Katholikus Néplap, 1872. január-június (28. évfolyam, 1-26. szám)
1872-05-23 / 21. szám
PEST, I. félév. 21. szám. Május 23. 1872. Megjelenik e lap minden héten egyszer,csütörtökön. Az előfizetési pénzeket,valamint a lapba szánt kéziratokat a Sz.-Istv.Társ. igazgatóságához kérjük intéztetni. Előfizetési ár: helyben félévre 1 frt 31 kr., egész évre 2 frt 62 kr., vidékre félévre 1 frt 70 kr., egész évre 3 frt 40 kr. A pályázatok beigtatásáért tiz sorig minden egyszeri fölvételért 1 frt, 10 soron fölül, egyszeri közlésért 2 f., ha többször közöltetik, 1 f. 50 kr, számittatis Istennel, vagy Isten nélkül? — Elbeszélés. — A genuai tenger-öbölbe vigan repült be egy csinos gőzös, melynek földélzetén élénken nyüzsgött a a sok utas, türelmetlenül várva a partraszállás óhajtott pillanatát. A gőzös elhaladván a fényes torony mellett, melynek elhaló világa küzdött a viradattal, közeledett a kikötőhöz. A kelő nap aranysugaraival hinté be a félkörben emelkedő, komor fellegvárakkal, és mosolygó nyaralókkal megrakott hegy tövében fekvő büszke várost Gleriát, Kolumbus szülőhelyét, Doria hazáját, mely gyönyörű szebbnél - szebb fejedelmi palotáiért, melyeken anyag- és alakra nézve, a legnagyobb tékozlásig terjedő fény uralkodik, méltán megérdemli a „la superba“ kevély melléknevet. Rövid félóra telt el, hogy a hajó e szép öbölben vígan kikötött, mire az utasok tarka serege rohamosan sietett elhagyni a hajót, hogy a „doganán“ vagyis vámhivatalon mentői elébb kezentülesvén, dolgai után láthasson. A partraszállott utasok tarka tömegében feltűnt egy barna, élénkarczú ifjú, kinek öltözete, az út törődései daczára, elárulá a gondosságot, és jóizlésü keresettséget, élénk tüzü fekete szemeit nyugtalanul jártatá az őt köröző és taszigáló tömegen, és elszántan neki indult utat törni magának a sűrü csoporton keresztül; mi ha sikerült, nem történt oldaldöfések, és ezeket követő zúgolódások nélkül. A hullámzó néptömegen túl lévén, meggyorsító lépteit, miben keveset akadályozó őt csinos utitáskája, úgy látszik, egyedüli terhe, mit magával hozott. Néhány utczán keresztül haladva, a „Fontane amorosé“ piaczon sietett keresztül, hogy az „Annunciata“ terén levő vendéglőbe mielőbb eljuthasson. Egy óra alig telt el, midőn az ifjú csinosan átöltözve ismét megjelent az utczán, és útját, a strada novián keresztül vette. Az utcza középtáján egy csinos ház előtt megállapodván egy rövid perczig, mialatt magát mintegy rendbeszedte, élénken nyitotta föl az ajtót, és az udvarra lépett. Az oszlopos tornáczon, mely tarkaszinü üde virágokkal volt megrakva, egy éltes nőcseléd foglalkozott, ki az idegen ifjút megpillantván, élénken sietett eléje, és kellemes meglepetéssel kiáltott föl: — Ah én az Edvárd úr! mily nem reméllett szerencse ! Honnét ily szokatlan időben ? Isten hozta! siessen hajlékunkba, és legyen szivesen látott vendég. — Köszönöm jó Katalin szivességét, rövid ideig leszek vendége, ha nem mondja meg mindenekelőtt, beszélhetek-e úrnőjével és tisztelt atyjával? — Oh uram, meg vagyok győződve, hogy mindketten örülni fognak ennek látásán, azonban e perczben nem teljesíthetni kívánságát. — Nem-e, mit mond ön Katalin ? mondá megütközve az ifjú, és szabad-e tudnom e tilalom okát ? — Nem tilalom Edvárd úr, hanem egyszerűen csak az az oka, mert úrnőm Mária és atyja nincsenek honn. — De reméljem nem utaztak messzire? — Nem uram, csak a szomszéd Annunciata-templomba mentek szentmisére. — Szentmisére? ad minő gondolat ez, ily korán a templom hideg falai közé vonulni, midőn a természet ezernyi bájaival kínálkozik a léleknek élvezetül! — De vallásos lélek többet is kíván Edvárd úr, mint egyedül a természet szépségében gyönyörködni. A lélek Istenhez vágyik emelkedni, főleg ily szent napon , mint a mai.21