Katolikus Magyarok Vasárnapja, 1964 (71. évfolyam, 1-48. szám)

1964-07-19 / 29. szám

Impersonal: VAN-E SZOVJET-ROMÁN ELLENTÉT? AZ ELSŐ SZOVJET-ROMÁN ELLENTÉT­RŐL szóló híradások között buk­kant FEL EGY OLYAN HÍR — eddig még se­hol sem erősítették meg — amely szerint Kruscsev Erdély kérdésének felvetésével szorította sarokba a kommunista román kormányt. Hogy ebből mi igaz, miként­­történt ez, milyen eredménnyel használta Kruscsev ezt a fenyegetést, ha egyáltalán használta, mindez nem tudható és lehet hogy csak sokára, vagy talán sohasem fogjuk a valóságot megtudni. Jellemző azonban az, hogy az elmúlt héten nyugati hírszolgálat jelentése szerint Románia viszont Besz­­szarábia területére vonatkozó igényéről nyilatkozott­­ volna, ha a híradás igaz. Besszarábia 1940 óta a Moldovai Szovjet része. Régi tapasztalat az, ha ilyen jelenségek felbukkannak, hogy könnyen lehet, a speciális hít nem fedi a valóságot, talán éppen az ellenkezője igaz, de majd minden esetben az a politikai műfaj, amire a speciális hiv­atal valóban kialakult már a felszín alatt. Ez esetben a politikai műfaj régi közép és keleteurópai kegyetlen, ember­telen fogás: a területekkel és népekkel való játék hatalompolitikai célok, jutalmazások és megtorlások kifejtése érdekében. A magyarság millióinak, de más nép sorsa sem lehet a Kremlin zsarnokának a kezében politikai jutalom vagy politikai megtorlás eszköze. Erdély szabadsága, békéje, emberi jogai és a nyugati élethez való tartozandósága minden poli­tikai játéktól függetlenül a Kárpátmedence kereté­be rendeli Erdély jövőjét. AZ ERDÉLYBŐL ÉRKEZŐ HÍREK AZT MUTATJÁK, hogy Erdély népei ezt mindinkább felismerik. Kádár, aki Kruscsev leghűségesebb hely­tartója, szembenállt ezzel az erdélyi néppel, és a szemtanú azt mondja, nem az volt a baj, hogy a kommunista vezető előtt százezrével vonult fel az erdélyi nép, mert csak azt nézték, hogy Kádár Ma­gyarországról jött és nem azt, hogy kommunista. A baj akkor kezdődött, amikor ez a százezer ember minden tüntetés nélkül, némán és fegyelmezetten, de mintegy vezényszóra kitűzte a százezer magyar kokárdát. A baj, mondja a szemtanú, ezzel kezdő­dött . . . Ugyanis ma Erdélyben, a szemtanúk állít­ják, a magyarság soraihoz csatlakoznak a “görög­­katolikus magyarok". Ezalatt a megnevezés alatt azokat az erdélyi, román atyafiakat kell érteni, aki­ket a kommunista uralom megfosztott papjaitól, egyházközségeitől, templomaitól és egyszerűen be­utalta őket az államhatalom által támogatott ke­leti egyházba. Az Erdélyben elítélt magyar papok és szerzetesnők nagy része pedig azért szenved bör­tönben vagy azért halt vértanúhalált, mert vállalták ezeknek a görögkatolikus románoknak a pásztorá­­lását és így meghiúsították a román tervet, amellyel a görögkatolikus románokat be akarták kényszerí­teni a keleti egyházba és ezzel lelki és szellemi éle­tük nyugathoz fűződő kapcsolatait az erőszak dur­vaságával és kegyetlenségével akarták elvágni. A ROMÁNIAI VISZONYOKRÓL egyébként sok olyan híradás lát napvilágot, amely alaposan ellene mond a Johnson kormány