Katholikus Néplap, 1852. július-december (5. évfolyam, 28-52. szám)

1852-08-04 / 32. szám

mivel az angol kormány az elnyomott izlandiak ezrei­től még folytonosan remegett, rakásra fogdostatta a kath. földnépet, hogy a tengereken túl, számkive­tésbe küldje; s volt eset, midőn egyszerre ezer kath. izlandi leány vitetett Amerikába a rabszolga-vásárra, hol pénzen adattak el örökös rabságra. Azonban, noha a zendülés alatt s után minden, mit csak emberi kegyetlenség kigondolhat, bő mérték­ben követtetett el, az üldözők kívánságához képest épen úgy nem akart mégis szaporodni Izlandban a protes­tánsok száma, mint nem a katholikusoké fogyni. Hasz­talan űzettek el áldozó papjaik, s vitettek be hozzájok gazdagon ellátott protestáns hitszónokok; hasztalan vettetett ki a misemondásra 1200, s a misehallgatásra 500 p. forint büntetés : az irlandus napi utakat tett, hogy feltalálhasson egy rejtező papot, s jelen lehessen annak miseáldozatán; hasztalan foglalták le a katonák templomaikat, döntötték le kereszteiket: ők éjnek ide­jén erdős, rejtett helyeken jöttek össze, hol pár száraz galyból összeszegzett keresztet térdeltek körül, s imádák Jézust,ki azon érettünk kiszenvedett.Igy szíttak hitünknek ezen vértanúi uj erői hallatlan szenvedéseik eltűrésére. S mit gondolsz, szeretett hitrokonom! vége sza­kadt tán már itt Izland szenvedéseinek? Épen nem. Mint a gyilkos, hogy bűntettét palástolhassa, uj s un­­dokabb tetteket követ el : úgy cselekvék Anglia a hath, izlandiak irányában. Izlandnak a protestáns val­lásra való eltérítése érdekében állott mindig; annak eltérítéséről kellett tehát gondoskodnia, eltérítéséről minden áron. S mivel másfél száz esztendeig eléggé tapasztalta, miként vérengzés a kath. hit ellen nem bir hatalommal , egy véretlen, de annál sorvasztóbb ke­gyellenségbe vetette bizodalmát ; reménylvén, hogy a katholikusok, kik a vérpadon nem lankadtak Intőkben, ha körülvétetnek ezerféle bántalmaktól, megfosztanak az élet minden javaitól, sértetni, eltapodtatni fognak mindenkitől, s igy végre hódolni s Intőktől elpártolni. — A katholikusok nem üldöztetnek tehát többé vé­rengzően, hitök gyakorlása legalább hallgatva eltüre­­tik; de olly törvények hozatnak, mellyek vagy egye­nesen a kath. hit megszüntetésére szolgálnak , vagy a katholikusok elnyomása s a hitektől elpártolok jutal­mazása által a protestáns vallás elterjesztése czélozta­­tik. E törvényeket elősorolni sok volna, mivel több mint száz parlamenti határozatból állanak. Én csak né­hányat fogok megemlíteni. A kath. pap, ki már Izlandban van, ha magát a kormányi jegyzékbe íratja, a hivatalos, hitével ellen­kező esküt leteszi, s ezer p. forint biztosítékot fizet, miszerint lakhelyéről nem távozik, s idegen plébániá­ban misét szolgálni, vagy valakinek bármi lelki vigasz­talást nyújtani nem fog, ott maradhat; de hogy a hit szolgái lassankint kihaljanak, a törvény elű­zi a püs­pököt, hogy ne legyen, ki az országban uj papot szen­telhessen fel, s ha talán a külföldről jöne be, azt ha­lállal fenyili. A ki illy bejövő papnak segédkezet nyújt, vagy azt magánál elrejti, először 200, azután 400 p. forint büntetéssel, végre jószágvesztéssel fenyittetik; s a ki őket a törvényszéknek feladja, jutalmul egy ér­sekért 500, egy felszentelt papért 200, egy tanítóért 100 p. forintot kap. E czélból szabad volt a békebi­­ráknak — kik mindnyájan protestánsok voltak — a­­kármelly katholikust magok elébe idézni, s­őt hit a­­latt annak megváltására kényszeríteni , hogy hol és mikor hallgatott misét, kik voltak azon jelen, mi a ne­ve s hol van lakása bármelly előtte ismeretes papnak vagy tanítónak. Ki ezen embertelen kívánságot nem akarta volna teljesíteni, a békebiráknak hatalmában állott őt a gonosztevők tömlöczében kitöltendő egy évi fogságra, vagy 200­0. forint büntetésre ítélni.­­ Mint ebből láthatjuk, a törvény tűri ugyan már a kath. hitnek vallását, de csak az élő papok korára szorítja annak fenállási idejét; mihelyt valamelly egyházban a pap meghal, a törvény a protestáns valláshoz tartozó­nak tekinti azonnal a községet, s nem engedi többé, hogy hívei más kath. paptól vigasztalhassanak. — Til­­tatik azon felül minden, mi a vallás külső gyakorla­tához tartozik, harangok, tornyok, papi öltözet, min­den processio s szokásos tisztességes temetés; keresz­tek s más szent képek, mellyeket a kath. nép tiszte­letben tartott, ledöntetnek, a búcsúra menők korbács­csal szétüzetnek. Eltiltatnak minden kath. iskolák, elü­­zetnek a tanítók és más neveléssel foglalkozó katholi­kusok; s ha tanítani merészlenének, először szám­ki­­vettetnek, visszatérés esetében halállal fenyíttetnek. Eltiltatik a szülőknek gyermekeik más országban való neveltetése is, hogy egyéb választások ne lehessen a szülőknek, mint vagy tudatlanságban hagyni, vagy pro­testáns tanító által oktattatni gyermekeiket. Ha így látjuk elnyomva a katholikusokat vallási tekintetben, nem kevésbbé voltak sealázva polgári ál­lásukban. A katholikus egész Anglia s Izland terüle­tén ki volt zárva minden hivatalból, mert hogy hiva­talt vállalhasson, arra szükséges volt, egy hitével el­lenkező esküt letenni. Ezt természetesen a lelkismere­­tes katholikus le nem tette, s igy hivatalt sem­ viselhe­tett.­ Birtoki tekintetben eltiltatott a katholikus min­den ingatlan jószág megvételétől; még az árenda is csak úgy engedtetett meg neki, miszerint a haszon­bérbe kivett jószág jövedelmének szaporodásával a­­ránylag nőjön az érte fizetendő bér is, nehogy a katho­likus haszonbérlő némi vagyonra s független állásra tehessen szert. E mellett ha valamelly protestáns jö­vedelmezőnek tapasztalt volna kath. kézben levő ha­szonbérletet, szabad volt neki abból a katholikust ki­venni, s azt saját részére átvenni. — Még a kézi mes­terségekre nézve sem engedtetik szabadság a katholi­­kusnak. Ha mesterember, ő a városi szabad községnek

Next