Katolikus Magyarok Vasárnapja, 1954 (61. évfolyam, 1-51. szám)

1954-10-03 / 39. szám

Merre halad a természettudomány? A Műszaki és Természettudományi Társulat Clevelandban október 15-én, pénteken este 8 órakor ,a Magyar Önképzőkör nagytermében tartja évadnyitó közgyűlését, mely alkalommal Fülöp Ferenc oki. elektromérnök, a berlini AEG volt magyar­honi képviselője “Quo vadis — természettudomány?” címen tart előadást. A Társulat szeretetet hív minden érdeklődő magyar testvért erre az igen nagyértékű és érdekes gondolatokat felvető elő­adásra. # SAJTÓ- ÉS KÖNYVNAP CLEVELANDBAN. — Amint már jelentettük, október 10-én a Dunántúli Magyarok Amerikai Egyesülete “Sajtó és Könyvnap”-ot rendez Clevelandban. A régi amerikái rendező egyesület így akarja az egész magyarság fi­gyelmét felhívni a nyomtatott magyar betű iránt. A “Sajtó és Könyvnap” színhelye a Szent Margit egyházközség kultúrter­me lesz. Bejelentette részvételét a rendező egyesület jelentése szerint a clevelandi angol sajtó képviselője is. A műsor rendezése folyamatban van. V. Nagy Lajos novella­iró, a rendező egyesület jegyzője mint a “Sajtó és Könyvnap” rendezője a következőket mondotta: “A Dunántúli Magyarok Amerikai Egyesülete ezen a sajtónapon a következőket kérte fel szereplésre: Megnyitó beszédet Father Takács Gábor, a Vasárnap főszerkesztője mond. Alkalmi beszédet Kovács Gyula szkv. altábornagy mond, akit szeretetéről és nagyrabecsüléséről akar biztosítani az Egyesület. Ünnepi előadó dr. Somogyi Ferenc egy. m. tanár, a “Vagyunk” c. folyóirat szerkesztője, aki az “Emigrációs sajtó jelentősége” címmel fog beszélni. A színes műsorban szerepelnek: a 22. Bes­senyei György cserkészcsapat, Benz Kató, Bodor Gizella, Esz­­terhás István, dr. Fekete Bertalan, Galgányné Lengyel Erzsike, Halmos Margitka, Kálnokyné Tóth Kurucz Mária, Illés Matilda, Megay Klára, Molnár Zsigmond, Mózsy István, Mózsy Istvánná, a Szent István Dalárda, dr. Balogh Lajos vezetésével és Wégling István. Adomány 70 cent. Kisorsolásra kerülnek értékes díjak. Szeretettel hívunk és várunk minden magyart, aki szereti a magyar betűt. A bevétel az új napilap ügyét szolgálja. • STATISZTIKA A LEGÚJABB MAGYAR TÖRTÉNELMI FIILMBŐL. — A “Riadó a Kárpátokon” című magyarul beszélő film készítői Füry Lajos és Csutorás László néhány statisztikai adatot közöltek az első Amerikában készült magyar történelmi filmről. A film anyagát 150 millió lábnyi filmből válogatták ki, 35 millió láb filmet kockánként néztek át és vizsgáltak meg, a film anyagának összeválogatási és rendezési munkái négy évig tartottak. A másolási munkát a négy legnagyobb new yorki és washingtoni laboratórium végezte. Az egyes részek szinkro­nizálása négy hétig éjjel-nappal készült. A pótolhatatlan, de megrongálódott filmrészek javítása hat hónapon át tartott. A Library of Congress segítő támogatásával készült magyar történelmi film, a “Riadó a Kárpátokon” megrázó képekben tárja elénk Magyarország utolsó napjait, mielőtt a “Vasfüg­göny” lezárul. Harcok a Kárpátokban, Székelyföld lángokban, a debreceni páncélos csata, a szabolcsmegyei Dombrád község három napos ágyutűzben. Szeged