Katholikus Néplap, 1856. január-december (9. évfolyam, 1-26. szám)
1856-05-28 / 22. szám
(Jerő és boszuja. (Beszély. Folytatás.) Talán ötven évvel az előbbi történet után, ''élt Pázmándon egy Gerő László nevezetű jámbor és istenfélő ember; nem vala telkes jobbágy, hanem csak házas zsellér; s ezen rendben is csak a szegényebbek közétartozék; egyetlen fia volt Pál, ki ámbár ,erkölcstelen és pajkos, domborozó és isten,káromló fiú volt, a helység fiatalsága előtt még is elsőséggel birt; részint azért, mivel a legszebb termetű, s legszebb arcza is vala, részint azért, mert igen éles természeti észszel bírván, olly kedvesen tudott minden rendű emberekkel bánni, hogy ez által, s mézes szavai által a helységnek ifját úgy mint öregét maga iránt lekötelezé; Gerő Pál, ha akarta, jó munkás is volt; tudott azon kívül írni és olvasni, mi azon időben még ritkaság volt; s ezen tulajdonai okozták Pálnak azon szerencsét, hogy Pázmándnak akkori legszebb leányát Juliskát, Lukács Ferencznek az akkori törvénybirónak leányát elnyeré, s magának feleségül el is jegyzé. Lukács Julcsa ekkor tizennyolcz éves volt; szálas és szabatos termetű, barna hajú, s fehér-piros arczu leányka; sötét szemöldei alul kék szemek csillogtak, mint a búzavirág; arczának kedves megható vonásai, közhírben ragyogó jó magaviselete, választékos de szemérmes öltözéke, szelid s nyájas társalgása, annyira kitüntették őt, hogy még idegenek is, pedig urak is óhajtva vágyták látni Juliskát, a törvénybiró szép leányát; ismerte Julcsát az uraság is, s ha látta, igy szólttá őt: kincsem! A báróné galambjának, a kasznár rózsájának hívta őt; az írnok valahányszor kilovagolt a gazdaság után, bármelly tájon voltak is munkásai, mindenkor Lukácsék házuk előtt nyargalt el, s ritkán esett meg, hogy Julcsának ablakába egy rózsát, vagy violát, vagy valamelly szép gyümölcsöt s egyéb ajándékot ne tett volna. Irigylék is elegen Gerő Pálnak ritka szerencséjét; de azért Pál October hó közepén sz Terézia napján, mint édes jó anyja névünnepén, a csípős uj muston megtartotta kézfogóját. Julcsa szerette Gerö Pált; Gerö pedig nemcsak szerette Julcsát, hanem féltette is; féltette őt mindentől, még az árnyékától is; de különösen féltette őt az ifjú Berkesi Andortól, ki Gerö Pálnak nemcsak szép tulajdonaiban vetélytársa, hanem azonkívül a helységben egyik legbirtokosabb gazdának egyetlen férfi örököse is volt; e féltékenység annál hevesebben gyötré most Gerő lelkét, minthogy Julcsa Berkesi Andornak nővérét, a szőke hajú s mégis fekete szemű Erzsikét, gyermekkora hűséges barátnéját választó maga mellé koszorús leánynak, minek következtében Gerő Pál is vöfélynek megkéré 22. szám. És a földön békeség a jó akaratú embereknek. Dicsőség magasságban az Istennek.