Katholikus Néplap, 1858. január-június (11. évfolyam, 1-25. szám)
1858-06-03 / 22. szám
190 „igyatok ebből mindnyájan, mert ez az én vérem, mely sokakért kiontatik a bűnök bocsánatjára“ (sz. Mát. 26, 26 — 28.). Nevezetes sz. Pál nyilatkozata a korinthusi hivekhez irt első lev. 10, 16. és 11, 27 — 29. Sz.Ignácz vértanú, sz. János apostol tanítványa, a romai hivekhez irt levelében így nyilatkozik : „Nem óhajtom a romlandó eledelt, sem az élet gyönyörűségeit; Isten kenyerét akarom, mely Jézus Krisztus teste, ki Dávid nemzetségéből való, és annak vérét akarom inni, ki romolhatatlan szeretet.“ Hasonlólag nyilatkozik a smyrnaiakhoz irt levelében is. Sz. Jusztin vértanú, ki a kereszténység második századában élt. Írja , hogy az Oltáriszentséget nem mint közönséges ételt és italt veszszük magunkhoz, hanem mint Megváltónk igaz testét, melyet válságunkért magára vett (Ápol. I. 65. fej.). Jellemzők sz. Cyprián szavai, ki nagyobb véteknek nevezi bűnnel terhelt lélekkel járulni az Oltári szentséghez, mivel az Jézus Krisztus valóságos teste és vére, mint a tagadók bűne (az elestekről 10 — 11. fej. és Corn, irt 63 lev.). Sz. Ambrus írja (titkokról irt könyv, 8. fej.) hogy az Isten szava mindeneket semmiből teremtett, tehát meg is változtathatja azt, amit teremtett, azzá, mi nem volt, vagyis a kenyeret és bort Krisztus testévé és vérévé. Iveket tölthetni be a sz. atyák nyilatkozatával, kik ez igazságról tanúskodnak. Ide járul a trienti sz. zsinat határozata is (XIII. ülés, 2. can.). Alapos tehát hitünk, mert a szent irás és hagyománynak öszhangzata legbizonyosabb védve az igazságnak. Ez erős meggyőződés eszközli, hogy mi is örvendező Dávidként Istennek frigyünknek emez imádandó zálogát alázatos szívvel és örvendező lélekkel környezzük. Valóban magasztos jelenet midőn bíborban született, koronás fők, világi és egyházi méltóságok, igénytelen férfiak, egyszerű földmivelők s ártatlan gyermekcsoport egygyé olvadva, hódol a királyok királyának, kinek hatalmát ki sem kerüli ki. Felejtve minden rangkülönbség, száműzve minden gőg és felfuvalkodás, a szándék tisztasága, az önlegyőzés ereje foglalja el az ájtatos kebleket. Az ajkak áhitatos éneket zengedeznek, dicsérik a jelenlevő Üdvözitőt. Mily dicső! mily megható látvány! ,,Nincs semmi gyönyörűbb, érinti Lonovics egyházi Archaeologiájában, mint az urnapi körmenet a falukon, hol a teljes pompájokban diszlő berkek, földek s rétek szépségüket mezei nyugoltárokra hintik; nincs semmi meghatóbb a várakban, hol az ágyuk moraja a szent dallamok zengzetével egyesül ; nincs semmi ünnepélyesb a tengeri városokban, hol annak a világövező óczeán némi mérhetlenséget kölcsönöz.“ Az ünnepély méltóságához mért pompát és fényt tanúsítani, hitöket, hódolatokat és hálájukat nyilvánítani sietnek a buzgó hívek. Az utczák fris fűvel, illatos virágokkal és zöld lombokkal ékesittetnek; a világ négy tájéka felé oltárok emeltetnek jelképül, hogy Üdvözítőnk szenvedése és halálával minden világrészen lakó embereket megváltott, s hogy a kath. hit a világ minden részénél van terjedve. Az oltárnál egy-egy evangélium énekeltetik: az elsőnél Krisztus teste és vére jelenlétéről, a másodiknál az imádság hathatóságáról , a harmadiknál a hathatós imádság föltételeiről, a negyediknél imádó tiszteletünk ápolásáról. Ezt követi az áldás vétel. Mivel pedig az Oltáriszentség lelkünk és testünk üdvössége és Jézus szeretetének záloga: e legfölségesebb szentség ünnepét méltólag csak úgy ülhetjük meg, ha Istennek irántunk tanúsított szeretetét hittel és jámbor élettel viszonozzuk; ha a nyert testi és lelki jók adója iránt hálás lélekkel viseltetünk; ha az ő mennyei akaratában tökéletesen megnyugszunk. „Erős hittel, írja Kempis Tamás, s alázatos tisztelettel járuljunk e szentséghez. Azt, mit megérteni nem tudunk, bízzuk a mindenható Istenre. Az alázatosoknak nyilatkoztatja ki magát, a kisdedeknek ad bölcseséget, a tiszta elméket nyitja meg, a kiváncsi kutatók és kevélyek elöl pedig elrejti kegyelmét. Az emberi ész gyönge és csalatkozhatik, de az igaz hit nem csalatkozhatik. Az örökkévaló és megfoghatatlan Isten hatalma végtelen, nagy és fölérhetlen dolgokat cselekszik mennyben és a földön, épen azért hitet és jámbor életet kíván tőlünk.“ Oh szeretet Istene! öntsd szívünkbe szeretetedet, hogy éretted szeressük felebarátunkat. Járuljunk a kegyelmek királyi székéhez, hogy irgalmasságot nyervén, kegyelmet találjunk alkalmatos segítségre; könyörögjünk, hogy terjeszsze ki hatalmas védszárnyait édes magyar hazánkra, áldja meg annak lakóit, hogy hit-, reménység- és szeretetben gyarapodván, őt örökké dicsérhessük. Kocsiss Ádám: Borsa Péter. (Eger, május 23. 1858.) Tavasz van a Duna közepében, Kivirított a szigete szépen, Szép juharfa, gyönge fűzfa ezre , Zöld koszorú, azt gondolnád messze, Ha van is egy őszi levél itt-ott, Melyet a szél vizbe nem hajított, Ma van az csak, de eltűnik aztán, Mint a szeplő fiatal lány arczán. Minden bokor domborura kelve, Kis madarak bölcsőjét ölelve, Minden hajtás : egy fiatal lányka, Örömest néz az ember utána. De mi haszna ? fiatal lány s erdő Egy sem szabad, tilos mind a kettő. Ezt gondold meg, s vedd szivedre Péter, Mikor a szép cserje mellett mégy el. — — Ámde Péter nem gondol a szóval, Mert szivében rósz szándékot forral, A fiatal vesszőkre sovárog, Ha úgy ötön juthatna hozzájok. Ki-kiáll a Dunára, s úgy töpreng: „Hej gonosz csősz! mikor visz az ördög ? Hej gonosz csősz! verjen meg az Isten, Hogy neked megpihenésed sincsen ! Hanem hiszen rád akadok én még, Akkor aztán — de minek beszélnék ? Adj át a legfeketébb pokolnak, Hogyha, vén csősz ! téged meg nem loplak!“ -4 — így beszélt ő, s még czifrábban ennél.