Katholikus Néplap, 1852. július-december (5. évfolyam, 28-52. szám)
1852-07-07 / 28. szám
220 s mellynek látására a török hatóságok mindenben segítségükre voltak. Itt először málhájuk legnagyobb részét tevékre rakták, s elvitették a Nil azon pontjára, hol a zuhatagok fölött a viz ismét hajókázható. Az ekként megkönnyült „Hajnali Csillag“ ezután a török hatóságok személyes vezénylete alatt, a veszedelmes vízesések felé indíttatott. Több napi erős fáradságba került a „Hajnali Csillag“-ot a sziklák között számtalan ágakra szakadt Nil vízesésein átvinni, s végre is a tömegesen kirendelt numidiai falubeliek által inkább vitetett, mint úszott fölfelé, még végre elérkezett azon pontra, hol az előre ment társak a málhával várakoztak a hajóra. — Az ekként ismét hajóra kapott hittéritők békésen folytaták útjukat Nubián át Koroskáig, hová October 15-én értek. — Itt azonban az eddig együtt volt úti társaság ketté vált. Fele a Nil folyón folytató további útját, míg Knoblecher néhány társaival s a málha nagy részével a közelebbi , bár veszélyesebb utat a Núbiai pusztákon át választotta. Halljuk azonban magát Knoblechert : „Eddig az utazás hajón igen kellemetes volt, mert a „Hajnali Csillag“-on mindenki igen otthonosnak érezhette magát. Itt írhatott, olvashatott mindenki, amennyit csak akart. A forró idő alatt vissza lehetett vonulni a hús szobába, reggel este pedig a hajótetőn sétálni, anélkül, hogy ez által az utazás félbeszakasztatott volna. De most következett az út fáradságos része, keresztül a megmérhetlen s forró homokpusztákon, hol forrás sohasem kínál fris itallal, hol nem létezik fa, melly hús árnyékot nyujtna, hol a csöndesen haladó teve hátán ülő utas hasztalanul keres menedéket a nap égető sugarai elől, hol a szomjúság s hőség miatt eltikkadt emberek s tevék szétszórt csontvázai jelölik ki a vándornak az utat, mellyen haladnia kell. — Előttem ismeretesek voltak még első utamból a pusztákon át tett menetek borzadalmai; de mint hogy Chartumban minél gyorsabb jelenlétem szükséges volt, s minthogy úti málhánkat a Nil leapadt vizén úgy sem lehetett volna tovább szállítani , elhatároztam magamban, a „Hajnali Csillag“ parancsnokságát nt. Kocsancsics urra bízni, utitársul adván neki a hajó legénységen kivül, nt. Trabant s Knaus urakat, tolmácsul pedig Mohammed-agát. A hajónak, utasításom szerint, utat kelle törnie a Nil középső vízesésein s igy Mongolán s a Shaikok tartományán át hoszszút kerülni a vizen Chartum felé. Én pedig többi úti társaimmal a nubiai pusztán szándékoztam átvágni, s igy legalább 2 hónappal a hajó előtt Chartumba jutni. Gyorsan hozzá láttunk tehát a dologhoz, a málhát kihordtuk a hajóról a partra,hol Korosko közelében tábort ütöttünk. Nehezen váltunk el a hajón azonnal tovább utazó társainktól, kiket az Úr oltalmába ajánlunk. — Táborunkban ez alatt nagy élénkség uralkodott. A tüzes szemű, s fényes fekete arczu A b a b d e törzsbeli arabok ki- és bejártak táborunkba , s kiszemelték maguknak a ládákat , mellyeket tevéik elbírhattak. A mi málhánk 300 mázsát nyomott , mellynek tovább szállítására 64 teve volt szükséges, személyünkre 12, a tömlőkbe merített ivóvíz szállítására pedig 10 kellett. Minden mázsáért 222 piaszterben alkudtunk meg. Egy piaszter mintegy 6 krajczárt tesz p. pénzben. A személyt és vizet hordó tevéért 90 piasztert kelle fizetni darabonként. Ha még ide számítjuk a tömlők árát, kitűnik, hogy utunk Koroskából a pusztán át Berberig mintegy 1000 p. forintba került.“ Hiterős térítőink veszélyes utazását a nubiai pusztán át jövő számunkban közlendjük. A világtalan imája. Előre nyújtott bot után, Meggörbedt inakon Jár egy öreg világtalan Megtévesztett után. Ezer veszély van nyomdokin, Kin, merre csak megyen : De panasz nélkül halad , Mind völgyön, mind hegyen. Egyszer azonban egy kereszt Mellett mint fenakad, Az öreg érzékülten illy Ima-hangra fakad : „Uram! Te megfeszittetett Ur Jézus Krisztusom! Légy jó ! s hallgasd meg hő imám, Melly igy zeng ajkimon : Ha már e földön vak vagyok, Jó, csak azt add nekem, Hogy mennyben lásson Tégedet Világtalan szemem! Lakatos Pál: A pór és a tolvajok. (Egyptomi történetke.) Egykor borját hajta vásárra egy pór. Útközben összejött vele egy negyvenfőnyi tolvajcsapat, s minthogy ezek eszét külseje után itélék meg, elhatárzák a borját tőle megvenni ugyan, hanem előbb elhitetni vele, hogy az gödölye. E határozat után a tolvajfőnök személyesen kérdezé a pártól : „Ide adod le piaszterért*) gödölyédet?“ *) Egy piaszter hátipengő krajczárt ér.