elfoglalása, harcok Kecske­mét körül, Budapest készül a védelemre, Budapest ostroma, a Sashegy védelme, Székesfehérvár visszafoglalása, harcok a Ba­laton körül, visszavonulás a Bakonyban, Szombathely ágyutűz­ben. Az utolsó ellenállás. Éjszakai támadás a pornóapáti erdőben stb. A legmegrázóbb és megdöbbentőbb képek egy ország utolsó napjaiból. Az ősz folyamán a következő helyeken kerül bemutatásra: Okt. 2 és 3 Passaic, Szt. István terem; Okt. 16 Trenton, Magyar Ház; Október 23, 24, 30 és 31, Cleveland, Verhovay Otthon; No­vember 13 és 14 Pittsburgh, Magyar Ház. El ne mulassza meg­nézni ezt a felejthetetlen magyar történelmi filmet. Látom a szivedet Irta: LÁZÁR ISTVÁN A KÖRTEFA LEVELE megrezzent az alkonyatban, a kert sóhajtott s lassan mélyülni kezdett a homály. Odabent lámpa gyűlt, sugárkévéje szétomlott. Nézte a gazda az udvarról a sugarak játékát, aztán fölpil­lantott a kigyuló csillagokra. Nyers alakja izombán rajzolódott a bűvös borulatra, nagy lélegző agyag­ember, csak a szive vert nyugodt, egyenletes dobogás­sal.Nyikkant a kiskapu az áhitatos csendben, egy le­gény jött befelé, fel a grádicson, egyenest be a házba, de csak úgy loppal, sompolyogva, ahogy a kajtár macska jár. — A kiskésit — morcogta a gazda féltékenyen. És ment is már befelé, de gyorsan. Csak éppenhogy bepillantott a tornácablakon. Nem csalatkozott, ő az. A Kiskárász Pista. És az asszony. Ni, hogy nézik egymást! Szó sem jön ajkukra, csak állnak a lámpa­­fényben s nézik egymást, mint valamely szentké­pet ... A kilincs majd szétment a Simándy gazda tenyere alatt. — Mi az? — nyitotta be az ajtót. A galambok riadnak fel úgy. — Jóestét, — köszönt a legény bátortalanul. — Neked is — nézte mezőn. A menyecske fehér arcán szinte átsütött a lámpa­fény. Remegő kézzel matatott az asztalon. — Mit akar itt ez a legény? — kérdezte Simándy. — Ő tudja — motyogta a menyecske félénken. — Búcsúzni jöttem . . . — Tőlem? — nézett rá ridegen. — Hát kendtől is.­­— Inkább az az asszonytól, mi? Azt sem igen tu­dom, ki ia­ fia vagy . . . — Kiskárász Pista vónék a felvégről — emelte föl a fejét önérzetesen. — Tudja kend jól. Azt is, hogy mátkaságba vótam Anikóval . . . A gazda homlokán dagadozott az ér. — Anikó? Csak vöt. Most mán a feleségem s úgy hívják, hogy nemzetes Simándyné asszony. De ha mán itt vagy, ülj le s mondd meg, hogy hová mész .. . — Katonának — bökte oda kurtán. — Ahá — enyhült meg Simándy képén az a ke­vonás. — Jól van hát. Ülj csak le. Ha már itt vagy . . Szaladj borért, asszony! Nagyot nézett a menyecske, aztán megrezzent a pillája szivárványosan, térült-fordult s már ott is volt a kupa a­ bor az asztalon. Ittak csendesen s hallgattak egyet. — Csak azon csodálkozom, hogy idegyüttes szólalt meg Simándy nagyidőre. — Igen-igen csodál­kozom . A legény elvörösödött. — Mi tagadás. Nem vótam még a kend tisztes há­zánál, de mégis . . . A fiatalok összenéztek s egymásba mosolygott a lelkük. Simándy elhalványodott. — Kendnek csak a’ vót a szerencséje, hogy módos ember — sértette szívig a legény. — Én meg kódis vagyok. Csak ennyi. A menyecske fölsírt csendesen. — Ne sírj — vigasztalta a legény. — Hadd ríj­jön, ha