optimizmusának. Legjellemzőbb, hogy amikor folytak a tárgyalások a kommunista román zsarnokság kiküldötteivel Ro­mánia gazdasági megsegítéséről, nemcsak mi ma­gyarok hívtuk fel a figyelmet arra, hogy a nemzeti és emberi szabadságjogok garanciája nélkül tulaj­donképen az elnyomott nép ellen nyújt segítséget az amerikai kormány, hanem az Amerikában élő románok is. Az amerikai román polgári és egyházi szervezetek vezetői Washingtonban Johnson elnök­nek egy erőshangú memorandumot adtak át, amely­ben ezt mondották: “A román népnek minden joga megvan arra, hogy nemzeti függetlenségét visszanyerje. Elidege­níthetetlen joguk, hogy olyan kormányzat és intéz­mények alatt éljenek, amelyet szabadon választ­hatnak . ..” (Közbe kell szúrnunk, hogy a sok szenvedés után remélnünk kellene, hogy ugyanezt a jogot a román hazafiak nem vitatják el az erdélyi ma­gyaroktól sem . . .) A küldöttség vezetői egyébként kifejezték azt az aggodalmukat is, hogy bármely, a vörös zsar­nokságnak adott további engedmény, katasztrofális csapást jelentene a keleteurópai népek életében. Tehát ők sem hittek a kommunista fogadkozá­soknak. ALESSANDRO GREGORIAN A PHILA­DELPHIA (PA.) BULLETIN CIKKÍRÓJA a tárgyalások befejezése után megdöbbentő képet raj­zolt a mai Romániáról. A június 15-én megjelenő cikk talán a legérdekesebb figyelmeztetés, amely az amerikai sajtóban a tárgyalások befejezése után megjelent. Mr. Gregorián cikkét a következő kurta megalapítással kezdi: “Románia a mostani gazdasági és diplomáciai egyezményt, amit a USA-val kötött, Moszkvával teljes egyetértésben írta alá, ezt bizonyítják azok a jelent­ek, amelyek bécsi, római és bonni megbíz­ható forrásokból származnak." A cikkíró ezután megindokolja megállapítását: “Szemben azokkal az elsietett spekulációkkal, amelyek már látni vélik, hogy a Szovjetunió és Gheorghe Gheorghiu-Dej bukaresti kormánya közé gazdasági, sőt politikai ék fúródik, a jelentések azt mondják, Románia még mindig Nikita Kruscsev igen erős ellenőrzése alatt áll. Bukarestben a román gaz­dasági élet kulcspozícióiban orosz tanácsadók és technikusok tevékenykednek, a román kommunista párt főhadiszállásán orosz összekötők működnek és orosz tisztek irányítják a román haderőt és a biz­tonsági hálózatot. Ploestitől közvetlen olajvezeték szól Reni és Odessza feketetengeri kikötőkhöz és ezen át 1948 óta a román olajtermés, évi tizenkét millió tonna, fele hagyja el az országot. Urániumot bányásznak Románia nyugat ré­szében (Erdély? Szerk.) lényeges mennyiségben, amelyet teljes egészében kivisznek a USSR-ba. A természetes erdélyi gázkincs mérhetetlen mennyisé­gét az orosz ipar éli fel.” A CIKKÍRÓ SZERINT A MAI ROMÁN MESTERKEDÉS magyarázata a következő: “Románia, mint a többi európai rabnemzet, gazdaságilag kimerült. A vért kiszívták belőle a szovjet kizsákmányolás, a kaotikus iparosítás és a herélő, mezőgazdasági politika. Ez az ország ma nehéz teher a Kölcsönös Gazdasági Segély Taná­csának a szervezetén, és terhére van magának a Szovjetuniónak is. A helyzet könnyen vezethet rob­banásba, különösen