 p. 2. Slivecska II. (KSC) 1.38 óra. 3. Ballon (Svornost) 139 óra. 4. Slivecska I. KSC) 1.41 óra. 5. Zsifcsák (Törekvés). 6. Kiing (KSC). Slivecska II. szabálytalan versenyzés miatt diszkvalifikálva lett. 9 induló. L osztály: Demcsák (Ungvári AC) 137 óra, 2. Tamás (KAC) 1.40 óra, 3. Hreny( ( Ungvári MTE) 1.43 óra. A rendezésben: Klema I., Kardos, Fekete, Smerek, Tóth, Sikora és Bns vettek részt. A harminchármasok megelőzték a Hungáriát a bajnokságban (Saját tudósítónktól.) A VI.-ik forduló már lényeges változásokat hozott a bajnoki tabellán. A 33-as megelőzte a Hungáriát. A III. ker., Bocskay, Kispest, Somogy is javítottak helyzetükön. Ezzel szemben a Nemzeti egészen visszaesett és az utolsó két helyet a volt II.-ik osztályosok foglalják le. A Spárta letöri (Saját tudósitónktól.) A híres prágai együttes egyike azon csapatoknak, akik csak a jelennel törődnek s nem gondolnak arra, hogy sztárjaik kiöregednek. Nem neveltek, tehát nincs utánpótlás s ennek megfelelően a Spárta egészen lecsúszott s kezd jelentéktelen csapattá válni: 5 játékból 4 pontot szerezni — ez a Spárta tragédiája. A csehszlovák I. liga állása a következő: 1. Slavia § pont (22:1). 2. Viktoria 6 pont (11:6). 3. Kladno 5 pont (9:13). 4. Sparta 4 pont (11:9). 5. Bohemian 3 pont (9:6). 6. Teplitz 2 pont (6:8) 7. Cechic 9 pont (2:9). 8. CAFC 0 pont (0:13). A főiskolai bajnokság második napja Prágából jelentik: A csehszlovák főiskolai atlétikai bajnokság második napjának eredményei a következők: 200 méter: Knenicky (Prága) 23.2 mp. 2. Fischer (P) 23.5 mp. 800 méter: Kuchta (Pribram) 2.04 p. 2. Krca (P) 2 p. 07.8 mp 5000 méter: Hron (P) 17 p. 13.2 mp. 2. Weinstein (Brünn) 17 p. 30.3 mp. 3. Moc (P) 17.44 p. 110 m. gát: Hofmann (P) 18.6 mp. 2. Zidlicky (P) 18.8 mp. Gerely: Chmelik (P) 54.93 m. 2. Koberstein (P) 53.64 m. (Versenyen kívül: 56.18 m.) 3. Sehindoler (P) 52.20 m. Kalapács: Prusa (P) 40.42 m. (Versenyen kívül 41.55 m.) 2. Klapatek (P) 25.82 m. Hármas: Reinoch (P) 12.46 m. 2. Maskl (P) 12.30 m. 3. Klozanek (8) 12.08 m. Rúd: Maskl 320 cm. 2. Dr. Cizimsky (P) 3 m. 3. Reinoch 3 m. 4-szer 220 yard: Kombinák (Fischer, Engel, Knenicky, Cernoch) 1 p. 34.2 mp. Végeredmény: Tudományegyetem Prága 53 pont. 2. Műegyetem Prága 51 pont. 3. Brünn. . Drákói büntetéseket helyezett kilátásba a szövetség a Hamburgban megismétlődő botrányok miatt. Minden játékos, aki a bíró ítéletét kritizálja, 2 hétre, aki durva játék miatt lett kiállítva, 4 hétre lesz eltiltva minden sportműködéstől. A büntetések a kiállítás utáni napon már érvénybe lépnek. Az osztrákok után a csehszlovák és magyar futballszövetségek is bojkott alá helyezték Németországot. 0 A német evezős szövetségnek 130 ezer tagja van, akik 1266 egyletben tömörülnek. Érdekes, hogy tagjai között 27 osztrák klub is van, valamint 6 danzigi és Memel tartományL 1929. »Mer 23. 