Katholikus Néplap, 1855. július-december (8. évfolyam, 1-26. szám)
1855-09-12 / 11. szám
? kolostor. Sz. Benedek fiai s a pannonhegyi fö ohnert, nem akarok senkit megszólni, de mégis, köztünk maradjon a szó, nem jó ember a háladatlan ember. De hát kik voltak azon férfiak , kikről illik megemlékeznünk? Szent Benedek fiai voltak azok, szenteljünk tehát ezeknek néhány pillanatot, szóljunk egy-két szót e jámbor szerzetesekről. Mintegy négyszáz esztendővel Krisztus urunk születése után kezdődött az úgy nevezett népvándorlás. Vad és bárdolatlan népek száz meg száz ezrei rohantak a római birodalomba, mellyel hajdan majdnem az egész világ uralt volt. E vad népek útjukban öldököltek, gyújtogattak, pusztítottak ; nem kímélték ők az öreget, nem a gyermeket, nem az asszonyt, nem a mesterműveket, nem a tudományos eszközöket, nem a templomokat; ők dúltak, romboltak mindenütt és mindent. Az egész világ mindinkább vadulni indult, és végképen vadult volna el, ha az Isten irgalma nem nagyobb az ő haragjánál. Úgy látszik, egyrészt az Isten haragja e népeket ostorul választotta azon iszonyú erkölcsi romlottságért, mellyben akkor úgyszólván az egész világ fetrengett; de másrészt meg az Isten irgalma olly férfiút támasztott, ki elég hatalmas volt az emberiség végképeni elvadulását megakadályozni. — E férfiú szent Benedek volt. Szent Benedek, egy istenfélő grófi családnak ivadéka, született Olaszországban. Üdvözítőnk születése után négyszáz nyolczvanadik esztendőben, hazánkban a boldogabb állapot magvait elhintet , cuhuiuduTM. ték? talán meg sem is emlékezünk rólók; pedig, Már gyermek korában iszonyodott ő el az akkoriból hálásan megemlékezzünk, világ gonoszságától, mellyet kerülni akarván, az illő, hogy jótevőinkről a kilenczszáz esztendő előtt láthattuk volt Utána édes magyar hazánkat, szemünk sok vadon rengetegre bukkant volna. Hol most ho a szántóföldek a gazda verítékét aratássaljutalmazzák, hol a szőllőmivest fürtökkelgazdag szőllővesszők örvendeztetik, ott hajdan többnyire süni erdőség állott, melly ragadozó állatoknak lakhelyül szagált. A nép, melly e földet lakta, nem igen foglalkozott szántás-vetéssel, a tudományokat, a mesterségeket, a kereskedést kevésbé ismerte. Az anyák fiaikat kivált arra nevelték, hogy fegyvert forgatva másokat a harczban elejtsenek, vagy magok is megölessenek. E nép nem ismerte az egy igaz Istent, e nép a bálványokat imádta, kikhez ínségében hasztalanul folyamodott, kik rajta segíteni nem tudtak sem ezen, sem a másik világon. E nép a mi őseink valának. — Oh be más képe lett édes hazánknak csak száz esztendő múlva is; őseink szelidebbek, műveltebbek, boldogabbak lettek. De kik azon férfiak, kik ?