olyan időben amikor a szovjet gazdasági élet maga is sok bonyolult problémával küzdödik, és amikor mindent még súlyosabbá tesz az utolsó évek súlyos terméskiesése. Ezen a kritikus fordulóponton a Kremlin ural­kodói a diplomáciai források szerint, elhatározták, hogy csak saját érdekeiket szolgálják, ha felbiztat­ják a csatlósaikat, hogy kíséreljék meg a nyugattal az üzemelést. A végén úgyis ugyanők, ők lévén a (Folytatása a harmadik oldalon.) A SZABADSÁGHARCOSOK NEGYEDIK VILÁGKONGRESSZUSA (Washington D.C. 1964 július 5.) 1964 nyarán nem az amerikai szabadságharco­sok keresték fel európai bajtársaikat, hanem ők jöttek Washingtonba, az Egyesült Államok fővá­rosába. Találkoztunk tehát Washingtonban Európa, Afrika, Délamerika, és Kanada szabadságharcosai­val az amerikai függetlenségi ünnep hétvégén. A Szabadságharcos Nemzetőr Világszövetség negye­dik világkongresszusát tartotta Washingtonban. A világkongresszus színhelye a Washington György­ről elnevezett egyetem főépületében, a Tomkins Hallban volt. Rögtön dicsérjük meg érte a washing­toni szabadságharcosokat, elsőként Gereben István elnököt és Györik Józsefné titkárt. A VILÁG MINDEN RÉSZÉRŐL Érdekes volt, hogy a legtöbb küldött akaratla­nul is befogadó hazája képét hordozta magán vise­letben, beszédben, sőt sokszor a politikai megnyilat­kozásokban is. Persze, közös vonás mindegyikben a szabadságharcos lelkűlét és az elhagyott haza szeretete volt. A küldöttek közül a délafrikai Csery Lajos jött legtávolabbról, Afrika legdélibb sarkára Captown­­ba vitte a szabadságharcos sors. A brazíliai küldött­ség tagjai Oltványi László és dr. Pünkösti Mihály legbüszkébbek arra, hogy részt vettek a brazíliai forradalomban, amely végleg leszámolt a kommuniz­mus felé hajló baloldallal. A svájciak Csáky Aladár, Farkas László és dr. Horváth Árpád legnagyobb si­kerüknek azt könyvelik el, hogy nemrégiben meg­akadályozták a vörös hadsereg propaganda cso­portjának svájci szereplését. A franciaországi sza­badságharcos mozgalmat Ökrös Gergely képviselte Párisból. Természetesen tiszteli De Gaulle-t, aki felismerte Európa fontosságát. Legszebb emléke az, hogy az Arc de Triumph Ismeretlen Katona sírjá­nak megkoszorúzásánál 300 francia frontharcos zászló között ott volt a vérfoltos magyar lobogó —­­az ünnepség középpontjában. Németországból dr. Merény Gyula, Benkő András és Légrády József voltak a küldöttek, de megérkezett Münchenből, Tollas Tibor költő és Mikofalvy Lajos a Világszö­vetség főtitkára is. KÖLTŐK, ÍRÓK, MŰVÉSZEK Tollas Tibor egész világon ismert “Bebádogoz­­tak minden ablakot” című költeményét egy másod­­nemzedékes magyar Shakespeare színész, Stephen Lawrence szavalta el angolul, eddig soha nem hal­lott átérzéssel és megrázó őszinteséggel. Az ünne­pélyes megnyitó előadáson megjelent Szeleczky Zita is, a Nemzeti Színház volt művésznője. A művész és irodalmi világot a Kongresszuson rajtuk kívül mások is képviselték. Ott láttuk Zilahi Farnos Esz­ter írót és zeneszerzőt, továbbá Füry Lajost, a ki­tűnő regényírót, Iváni Zoltánt, a kolozsvári újság­írót