Katholikus Néplap, 1870. július-december (26. évfolyam, 27-50. szám)

1870-07-07 / 27. szám

■7»': ■ " v- -y- : ....,,, -------­206 utasokat kifosztani; házakba betörni, gyilkolni, mert neki nincs semmije, s a vármegye a nyomában jár. Azután látunk egy nagyszájú léhütőt; erősen kia­bálja , hogy oeki szabad ünnep- és vasárnapon is végig cserditeni ostorával az utczán a templom előtt ájtatosság alatt, vagy odajárni, hol itczével harangoz­na]^ — mert ő nem tudja, minek az a templom, imád­ság ; s ha már hat napig dolgozott, miért ne mulatna a hetediken Iczig szomszédnál. Azután megint jön egy ; neki szabad nővel élni, anélkül, hogy az egyház áldását kérné , — mert hisz úgyis szereti e nőt, meg is verheti, bármikor el is űz­heti ... minek is az a házasság szentsége? Papok gon­dolták ki! Azután ismét jön egy. Hó, ez nagy ur, mert — újságot ir, és sok ezer számra küldi szét az országba; hirdeti, hogy legolcsóbb, legszabadelvübb, nép­nek való lap. Hát lássuk, neki mi szabad? Szabad neki becsületes embereket ország-világ előtt rágalmaz­ni, a vallást gúnyolni, a pápától kezdve az utolsó káp­lánig minden papot pellengérre tenni, aljas lefogások­kal bemocskolni. ... Beszélni nagy hűhóval olyakról, mikhez hozzá sem szagolt — s minthogy ő piszkos, nem tűrheti, hogy más valaki tiszta legyen. Van-e még több ilyen szabadságos? Van bizony. Ez azután még nagyobb ui ; ez paran­csol még a lelkismereteknek is. Neki szabad a hívek hire tudta nélkül iskolákat közösíteni; képeket, feszületeket az iskolából kidobni, katholikus gyermek­nek zsidó tanítókat adni; Kálvint Lutherrel hajba- kapatni, stb.... Hát még ? .. . Akár száz ilyet, hanem legyen elég. Lásd édes népem, ezek mindenike azt mondja, hogy neki ez szabad, tehát ez a szabadság, hanem a józan természetes ész, a romlatlan egyszerű szív mindjárt meg­érzi, hogy biz az ilyen szabadság nagyon vadalma-izfí. Meg a foga is nagyon könnyen beletörik az embernek. Lám, ez egyszerű, minden nap, minden helyen hallott kérdésére az életnek hányán és hányán adnak olyan feleletet, hogy a becsület, rend, isteni s az em­beri szivbe oltott törvény is hanyatt esik tőle, mely miatt, mint diákosan mondják, szekundába esik a társadalmi, családi, egyéni boldogság, egyetértés, megelégedés.. .. Ezek tehát nem lehetnek helyes feleletek. A jó keresztény ember, ha józan eszét, becsületes szivét hall­gatja, ha figyel tanítójára, ki eddig sohsem csalta meg : az egyházra, — más feleletet fog adni. Hogy mi­lyen illik az ily jó keresztényhez, becsületes katholiku- sokhoz, majd elmondom a jövő alkalommal. Pesti nőtáras. Egyre borong, sötét felleg Ül ös Román, ott pihen meg; Zug a vihar, a lég reszket, Még lesújtja a keresztet. Koma. Országokat borit az ár, A kereszt tán le is dőlt már, Nem ; a villám világánál Látszik, hogy mily erősen áll. A Vatikán, az Angyal-vár Küzd szeliden, szilárdon áll Bár nincs senki, ki segítsen ; De nem is kell — él az Isten! Bányász Ödön. Első lápén a romláshoz. — Elbeszélés. — — Az Isten szerelméért uram! legyen még egy kis türelemmel; tudom jól, hogy már régen meg kellett volna fizetnem azt a száz forintot. Dolgozom éjjel s nappal, csakhogy kifizethessem adósságomat, de alig vagyok képes a mindennapi kenyeret megkeresni. Ön is tudja uram, hogy boldogult férjem könyörül etesség- ből irta alá ezen adósságlevelet, és hogy nekünk egy krajczár hasznunk sem volt belőle. Higye el uram, nagyon fáj az nekem, egész éven át szakadatlanul dolgozni, nélkülözni, csakhogy mások adósságát kifi­zethessem. Tekintse csak szemeimet, milyenek az éj- jelezés- és sírástól! A himzés igen fáradságos és keveset jövedelmező munka, melyből még szegény öreg anyá­mat és fiamat, ki egy idő óta heti béréből egy krajczárt aem hoz haza, kell eltartanom. Azonfelül a jó Isten betegséggel is meglátogatott, mely szintén pénzbe kerül; gyakran nincs munkám, s ekkor majd megha­lok búmban! — Ez mind jól van, de nekem mit sem használ, felelt egy férfiú, ki a szegényes padlásszobában kezeit hátratéve föl s alá járt. — Ha ön azt hiszi, hogy sirán­kozásaival egy hitelezőt megindíthat, úgy nagyon téved. Mindenik azt teszi, amit kötelessége hoz ma­gával. Az én kötelességem önnek tudtul adni, hogy önt Zsugori Jeremiás a száz forint miatt perbe fogta, s ha ön azt 24 óra lefolyása után meg nem fizeti, min­den jószágát elárverezik. Megértett? — Ah uram, könyörüljön rajtam! Én szegény özvegy vagyok, segély nélkül elhagyatva állok a vi­lágban. — Végső szükségemben írtam egy távoli ro­konomnak, ki ámbár szegény falusi lelkész, jó ember, és sorsom meg fogja inditani szivét, — s ha csak le-

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék