Katolikus Magyarok Vasárnapja, 1961 (68. évfolyam, 1-74. szám)

1961-03-29 / 24. szám

1961 március 29. Magyarország lesz az atomkorszakban is RÖVID NÉHÁNY ÉVTIZED ALATT óriási világ­fordu­lás és világ elváltozás történt. Modern tudományunk a Nyugat konsztitucionális demokráciájának gazdagságával és a világbolsevizmus államkapitalizmusának rabszolga­hadával rakétákkal , űrhajókkal udvarol a Vénusnak (s a modern Romeo talán holdra szökteti Júliáját.) Pártjaink inflációszerűen gyártják és újra fogalmazzák az állam al­kotmányát. A Magyar Sión bölcsei hol felteszik, hol újra leütik Szent István koronáját a magyar címerről. Pedig a kettős kereszt is Szent István jelvénye és a korona jog­forrást és nem államformát jelentett. De hát ma már min­dent úgy össze-vissza zavartak, hogy az ateista diktátor Isten nevét emlegeti és a kongói anarchiának a UN biz­tonsági ülésén tudományos alapot adnak. Nem csoda tehát, hogy új nemzedékünk mind kevesebbet tud azokról a sza­badságharcokról, amikor harcolni erény és meghalni di­csőség volt. A jövő szempontjából az tragédia. Ha a mi szemünk a Rákóczi induló akkordjaira ki nem tüzesedik és az 1848. szabadságharc honvédhőstettei már semmit sem mondanak nekünk, új szabadságharcra nem inspirál­nak, akkor a nagy világcsoda 1956-ban a magyar nemzet és a magyar történelem utolsó szabadságharca volt. A hu­szadik század Leonidászának hősi halála. MÁRCIUS IDUSÁN 1961-BEN így a magyar történe­lem legnagyobb problémája előtt állunk. Lesz-e egyáltalán Magyarország és magyar nemzet az atomkorszakban? S ha lesz, milyen lesz az? A felelet erre a kérdésre nagyon nehéz. Nehéz, mert az egész emberiség sorsát ma az anar­chia logikája szerint irányítják. Bizonyos, hogy a kommu­nizmus a világ meghódításra esküszik. Harcot hirdet és szervez és irányít az egész mai kulturvilág ellen, Kuba és Kongó új bázisai a Nyu­gat ellen. S a Nyugat mégis tár­gyalni akar a vörös diktátorral. Bizonyos, hogy mi nyu­gatiak botránkozunk azon, hogy a materialista filozófia az embert az állatok élére állította, mondván: nincs Isten és nincs lélek — minden evolúció az anyagból. Botránkozunk, mert a meggyilkolt Lumumba katonái egy amerikai lányt meggyaláztak és apácákat táncoltattak kannibálok módi­jára ugrálva a tűz körül. De Moszkvában kacagnak e bot­­ránkozáson. “Ó, ti nyugati szabadságvédelmezők, erények hősei, a kereszténység dicső bajnokai,­­ miért botránkoz­­tok azon, hogy mi istentelenek vagyunk és el akarunk te­metni benneteket? Hát nem a ti iskoláitokból kerültek ki azok, akik nekünk elámolták a ti atomtitkaitokat? Hát nem a ti újságjaitok mondják, hogy mi békeszerető emberek vagyunk? Hát nem a ti egyetemeiteken tanítják ma is — ott a napsütötte kaliforniai kék ég alatt is ?— Berkeley­­ben, hogy nincs Isten és tavaly az elnökválasztáson nem a ti minisztereitek prédikálták, hogy a római pápa nagyobb ellenségtek, mint a kommunizmus . . . ? Nézzétek, mi csak következetesek vagyunk. Be akarjuk rendezni a mi állami, társadalmi és politikai életünket a ti tanítástok szerint...” Moszkvában méltán kacagnak a mi botránkozásunkon. Ka­cagnak azon, hogy “államférfiaink és újságíróink” elhiszik, miszerint a kommunisták békésen együtt akarnak élni a nyugati demokráciával. Mindez valóban anarchia! S eb­ben az anarchiában nem lehet szétrombolni a vasfüggönyt és Magyarország felett nem süt ki a szabadság napja. S NEKÜNK MÉGIS VAN BIZTATÓ ÉS BIZTOS FELELETÜNK a nagy kérdésre: Lesz-e Magyarország az atomkorszakban? Az anarchia maga nem tarthat sokáig. Legalább is nem évszázadokig. Az atomkorszakban még egy évtizedig sem. Nem lehet sokáig az Istent megváltani és közben az ördöggel paktálni. Nem lehet az Istent ta­gadni és helyébe a pártot és a pártállamot, mint istenséget fölléptetni. Nem lehet hazudni sokáig. Nem lehet sokáig becsapni a világot. Meddig mondhatják még, hogy az em­ber a legfelsőbb lény a világmindenségben, nincs fölötte Isten, és közben mégis az ukrajnai kulákokat 1936 körül lemészárolták s ma a magyar parasztot kolhászrabszolgává teszik. Nem sokáig! Ezt a gyalázatot a föld nem sokáig bírja. Nincs szocializmus és nincs szabadság Isten nélkül és nem lehet hypokrita módon Istent emlegetni és közben alkudni az ember bőrére, melyet majd az afrikai kannibálok lenyúznak. Isten és szabadság, a kettő együtt jár. Szocia­lizmus és jólét csak ott van, ahol az emberek az Isten gyer­mekeinek ismerik el egymást. Csak ott van igazság is! Csak ott van demokrácia is! Csak ott biztonság és jólét is! És arra az emberek, ha néha későn is, de sohasem túl későn, rájönnek. Az örök eszmék nem halnak meg. Azok az eszmék sem, melyekért 1848-ban Kossuthék, és Széche­nyiek és Petőfiek lelkesedtek és meghaltak. Mondjuk el tehát minden esztendőben is jóinknak azok hőstetteit és életét. S akkor nem fognak elhalványulni halhatatlan sza­badságharcaink történelmi alakjai és akkor nemzedékünk nem kapitulál buta rezignációval az ellenség előtt. Tegyük meg kötelességünket! Tanítsuk az ifjú nemzedéket. Józa­nul és okosan, nem a múlt anakronizmusait siratva, ha­nem a hősök szellemét idézve. Idézzük azt a szellemet, melynek zúgásától és fugalmától megrendül a milliók sza­badságán kialkudott és elárult “egyensúly”, a léha béke s “tüzétől felforr a vér”. Ez a szellem elriasztja majd Moszk­va “tűrhetetlen békéjét”, megbünteti a gyáva Nyugatot s megbosztulja azon százmilliók árulását, kiket Yaltában valóban elárultak és vasfüggöny mögé dobtak. Ez a szellem uj harcos nemzedéket nevel. Harcol, mert tudja, hogy e föld nem paradicsom, hanem küzdőtér. Harcol, mert tudja, hogy uj nándorfehérvári diadal és győzelem csak abból a­ szellemből való, mely eltöltötte a Hunyadiak és Kapisztrá­­nok lelkét is. A szenvedő és győzedelmes Krisztus szellemé­ből. Azon a pokol kapui sem vehetnek erőt. Magyarország nem volt, hanem lesz az atomkorszakban is! Jaszovszky József. MAGYAR GYÓGYSZERTÁR 3001 West 25. St. és Walton St. sarkán Cleveland 13, Ohio. Telefon: MA 1-0559 A VILÁGHÍRŰ 4711-ES KÖLNIVÍZ ÉS KOZMETIKAI SZEREK ÁLLANDÓAN RAKTÁRON! Az áru minősége, ára és a kiszolgálás tekintetében a legtöbbet ígérhetem. Mindenféle ÓHAZAI GYÓGYSZERSZÁLLÍTÁST vállalok. Az itteni gyógyszer­ rendeléseket kívánságra házhoz szállítom. Kérem barátaim és ismerőseimet, valamint minden magyar honfi­társamat, hogy bizalommal forduljanak hozzám. KABDEBÓ FERENC gyógyszerész. KATOLIKUS MAGYAROK VASÁRNAPJA ki európai gyarmatosítás és a UN jelentette a Vasárnap a magyar ügy körüli politikai tárgya­lásokat. Amint Impersonal jelzésű összefoglalónkban mondot­tuk: a UN-ben és a nemzetközi politikában a magyar ügyet csak érvelésre használják már. S a NN közgyűlésének a mű­­sormegállapítása körüli vitákban. Így látszott, még inkább csak alkura. A szerencsétlen színezetű alkudozásnak vége és a Szovjet nem tudta elérni, hogy a magyar ügyet levegyék a napirend­ről. Más kérdés, hogy mikor kerül napirendre. New Yorkból jelenti az FBC: 1. A MAGYAR KÉRDÉS ÚJRA AZ ENSZ ELŐTT Március 7-én újra megkezdődött az Egyesült Nemzetek XV. közgyűlésének második ülésszaka. Ezt megelőzően, és az ülésszak első hetében a nagyhatalmak között beható tárgyalá­sok folytak a tárgysorozat kialakításáról. Az Egyesült Államok azt a javaslatot tette, hogy a kongói kérdésen és néhány kisebb égetően sürgős, főként adminisztratív probléma letárgyalásán kívül a jelenlegi ülésszak fejezze be működését és a tárgyso­rozat többi részét tegye át az őszi XVI. közgyűlésre. A szovjet delegáció hajlandó lett volna elejteni az U-2 és az RB-47 kém­repülések tárgyalását a magyar és a tibeti kérdések teljes elej­tése ellenében. A Biztonsági Tanács már mindkét kérdést tár­gyalta, de vádjaival a szovjet egyedül maradt. Sőt az RB-47 két hazatért pilótájának vallomásai bebizonyították, hogy a repülőgépet nemzetközi terület felett lőtték le. Az Egyesült Államok elvetette a Szovjetunió javaslatát, nem volt hajlandó “elejteni” a tibeti és magyar kérdést. Enélkül viszont a Szovjetunió nem ment bele az általa javasolt lefegy­verzési vita elhalasztásába. Közben­ az ázsiai-afrikai blokk de­legációinál is az a vélemény alakult ki, hogy kár elhalasztani a kérdések tárgyalását­ őszre, mert ezzel az ENSZ veszít tekin­télyéből. Az új javaslat szerint egy időpontot — április 21-ét — kell kijelölni az ülésszak befejezésére. Amit addig nem tárgyal­nak le, az átkerül az őszi közgyűlés elé. Ma még nem lehet látni, hogy meddig húzódik el a kongói és a lefegyverzési vita. E pillanatban az ügyek sorrendje sem alakult még ki. Lehetséges tehát, hogy a magyar ügy, — bár szerepel a tárgysorozaton, — a többi le nem tárgyalt üggyel együtt átkerül az őszi közgyűlésre. Kádáréknak nagyon nehezére esik, hogy minden erőfeszí­tésük ellenére nem tudják levétetni a magyar ügyet az ENSZ napirendjéről. Most is erős, reprezentatív delegáció jött New Yorkba, kiknek feladata, hogy nagyarányú propagandatevé­kenységet fejtsenek ki elsősorban a semleges államok felé. A delegáció vezetője Sik Endre külügyminiszter, helyettese a kommunistává vedlett egykori református püspök Péter János, tagjai: Mód Péter, az ENSZ delegáció állandó vezetője és he­lyettese Lőrincz Tamás követségi tanácsos, valamint Zádor Tibor a magyar kommunista kormány ideiglenes washingtoni ügyvivője. Munkájukat nagyszámú technikai delegáció is tá­mogatja. Eddig a new-yorki jelentés. A jelentés arra utal, ha ki nem is mondja, hogy ha nem is történt formális megegyezés, „ a NN közgyűlés zárónapjának megjelölése de facto” elhalasz­totta a magyar ügyet. Nem vették le a tárgysorozatról,­­­ hanem időbelileg úgy rövidítették meg a tágyalást, hogy nem kerül sorra. Az európai gyarmatosítás elleni fellépés nem időszerű . . KÁDÁRÉK BEISMERTÉK: 400,000 TONNA BÚZÁT KELL 1961-BEN BEHOZNI A SZOVJETUNIÓBÓL A magyarországi kolhozositás következményei ordító jelenségekben mutatkoznak. A magyar falut legyőzhették de meg nem győzték. Sőt. Eredmény: a húst feketepiacon árusítják és veszélyben a kenyérellátás is. A Külkereskedelem című folyóirat az 1961 évi magyar­szovjet árucseremegállapodásról írva a következőket vall­ja be: “1961-ben 400.000 tonna búzát hozunk be a Szovjetu­nióból. Ez 40.000 vagon búzának felel meg. Ha holdankint 8,5 mázsás termést veszünk alapul akkor ez 470.000 hold termésének felel meg­. Az 1960 évi rendkívül kedvezőtlen időjárás miatt az országon belül termett és állami szervek által felvásárolt kenyérgabonamennyiség nem biztosította volna a lakosság zavartalan kenyérellátását az új termé­sig.” A rendkívül kedvezőtlen időjárás alatt a kolhozosítást kell érteni. Csakhogy ezt a terrorisztikus időjárást Kádá­rék idézték a magyar nép fejére. És,a magyar népnek kell majd súlyos verítékezéssel megfizetni a szovjet búzát. Amikor a magáét a Szovjet miatt veszhette el. BALATONLELLEI GYÉMÁNTMISE Balatonlelléről Írják, hogy ott mutatta be gyémántmi­séjét Bujnovszky Tamás ny. osztopáni plébános. Kézveze­tője Szemesy József buzsáki esperes-plébános, szónoka pe­dig dr. Pfeiffer János a Központi Hittudományi Akadémia professzora volt. A veszprémi apostoli kormányzó, dr. Klempa Sándor Károly ezalkalommal kanonoki címmel tüntette ki a jubilánst, míg. XXIII. János pápa üdvözlő­­táviratban küldte áldását. r­o SEBESTÉNY ANTAL NY. PLÉBÁNOS HALÁLA Kisdorogról Írják, hogy ott meghalt a gyulafehérvári egyházmegyés Sebestény Antal ny. plébános, esperes, pá­pai kamarás, aki 1873-ban született Andrásfalván. A te­metési szertartást papi segédlettel Pór József bonyhádi apát-plébános végezte és azon a hívek nagy számban vet­­­tek részt. * INCOME TAX - VISSZATÉRÍTÉSÉT kívánatra lakásán is kiszámítja Dr. Shenyey Ákos adószakértő Telefonja: Yellowstone 2-9512 Irodák: 2012 West 25th Street, 11814 Buckeye Road, v. magyar CN Bank épülete, 515/A szoba­ mozi épülete, 208. szoba. CLEVELAND, OHIO KÜLDJÖN MAGYAR CÉGGEL! Gyors, pontos, megbízható kiszolgá­lás minden csomag, pénz és gyógy­­szerküldési ügyben, ki és bevándor­lási kérdésben, csoportos és egyéni utazásokkal kapcsolatosan forduljon a legnagyobb gyakorlattal rendelke­ző MAGYAR céghez! KIJELÖLT HIVATALOS IKKA KÉPVISELET VÁMMENTES ÉLELMISZEREK, RUHÁZATI-ÉS IPARCIKKEK, ÉPÍTŐANYAGOK, JÁRMŰVEK, LAKÁS ÉS HÁZVÉTELEK INTÉZÉSE. KÉRJE HIVATALOS KÉPES ÁRJEGYZÉKÜNKET. ROMÁN CSOMAGOK GYÓGYSZERKÜLDÉS KÖZJEGYZŐSÉG 271 SPADINA AVE., TORONTO, ONT. CANADA. T­I.­ EM 4-9333 NYUGATEURÓPAI ŰRHAJÓZÁSI PROGRAM. ÁVÓSOK “NYOMOZNAK”... Angol források alapján beszámoltunk arról, hogy az angol “kék üstökös” vagy “kék villám” röppentyű programot nem fogadták kedvezően a nyugateurópai álla­mok, mert az — véleményük szerint — megosztaná s nem növelné az Amerikában folyó és már előrehaladott röppentyű kí­sérletek anyagi erőfeszítéseit. Ehelyett a nyugateurópai államok anyagi és szellemi bekapcsolódását sürgették az amerikai kí­sérletekbe. Jelentésünkben közöltük, hogy ilyen értelemben Nyugat-Németország szólalt fel legerőteljesebben. Bonni jelentés szerint Strauss nyugatnémet honvédelmi minisz­ter erről még a közös amerikai, francia és nyugatnémet hadgyakorlatokon megjelent újságíróknak tartott sajtóértekezletén tett kijelentést. Nyugat Németország — mon­dotta —, határozottan ellenzi, hogy anyagi részt vállaljon a Nagy Britanniával közös kékvillám rakétaprogram kutatásaiban. Ezekre a kutatásokra milliókat kellene köl­teni, holott azokat már végrehajtották a USA-ban. Strauss viszont kijelentette, hogy Nyugat Németország, igenis, elvileg meg­egyezett Angliával és Franciaországgal egy közös nyugateurópai űrhajózási program megvalósításában. ÚJ MAGYAR NYOMDAI TALÁLMÁNY. Budapestről írják, hogy a magyar nyomdatechnikusok új nagyjelentőségű el­járást találtak fel. Találmánnyá is nyil­vánították az anódos kezelésű offsetlemez készítést. Nemcsak a munka minősége jobb az új lemezzel, de tízszer annyi példányt is nyomhatnak. Az új obseslemez előállításá­nak a költsége is kevesebb. A SZOVJET PÉNZÜGYMINISZTERE BUDAPESTEN JÁRT. Szűkszavú jelentés számol be arról, hogy Dr. Münnich Ferencet, a kommunis­ták magyarországi helytartóját felkereste a Magyarországon tartózkodó Garbuzov szov­jet pénzügyminiszter. A tárgyaláson jelen volt Ustyinov, a Szovjet magyarországi nagykövete is. Várjon még mit akarnak elvenni és el­vinni a magyar néptől? NÉMET ANYANYELVŰ PÜSPÖKÖT NEVEZETT KI DÉLTIROLBAN ÉRSEKKÉ A SZENTATYA, hogy Többizben beszámoltunk arról Ausztria és Olaszország között mindjobban elmérgesedő vita folyik Déltirol ügyében. Legutóbb Rómában heves osztrák-ellenes tüntetésekre is sor került, mivel Ausztria követelte a déltiroli németnyelvű lakosság­­önrendelkezési jogának az érvényesítését. Míg az olaszok és az osztrákok között folyik a meglehetősen kiélesedett vita, XXIII. János pápa érdekes döntést hozott. De Ferrari trentoi érsek 75 éves korában súlyosan megbetegedett, adminisztrátort kellett mellé kinevezni. A Szentatya admi­nisztrátorrá Gargitter brixeni, olaszul bressanonei püspököt nevezte ki. Ugyanis a trentoi püspökség egyik fele olasz, a má­sik fele pedig a németül beszélő Déltirol egy része. Gargitter püspök pedig német anyanyelvű. XXIII. JÁNOS PÁPA KÉPVISELŐJE. XXIII. János pápa megválasztása óta első alkalommal adott pápai megbízatást rokonának. A holland püspökök ugyanis Bergen Op Zoom-ban egy új iskolát építet­tek és azt a Szentatya nevéről Roncalli is­kolának nevezték el. Arra kérték a Szent­atyát, hogy az iskola felavatására küldjön pápai képviselőt. A Szentatya mivel az iskolát családi nevéről nevezték el, képviseletében József öccsét küldötte el, a 65 éves földművest. OLASZORSZÁGBAN NÖVEKEDETT A HIVATÁSOK SZÁMA. A Szentszék lapja, az Ativittá della Santa Sede örömmel jelentette, hogy az el­múlt évben, 1960-ban, Olaszországban a papi hivatások száma jelentősen növeke­dett. 1960-ban 1348 kispappal több hivatás kezdte meg tanulmányait, mint 1959-ben. 3-ik oldal A szabadságharc alatt és után Kádárék igyekeztek elrejteni a volt ávosokat. A kom­munista párt nem tehetett mást, a szabadság­­harc alatt és után minden védekezés nélkül beismerte, hogy a párt kegyetlen volt és os­toba (ezért azonnal megszüntették a régi pártot és újat alakítottak), egy pillanatig sem vitathatták, hogy lapjaik hazugak, erkölcste­lenek és rosszak voltak (ezért azonnal meg­szüntették régi lapjaikat és új lapokat alapí­tottak), nem merték védeni még a kommu­nista terrorszervezetet sem és nem merték újból nyíltan vállalni az ávósokat sem (ezért a volt ávos hóhérokat és pribékeket más egyenruhába és más hivatalokba dugták) Azonban az ávos terror olyan nagy kiterjedésű Magyarországon, hogy, sajnos, a szabadság­­harc előtt és ma is túl sokan találkoznak ma­gyar emberek a régebben nyílt, ma pedig