Katholikus Hetilap, 1883 (39. évfolyam, 1-52. szám)
1883-11-08 / 45. szám
KATHOLIKUS HETILAP, 45. SZÁM. 410 rétet az, a hogy egyik ember azt mondja: »Nem házasodhatom meg, mert nincs semmim, szegény vagyok;« ellenben a másikról azt mondják: »Nem bolond, hogy házasodjék, hiszen gazdag.« Mindkét mondásban benne van a társadalomra nehezedő súlyos átok, amely csakis az erkölcsi törvények lazulásában, a vallástalanságban, a szabadelvűségben leli forrását. Hűség, kötelem, áldozat oly fogalmak, amelyeknek a mai társadalom nem ad többé talajt. Eme borzasztó pusztulásnak okai belsők és külsők. Szemléljük ezeket egyenként s azután lássuk, minő eszközök volnának alkalmatosak arra, hogy a családi élet utáni előszeretet és a társadalmi feladatok legfenségesebbjének tekintélye s tisztelete újból életre keljen. Az uj fészek. *) Útra kelve szebb vidékre szárnyal őszszel a madár ... A liget már nem födi be árnynyal, Tarlott a határ; Puszta régi fészkét fölcseréli jobbal, Déli tájon intő büszke pálmalombbal. — Ad nem ilyen őszi költözésed Drága hű barát! Odahagyni régi, enyhe fészked Nem, nem akarod! Hisz e fészek, oltár szent virágin álla, Koszorút körötte font szeretet s hála. — Új tanyád hajh! tépett árva fészek, Nézd e hús romot . . . Mig letűnnek zord egén a részek Vívsz sok ostromot! Míglen uj virág nő letarolt avarján S végre megpihenhetsz béke szende karján. — Majd ha lent állsz szőke Duna habján S könyet öntsz belé: Ezt a hullám gyászemlékbe kapván Viszi Fadd felé . . . Oda ér, siratja régi szent áradat Súgva, hogy utánna ég szerelmi vágyad! De töröld le könyed, azt a gyászlót, Oltsd ki bánatát . . . Tűzd a romra apostoli zászlód Küzdd a szent csatát ! Jó volt harczod eddig, ide hitt az Isten. Hogy szerető szívvel győzz sziveken itten! Puha páston gyáva is heverhet . . . Harczra férfi kell, Atlaszi váll, mely vigye a terhet Bátran égre fel! Küzdj a vészes árral, hulljon a verejték . . . Az egek a gyöngyöt kíntengerbe vejték! *) Ft. H. . .y Gábor plébános barátomnak, midőn uj javadalomra távozott. Templomod bár ócska, — ott az Isten! Ő lesz a vezér! Szél s viharban karja egyet intsen; S csönd van, nincs veszély! A kereszt is ott áll, örök élet fája, Éden lesz tövénél, fészked őszi tája. S ím virúl már! őszi kis kökörcsint Hoz a puszta táj . . . Mely utadra szent reményt, gyönyört hint, Bízva hint a nyáj; S e reménycsokorhoz szív rózsáit adja . . . Boldog leszsz barátom, ily nyáj pásztor atyja — E sziveket oltsd a rózsatőre, Ő az, Mária! Edenednek szép tavaszt csak tőle Illik várnia ! Légy dicsének angyal hirdetője, Gábor! S ő feletted áll mint győztes égi tábor! Nyájad enyhítsd bölcs igék savával A kereszt alatt . . . Hívd szeretet furulya-szavával S mind veled halad, Vészben és derűben fel fel, mind előre . . . Nyáj s a pásztor együtt, régi legelőre! Zengj hitet, zengj mennyei szerelmet S a remény dalát . . . Tört szivekbe ezt kell belehellned: S megvigasztalád! Légy e könyhazában üdvnek Orfeussza Ki kobozzán Istent le a földre huzza! Ah röpülj hát hitnek csalogánya E bús táj felett, Jön imádra szebb tavasz koránya Jön uj kikelet . . . S ha a kegynap áldott dús nyarát megéred: Fészkeden a béke s üdv gyümölcse, — Kéred! Négy vázlat. — Beszély képekben. — Ülő szóbeli elbeszélés után : Dezső. Gróf Daruvári Leontina úrnő fényes termeiben szép úri társaság gyűlt össze. — Andódy Elemér, egy fiatal, tehetséges képiró épen befejező négy vázlatát, melyeken néhány negyedórája dolgozott. E vázlatok, habár csak futólagos karczolatok, mégis az eszme eredetiségében, a körvonalak könnyüdségében s biztonságában mesteri kézre vallottak, s összesen öt kisebb-nagyobb leányt, és egy zsidóügynököt ábrázoltak. A társaság közelebb lépett, miután a fiatal művész fölemelkedett s a rajzolás közben homlokára hullott dús haját visszasimítá. — Pompás, elragadó! kiálta fel a grófnő, okos, szép szemeit majd a fiatal művészre, majd ennek remekművére függesztve, s azt nagy tetszéssel méregetve. — Pompás! ismétlő, s most azt hiszem, uraim és hölgyeim, nem lesz nehéz ily pompás, elragadó illustrá...........