Katholikus Nevelés, 1919 (12. évfolyam, 1-2. szám)
1919-02-01 / 1-2. szám
4 Vallás és iskola Vallás és iskola! Kétségtelen, hogy a pedagógiának a jellemképzés kérdéseibe való elmélyedése lassan kint enyhíti és megoldja majd azt a súlyos konfliktust, mely a világi iskolát és az egyházat jelenleg minden országban szembeállítja. Minél inkább elkülönül a világi iskola a növekvő hitetlenség befolyása alatt a vallásos lélekműveléstől és merősziskolává növi ki magát, annál élénkebben fogja a világi tanítóság érezni, hogy az iskolai munka és az iskolai rend, vagy etikai inspirációk nélkül, kattogó mechanizmussá lesz, mely a végén, mozgató lelkierő híján, végkép felmondja a szolgálatot. Akkor aztán majd intenzíve az etikai erők műveléséhez kell fogniok, miközben észre fogják venni, hogy az etikai lélekművelés a maga legsajátosabb pszichológiájából kifolyólag vallásos megalapozást és megerősítést sürget. Morálpedagógiai javaslataim kapcsán számtalanszor mutattam már rá, hogy a vallás morálpedagógiailag pótolhatatlan. A hazugság ellen való következetes harc például okvetlenül a lélek üdve utáni vágyat tételezi fel, ezt a vágyat azonban a pusztán természetes morál nem inspirálhatja oly erősen, hogy az felvehesse a küzdelmet a világ kísértései ellen ; a hű előadásra való nevelés is sokkal mélyebbre ható nevelési eszközöktől függ, mint a látott és hallott dolgok exakt elmondásának gyakorlata. A hamis előadáson, a tények elsikkasztásán és kiigazításán való érdekeltségünk oly mélyen benn gyökerezik életösztönünkben, hogy ezzel csak az a hatalmas és céltudatos szellemi önfenntartási ösztön mérkőzhet, amely egyedül a vallás révén jut igazi erejéhez és tisztultságához. Az ember fensőbb személyisége, a társaság ezerféle szuggesztiójával szemben kitartóan csak úgy védheti magát, ha a vallás révén a „láthatatlan”ban erős lett. Az emberi társadalom hatalmas valóság, hogy a növekvő lelket ezzel a valósággal szemben megvédhessük, ahhoz nem elég a puszta etika, hanem szükséges hozzá a szellemi világnak egész magával ragadó hatalma és életereje, amint az a vallásban az ember szellemi feléhez szól. Rendet, állhatatosságot és önuralmat az iskolában mechanikus módon létrehozni nem lehet. Ide az eleven lélek kultúrájára van szükség. A lélek azonban legfensőbb összeszedettségét és tiszta látását önmagát s a tökéletesség törvényét illetőleg csak a váltásban találja meg. Minél inkább elmélyed a tanító az erkölcsi befolyásolás nagy nehézségébe és felelősségébe, annál inkább fogja észrevenni, hogy ha valóban lelkeket vezetni és jellemeket alakítani akar, tanításának örök igazságok előtti tiszteletben és nem a saját határok bölcseségébe vetett kizárólagos bizalomban kell gyökereznie. Sok modern pedagógus él abban az alapvető tévedésben, hogy nevelni akarnak Förster F. Vilmos Schule und Charakter című munkájából.