jólesik — bólintott Simándy. — Én babusgatom. A menyecskének csak hullt a könnye. — Ahogy kend babusgat engem — mondta ki az igazat. — Jobb lett vóna, ha . . . A pipaszár kifordult Simándy szájából. — Lehet — remegett a bajusza széle. — De hát már én parancsolok neked, senki fia más. És ha nem elégszel meg velem, képen kaplak, az is a tied lesz. — Kár vóna — türtőztette magát a legény. Simándy az asztalra tette a tenyerét. — Ha kár, ha nem kár. Esetleg még más is kap­hat. Mer’ idenézz, öcsém . . . Látod-e ezt a patkót? — Látom — vette föl az asztal közepéről. — Ezt ma kaptam az utón. Majdnem új. Fogd meg s törd ketté! ... Ne sajnáld. — Hogy-hogy? — ütközött meg rajta. — Egy ló­patkót? Azt nem lehet . . . — Dehogy nem. Add csak ide, így, ni . . . Eltörte, mint a perecet, s letette nyugodtan. — Aunnye?! . . . Ittak rá. — Ez vagyok én. Te meg más. Én nem beszélek sokat, csak cselekszem, ha kell . . . Most pedig aztán elég legyen a sértegetésből. A saját házamban. Meg­találok haragudni . . . Nyelt egyet a legény, majd lassan fölemelkedett. — Engedje meg hát, hogy elbúcsúzhassam Ani­kótól . . . — Miattam ugyan búcsúzhatsz — vont vállat kevélyen. — Akkor kisérj ki, Anikó . . . — Nem tehetem — remegett a menyecske szája széle. — Mit mondana az uram ... A legény odalépett. — Áldjon meg hát az Isten, Anikó . . . Nézzék egymást. Szakadozik a lelkük. Szemükben olthatatlan ragyogás. Milyen gyönyörű emberpár lenne így együtt! Milyen szépek, fiatalok és boldog­talanok . . . — Téged is . . . — rebegte Anikó. Szegény árva szívek. Egy kézfogás csak. A kakukos óra ütt csendben. Válniok kell . . . Simándy kivette szájából a csutorát. — Rend se haragudjék — nézett rá a legény kér­­lelén. — Nincs mér’. Végigdöngött a tornácon a legény járása, a kapu felé. Elment. Elment ... A menyecske félreült és sirdogált. — Jó az, — dünnyögte az ember. — Bár én is tudnék . . .❖ CSEND SZAKADT LE. A lámpa körül, pille repdes, zurrog a szárnya, mindjárt megég. Lám, ilyen az­­asszonyféle is. Az is pille, az is megég a szerelem lángjában. Mi perceg? Szó a gerendában, így eszi a szerelem is a szivet, igy eszi meg, ilyen csendesen . . A pipa kialudt Simándy szájában, hátradőlt a székén s csak nézte, nézte az asszonyát. — Hát ennyire szereted? — csüggedezett a lámpa­fényben. A menyecske szipogott a tulipántos kanapén. — Én megmondhatom, — panaszolta esett szívvel — nincs mér’ tagadnom, úgyis tudja kend. Nem mintha szebb vóna, vagy jobb vóna kendnél, vagy így vagy úgy, de mégis csak inkább hozzámvaló, ha kódis, ha nem. Együtt nőttünk fel, egy időben, az­tán pedig őt szerettem meg előbb . . . — Igaz. De sohasem úgy van, ahogy kéne. Törőd­jél bele, vagy pedig úgy megverlek, hogy elhagy az eszed . . . — Elhagyott az­tán — legyintett fásultan. — Látom. Nagy bölcseség a türelem, de az is el­fogy. Más ember fontra vágna most! Lásd én ezek után is vigasztallak, gyógyíthatlak, csak meg ne ha­­ragijj . . . Adj inkább valami vacsorát! Odatette. Ám egyiknek se kellett. Ka­kuk! Az óra már éjfélt ütött. Simándy letette a kialvó pipát. — Fekhetünk. De nem jött szemükre álom. Az ember tűnődött a sötétben, az