Katholikus Hetilap, 1877 (33. évfolyam, 1-52. szám)
1877-11-08 / 45. szám
Nem engedik, hogy azon időket állitsuk vissza, midőn egy Boleyn Anna dicsekvék azzal, hogy királyától egy inget kapott ajándékba, midőn az uralkodó szász herczeg fiainak kiházasitása alkalmával a rendeket uj ruhák készíttetésére hívta föl s azok azt határozók, hogy jobb lesz a régieket kifordittatni, midőn a hatalmas angol királynőnek, Erzsébetnek fényűzését szemére hányták, mert minden nap szobáit szalmával hinteté be, midőn Nagy Károlynak ruháit saját leányai varrták, s Fülöp hesseni fejedelem napjára öt garast adott fiának, s az eichstätti püspök istenkisértésnek tartá egy garasba kártyázni, mert ily módon — úgymond — egy egész forintot lehetne elveszíteni, — de igen mondjuk, vajha jönne el az egyszerűség, takarékosság és józan gazdálkodás korszaka, azon társadalom, melynek emberei a valódi közjóllét eszméjétől vannak áthatva s épen a kölcsönös egyszerűségben rakják le erkölcsi s anyagi jóllétek alapjait. A fényűzés minden államnak, minden társadalomnak végnapjait hirdeti; mert nem hogy elfojtaná, de ellenkezőleg sieteti a közelszegényedést. A szegénység pedig mai nap,— midőn már szégyenné vált — a meglazult erkölcsi állapotok között csakis végső sülyedésre vezethet. Azért azok, kik e molochnak szolgálatában érzik magukat, ébredjenek e nyomasztó álomból, ha még nem késő. Mentsenek meg mindent, amit lehet. Első lépés a jólléthez a visszatérés az egyszerűséghez. Olasz földön. Álmodom-e, avagy talán Mégis úgy van ? . . . úgy lehet . . . Messze földre jutva tőled, Nehéz gondba mártom főmet.. . De lelkem mulat veled! Ez hát a föld, mely tudományt, Művészetet ápola ? — Ma a remek kép elébe Kontár ecsettel kezébe’ Mesterember áll oda! Ez hát a föld, melyen hősök, Nagy Cézárok küzdtenek? A sasok hát mind kivesztek ? — Utczahosszat ma helyettek Tunya koldusnép pezseg! A csodás és hősi múltnak Jelen kopott kerete Szégyent kelt és könyüt csal ki, Midőn látok így kihalni, Minden szépet, jót vele! 374 Odahagyott tűzhelyemhez, Melyen hű szív lángja ég, Kisértetként zarándokol Képzeletem, mint a fogoly, Ki bilincsét hányta szét.... Bár műkincsben botlik lábam, Bár üde ég néz le rám : Ahitattal térdre hullva, Sarum porát csókolgatva, Gondolok rád szép hazám! (Siena, 1877. okt. 25.) E m ó r. A jelenkor lovagja. — Beszóly. — I. Sarah grófnő épen magas, álló tüköre elé helyezkedett s hajfürtéit rendezé, midőn a megnyilt ajtón komornája ijedt arczát a tükörből észrevette. Az idő reggel volt, már amennyire Sarah grófnő életrendje és napi szokásaiban a reggel megállapítva van, — vagyis tíz óra délelőtt. Ilyenkor a grófnő még nem szokott vendégeket fogadni. Nála a fogadás csak egy órával később kezdődik. Csak egyetlen úri egyénnek volt előjoga e kora látogatáshoz. Hanem az távol van, messze ment, nem is egy hamar tér vissza. Ezen ezen okokból megérthető, hogy Sarah grófnő meglepetve tekinte komornájára, kinek arcza épen nem örvendetes tudósításról látszék tanúskodni. — Nos mi baj, Eliz? — Ali grófnő! — Mit akarsz? — Vendég jött! — Most? Nem fogadok senkit. — De messziről jött. — Nem vagyok itthon — senkinek. — De talán.... — Hallottad mit mondtam. — Egy ur érkezett. — Nem fogadom el. — De ezen ur__ — Ki az? — Tátray Elemér. Sarah grófnő e név hallatára azonnal elfeledé a tükröt, mi biztos jele volt annak, hogy a közönségesnél érdekesebb látogatás várt rá. Arczán felindulás nyomai látszottak, ami természetes is ha meggondoljuk, hogy a bejelentett vendég senki más, mint azon úri egyéniség, kinek eddig egyedüli előjoga volt Sarah grófnőnél kora reggel vizittelni. Ugyanaz az eltávozott, messze földre futamodott s egyhamar vissza nem térő úri lovag, ki azonban mindezen nyomasztó föltevések daczára máris ott áll az előszobában s várja a szerencsét, hogy bebocsáttassék. Sarah grófnő csak annyi időt vett magának, hogy egy elegáns karszékbe elhelyezkedhessék, finom csipkés pongyoláját kellő rendbe hozza, s apró kaczéroa papucsokba bujtatott lábait egy gombanagyságu pi-