Katholikus Néplap, 1852. július-december (5. évfolyam, 28-52. szám)
1852-07-07 / 28. szám
221 .Nem gödölye ez uram, hanem borjú, felelé büszkén a pór.4 „Gödölye lesz ez, nem borjú. Vak vagy?44 kiállták egy hanggal tizen a tolvajok közöl s elmenének. Utánuk tiz más tolvaj jött és szinte sürgeték a pórt, hogy gödölyéjét adja el 14 piaszterért. A szegény eleget mondta, hogy az nem gödölye, hanem borjú, de hiába; ők állításuk mellett maradva tovább mentek, így a többi tolvaj is eljött, s mondák neki, hogy azon állat, mellyet vásárra hajt, nem borjú, hanem gödölye, s hozzá tevék, hogy vagy őket akarja megcsalni, mert a gödölyét borjának mondja, vagy hogy megörült. A szegény ember utoljára maga sem tudta : hányadán van és szorgosan vizsgálta meg tulajdon szem- és többi tagjait, azután megvisgálta a borját, megtapogatta tetőtől talpig; eleinte maga sem tud eligazodni, utóbb azonban egy sejtelem fogja el őt, és újra várja a megszólíttatást. Nem is várakozott sokáig, mert a tolvaj főnök újra eljött személyesen, hogy a félbehagyott alkut folytassa. ,Nos pór — így szólitá meg őt — nem adod el gödölyödet 17 piaszterért?4 „Biz uram többet megér44 felelé a pór. ,Lásd én vendégségre hízam meg barátaimat — szólt tovább a tolvajkapitány — s csak azért ígértem olly nagy árt, mert épen ez állatot szeretném nekik elkészíttetni.4 „Ezen árért nem adom el.“ ,Tehát 20 piaszterért ide adod?4 „Húszért? No nem bánom, hanem csak azon feltét alatt, hogy ez állat farkát nekem adjátok.44 .Igen szívesen felelt a tolvajfőnök s nyomban kifizeti a 20 piasztert, s leöleti a borját. A megkapott farkot elvitte a pór egy nyergeshez, s száz szeget üttetett bele. Nehány nap múlva estefelé a tolvajok lakására jött egy asszony s kapitányuk elé kívánkozott. ,Férjem — igy szólt ő a kapitányhoz — még egy nőt akar elvenni, mi engem annyival inkább beszönt, mert mellette engem is meg akar tartani. Ha szegény volna, bizonyára nem jött volna eszébe egy második házasság. Tedd meg tehát nekem e szívességet, s szabadítsd meg őt egy aranyokkal teli vízkorsótól, mert kétségen kívül e kincs birta öt szerencsétlen határozatára. Küldd el lakomba embereidet, hogy azon átkozott korsót elhozzák, s hogy megmutassam, miszerint nem akarlak megcsalni; embereid visszajöttéig kezesül itt maradok. Most elmondá a tolvajoknak a házbajuthatási módot, s a helyet, hol a korsó elrejtve van. A tolvajok tüstént útnak eredtek, s igy a kapitány csak maga maradt az asszonynyal. A szobának, mellyben voltak, boltozatáról kétrétűen egy kötél csüggött alá. ,Mire való e kötél ?– kérdé az asszony. „Hintául használjuk.44 ,Enyje! Én még sosem láttam ilyesmit, kérlek mutasd meg, hogyan kell vele bánni. A kapitány mitoszat sem gyanítva, teljesiti kívánatét. Azonban alig függ a kötélen, midőn az aszszony hirtelen oda ugrik, megfogja a kötél másik végét s olly sebesen kezdi hintázni a kapitányt, hogy az többé le nem szállhatott. Míg a kapitány a kötélről akar szabadulni, azalatt az asszony — ki nem volt más, mint a múltkor a tolvajok által kijátszott s most aszszonyi öltönybe rejtőzött pór — kihúzza öltönye alól a szegekkel kivert borjú farkot. ,Borjú vagy gödölye fark-e ez? kérdé a kapitányt, s irgalmatlanul eldöngette vele. A szegény kétségbeesve ordított, de senki sem jött segélyére. Később az ütésben belefáradt pár elment. Néhány percz múlva hazajöttek a tolvajok, de milly nagy volt bámulásuk, midőn kapitányukat, mintha csak részeg lett volna, földön találtak heverve, holott tudták, hogy egy csepp bort sem ivott. Nem sokára felüdült a kapitány s elmondá társainak kalandját, kik ezt hallva megesküdtek, hogy a pórt legelső alkalommal megölik. Kapitányuk a kapott ütlegek következtében igen roszul érze magát, s elkíslte egy tolvajt orvosért. ,Önt megverték — szólt a megérkezett orvos.— Hogy megyógyithassam 40 különféle gyógyszerre van szükségem. Tüstént megírom a szükséges rendelményeket, küldje el velök szolgáit a kitűzött helyre. Ezt mondva leült s negyven papirszeletre különféle rendelményeket irt, ezeket aztán egyenkint a negyven tolvajnak kézbesite, kik azonnal útra indultak. Alig távoztak ezek, midőn az orvos , ki újra nem volt más, mint az átöltözött pór öltönye alól kihúzza a szegekkel kivert farkot s eldöngeti vele kegyetlenül a jajgató kapitányt, kérdezve őt: valljon borjú- vagy gödölye fark-e ez. Addig ütlegezte őt, mig félholtan fekhelyére visszahanyatlott, aztán elsietett. Midőn magához jött a kapitány, elmondá az azalatt hazajött tolvajoknak történetét, kik szinte elmondák, hogy bizony magok sem jártak különben, miután minden boltban, mellybe csak mentek, szemükbe pökdösének, s ráadásul még arczul is verék őket a kereskedők , mert az álorvos minden papirszeletre ezt iá : „E lap kézbesítője átkozott, és fia egy elátkozottnak. Mindenki, kinek e lapot mutatja, ha nem köp szemébe s arczul nem csapja, elkárhozik.44 Ekkor mondá a kapitány „Vigyetek engem a sivatag közepére, tegyetek egy sátor alá s képezzetek kört körülöttem. Ha egy élő lény, bár asszony, orvos, eb, vagy macska legyen az, közeledik , ragadjátok meg , mert bizonyosak lehettek, miszerint az a borjú tulajdonosa.44