asszony meg könnyével öntözte a pár­nát. Remegett szegényke, mint a nyárfalevél. — Nyughass — szólt rá gyöngéden. — Ne haragudjék, édes gazdám, hogy imigyen lát engem, szégyenlem is, hogy megtudta a szivem állá­sát, de nem tehetek róla — áztatta könnyével az éj­szakát. — Hűséges asszonya vólam, az is maradok, ha nyughatik, ha nem, a szivem . . . — Tudom én ezt. Azér nyughass. Mit reszketsz úgy? No, mondd, mire gondolsz? A sötétség hallgatódzott. — Én arra, hogy most bandukol az állomás felé a Pista. Megy szegény, vállán átülvető, átalvetőjében hamuból sült pogácsa . . . Sohse látom többet.­ — Nem is kell. — Tudom, de mégis . . . Ma egy életre búcsúz­tunk egymástól s igy válni el! ... — Hát hogy? — ágaskodott benne a harag. — Legalább egy szót, csak egy jó szót szólhattam vóna hozzá . . . Milyen szívvel megy el? Simándy megmozdult. — És az én szivem ... — robbant ki belőle a két­ségbeesés. — Hát az én szivemet, azt nem tekinted?! Más ember ezér’ szíj­­­at hasitana a hátadból! . . . öltözz! — Hová? — Az állomásra­. Lámpát gyújtott. Majd feldöntött mindent. Öt perc múlva előállt a kocsival. ■’fi A VASTENGELYES SZEKÉR robogva tört ki az udvarról. Suhog az ostor a lovakon. Hajrá! Szinte repültek az állomás felé. Hajnali dél zuzmarozta be az utat, csípős szél kerekedett a hegyek felől. A me­nyecske didergett a léderes ülésen. Az urához bujt. — Menjünk vissza, fázom . . . Nem szólt, csak levetette magáról a tulipántos ködmönt s az asszonyra terítette. Hajrá! Szikrázó erővel tartotta az iramot. — Úgyis elkéstünk már . . . Forduljon vissza kend! A fejét rázta. Áll a szekérben, arca kő, haját len­geti a szél a fakadó hajnalban. Hajrá! A megrendítő erő. A kemény, kegyetlen, paraszti gőg. A vad, fék­telen és lebírhatatlan akarat. A hajnalpír lecsurog kő­koponyáján, mint a vér, mint a tűz ... Az asz­­szony rácsodálkozott. — Vissza! — rettent föl valami új valóságra. A kocsi befutott az állomásra. A mozdony bibor­­l­ényt liheg, indul, mindjárt indul. Simándy egyetlen gyeplőhúzással lefogta a megbokrosodott lovakat. — Szállj le ... És menj! . . . Ott van Kiskárász Pista . . . Rohanj és kiáltsd a fülébe . . . A mozdony zihált. Szikrafelhő a halványuló ég alatt. Az asszony tétovázott, aztán falja­jdult éss le­térdelt a kocsiban. — Nem . . . Nézték egymást. — Menj! — emelte rá ostorát bőszülten. — Menj! Ott van még az a siheder . . . Pusztulj vele együtt! El a szemem elől . . . Indulj! Az asszony fölmosolygott az ura villámló szemébe. — De ha nem kell! Senki se kell . . . Látom a szi­vedet . . . Csak most . . . Füst, gőz, szikraeső, dobaj, a mozdony feketét só­hajt és viszi a legényt. Ott látszik a feje még egy pillanatig, ott a hátsó kocsiban ... Az asszony uj­jongva csókolta az ura kezét. — Édes­ egy uram, édes gazdám! , ÉS MEGINDULT A SZEKÉR visszafelé, a kihunyó csillagok alatt. Csak lépésben. A menyecske az ura vállára hajtotta boldog arcát. Akkor kelt föl keleten a nap . . . XIII. Szoktatás és szabadság a gyermekkorban A gyermek szabadságának helyes korlátait szellemi és lelki fejlődésének menete szabja meg. A szülő részéről követendő módszerek te­kintetében két lényegesen