Katholikus Néplap, 1862. július-december (15. évfolyam, 27-52. szám)
1862-09-18 / 38. szám
PEST, SEPTEMBER II. 38. szám. II. FÉLÉV. 1862. Megjelenik e lap hetenkint egyszer, csütörtökön. Előfizetési dij : helyben félévre 1 frt 31 kr., s egész évre 2 frt 62 kr. a. ér.; vidékre postán félévre 1 frt 66 kr., s egész évre 3 frt 32 kr. a. ér. Az előfizetési pénzek a Szent-István-Társulat ügynöki hivatalába (Lipót-utcza 8. sz.) bérmentesen, a lap szerkesztését illető levelek pedig a „Katholikus Néplap” szerkesztőségéhez (kegyes tanitórendűek épülete 35. sz.) intézendők. Az isteni ige hallgatása. (Folytatás) _Azt is nem egyszer nehezteléskép hallók megjegyeztetni egyházi beszédeinkről, hogy azokban a korszellemhez simulást nem venni észre. Egyházi beszédeink mind megannyi külön sugarai egy fényes napnak, mely megvilágosít minden, a világra született embert; azon igazi napnak, melynek világossága az összes földkerekségen elárad, vagyis magának Krisztus Jézus tanításának egyes tündöklő sugarai. Kell tehát, hogy ugyanazon természetűek legyenek, mint maga a nap, melyből eredtek; kell, hogy abban mint központjukban pontosuljanak össze. És ebben áll a kath. egyház csodálatos egysége. Ezt igényelni tehát tőlünk, hogy a korszellemhez alkalmazkodjunk egyházi beszédeinkben, annyit tesz, mint kívánni, hogy a fönebb emlitett központosítással fölhagyjunk s a hitszakadás nyilvános veszélyének magunkat kitegyük. — A világ korszelleme nem egyéb a világ testszerinti bölcseleténél, melynél fogva szüntelen csak azt, mi az övé, és nem azt, mi a Jézus Krisztusé, keresi. Valamint az isteni bölcselet felülhaladja az emberek bölcseletét, úgy ennek alárendeltje soha nem lehet, s e szerint soha sem is alkalmaztathatja magát hozzá. A világ szelleme meg nem fér Jézus szellemével. Nem is lehet e szerint akként szerkeszteni egyházi beszédeinket, hogy mintegy egybeolvadjanak a kor szellemével Két urnak szolgálni nem lehet. A világ szelleme változékony, mit Jézus tanításának szelleméről, mint isteniről mondanunk nem lehet, mert: „Ég és föld elmúlnak, de az én beszédeim el nem múlnak“ (Mát. 24,35.), mondja Jézus. Ha tehát az egyház papjai az uralkodó korszellemhez simulnának, magát a Jézus tanítását újítások és változtatásoknak vetnék alája; mit ismét, ha az egységesség jellemével fölruházott egyház kebelében maradni akarunk, nem tehetünk. A világ szelleme tévelyeken s bűnös fogalmakon alapul; hitközönyt, észistenítést, anyagszeretetet stb. ilyféléket mint nyomorult vívmányait tűz- vén ki zászlaira: hogyan lehetne tehát simulnunk hozzá egyházi beszédeinkben ? „Hogyan lehet, kérdi sz. Pál, egy társaságban az igazság a hamissággal? avagy micsoda egybeköttetése vagyon a világosságnak a sötétséggel? Micsoda egyezés állhatna meg Krisztus és Beliál között? avagy miben osztozó társa a keresztény a hitetlennel?“ (II. Kor. 31.) Igaz ugyan, hogy a jelen kor szelleme szépen hangzó morális elveket is hirdet s úgy pengeti azokat, mintha tőle erednének; holott mintegy lopva elsajátitvák azok Krisztus egyházának isteni tanításából, melyből erednek. S mégis azt kívánják, hogy az egyház alkalmaztassa magát tanításában a világhoz! Valljon nem annyit tenne-e ez, mint a mesternek a maga tanítványát követői, vagy kívánni, hogy a tenger a csermelyt, mely belőle eredt, fölkeresse? — Igen jól tudjuk a titkos rugót, melynél fogva a világ bölcsei a keresztény morál elveit, mint magukéit után útfélen hirdetik; tudjuk Krinei sz. Vincze után, miszerint: „Valahányszor az álapostolok, álproféták s áltaniták a szentirás mondatait, melyekre, mint általok balul értelmezettekre fektetik tévelyeiket, fölhasználják, nem szenved kétséget, hogy mindannyiszor mesterek ravasz lógásaival élnek, melyeket ő soha ki nem talált volna, hacsak nem tudta volna, miszerint ott, hol a tévútravezetésről van szó, könnyebb mód az elcsábításra nincsen, mint ha az isteni ige tekintélyét kiindulási pontunkul veszszük“ *). Tudjuk szóval, kik lappangnak a pávatollak alatt; látjuk a karmokat, melyek a juhbőr alól kibúvnak, mert Jézustól tanultuk, miszerint: „Gyümölcseikről megismerenditek őket.“ Sz. Pál apostol a tanító egyházról mondja: „Mi az Istennek vele együtt dolgozó munkásai vagyunk;“ a hallgató egyházról pedig: „Ti pedig az Istennek mezeje vagytok, az Istennek épitménye vagytok“ (I. Kor. 3. r.). Egyházi beszédeink mind megannyi elvetései az isteni igének, a jó magnak, mely az előttünk barnuló földtáblába, a hivek szivébe vettetik be. A magnak e szerint, mely általunk vettetik, jónak, igaznak kell len n) Vincent. Lir. Commoniti (ín fi e operum S. Salviani.) 58