Katholikus Nevelés, 1919 (12. évfolyam, 1-2. szám)

1919-02-01 / 1-2. szám

Egyesült erővel , sekben igényt tarthat a lojális tanácsadó szerepére. Ez az er­kölcsi támogatás, ez a megbecsülése az egyesület munkájának akkor is életképessé és virulóvá tenné azt, ha pénzbeli adományok el is maradnának. Ahogy a múltban is saját erejéből fedezte összes kiadá­sait, sőt tőkét is gyűjtött, úgy a jövőben is megállaná helyét, ha az egyházmegyei hatóságok mindenfokú iskola hitoktatását illető rendeleteikben ezen országos szervezet szolgálatát, munkáját vennék igénybe. Annál lesújtóbb ítéletet nem lehet valamely országos egyesü­letről nyilvánítani, mint ha szakkérdésekben hozott határozatait és pedig úgyszólván egyhangú határozatait majdnem egytől egyig mellő­zik, csupán azért, mert egy-kettőnek különvéleményével nem egyezik. Ugyancsak Pichler panaszkodik, hogy a kateketikai kongresszusok határozatai azért nem érvényesülhetnek és a nagy reménnyel meg­indult mozgalmak azért csöndesednek el, mert egyes lelkipászto­rok nem részesítik azokat kellő méltánylásban. Itt is érvényben van Arisztotelész mondása: Elgyengül, elvész, ami közbecsülésben nem részesül. Minden egyesület virágzása vagy elvirágzása ezen fordul. Mi lesz akkor, ha a vallástanítást az iskolákból száműznék ? Elő­ször is meg kell előzni a bajt. A hitoktatók nagy része egyszersmind lelkipásztorok, tehát az egyházi életnek is faktorai. Az intenzív vallás­tanítást minden lelkész programmjába kell vétetni. Az egyesületnek fontossága ekkor még nagyobb, mint ha ez az esély nem fenye­getne. Keresnie kell az összeköttetést a vallásfelekezetekkel, ahogy a lelkészi szövetség teszi és ahogy a minap az a nagy közös gyűlés tette a fővárosi Vigadóban. Egyébként is szükséges, hogy az egyesület a vallásoktatás rendezésében ne a segédkezés, hanem a vezetés szerepét játssza. És ezekben a válságos időkben szük­ség van a tömörülésre és miután politizálásról nem vádolhatnak, a mi kezdeményezésünk a munka terén nagyobb sikerrel is kecsegtet. Maga az iskolai fakultatív s templomi hitoktatás esélye nem teszi nélkülözendővé létünket és lapunkat. Sőt akkor kell újra elővenni az utolsó magyar hitoktatói kongresszus határozatait és azoknak életbeléptetését újra sürgetni. És akkor lesz szükség új taneszkö­zökre, talán új módszerre is, hogy az eszközök tökéletesítésével valahogyan pótoljuk a tanítási idő hiányát, mely említett esetben elő fog állani. Magunk megreformálására vannak egyéb papi egyesületek, rend­házak lelki gyakorlatok tartására stb. A mi egyesületünk nem direkt erre a célra alakult, hanem felöleli a lelkipásztorkodás legfontosabb ágát, a helyes és gyümölcsös tanítási módszert és mindazt, ami ez­zel összefügg. Erre szükség lesz mindaddig, míg lelkipásztorok egyáltalán lesznek és ehhez a szükséghez képest kell terjednie, a mi egyesületünknek is. Dr. Aubarmann Miklós.

Next