243. szám Mii KELEKIYEYáSÁB Teljes menyasszonyi kelengye Ri 6490 — mely áll a köv.: 12 drb kézzel hímzett női ing 6 „ „ „ „ kombiné színes 6 „ n n • fehér 6 színes hálóing 3 3 „ la vabla kézimunka kombiné n » » hálóing 1 „ 6 szem. fehér selyem asztalgamitura 1 » 6 „ színes „ „ 3 „ 6 „ fehér damaszt ebédlő garn., 1 kombinált lendamaszt asztalgamitura, mely áll a köv.: 16 szem., I 12 szem. abrosz, 12 nagy és 12 kis szalvétából 3 drb szinesszélü kávés abrosz 2 finom damasztágyhuzat angol 2 kézimunka diszágyhuzat tolódó munkával 2 vászonágyhuzat 12 drb I-a lepedő 150 x 220 cm. 12 „ I-a frotier törülköző 12 „ lendamasztajouros törülköző 120cm 122 „ selyemklob paplan gyapjútöltéssel „ len konyhatörlő 1 „ selyem pyjama 24 „ zsebkendő 12 pár selyemharisnya. ” Az összes elősorolt áruk garantált elsőrendű minőségűek és a legkifogástalanabb kivitelben lesznek szállítva, úgy bel- mint külföldre «speciális kelengyevállalat KoLice, Fő u. 125 Telefon 781 Mintákat Telefon 781 kívánatra a cég portómentesen küld. 3455 „LION Diákbajnokság IV. oszt.—V. oszt. 3:1 (0:0). Rajczy kapus könnyelmű védése miatt a gyengébb csapat győzött. A győztes csapatból Kenedich, Fekete, Tóth és V.-ikből Löwy, Medve és Lefkovits váltak ki. A gólokat: Kenedich 2, Funkrajzer, illetve Lőwy rúgták. Az orvosok szerint Kalmár pár hét múlva újra futballozhat Budapestről jelentik. A Ferencvárosi Hungária bajnoki derbijén szerencsétlenül járt Kalmár Hungária játékost kórházba szállítása után azonnal tüzetes vizsgálatnak ejtették alá. Az orvosok megállapították, hogy a híres magyar futballista szerencsére könnyebb természetű törést szenvedett, ami pár hét alatt begyógyulközbe, Kalmár legkésőbb 2 hónap múlva újból pályára léphet. A vizsgálat eredményét a sportkörök általános megnyugvással fogadták. BELFÖLDI EREDMÉNYEK Huszt: Cs K Kassa—SK Chust 1:0 (0:11) A győztes gólt Regéczy rúgta. Pardubitz: SKP—SK Hradec Kr 4:3. Prostejov: SíKP—SK Zidenice 4:2. Ungvár: CsSK Ungvár — Nagymihályi Törekvés 8:1 (5:0). Ungvár minden nehézség nélkül győz az abszolút gyenge Törekvés ellen. Pelsőci Füleki TC — Pelsőci TE 7:0 (6:0). FTC szép passzjátékával csakhamar megszerzi Galbács révén a vezetést majd Gyuris szép keresztlövésével szerez gólt. Ismét Galbács következik egyéni akcióból szerzett góljával. Rövid változatos játék után Zupkó, Deme, Tóth B. szereznek még gólokat. A második félidőben a fülekiek iskolajátékot produkáltak. 30-ik, majd 35-ik percben 11-est ítél a bíró labdakezelés miatt. Zupkó az egyiket a hálóba helyezi. Ragyolc: FTC I. b__Ragyolci TC I. a. 50. ° 50 m. magasról ugrott vízbe. Egy fiatal kaliforniai diák Meadow Vilmos, az uszoda trambulinját nem tartotta elég magasnak ugrásai véghezvitelére. Fölment tehát a szanfranciskói „Béke-hid“ egyik tornyára és 50 m-es magasról ugrott a vízbe. Szerencsésen partot ért s az amerikaiak most mint rekordot fogják nyilvántartani eredményét, mert elődje „csak“ 46 méter magasból kockáztatta meg a nyaktörő vállalkozását. A Jugoszlávia futball-bajnoksága befejezést nyert. Bajnok a spalatói Hajduk lett 12 ponttal. Utána: Beogradski 10, Jugoszlávia Belgrád 8, Hask. Zágráb 7, Gradjanski Zágráb 3 ponttal következnek. ° Gyűjtés egy futballista részére. Zdarszky a bécsi Slovan volt játékosa a prágai Sláviához szerződött, ahol azután megsérült. Most gyűjtést indítottak a sérült futballista és családja részére.