Kassai Ujság, 1932. június (94. évfolyam, 124-148. szám)

1932-06-03 / 126. szám

2. oldal „UHIVERSU“ ................. ... KOélCE, Fő u. 74. Jelentkezések naponta. f?SSét”ímiáS pen kormánya megjelenik a parlament előtt és nyilatkozattétel után felolvassa a birodalmi gyűlés­­ eloszlatá­sáról szóló kéziratot. Politikai körökben biztosra veszik, hogy a kormány első teendője lesz a nemzeti szocia­listák rohamcsapatainak betiltását kimondó végzés megsemmisítése. Valószínű, hogy er­re már egy-két napon belül sor kerül és a nemzeti szociálist­"­ ismét megszervezhetik rohamcsapataikat. Az uj kormány tagjai Az uj német kormány tagjai csaknem uj emberek. Legtöbbjük sohasem játszott fontos szerepet Németország állami életében. Papen Ferenc, az uj miniszterelnök 1879- ben született W­erlben, Westfáliában. Ulánus tiszt volt évekig, 1911-ben vezérkari tiszt lett, a háború alatt pedig Németország katonai attaséja Amerikában. Amerikai ténykedése idejében azzal vádolták, hogy több merény­let részese volt és távoznia kellett onnan. 1921-ben a porosz tartománygyűlés képvi­selőjévé választották. A centrum jobb szár­nyának volt tagja. Sokan azzal is gyanúsí­tották, hogy ő eszelte ki a Lusitánia elsü­­lyesztésének tervét. Von Gayt, aki jelenleg 53 éves, régi tiszti család sarja. A háborút végigharcolta, majd a háború után szabad csapatokat szervezett az északnémet kommunisták ellen. 1921 óta a porosz államtanács tagja és Poroszország képviselője a birodalmi gyűlésen. A német nemzeti párt tagja. Dr. Warmboldt Hermann 1876-ban szüle­tett. Közgazdász. Évekig volt porosz föld­­mivelésügyi miniszter. 1931-ben Brüning má­sodik kormányában birodalmi gazdasági mi­niszter volt, de rövid ideig, mert tárcájától önként megvált. Schleicher vezérőrnagy 50 éves. Ragyogó katonai karriert ért el. Fontosabb politikai tevékenységet eddig nem fejtett ki. A had­ügyminisztérium osztályvezetője volt évekig. Von Neurath Konstantin 1873-ban született. Jogi tanulmányainak elvégzése után diplo­máciai pályára lépett és a háború alatt kon­stantinápolyi követségi tanácsos volt. Később Koppenhágában lett követ. 1922-től 1930-ig guirináli követ volt, majd átvette a londoni követség vezetését. KASSAI ÚJSÁG Papén részivel­ egy amerikai összeesküvésben Az angol sajtó még ma is élénken foglal­kozik Papén miniszterelnökké történt kineve­­­­zésével. Ezzel kapcsolatban visszaemlékezé­seket közölnek Papén amerikai szerepléséről. Papén mindig erősen angol- és amerikaelle­­nes magatartást tanúsított. Amerikában an­nak dacára, hogy a német kormány hivata­los megbízottja volt, részt vett abban az összeesküvésben, melynek célja a Welland-csatorna fel­­robbantása volt. Akkoriban távoznia kellett Amerikából. Katonaság tartotta megszállva a Japán fővárost, mikor a parlamentet megnyitották Tokió, június 2. (Saját tud. táv.) A japán parlament most kezdte meg tavaszi rendkí­vüli ülésszakát. A megnyitó ülést ma tartot­ták, még­pedig olyan biztonsági intézkedések közepette, melyek eddig példátlanul állnak. A császár nyitotta meg az első ülést Saito miniszterelnökkel együtt. Az útvonalat, me­lyen a mikádó és a miniszterelnök elhalad­tak, fegyveres és gépfegyveres katonaság őrizte, hogy megakadályozzanak minden esetleges újabb merényletet. A parlament ülése alatt háromszáz fegyveres katona őr­ködött a teremben és a parlament környékét is katonaság tartotta megszállva. Üldözés közben összemarta a patkány, beszállították a kórház Pasteur osztályára az áldozatot (Saját tudósítónktól). A közelmúltban már megírta a Kassai Újság, hogy az utóbbi időben több patkányharapás tör­tént. Egy csecsemőt, egy 6 éves gyermeket és egy kereskedő-tanoncot mart meg a patkány és mindhármukat beszállították a kórház Pasteur-osztályára kezelés és meg­figyelés végett. Tegnap Spirkó Teréz iglói lakost