Katholikus Hetilap, 1882 (38. évfolyam, 1-52. szám)
1882-10-19 / 42. szám
rt. Megjelenik minden Csütörtökön. Előfizetési ár: egész évre 4 frt, fél évre 2 frt, negyedévre 1 frt. — Hirdetések ára: 4 hasábos petit sor 8 kr. Az előfizetési pénzeket a Szent István Társillik igazgatóságához, a kéziratokat a lap szerkesztőségéhez (IV. Lövész utcza 13. sz.) kérjük küldeni. Budapest, 1882. 42. szám. Október 11). Egyházirodalmunk érdekében. Több ízben érintették már e becses lapok hasábjain a hazai egyházirodalom ügyét. Nem egyszer hallottunk szót emelni a kath. sajtó pártolásának szüksége mellett, szemben a csekély, vagy épen semmi erkölcsi alapot sem nyújtó liberális sajtótermékekkel; hallottuk különösen hangsúlyozni azt, hogy a családok szentélyében minden áron meggátolni siessünk a modern franczia irányú szépirodalmi műveknek — legyenek azok napi, heti vagy más lapokban, avagy önálló kötetekben közzétéve, terjedését. Rámutattak azon veszedelmes lejtőre, mely társadalmunk létét ijesztő módon veszélyezteti ; bemutatták az öngyilkosságok megdöbbentő statisztikáját, melynek számbaveendő százalékait a romlott irányú olvasmányok adják. Hallottunk mindezek mellett panaszt a kath. sajtónak kellő fel nem karolása fölött stb. Ha jól emlékezünk, csak egyről nem írtak e tárgyat érintőleg még itt e hasábokon, mely hazai egyházirodalmunk érdekében napról-napra jelentősebb szükség gyanánt mutatkozik, a hazai egyházirodalmi erők tömörüléséről. Igen is, tömörüléséről. Egy lélekzetre talán sok is e pium desideriumban kifejezett eszmét hangsúlyozva, egyúttal reményt fűznünk hozzája, hogy ez eszme gyakorlati kivitele nem tartozik a lehetetlenségek közé. Körvonalazzuk először is szükségét, melyet minden józan katholikus mélyen érez már, körvonalazzuk pedig elsősorban azok kedvéért, kik talán gyakorlati fontosságában kételkednének. Egy futó pillantást elégséges egyházirodalmi munkásságunk terére, annak gyümölcseire vetnünk, hogy az»acies be ne o r d i n at a hiányáról meggyőződjünk. Ott vagyunk már, hogy a széthullott kévénél is elszórtabbakká lettünk. Előnyünkre válik-e ez nem csak nekünk, de ami mindenkor első legyen, ügyünknek? — Nem egyszer gondolkodtunk már a fölött, hogy ha esetleg — hiszen minden lehetséges — egy szép napon, zsidó pénzen, zsidó kiadó által egy magát katholikusnak nevező lap jelennék meg, volna-e bátorsága egyházi lapjaink közöl egyiknek vagy másiknak, hogy megkérdezze a jövevényt szándéka felől, találna-e időt tartalmának gondos megfigyelésére? Vagy menjünk tovább. Egy másik szép reggelen egy ilyen lapban például valamely hírhedt apostata pap játszaná a főmunkatársi szerepet, természetesen kath. álarcz alatt,volna-e közöttünk, aki föl merné mostani helyzetünkben emelni szavát? . . . . Tovább már nem merünk menni, azt már nem lehet föltennünk, hogy ha egy ilyen gonosz után járó lapot, az egyházfrók között köztudomásúlag hitéhez és papi esküjéhez hűtelen kalandor tákolna össze, hogy nem lépne akkor ki sorainkból egyszerre tíz, húsz hó, a jóhiszemű katholikus közönség tájékozására. Pedig nem lehetetlen mindkettő, mert ma már — közmondássá is vált — semmi sem lehetetlen. Sőt félő, nehogy valami hasonló teljesedjék rajtunk: a szegény katholikus közönség keserülne meg, a mi hibánk, a mi mulasztásunk miatt. Meggyőződésünk szerint, a dolog természetéből foly, hogy ily események lehetősége nagyon meg van könnyítve jelenlegi összetartásunk mellett. Mert — mondjuk ki őszintén — kiki iparkodik a maga utján járni. Még azoknál is, kik a közös czélra vezető eszközök közöl a hasonlókat választják, hiányát találjuk a tömörülés oly nemének, mely az üdvös eszmecsere mellett, egyöntetűbb munkálkodásra szolgáltathatna alkalmat. Mindenek felett pedig megakadályozná a szeren-