buj­tatott ávosokkal. Veszprémből érkező tudósí­tás mondja el, hogy a veszprém­ megyei ren­dőrkapitányságon mintegy 12 volt ÁVH-s tiszt és altiszt dolgozik, kik civilben járnak és ‘ főként” politikai, katonai, kémelhárítási és kémkedési ügyekkel foglalkoznak. “Kiszállá­­­sok” alkalmával "álruhában” dolgoznak, ami azt jelenti, hogy mindig annak a társadalmi rétegnek megfelelően öltözködnek, melynek körében nyomoznak. Elég magas fizetéseket húznak, egy-egy tiszt 3-­7.000 forintig keres, rang szerint, azonkívül reprezentációs költsé­geket is kap fizetése arányában, mely majd­nem ugyanannyi mint az alapfizetés. Hogy az ávósokat ma is használják, hogy az ávósok módszerei ma is hasznosak a Mün­­nich-Kádár diktatúrának, azt legjobban ez a magas fizetés bizonyítja. Mert a államkapi­talista uralom nem fizet hiába. Igaz, az ávós sem dolgozik ingyen. A XX. század szégye­nére ez a modern, új kolonializmus a meg­kínzott néppel adat megkínzóinak mesés fize­tést ... HORVÁTH JÁNOS IRODALOM­TÖRTÉNETI PROFESSZOR HALÁLHÍRE Életének 83. évében meghalt Horváth János a tudós egyetemi tanár. Irodalomtörténeti rend­szerével és egész életművével magasrendű össze­foglalását adta Toldy Ferenccel kezdődő nem­zeti felfogású irodalomtörténetírásnak, melynek ő volt a betetőzője és legkiválóbb művelője. Eötvös-kollégiumi, majd egyetemi tanári műkö­désével tudósok és tanárok nemzedékeit nevelte. Előtte a magyar irodalmat Bessenyeitől számí­tották. Horváth János szellemtörténeti módsze­rével, ragyogó analitikai készségével és óriási gyűjtő munkásságával feltárta a középkori ma­gyar irodalmat, mely latin nyelvbe öltöztetve is a kitapintható magyar szellemet és gondolko­dást árasztotta. Majd a reneszánsz, a reformáció és ellenreformáció és a magyar barokk korsza­kait elevenítette meg. Lenyűgöző anyagismere­te, megelevenítő és mindenkor a lényegre mu­tató szelleme hallgatóit és olvasóit egyaránt rabul ejtette. Bélyeggyűjtő posta Az Egyesült Államokban és külföldi államokban a bélyeggyűjő egyesületek vé­leményt mondottak az 1960-ban kiadott 34 UIS. bélyeg rajzainak művészi értéké­ről. Ezen a 13-ik bélyegversenyen, az el­múlt esztendők szavazataival szemben, igen nagy szavazat­többséggel győztek a szép rajzú bélyegek, összesen leadtak: 27.062 szavazatot. A legtöbb szavazatot a US. Japán bélyeg kapta: 5034 szavazatot. A kö­vetkező a Penny Express 3490 vokssal, és harmadik helyre az US. Winter Olympics került 3224 szavazattal. A győztes “Japán” bélyeg rajzát, a már Amerikában tett, ja­pán származású Miss­iyo Fujikawa mű­vésznő készítette, ki szüleivel New Yorkban él. Igen hátra került az The American Woman, a World Refugee Year és Boys Club bélyeg. Természetesen a felsorolt bé­lyegeken kívül is van még sokkal rosszabb helyezést kapott bélyeg. Mint érdekességet megemlítem, hogy a “Nagy Czechoslovak szabadság­hős Masaryk” 4 centes bélyeg sem többet sem kevesebbet, hanem csu­páncsak összesen 11 szavazatot kapott és ezzel a szavazat­számmal a legutolsó hely­re került. Rovatvezető: Dobay Jenő, 7125 Lorain Avenue, Cleveland 2, Ohio. Telephone: OLympic 1-7022. Bélyegüzletében beszerezhetők: Hasz­nálatlan és használt bélyegek, U.S. Plate Blokk, sorozatok és összeállítások, bélyeg­­gyűjtéshez szükséges kellékek, berakós és előnyomott albumok. Érdeklődésben felbélyegzett boríték

Next