eltérő korszak van a gyermek életében: a tulajdonképeni gyer­mekkor és a serdülőkor. Két irányban szoktak gyakori hibát elkövetni a szülők: serdületlen gyermekeiknek annyi szabadságot és önálló­ságot engednek, aminek kezeléséhez lelkileg és szellemileg még nem fejlettek. Ennek ellenke­zője pedig, hogy serdülő gyermekeikkel szem­ben is a gyermekkor ellenőrző módszereit hasz­nálják, nem véve tudomást arról a mélyreható lelki változásról, ami a gyermek önállósodásá­nak kezdetét jelenti. Mind a két hiba messze­­ható következményekkel járhat a gyermek to­vábbi fejlődésére. Szükséges ezért, hogy a jó nevelő a két eltérő korszak sajátos lelkületéhez alkalmazza a gyermek szabadságának korláto­zását. Ehhez kívánunk irányító gondolatokat adni a következő cikkekben. A gyermekkor lélektanához tartozik a szü­lőkbe vetett bizalom és mindenek felett álló te­kintélyük. Ez összefügg a szűkkörű élettapasz­talattal, a fejletlen ítélőképességgel, a teljes rájuk­ utaltsággal. Az otthon és szülő szerepe ebben a korszakban az egész életre elhatáro­­zóan fontos és mélyreható. A gyermekkor be­nyomásai, szokásai, az akkor eltanult életfor­mák hatásukkal végig kísérik a felnőttet is a sírig. Nyilvánvaló, hogy a szülők akarata és irányítása felmérhetetlenül fontos ebben a korban. A gyermekkor a szervezet működése, az ösz­tönök és indulatok felett való uralom megszer­zésének, az ember egész életmódjához alapul szolgáló szokások kifejlesztésének ideje. Ezek­nek irányítása mind a szülő feladata, a gyer­mek szabadsága csak az általuk megszabott keretek között érvényesülhet. A kora gyermek­korban, ami nagyjából az óvoda ideje, a gyer­meknek meg kell tanulnia a beilleszkedést a családi életbe, valamint a társadalmi viselkedés alapelemeit; rá kell vezetni őt az indulatkitö­rések fékezésére, bele kell oltani ,az erkölcsi és vallási élet alapfogalmait, a jó és rossz közötti különbség, az Istennel szemben való köteles­ségek elemi ismeretét. A 6—9 évek között, az igazi gyermekkorban, két nagyfontosságú lélektani tényezőnek kell irányítania a szülők okos beavatkozását gyer­mekük életébe. Egyik :a gyermek felfogó képes­ségének teljes kibontakozása. Ez megnyilvánutl­ a felnőttek éles figyelésében, utánzásában és a könnyed tanulásban. Amit a gyermek ebben a korban tanul, sohasem felejti el. Ebből kö­vetkezik, hogy a nevelők elsőrendű kötelessége minél hasznosabb ismeretszerzési alkalmat biz­tosítani a gyermeknek, egyrészt a vele való közvetlen foglalkozással, másrészt iskolai köte­lességeinek rendszeres, pontos teljesítésére való rászoktatással. Súlyos kötelességet mulaszt az a szülő, aki nem ellenőrzi és nem szabja meg gyermekének iskolai feladata elvégzésének és a játéknak idejét. Most kell kezdeni hozzászok­tatni őt a maga számára dolgozni. A mások megfigyelésének és utánzásának kifejlett ösz­tönét a jó példák vonzásának erősítésére kell felhasználni. Ez az ideje a fő erkölcsi elvek végső meggyökereztetésének. A másik fontos lélektani tényezője az igazi gyermekkornak az új tekintélyek feltűnése a szülőké mellett, első­sorban a tanítóé és a lelkészé. Ezeknek elfoga­dása és tisztelete sokban