Katholikus Néplap, 1852. július-december (5. évfolyam, 28-52. szám)

1852-07-07 / 28. szám

221 .Nem gödölye ez uram, hanem borjú, felelé büsz­kén a pór.4 „Gödölye lesz ez, nem borjú. Vak vagy?44 kiáll­ták egy hanggal tizen a tolvajok közöl s elmenének. Utánuk tiz más tolvaj jött és szinte sürgeték a pórt, hogy gödölyéjét adja el 14 piaszterért. A sze­gény eleget mondta, hogy az nem gödölye, hanem borjú, de hiába; ők állításuk mellett maradva tovább mentek, így a többi tolvaj is eljött, s mondák neki, hogy azon állat, mellyet vásárra hajt, nem borjú, ha­nem gödölye, s hozzá tevék, hogy vagy őket akarja megcsalni, mert a gödölyét borjának mondja, vagy hogy megörült. A szegény ember utoljára maga sem tudta : hányadán van és szorgosan vizsgálta meg tu­lajdon szem- és többi tagjait, azután megvisgálta a borját, megtapogatta tetőtől talpig; eleinte maga sem tud eligazodni, utóbb azonban egy sejtelem fogja el őt, és újra várja a m­egszólíttatást. Nem is várakozott sokáig, mert a tolvaj főnök újra eljött személyesen, hogy a félbehagyott alkut folytassa. ,No­s pór — így szólitá meg őt — nem adod el gödölyödet 17 piaszterért?4 „Biz uram többet megér44 felelé a pór. ,Lásd én vendégségre hízam meg barátaimat — szólt tovább a tolvajkapitány — s csak azért ígértem olly nagy árt, mert épen ez állatot szeretném nekik elkészíttetni.4 „Ezen árért nem adom el.“ ,Tehát 20 piaszterért ide adod?4 „Húszért? No nem bánom, hanem csak azon fel­tét alatt, hogy ez állat farkát nekem adjátok.44 .Igen szívesen­ felelt a tolvajfőnök s nyomban kifizeti a 20 piasztert, s leöleti a borját. A megkapott farkot elvitte a pór egy nyergeshez, s száz szeget üt­­tetett bele. Nehány nap múlva estefelé a tolvajok lakására jött egy asszony s kapitányuk elé kívánkozott. ,Férjem — igy szólt ő a kapitányhoz — még egy nőt akar elvenni, mi engem annyival inkább be­­szönt, mert mellette engem is meg akar tartani. Ha szegény volna, bizonyára nem jött volna eszébe egy második házasság. Tedd meg tehát nekem e szívessé­get, s szabadítsd meg őt egy aranyokkal teli vízkor­­sótól, mert kétségen kívül e kincs birta öt szerencsét­len határozatára. Küldd el lakomba embereidet, hogy azon átkozott korsót elhozzák, s hogy megmutassam, miszerint nem akarlak megcsalni; embereid visszajöt­­téig kezesül itt maradok.­ Most elmondá a tolvajoknak a házbajuthatási mó­dot, s a helyet, hol a korsó elrejtve van. A tolvajok tüstént útnak eredtek, s igy a kapitány csak maga maradt az asszonynyal. A szobának, mellyben voltak, boltozatáról kétré­tűen egy kötél csüggött alá. ,Mire való e kötél ?– kérdé az asszony. „Hintául használjuk.44 ,Enyje! Én még so­­sem láttam il­yesmit, kérlek mutasd meg, hogyan kell vele bánni.­ A kapitány mi­toszat sem gyanítva, teljesiti kí­vánatét. Azonban alig függ a kötélen, midőn az asz­­szony hirtelen oda ugrik, megfogja a kötél másik vé­gét s olly sebesen kezdi hintázni a kapitányt, hogy az többé le nem szállhatott. Míg a kapitány a kötélről akar szabadulni, azalatt az asszony — ki nem volt más, mint a múltkor a tolvajok által kijátszott s most asz­­szonyi öltönybe rejtőzött pór — kihúzza öltönye alól a szegekkel kivert borjú farkot. ,Borjú­ vagy gödölye fark-e ez­? kérdé a ka­pitányt, s irgalmatlanul eldöngette vele. A szegény kétségbeesve ordított, de senki sem jött segélyére. Ké­sőbb az ütésben belefáradt pár elment. Néhány percz múlva hazajöttek a tolvajok, de milly nagy volt bá­mulásuk, midőn kapitányukat, mintha csak részeg lett volna, földön találtak heverve, holott tudták, hogy egy csepp bort sem ivott. Nem sokára felüdült a kapitány s elmondá társai­nak kalandját, kik ezt hallva megesküdtek, hogy a pórt legelső alkalommal megölik. Kapitányuk a kapott ütlegek­ következtében igen roszul érze magát, s elkíslte egy tolvajt orvosért. ,Önt megverték — szólt a megérkezett orvos.— Hogy megyógyithassam 40 különféle gyógyszerre van szükségem. Tüstént megírom a szükséges rendel­­ményeket, küldje el velök szolgáit a kitűzött helyre.­ Ezt mondva leült s negyven papirszeletre külön­féle rendelményeket irt, ezeket aztán egyenkint a negyven tolvajnak kézbesite, kik azonnal útra indultak. Alig távoztak ezek, midőn az orvos , ki újra nem volt más, mint az átöltözött pór­ öltönye alól kihúzza a szegekkel kivert farkot s eldöngeti vele kegyetlenül a jajgató kapitányt, kérdezve őt: valljon borjú- vagy gödölye fark-e ez. Addig ütlegezte őt, mig félholtan fekhelyére visszahanyatlott, aztán elsietett. Midőn magához jött a kapitány, elmondá az aza­latt hazajött tolvajoknak történetét, kik szinte elmon­­dák, hogy bizony magok sem jártak különben, miután minden boltban, mellybe csak mentek, szemükbe pök­­dösének, s ráadásul még arczul is verék őket a keres­kedők , mert az álorvos minden papirszeletre ezt i­á : „E lap kézbesítője átkozott, és fia egy elátkozottnak. Mindenki, kinek e lapot mutatja, ha nem köp szemébe s arczul nem csapja, elkárhozik.44 Ekkor mondá a kapitány „Vigyetek engem a si­vatag közepére, tegyetek egy sátor alá s képezzetek kört körülöttem. Ha egy élő lény, bár asszony, orvos, eb, vagy macska legyen az, közeledik , ragadjátok meg , mert bizonyosak lehettek, miszerint az a borjú tulajdonosa.44

Next