és szabadságharcos költőt, valamint Szebe­­dinszky Jenőt, a pittsburghi Magyarság szerkesztő­jét. Az író társadalom legaktívabban közreműködő résztvevője azonban dr. Eszterhás István volt, aki a “Nyugodt lehetsz elvtárs” című szabadságharcos regényével méltán érdemelte ki az 56-osok szerete­­tét. Dr. Eszterhás István a Dupont Plaza Hotelben rendezett megnyitó ülés szónoka volt. A Szabadság­harcos Szövetség felkérésére ismertette az emigrá­ció külpolitikai helyzetét és feladatait. Dr. Eszter­hás István ez alkalommal szerepelt először, mint a Magyar Felszabadító Bizottság most megválasztott elnöke. A jelenlegi nemzetközi helyzetet megvilágító előadása nagy hatást tett a hallgatóságra. AZ ÜNNEPÉLYES MEGNYITÓ A megnyitón beköszöntőt Gereben István mon­dott, Dálnoki Veress Lajos megnyitó szavai után dr. Bartalos Mihály számolt be a szabadságharco­sok működéséről a szabad világban; a magyaror­szági belpolitikai helyzet változásáról dr. Pogány András beszélt, Töttösy Ernő az európai, Csery Lajos, a délafrikai, dr. Pünkösti Mihály a délame­rikai, Pásztor László az északamerikai szabadság­­harcos munkáról referált. Dr. Mikofalvy Lajos után az angol ülést Fr. Vitéz Bán OFM nyitotta meg, aki után Most Rév. Philip Hannan, washingtoni segédpüspök szólt a szabadságharcosokhoz. Dálnoki Veress Lajos méltatta a szabadságharcos mozgalom jelentségét, Dr. Lew Dobriansky tolmácsolta Ame­rika üzenetét. A szabadságharc és a Szövetség munkáinak a hatásáról dr. Eckhardt Tibor szá­molt­­. Műsorvezető dr. Edward M. O'Connor volt. Zárók­át Dr. Csikesz Tibor református lelkipász­tor mondott. Minap a szabadságharcos tanácskozások so­rán Rína Zsolt a Diákszövetség washingtoni el­nöke leszélt. Ausztria képviseletében Németh Pál szólalt fel. Dálnoki Veress Lajos Angliából érke­zett í­gy az angliai működésről adott­ képet. VENDÉGEK - VÁLASZTÁSOK A választások során a Szabadságharcos Szö­vetség kipróbált vezetőit és munkásait újraválasz­totta. gy Dálnoki Veress Lajos lett újból a Világ­­szöveség elnöke, a főtitkár állást pedig egyenlő szavaat után Mikofalvy Lajos és Pásztor László között osztják meg. Mikofalvy Lajos európai, Pász­tor Lszló pedig amerikai főtitkára lett a Világszö­vetségek. Bácskai H. Bélát szervező titkárnak vá­lasztóik meg. Clevelandot szépszámú küldöttség képvielte a Világkongresszuson. A vendégeket vé­ve esre, ott láttuk Godány Ernőt, az MHBK ame­rikai­­csoportvezetőjét, aki Zákó Andrást a világ­­szerveet vezetőjét képviselte. Dr. Lelbach Antalt, a Déltagyarországi Felszabadító Bizottság elnökét és az MFB alelnökét, Sirchich Lászlót, a CSMNB ügyveető elnökét és az MFB alelnökét, Dr. Esz­­terhá István az MFB-t képviselte. Az Amerikai Magyar Szövetség képviseletében Királ Imre, Kecskeméthy József és dr. Nádas János jelenik meg. A Kanadai Magyar­­Szövetséget Nagy György képviselte. Bodnár Gábor jelent meg a csekészek képviseletében. Egyébként a cleve­landi szabadságharcosok szép számmal jelentek meg, Sárkzy Jenő elnök, Kovács Lajos alelnök, Ilkanics Ferec titkár és Szilágyi Pál I.B. elnök képviselték