függ ,a szülők befolyá­sától és elsőrendűen fontos a gyermek helyes erkölcsi és szellemi fejlődésére. A befolyás és tekintély okos megoszlása és együttes gyakor­lása velük a legjobb nevelői hatás. Az iskolán keresztül kiszélesül a gyermek társadalmi köre, s ezzel együtt meg kell tanulnia a társadalmi illemet és az iskolatársakkal való helyes visel­kedést. Ehhez a szülőnek otthon is alkalmat kell nyújtania. Az elemi iskola utolsó osztályaiig kinyúló ké­sői gyermekkort a való élet látásának kezdete, az ítélőképesség kifejlődése, a társadalmi szel­lem jelentkezése jellemzik. A barátság és cso­porttevékenység több mozgási szabadságot igé­nyelnek a gyermekek számára, a szülők részé­ről pedig még­ éberebb felügyeletet. A gyermek­ben jelentkezik a kalandvágy. A társak tekin­télye, a “gang”-törvények könnyen szembe ál­lítják az otthonnal és szülővel. A családon kí­vüli eszmények gyakorolnak rá vonzást és a hős-csodálat könnyen méltatlan eszményké­pekkel népesíti be fantáziáját. A barátok, ol­vasmány ellenőrzése, a játék és kalandszenve­dély mederben tartása a szülők fő feladata eb­ben a korban. A felbuzgó erők levezetésére jó eszköz a jelentkező gyűjtési szenvedély, ami­ben a szülők észrevétlenül is szívesen látott tár­sai és segítői lehetnek a gyermeknek. A serdülő kor nagyobb problémáinak viharos kitörése előtt ez az ideje az erkölcsi elvek végső meg­gyökereztetésének, jó szokások, önfegyelem megerősítésének. A felelősségérzet, pontosság, becsület és igazság erényeinek elültetéséhez so­hasem lesz a gyermek lelkében jobb talaj, mint ezekben az években. Továbbá a társadalmi érintkezés finomabb formáinak, az udvariasság elemi szabályainak öntudatos elsajátítása, be­­gyakoroltatása ennek a kornak igazi feladata. Az a gyermek, akit szülei a serdülő kor előtt nem tanítottak meg jó modorra, később sokkal nehezebben, vagy egyáltalán nem sajátítja el. A mai ifjúság nevelésében itt vannak talán a legkirívóbb hibák. Egy alkalommal új amerikás család vendége voltam. Velünk ült a vacsoránál a család késői gyermekkorban lévő tagja is. Étkezés közben alacsonyan szálló repülőgépek zajára hirtelen felugrott és az ablak felé tartott. Apja paran­csoló hangon rendelte vissza az asztalhoz. A fiú nem engedelmeskedett tüstént, hanem ma­gyarázkodni kezdett és tovább húzott­­az ablak felé. A parancs keményen, ellentmondást nem tűrő hangon megismétlődött, s a gyerek látva a helyzet komolyságát, elfojtott indulattól sá­padtan visszatért az asztalhoz anélkül, hogy ösztönös kíváncsiságát kielégíthette volna. A modern nevelés egynémely híve ebben talán (Folytatás a következő hasábon) GYERMEKNEVELÉS Irta: FATHER HITES KRISTÓF A Magyar Társaság október 6-i ünnepélye A clevelandi Magyar Társaság jelenti, hogy kulturális műkö­dését október hóval újra megkezdi. Elsőnek október 3-án, va­sárnap délután 5 órai kezdettel a Calvin teremben (1948 West •32 Street) az aradi vértanúk emlékezetére nagyszabású ünnepi t­estet rendez. Az ünnepi beszédet dr. Somogyi Ferenc egy. m.