hozták be a kórházba, akit több helyen is megha­rapott a patkány. Az állat üldözés közben szembeszállt Spirkó Terrézzel, nekiugrott és több helyen megharapta. A patkányok nagymérvű elszaporodása veszélyt jelent és bár a hatóságok elhatá­rozták a kötelező patkányirtást, az erre vo­natkozó rendelkezések még nem történtek meg. Egyes házak valóságos patkányfész­kek és keresztül-kasul alá vannak ásva a patkányok által vájt csatornákkal. Lilike Kálmánná nyilatkozik az új Redl­esel fantasztikus híréről és tiltakozik a gyanusítás ellen Közöltük a bécsi lapok fantasztikus jelen­tését Ruttkay százados tragédiájáról. Eszerint Ruttkay állítólag kémszolgálato­­kat teljesített egy idegen állam számára, Litike Kálmánná viszont a kémelhárító osztály tagjaként csalta volna tőrbe szerel­mével a századost s így kerekedett az ügy­ből egy újabb Redl-eset. Littke Kálmánná a Szent János­ tér 2. szá­mú házban lakik Pesten. Tudósítónk felke­reste lakásán a szép és fiatal özvegyet, aki­hez kérdést intézett a lapok jelentésére vo­natkozólag. — Egyetlen szó sem igaz az egészből — felelte szinte kétségbeesetten az asszony — nem vagyok kém és Ruttkay sem volt az. Nem tudom, kinek állt érdekében ilyesmit terjeszteni rólunk. —­ Az összes bécsi lapok megírták­­• koc­káztatja meg tudósítónk. — Akkor se — feleli az asszony — akkor sem igaz egy szó se... Nem akar többet beszélni. Egészen fel van dúlva. CSAK KÉT KÉRDÉS! Tudósítónk azonban nem enged. — Az ön érdeke — mondja — hogy két kérdésre feleletet adjon, mert ezeknek a tisztázására vár a nagyközönség. Ez a leg­főbb itélőszék máskép látja majd az ön sze- A régi Páris régi nagyja! (Befejező közlemény) A medani sas-óriás gyár­ kalickája után bájos a cham­presay-i fülemile rózsalugasba búvó, szerény kis fészke. Csend a villa kö­rül, lábujjhegyen osonunk át a folyondáros terraszon, be a beteg költő dolgozószobájába. Könyvtárral bérelt, ízléses otthon s a bibelet­­emlékek közt, könyvhalomra támasztva kö­nyökét, ott ül asztalánál az immár sánta­béna, teljesen tehetetlen szegény poéta. Az „ascendens paralysis“ már csak a fejét hagyta szabadon: már csak ez a sűrű-hosszú fürtökbe rámázott, selymes szakállas szép fő és a testből, no, meg a feltámasztott jobb­kezét tudja még kicsit mozgatni. Irogat most is és mosolyog... s a szív örökifjú mosolya ez a provanszi sötét szem naplementi bú­csúzó derűjéből. Bólogatva ültet le s halk szava csupa gyöngéd figyelem: — Ön magyar? Sose voltam Önöknél, de ismertem Justh Zsigmondot s benne meg­szerettem az Önök tehetséges, fiatal nem­zetét. Önök is a szív emberei... én is az vol­tam mindig! Az ész oly hideg, az ész maga sose tud meleget adni! Az élet a szív melege nélkül fűtetlen szoba... óh, nem az ész, csak a szív a halhatatlan rész bennünk... Egyre halkabb a szava: — Lássa, én még mindig élek... azaz már csak a fejem él belőlem, — nő a sötétség tengere körülöttem, a fekete ár már az ál­lamig ér, el fog nyelni, de addig is szép az élet s én beteg gyíkként a napban, a Szép napjában sütkérezem. Szép emlékeim vannak s az emlékek az ily :l­agával tehetetlen em­bernek az egyedüli mankói... hicegek velük a s szerelmes ifjúságomra gondolok, mikor még III. Napoleon gavallér - miniszterének, Morny hercegnek voltam a titkára! Magam vagyok itt szobámban, de ne higgje, azért mégse vagyok egyedül: regényalakjaim itt sürögnek körülöttem s mint gyerekek, uno­kák, ők mulattatnak­ engem­.