a cleelandi Szabadságharcos Kört. (Folytatása az ötödik oldalon.) Rabnemzetek Hete: mozduljanak meg a katolikusok Az amerikai katolikus hírszolgálat, az NCNC a RABNEM­ZETEK HETE alkalmából felhívást bocsátott ki, amelyben arra szólította fel az amerikai katolikusokat, hogy mozduljanak meg a Rabnemzetek Hetén a rabnemzetek szabadságának a ki­vívásáért. Az NCNC kiadványa pontokba foglalva fel is sorol­ta, hogy mit kell tenni a rabnemzetek szabadsága ügyének előbbreviteléért. A Rabnemzetek Hetének évenkénti megren­dezését a képviselőház kedeményezésére a 86-90 köztörvény mondotta ki. Az NCNC 12 pontban foglalta össze a teendőket. Az első pont ezt mondja: 1. Szerezd meg a RABNEMZETEK HETÉRŐL rendel­kező 86-90 köztörvény példányait a Superintendent of Docu­ments, Government Printing Office, Washington 25, D.C. cí­men. Egy-egy példányt kongresszusi képviselőnk is küldhet. Ha megkaptuk, osszuk szét ismerőseink között. 2. Alakíts helyi Rabnemzetek Bizottságát városodban, la­kóhelyeden. A Rabnemzetek Bizottságában gyűjtsd össze a kö­zösség vallásos vezetőit, gazdasági életének kiválóságait, az iskolák, kollégiumok, egyetemek képviselőit, polgári szerveze­tek, testvérsegítő biztosítók, veterán és női szervezetek elnök­ségeit és természetesen a városi és állami tisztviselőket is. 3. A helyi RABNEMZETEK BIZOTTSÁGA küldjön ki albizottságokat, amelyek speciális feladatokat végeznek el a rendezés során (pénzügyi, előadói bizottságok, stb.) 4. A bizottság minden tagjával meg kell ismertetni azt, hogy mi foglaltatik a RABNEMZETEK HETÉ-ről szóló tör­vényben, az eddigi elnöki nyilatkozatokban. 5. Tájékoztasd a Bizottság terveinek előrehaladásáról sze­nátorodat és képviselődet, hivd meg őket, ha lehet előadókat. 6. Kérd fel kormányzódat és polgármesteredet, bocsásson ki proklamációt, amelyben megnyitja a helyi RABNEMZETEK HETÉT. 7. Meg kell szervezni a RABNEMZETEK HETÉ-nek­ csúcspontját, amelyre megfelelő előadót kell felkérni és a je­lentős közéleti embereket erre meg kell hívni. 8. A rendezések költségeinek a fedezésére pénzügyi bizott­ságot kell alakítani, amely a gyűjtés módozatát megállapítja. 9. Albizottságot kell kiküldeni, amely gondoskodik a RAB­NEMZETEK HETE alatti egyházi szertartások megbeszélé­séről. A hét legalább egy napját a rabnemzetekért való imád­sággal kell eltölteni és ebből a célból meg kell keresni a helyi egyházközségeket, zsinagógákat és mecseteket, hogy az ima­hadjárat részleteit megbeszéljék. 10. Ki kell küldeni egy másik albizottságot, amely a sajtó bekapcsolásáról gondoskodik és a rabnemzetek mai helyzetéről tájékoztatja a cikkírókat, a rádió és televízió publicistáit. Ha lehető, el kell érni, hogy a bizottság tagjai megjelenhessenek a rádió és a t­v­ helyi műsorán. 11. Gondoskodni kell arról is, híradások és hirdetések ré­vén, hogy a RABNEMZETEK HETÉ-nek a műsoráról az egész környék tudomást szerezzen. 