­­ tanár mondja. Ki­váló művészgárda működik közre a nívós ma­­i sorban. Benz Kató és Bodnár Lajosné énekművészek, Zilahy­i Farnos Eszter előadóművésznő, Mózsi István zongoraművész, Rétháti Schill András csellóművész, Roósz László tárogatómű­­vész, valamint a kitűnő Szent István Dalárda számai dr. Balog Lajos karnagy vezetésével már előre is biztosítják az est ha­gyományos sikerét. Az aradi vértanuk emlékestjén nincs belépődíj és arra min­den érdeklődő magyar testvért ezúton is meghívnak. • IMÁDKOZZUNK MAGYARORSZÁG FELSZABADULÁSÁ­ÉRT. — Kanadából érkezett jelentés a torontói asszo­nyok imahadjár­atáról, amely szeptember elejével vette kezdetét és szeptember 26-ig tartott, Magyarország felszabadulásáért és az otthon szenvedőkért ajánlott imahadjáratot 10 torontói ma­gyar asszony kezdeményezte és a felajánlási ívet 200 magyar család nevében a torontói magyar édesanyák és nők írták alá. 26 napon keresztül közösen mondták el a katolikus családok az Üdvözlégy Máriát, míg a más vallásuak a Miatyánkot imád­kozták. Ezt az imahadjáratot ünnepély fejezte be, amelynek középpontjában a torontói magyarság felajánlási imája állt. Torontó magyarságának felajánlási imáját a magyar közösség nevében Pater Simor S. J. plébános mondta el. Az ünnepség má­sodik részét Mindszenty bíboros hercegprímásról való megem­lékezés töltötte ki. Az ünnepség részletes műsora a következő volt: 1. “Boldogasz­­szony Anyánk” közének; 2. Andócsi Máriához — szavalat; 3. Toronto magyarságának felajánlási imája; 4. Felajánlási ívek átadása; 5. “Patrona Hungáriáé” domborművének leleplezése; 6. Mindszenty bíboros — szavalat; 7. Ünnepi beszéd; 8. Himnusz. Kevés hírt közöltünk nagyobb örömmel. Szükséges az emig­rációban a magyar asszonyok figyelmeztető hangja: imádkoz­zunk és imáinkat ajánljuk fel az otthon szenvedők felszabadu­lásáért. • SPORTHÍRADÓ az egyetlen emigrációs sportlapunk. Mun­katársai a magyar sport idegenben is kötelező jó hírnevének és fejlesztésének, ifjaink előtti képviseletének hivatásától vezet­ve küzdenek és dolgoznak szaklapjuk megjelentetéséért. Aki sze­reti a magyar sportot, szeresse emigrációs képviseletét, a “Sport­­hiradót”! A lap címe: “Sporthiradó”, 39 Braemore Goins, To­­ronto, Ontario, Canada. (Folytatás) felesleges zsarnoki beavatkozást látott volna a gyermeki kíván­csiság természetes kielégítésébe. Ebben a korban lévő gyermek­nek azonban már meg kell tanulnia, hogy amikor másokkal, együtt ül asztalnál, maga is alá van vetve a társadalmi illem­szabályoknak, s nem követheti ösztönös kedvteléseit. A szülőnek ezt meg is kell értetnie vele, hogy önként vállalja szabadsága társadalmi korlátait. Az ilyen formaságoktól nem kötött sza­badság hívei elítélik ezt az idomitást. Pedig sokkal több van benne külső formai fegyelmezésnél. Az a gyermek, akit ilyes­mire nem szoktatnak, nemcsak hogy modortalanul figyelembe sem fogja venni a család vendégeit, hanem neveletlen választ fog adni annak a szülőnek is, aki mondjuk bele mer avatkozni televíziós kedvteléseibe. Ez az ösztönös válasz lehet csak egy nyegle “shut up”, de — amint megtörtént eset igazolja — lehet egy golyó is, ami kivégzi annak az apának az életét, aki éveken át elmulasztotta gyermeke fegyelmezését és már későn bele mer szólni fia programmjába.

Next