^Tovább élik re­gényeimet s úgy tartóztatnak... hiába, mes enfants, búcsúznunk kell, — én elmegyek! És mint az apát a gyerekek jövője, engem is költészetem szülötteinek a leendő sorsa ér­dekel: vajjon eléggé életerősek-e, megélnek-e magukból, maguktól... énnélkülem is? — Mint az élőknél — súgom —, a költé­szet szülötteinél is a szív a fő. A szív az egészség, a szív az élet, a szív a halhatatlan­ság is. Mester, az ön csupa szív-alakjainak a jövője biztos... Nehezen mozdítja szegény béna kezét. Gyöngéden szorítom meg. Ö csodásan ra­gyogó szemével rám néz. S én ma is maga­mon érzem az Alphonse Daudet búcsútekin­tetét. III. FLAMMARION. Juvisy... kies park a városka szélén, a lombba vesző kastély épülettömbjéből egy csillagvizsgáló torony üvegfélgömbje villan az égnek. Pazar pompa veszi körül a világ­szerte népszerű költő-csillagászt, kinek titka tán ép az, hogy míg igazi nagyok, a New­tonok, Leverrierek, szöktek a világ elől s matematikai képleteikbe zárkózva, úgyszól­ván a csillagos égbe menekültek fel, addig Flammarion lenn maradt a földön... Hódoló emlékek a kastélyban s e csupa napfény, egyetemes dicsőség közepette csak ő maga, a Mester látszik álmaiba mélyedten szórakozottnak, közönyösnek. Bársonykabá­­tos kis, inkább tömzsi emberke, szakálla mohaszerűen tömött négyszög, nézése fölé­nyesen rideg, hangja dallamtalanul köznapi. Csak olykor mosolyog érdeklődően, ha t. i. látogatói ámulatát, dicsőségének hízelgő cso­dálatát látja. Körülvezet a parkban, a fák szerelmét magyarázza, most ép ezzel kísér­letezik... aztán visszatérünk a fejedelmi be­rendezésű könyvtárszobába. Kiemelkedő kü­lön polcokon sorakoznak az ő annyi nyelven megjelent művei, mind egyöntetű, egyszínű, remek bőrkötésben. Nézem a diadalsort s egyszerre hökkenve állok meg. Két kötet bőrkötése feltűnően és elü­tően más árnya­latú: sárgább, világosabb. Flammarion el­mosolyodik: - v • — Igen. Ez a kettő nem disznóbőr. Ez em­berbőr... — Emberbőr?!... — Igen... s hozzá még egy nagyon szép asszony bőre. A válla... A Mester elkomolyodik: —­ Kis regény ez, vagy ha úgy tetszik, novella, esetleg intermezzo... pár röpke pil­lanat emléke. Előadói körúton jártam fenn Skandináviában s felolvasásom után az esté­lyen egy hölgyet vezettek hozzám. Nagyon szép, nagyon gazdag, előkelő dáma volt, ki rajongó szóval hálálkodott nekem, hogy mű­veim mily vigasztaló ábrándokkal tették őt boldoggá. Én mosolyogva hallgattam s mint vérbeli francia,, azzal viszonoztam udvarias­ságát, hogy így szóltam: „Asszonyom, mily gyönyörű az Ön keble, válla...“ ő elpirult: „Tetszik önnek? Örülök... nézze, én tudom, nem soká élek már, beteg vagyok... de halá­lom utánra valamit szeretnék hagyomá­nyozni önnek. Most már megvan. A keblem, a vállam... Köttesse belé majd könyvtára szá­mára azt a két művet, amelyeket én a leg­jobban szerettem: a „Népszerű csillagá­szatot s „A Föld az ember teremtése előtt“ címü munkáját...“ Bók, mosoly, búcsú, elvál­tunk s én bizonyos idő, nem sok idő múlva, különös küldeményt kaptam Skandináviából. A dobozban egy halottról lefejtett Száraz bőr volt: az istennői váll és kebel... s szerényen alá volt rejtve a végrendeleti kivonat, mely kincset érő hagyatékkal emlékezett meg ró­lam. Mit tehettem? Elfogadtam s teljesíte­nem kellett szép rajongóm testamentomban lefektetett óhaját: vállába, keblébe köttet­tem be azt a két neki kedves művemet... Én a kötést néztem. Sárgás, világos bőr. Önkénytelenül is az arcomhoz emeltem... A csillagász-költő a fejét rázta: — Hiába szagolja... Nincs illata többé! Sietve, szinte féltékenyen vette ki kezem­ből, s pár pillanatig különös gyöngédséggel kirógatta a kötést. Aztán sóhajtva tette vis­­­sza a két könyvet a polcra. Egy röpke percre megdobbant a Flammarion csillagokkal ál­modó szive... 