12. Végül, amikor a RABNEMZETEK HETE bezárult, írt egy jelentést arról, hogy a helyi bizottság milyen tevékeny­séget fejtett ki és a jelentéshez mellékeli a lapkivágatokat, a kiadott sajtótájékoztató egy-egy példányát, a meghívók egy-egy példányát stb., éspedig erre a címre: NATIONAL CAPTIVE NATION COMMITTEE, suite 107, 1000 16th Street, N.W., Washington D.C. Az egyház Japánban Japán nem könnyű missziós terület. A sok munka és áldo­zat mellett a megtérések száma lassan növekszik. 1962-ben, amikor az összlakosság 95 millió, a katolikusok száma ■— nem egészen 300.000 kb. ennyi volt a XVII. században is, de akkor csak 25 millió ember lakta Japánt és akkor a megtérések száma rohamosan növekedett. Csakhogy a XIX. század közepéig tartó egyházüldözés vihara letarolta a szép vetést. A papság száma, ha csak a hívek arányát vesszük tekin­tetbe, nagy, és kielégítő a papi és szerzetesi hivatások száma is. 1962-ben 1714 pap működött az országban, köztük 477 japán. Összes püspökeik japánok, élükön át a tokiói bíboros-érsek. A hithirdetők közt néhány honfitársunk is dolgozik. A teológián 234 japán készül világi, 178 szerzetespapnak. A kisszemináriu­­mokban 490-en végzik tanulmányaikat. A segítőtestvérek szá­ma a szerzetes­rendekben már fölülmúlta a külföldiek számát: 239 + 213. Feltűnően szépen vannak a japán szerzetesnek képviselve: 3633 nővérük, 1674 jelöltjük és újoncnőjü­k van. Rajtuk kívül dolgozik még Japánban 1069 külföldi nővér. A bennszülöttek más külföldi missziót is vállalhatnak, Kölnben szép számmal működnek japán betegápoló nővérek. A katolikus iskolaügy igen szépen áll. A kát. egyetemek közt a jezsuiták tokiói és a szeyli atyák nagojai egyeteme vezet. A kát. egyetemeket főleg azért értékelik a japánok, mert a tu­dományos képzés mellett jellemnevelést is adnak. Akik ott sze­reztek oklevelet, könnyebben jutnak bizalmi állásokba. Mint az értékelés fokmérője, jellegzetes a tény, hogy a tokiói egyetem az utolsó évben a jelentkezőknek csak 10 %-át tudta fölvenni. A 7 kát. egyetemet egyébként 5128 férfi­ és 4102 női hallgató látogatta. Van a japán egyháznak 707 vasárnapi iskolája 37.134 lá­togatóval. Ezek az iskolák főleg a vallásoktatást és annak el­mélyítését szolgálják. A 26 szakiskola különböző célt szolgál; legtöbben a háztartási iskolát látogatják. Több mint 17 ezer iskolás látogatja az 55 kát. elemi iskolát, van 529 kát. óvoda is mintegy 74 ezer gyermekkel. Az óvodák révén könnyen jut­hat az Egyház érintkezésbe a szülőkkel. Középiskola van ösz­­szesen 182, kereken 23 ezer fiú- és 56 ezer leánytanulóval. Nagyot alkotott az Egyház a szeretetművek terén is. Fenn­tart 32 kórházat 3539 ággyal, 27 rendelőt, az utolsó évben 550.614 kezeléssel; 17 aggok­ menhelyét 840 lakóval, 61 árva­házat 4859 árvával. Az Egyház Japánban 30 heti és havi folyóirattal is apos­­tolkodik. 1962-ben a rádió 452, a televízió pedig 17 óra kat­­lansort sugárzott. A Légió Mariae 321 praesidiumban dolgozik, a kát. munkásifjúság 11 csoportban. A 26 tanulóotthon és a 16 szociális központ is sok jót művel. Ezek a szemelvény-adatok is fogalmat nyújtanak az Egy­ház hatalmas missziós tevékenységéről. A mi kötelességünk imánkk­al, áldozatainkkal támogatni a frontharcosokat". B. M. :

Next