Katholikus Néplap, 1852. július-december (5. évfolyam, 28-52. szám)
1852-10-20 / 43. szám
falra hányt borsók. Ugy de hányan vannak köztelek, kik jobbára csak az iskola mellett jártak, vagy ha belenéztek is, az ABC-en túl nem messze menik? Bizony pedig nem elég az üdvösségre, hogy valaki katholikus legyen, hanem vannak dolgok, mellyeket tudni és tenni is szükséges. Lássátok, a mi jó édesanyánk, az anyaszentegyház még azokról is gondoskodott, akik nem igen koptatják az iskola küszöbét, mert hogy ezek se maradjanak a nekik szükséges kérmiveltség nélkül, megrendelte, hogy a hívek azon fontos alkalommal, mikor házasságra lépni jelentkeznek, papjaik által kikérdeztessenek a hittudományból, hogy azok aztán, kik abban szűkölködnek, arra megtanultassanak, hogy belőlük is, amint illik, jó keresztények, jó családszülők, szóval emberséges emberek válhassanak. Ami a templomot illeti, igaz, hogy az ünnepi ,s vasárnapi oktatásokon is hallhatnak a hívek, következőleg a házasulandók is eleget, aminek hasznát, vehetik az életben. De hányszor esik meg csak egy eseendő alatt is, hogy egyiket is másikat is ez, vagy amaz ok visszatart az Isten házától, holott tán épen akkor tartatott a legszebb beszéd, amit használhatna a leendő házaspár? S ha mindjárt jelen volt is, kimegy a szegény ember fejéből, amit régebbel, vagy apródonkint hallott : jó tehát, ha valaki egy gázomban is, és épen idején elbeszéli neki, amit lukns üdves. Az a tanítás pedig, amelly akkor adatik, mikkor valaki jegyben jár, nem egyéb, mint ismétlése és emlékeztetése mindazon kértudományoknak, amellyekre szüksége van akármellyik kér, atya vagy anyának. Bizony pedig ráfér az emberre a jó tanítás, intés, oktatás, útbaigazítás, ha valamikor, akkor, mikor valaki házasságra adja magát. Annyi sok mindenféle fordul elő a házasok közt, hogy nagyon jó, ha találkozik olylyan, aki előre tesz figyelmeztetést azon kötelességekre, mellyek a házas élettel járnak. Sok kötelesség marad ott teljesítetlenül, hol azt se tudják, mi a kötelesség? A kötelességek betöltésére első tudomány a heréletnek tudása, mivel a tudatlan soha se jár a maga eszén, és lábán, a mint mondani szokás. És legtöbb szerencsétlen házasság onnan van, hogy a felek rész keresztények, a minek pedig megint egyik sárkányfeje, a hitbeli tudatlanság. Ezen tanulás által kell segíteni. Tanulni nem szégyen, hasznos is: tudatlannak maradni kár, nem is szép. Avagy nem csúnya? mikor valakire azt mondják : ejnye de alpári ember! Nem annál emberebb-ez valaki, írt ennél neveltebb? Nem igaz-e, hogy valamint a legnagyobb ur , úgy a legutolsó parasztember is csak állapotához illő kor, tanultság és nevelés által lehet hasznos tagjává a haza- és emberiségnek? Azért lármázza már régen a világ, hogy nevelni kell a népet. Csakhogy könnyebb azt kimondani, mint kivinni. Különben is a világ szokása szerint sokat ígér, keveset ad; sokszor a mit ád, sincs köszönet benne. Innét nevelői is, kik az ő tudományát hirdetik, mivel a hitellenség mellett apostolkodnak, gyakran félrevezetik a jó népet. A nevelés fölő föltétele : a vallás és vallásosság. Ezt pedig csak az anyaszentegyháztól tanulhatni meg. A világnak nincs szentírása, azért úgy tanít, amint gondolkozik, ma így, holnap úgy, amint jön : az egyház ezt nem teheti, az ő tanítása változtatásnak nincs alávetve, ő újat nem koholhat, se a régit ujjaiból nem szopta, hanem Krisztustól örökölte, ennek a mesternek pedig már régen ki van próbálva a tanítása. Azért aki nevelt ember akar lenni, annak legelőször is jó kereszténynyé kell válnia; erre pedig szükséges, hogy a hitet ismerje, hogy tudjon aztán a szerint élni. Mivel pedig annál inkább keresztény valaki, mennél jobban katholikus, sőt a hittudás és a szerinti élet különbözteti meg a katholikust a nem keresztényiül: ki nem látja át, mennyire hasznos intézkedés az anyaszentegyházban a jegyesek taníttatása, átalában minden házasulandókra, különösen pedig a tudatlanok- és azokra nézve , kik tanítás alkalmával a pap első kérdésére is azt szokták felelni : ,,kérem alásan tisztelendő úr, én nem jártam iskolába.“ Ezt ugyan egyrészt mentségül, másrészt pedig azért szokták felhozni az illetők, hogy könnyebben keresztül csuszszanak a tanuláson, de ha jól megfontoljuk, amit mondanak, nem más az, mint önkénytes bevallása és elismerése annak, hogy tehát most van szükségük tanítás és tanulásra, hogy helyrehozzák azt, amit eddig elmulasztottak. Nincs is kifogásuk a jó keresztényeknek e tanulás ellen; legfölebb ollyan jegyespárok vagy ezek szülőinek esik a nehezükre, akik már inkább élnek a világnak, mint magoknak. A melly szülők azt akarják, hogy gyermekeiknek, mikor megházasodnak, sok tanulni valójok ne legyen, azoknak ezeket ajánljuk : 1ör , járassák fiaik és leányaikat annak idejében szorgalmatosan az iskolába és gondjuk legyen, hogy ott tanuljanak; 2-szor : amit iskolában tanultak, el ne rontsák odahaza, vagy a rész társak; 3-or : ne szíveljék , hogy mikor már kifogták őket az iskolából, ünnep-és vasárnapokon a prédikácziók és egyházi tanításokról elmaradjanak, sőt inkább velük együtt figyelmesen jelen lenni serénykedjenek. 4-szer: mikor látják, hogy gyermekük már arra való, hogy megházasodjék, ne sajnálják tőle a jó szót,adjanak neki jó tanácsot, üdvös intéseket, figyelmeztetést, hogy mihez tartsa magát, ha majd páros életet visz. Sz. Ágoston így ír : „Minden családos ember Krisztus és az örök életért, valamennyi övéit intse, oktassa, serkentse, feddje; igy házában az egyházi és mintegy püspöki hivatalt viselendi.“ Miért ne mondhatná hát a kér apa, mint az öreg Tóbiás, mikor házasulandó fiához igy szólott : „Halljad fiam az én szám igéit, és azokat szivedbe alapul helyhezltsd. Életednek teljes napjaiban elmédben