Katholikus Néplap, 1857. július-december (10. évfolyam, 26-51. szám)
1857-09-02 / 35. szám
gyógyuld felálljon. Mire az asszony rögtön meggyógyulván, Péternek lábaihoz omlott, s köszöné egésségének visszanyerését. Azután megölelvén és csókolván Sz. Kelemen anyját, eltávozék. Kelemen pedig ada az asszonynak ezer drachmát, és a község elöljárójának ajánlá őt. (Vége következik.) Györgyényi. A komaebéd. ffPPI (Vége.) Végre megérkezett a reggel Pannáék házában ,sügiy rögi forog mindenki. Nagy lánggal ég a tűz a tűzhelyen, annál is inkább, mert a komaasszony biróné ismeretes volt a jó magyar főzésről, és így is készített mindent. Nem hibázott itt semmi. Volt itt a gulyás hús, turul csusza, paprikás, kolbász, töltött káposzta, derejek, lángosok, fánkok, mácsikok, de még a kitoló kása is. Szóval minden. Panna pedig mint háziasszony az ágyból kommandirozta az egészet. Úgy tűnt fel ott a dunyhák között, mint egy generális a várban. Istók pedig a pinczemester szerepét vitte, rendezte az üvegeket, megtöltötte fehérrel, és amollyan bika vérű vörössel, úgy megrakta aztán az asztalt, hogy csak úgy csillogott mint a lámpa. — Nem is kimért Istók semmit, nincs mindennap komavendégség. Aztán nem is mindennap lehet ily nagy vendégekre számolni. A plébános úr, mester, biró, kereskedő, vadász, szóval az egész előkelőség hivatalos. De már jőnek az öröm hírnökei. A jó komaaszszony egy szép fehér inget küldött keresztelő ürögnek. Ki volt czifrázva csipkékkel, rózsákkal kihímezve, és a mellén Jézus szent neve. Nagyon kedves volt az egész. Fölöltöztették a kisfiút, annyi fehér cseléd segíti felhúzni az ünget, hogy nem volna csoda, ha fordítva húznák rá. De szépen is nézett ki a kis huszár, ki örült ennek jobban, mint az anyák. Édes cselédem! szól Panna: olyan vagy, mint egy angyal! te liliomszál! te csillag! te drága kő! nem adnálak oda az egész világért! Kilencz óra volt, még nem múlt a nagy mise, midőn megindultak a keresztszülök a gyermekkel. Panna jó nevelésben részesülvén, régi keresztény ősi szokás szerint elővette kapcsos imakönyvét, és míg a keresztség tartott, addig imádkozott párjáért, gyermekéért, a keresztszülőkért, és az egész ház népért. Istek az alatt, rendezte az asztalt, hogy a megérkező vendégeknek annál jobb étvágyuk legyen enni, inni, és vigadozni. Jó félóra nyílt el, és jönnek. Elül a bába, utána a keresztszülők. Most következtek a jó kivánatok. Legelőbb is a bába asszony által adta a gyermeket e szavakkal : íme pogány fiút vittünk el, és jó keresztény gyermeket hozunk helyébe. Erre mindegyik czifránál czifrább kivánatot mondott. A biró gazda pedig magyar dolmányában tekintélyesen áll, és ígéri, miszerint fog gondoskodni Peti jövőjéről. Az emberek észreültek, várván a plébános urat. Az asszonyok pedig külön trécsöltek, mert úgy is már rég nem beszélhettek együtt; pedig de sok titok van közöttök, kivált ahol bábaasszony van, ott már nem vesztik el a fonalat. Dicsértessék a Jézus Krisztus! E szavakkal top 307 twow pan be a plébános úr! Áldás békeség! — Erre mindannyi fölállt, örömmel fogadták, mondván : ,,Köszönjük, hogy kishajlékunkat meg nem veti, tessék helyet foglalni. Közkívánatra elfoglalta a főhelyet, sorba utána a vendégek. Volt az evésnél csevegés, nevetés, jó kedv. Egyszerre csak biró uram fölkapja a szót és igy kezdi: Főtisztelendő plébános úr! egy kérésünk volna. Plébános: Na csak rajta, szívesen segítünk. Biró: Hát lássa plébános urunk, mi gyakran megfordulunk ott a keresztkútnál, hol egyik, hol a másik gyermekét viszszük oda. Már többször láttuk, mi történik ott, de deákul nem tanultunk, hát nem is értjük. Szabadna-e könyörögni a lásson, ha terhére nem esnék, hogy nekünk most e szép alkalommal szokott bölcseségénél fogva megmagyarázná a czeremóniákat. Plébános: Szívesen megteszem, ha meg nem unjátok, mert ilyen víg társaságnál talán nem igen kedves, ha én emilyen komoly tárgyról beszélek, Biró: Azt mondja a közmondás: van idő a nevetéshez, és van idő a síráshoz. Mi már eleget nevettünk eddig is. Sírni pedig még nem akarunk, ezt inkább a kis Péterre bízzuk, annak más dolga sincs. Beszéltünk is már, most már hallgatni és vigyázni akarunk. Nagyon fogunk is örülni, ha plébános úr kenetteljes beszédével lelkünket táplálandja, testi eledelekről majd Istók gondoskodik és ott kint a szorgos Máriák. Mi meg úgy mint Mária a legjobb részt választjuk. Plébános. Nagyon jó! hogy a test és, lélek is el legyen látva örömest elmondom, csak vigyázzatok. Midőn ma a kis Pétert keresztelni hoztátok, nem vihettétek a templomba, hanem csak legelőbb a sekrestyébe. Mért van ez igy ? — Hát csak azért, mert a kereszteletlen gyermek még nem tagja az egyháznak, azért nincs is jussa a templomba, vagyis az Isten községébe belépni. Más részről alázatosságot is jelent. A gyermek esdekelve jelenik meg az ajtón kívül, zörget és kéri, hogy ereszszék be. Erre én megjelentem és kérdeztem: Mi lesz a gyermek neve? És ti mondtátok: Péter lesz a neve. Ez egy szentnek a neve, és pedig a főapostolé; ez által jelentetik, hogy a gyermek szinte valaha a szentek sorába akar fölvétetni. Lám ezen szokás a kereszténység első századaiban nem volt, mert ekkor még kevés ismeretes szent volt. Voltak ugyan az apostolok, és a vértanuk, de a keresztények sokkal alázatosabbak voltak, mint hogy ily kitűnő neveket fölvenni mertek volna. Épen úgy, mint mi mai napig is Jézus szent nevét csupa tiszteletből és alázatosságból föl nem vesszük. Még csak a negyedik és ötödik században jött szokásba a mártírok és hitvallók neveit pátronus gyanánt választani; míg végre később átalános szokás és parancsosá lett. És ezen szokás igen hasznos és üdvös. A szentek példája intsen és ösztönözzön hasonló életre. Egyúttal vigasztalás gyanánt szolgál azon meggyőződés, hogy Istennek ezen baráti könyörögnek éreztünk. Nemde, ha a tömlöczben sinlödönek jó barátja van a királynál, örül rajta, mert tudja, hogy előbb nyer kegyelmet, így van velünk is. Mi emberi gyarlóságból vétkezünk, és azt mondja a szokás: Isten a bűnöst meg nem hallgatja. Mily jól esik, ha ilyenkor a mi patrónusaink esedeznek értünk. — Igen czélszerű szokás ez az anyaszentegyházban, csak a hívek tartsák is meg. 35*