126. szám — 1932. június 3. repét az ügyben, amelyben olyan sokat be­szélnek össze-vissza. Tehát legyen olyan szí­ves és mondja meg: miért nem engedte, hogy a szerencsétlenség után megjelent kórházi orvos Ruttkay századosnak injekciót adjon? — Nem értem, hogy ez a kérdés mit jelent? — Azt írták az újságok és arról tud min­denki, hogy ön a szerencsétlenség után egy orvost hívott az új Szent János-kórházból és hogy az injekciót akart adni a sebesültnek, de ön nem engedte. — Most már értem — válaszolja. — A vizsgálóbíró is kérdezett ilyesmit. Annak is megválaszoltam, tessék megkérdezni az or­vost, majd az megmondja, hogy adott-e in­jekciót vagy sem? — Hát adott? — Persze, hogy adott. Miért ne adott vol­na? Én azt sem tudtam, hogy mit csinál, neki kellett tudnia, hiszen ő az orvos. Nem is kér­dezett engem, hogy adjon-e injekciót vagy sem. — Igaz-e az — kérdeztem továbbá — hogy a szerencsétlen sorsú Ruttkay százados önt a revolverrel való bánásmódra kitanította és hogy lövöldözés közben, ami a szobában tör­tént volna, az egyik fotós karfájába is bele­jöttek? — Nem igaz, így nem igaz. Szegény szá­zados úr csak arra tanított, hogy hogyan kell a revolvert megtölteni. Céllövészetet nem gyakoroltam és így nem is lőhettem bele a karfába.­­ Ezzel kapcsolatban engedje még meg­kérdeznem, hogy megfelel-e az a tényeknek, hogy nagyságos asszony vasárnap azt tele­fonálta a vizsgálóbírónak, hogy egy uj golyó­ütötte nyomot talált a lakásban, amelyet ed­dig hiába kerestek a vizsgálat során. — Nem igaz. Dehogy telefonáltam. Hát én csak nem keresem a lakásban a revolver­nyomokat? Nem értek én ahhoz. És külön­ben is sokkal jobban az eset hatása alatt va­gyok még ma is és talán örökre leszek is, mintsem hogy én magam kutatni-keresni tud­jak. De miért is tenném ezt? Kerdsen a vizs­gálóbíró meg a rendőrség amit akar, amit tud, csak már tisztázzák ezt az ügyet, amely engem tett szerencsétlenné igazában. MÉG EGY FELELET... Amit mondott, határozottan és keményen mondotta. Nem hinném, hogy ez az asszony valótlant mondjon. Ha igen, akkor olyan re­mek színésznő, hogy párját ritkítja. És tényleg — mint mondja — az eset ha­tása alatt áll. Az a borbély és a felesége,­­ akik takarítás fejében nála laknak, a tragi­kus esetig a cselédszobában aludtak. Ruttkay százados öngyilkossága óta az előszobában ágyaznak maguknak és nyitva hagyják az előszobaajtót, úgy hogy Littkénétől csak pár lépés választja el őket a nyitott ajtón ke­resztül. Azt mondja a házmester, mikor kifele menet kaput nyitott: — Nagyon sajnálom szegény Ruttkay szá­zados urat! Mindig egy pengő kapupénzt adott, akkor is, ha bejött és akkor is, ha el­távozott. Littkéné a lépcső fordulójánál még szól valamit: — Arról is — hallom — beszélnek, hogy miért küldtem üres borítékot az alezredes úrnak. Azért, mert nem találtam más papi­rost, amire a címét felírhattam volna, hogy a takarító asszonyom odataláljon hozzá. Min­denben titokzatosságot keresnek az embe­rek ... Igaza van: az emberek mindenben szere­tik a titokzatosságot keresni. GÖMBÖS GYULA IS CÁFOLJA A KÉMKEDÉSI ESETET. Gömbös Gyula honvédelmi miniszter nyi­latkozott, hogy Ruttkay egyike volt a ma­gyar honvédség legkiválóbb és legderekabb tisztjeinek, akiről feltételezni sem lehet, hogy hazaárulást vagy kémkedést követett volna el. Egyébként a rendőrség a katonai ügyész­séggel együtt tovább nyomoz az ügyben és minden remény meg van arra, hogy a leg­rövidebb időn belül fel fogják deríteni ennek a titokzatos öngyilkosságnak az okát. Minden idők legnagyobb örökösödési perét kezdte tárgyalni a bíróság Newyork, junius 2. (Saját tud. táv.) A newyorki hagyatéki bíróság előtt megkezdő­dött minden idők legnagyobb örökségi pere a Wendel-nővérek 100 millió dolláros ha­gyatékáért. A világ minden részéből jelent­kező igénylők száma megközelíti a kétezret. A végrendeleti végrehajtó tanúvallomásá­ban érdekesen ismertette az agg multimillio­mosnő különcködő életét. Az óriási vagyont lakásában nyolc páncél­­szekrényben őrizte, amelyben rengeteg ér­tékű ékszeren, készpénzen és betétkönyvön kívül telekkönyvi kivonatok, régi szerződé­sek és évszázados okiratok hevertek. Az ira­tok közt még 1840-ben lejárt, beváltatlan ér­­tékpapírszelvényeket is találtak.

Next