Katholikus Néplap, 1858. január-június (11. évfolyam, 1-25. szám)

1858-02-25 / 8. szám

PEST, 1858. (Q. 8. szám. c&Qo I- Félév. Q­ FEBRUÁR 25. SÁNDOR, Isten irgalmából s az apostoli szent szék kegyelméből Csanádi püspök, hittudor, a pesti királyi egyetem hittani karának bekebelezett tagja. Dicsértessék az ur Jézus Krisztus ! Krisztusban kedves fiainknak, Csanád-egyházmegye híveinek üdv s apostoli áldás az urban! (Vége.)S ha ki most kérdi: mikép fogjon a régi ember­­béli kivetközéshez s az ur felöltéséhez ? — A felelet: mindenek előtt a bűntől tisztuljon meg. Mert a bűn a régi ember, kiből ki kell vetkőznie. Ezt tűzte ki ma­gának Krisztus urunk is első s fő feladatul, hogy a régi Ádámot megtisztítaná. Azért első tanítói szava volt: „Tartsatok bűnbánatot, mert az egek országa hozzá­tok közeledők.“ Azért rendelő meg egyházában az újjá­születés szentségét, a szent keresztséget, mint az Isten­gyermekségbe újra való fölvételnek alapfeltételét, s tanítványainak meghagyá, hogy ne csak tanítsanak minden nemzetet, hanem egyszersmind kereszteljék is meg ; azaz , hogy töröljék el Ádám bűnét, s tisztítsák m­eg az embereket a bűntől. Azért rendelte a bűnbá­­nat szentségét is, hogy a visszaeső ismét fölkelhessen, s bűneitőli kitisztulás által üdvösségén tovább mun­­kálkodhassék. Ha ekként a régi Ádámból kivetkőzve helyet ké­szítettünk az új Ádámnak, akkor ez önként fog szí­vünkbe bevonulni. Az emberi szív ugyanis nem tűri ürességét; kell,hogy valamihez vonzódjék, hogy vala­mit szeressen, hogy valamiben éljen; — és ha a régi kovásztól tökéletesen szive legtitkosb rejtélyéig meg­tisztult, — az uj ember önmagától előterem benne, igen, Jézus önmagát mintegy ránk erőszakolja ama titokteljes ellenállhatlansággal, mely minden szeretet­nek, de különösen ama szeretetnek tulajdona, mely­­lyel Jézus viseltetik az emberek iránt. — A bűntől való megtisztulásnál tehát a legnagyobb fontosságú, hogy a régi embertől tökéletesen s minden fentartás nélkül minden időre mindhalálig megváljunk, ha ko­molyan akarjuk, hogy az új ember éljen továbbra is, s Jézus bennünk mint lelkünknek lelke megalakuljon. Azonban habár Jézus, isteni Megváltónk, Ígéreté­nél fogva: „Ha ki engem szeret, szavamat megtartja, Atyám szeretendi őt, hozzá fo­gunk jönni, hajlékot veendünk nála“1) kész a bűnből kitisztult üres szívbe bevonulni; — mégis kell, hogy az ember a maga részéről is szintén eléje jö­­jön s őt kellően fogadja; mert minden egyesülés csak viszonszeretet által létesülhet. — így tehát a viszon­­szeretet tanítására jő a sor. Mikép tanúsíthatjuk tehát Jézus iránti viszonszeretetünket ? Épen úgy, mint más emberek iránt. És mit mivel a szeretet az iránt, kihez vonzódik ? Nemde, szüntelen utána van minden gondo­lata, minden óhajtása, kikémlel benne mindent, min­ J) János 14, 23.

Next