Katolikus Magyarok Vasárnapja, 1964 (71. évfolyam, 1-48. szám)
1964-07-19 / 29. szám
Impersonal: VAN-E SZOVJET-ROMÁN ELLENTÉT? AZ ELSŐ SZOVJET-ROMÁN ELLENTÉTRŐL szóló híradások között bukkant FEL EGY OLYAN HÍR — eddig még sehol sem erősítették meg — amely szerint Kruscsev Erdély kérdésének felvetésével szorította sarokba a kommunista román kormányt. Hogy ebből mi igaz, mikénttörtént ez, milyen eredménnyel használta Kruscsev ezt a fenyegetést, ha egyáltalán használta, mindez nem tudható és lehet hogy csak sokára, vagy talán sohasem fogjuk a valóságot megtudni. Jellemző azonban az, hogy az elmúlt héten nyugati hírszolgálat jelentése szerint Románia viszont Beszszarábia területére vonatkozó igényéről nyilatkozott volna, ha a híradás igaz. Besszarábia 1940 óta a Moldovai Szovjet része. Régi tapasztalat az, ha ilyen jelenségek felbukkannak, hogy könnyen lehet, a speciális hít nem fedi a valóságot, talán éppen az ellenkezője igaz, de majd minden esetben az a politikai műfaj, amire a speciális hivatal valóban kialakult már a felszín alatt. Ez esetben a politikai műfaj régi közép és keleteurópai kegyetlen, embertelen fogás: a területekkel és népekkel való játék hatalompolitikai célok, jutalmazások és megtorlások kifejtése érdekében. A magyarság millióinak, de más nép sorsa sem lehet a Kremlin zsarnokának a kezében politikai jutalom vagy politikai megtorlás eszköze. Erdély szabadsága, békéje, emberi jogai és a nyugati élethez való tartozandósága minden politikai játéktól függetlenül a Kárpátmedence keretébe rendeli Erdély jövőjét. AZ ERDÉLYBŐL ÉRKEZŐ HÍREK AZT MUTATJÁK, hogy Erdély népei ezt mindinkább felismerik. Kádár, aki Kruscsev leghűségesebb helytartója, szembenállt ezzel az erdélyi néppel, és a szemtanú azt mondja, nem az volt a baj, hogy a kommunista vezető előtt százezrével vonult fel az erdélyi nép, mert csak azt nézték, hogy Kádár Magyarországról jött és nem azt, hogy kommunista. A baj akkor kezdődött, amikor ez a százezer ember minden tüntetés nélkül, némán és fegyelmezetten, de mintegy vezényszóra kitűzte a százezer magyar kokárdát. A baj, mondja a szemtanú, ezzel kezdődött . . . Ugyanis ma Erdélyben, a szemtanúk állítják, a magyarság soraihoz csatlakoznak a “görögkatolikus magyarok". Ezalatt a megnevezés alatt azokat az erdélyi, román atyafiakat kell érteni, akiket a kommunista uralom megfosztott papjaitól, egyházközségeitől, templomaitól és egyszerűen beutalta őket az államhatalom által támogatott keleti egyházba. Az Erdélyben elítélt magyar papok és szerzetesnők nagy része pedig azért szenved börtönben vagy azért halt vértanúhalált, mert vállalták ezeknek a görögkatolikus románoknak a pásztorálását és így meghiúsították a román tervet, amellyel a görögkatolikus románokat be akarták kényszeríteni a keleti egyházba és ezzel lelki és szellemi életük nyugathoz fűződő kapcsolatait az erőszak durvaságával és kegyetlenségével akarták elvágni. A ROMÁNIAI VISZONYOKRÓL egyébként sok olyan híradás lát napvilágot, amely alaposan ellene mond a Johnson kormány optimizmusának. Legjellemzőbb, hogy amikor folytak a tárgyalások a kommunista román zsarnokság kiküldötteivel Románia gazdasági megsegítéséről, nemcsak mi magyarok hívtuk fel a figyelmet arra, hogy a nemzeti és emberi szabadságjogok garanciája nélkül tulajdonképen az elnyomott nép ellen nyújt segítséget az amerikai kormány, hanem az Amerikában élő románok is. Az amerikai román polgári és egyházi szervezetek vezetői Washingtonban Johnson elnöknek egy erőshangú memorandumot adtak át, amelyben ezt mondották: “A román népnek minden joga megvan arra, hogy nemzeti függetlenségét visszanyerje. Elidegeníthetetlen joguk, hogy olyan kormányzat és intézmények alatt éljenek, amelyet szabadon választhatnak . ..” (Közbe kell szúrnunk, hogy a sok szenvedés után remélnünk kellene, hogy ugyanezt a jogot a román hazafiak nem vitatják el az erdélyi magyaroktól sem . . .) A küldöttség vezetői egyébként kifejezték azt az aggodalmukat is, hogy bármely, a vörös zsarnokságnak adott további engedmény, katasztrofális csapást jelentene a keleteurópai népek életében. Tehát ők sem hittek a kommunista fogadkozásoknak. ALESSANDRO GREGORIAN A PHILADELPHIA (PA.) BULLETIN CIKKÍRÓJA a tárgyalások befejezése után megdöbbentő képet rajzolt a mai Romániáról. A június 15-én megjelenő cikk talán a legérdekesebb figyelmeztetés, amely az amerikai sajtóban a tárgyalások befejezése után megjelent. Mr. Gregorián cikkét a következő kurta megalapítással kezdi: “Románia a mostani gazdasági és diplomáciai egyezményt, amit a USA-val kötött, Moszkvával teljes egyetértésben írta alá, ezt bizonyítják azok a jelentek, amelyek bécsi, római és bonni megbízható forrásokból származnak." A cikkíró ezután megindokolja megállapítását: “Szemben azokkal az elsietett spekulációkkal, amelyek már látni vélik, hogy a Szovjetunió és Gheorghe Gheorghiu-Dej bukaresti kormánya közé gazdasági, sőt politikai ék fúródik, a jelentések azt mondják, Románia még mindig Nikita Kruscsev igen erős ellenőrzése alatt áll. Bukarestben a román gazdasági élet kulcspozícióiban orosz tanácsadók és technikusok tevékenykednek, a román kommunista párt főhadiszállásán orosz összekötők működnek és orosz tisztek irányítják a román haderőt és a biztonsági hálózatot. Ploestitől közvetlen olajvezeték szól Reni és Odessza feketetengeri kikötőkhöz és ezen át 1948 óta a román olajtermés, évi tizenkét millió tonna, fele hagyja el az országot. Urániumot bányásznak Románia nyugat részében (Erdély? Szerk.) lényeges mennyiségben, amelyet teljes egészében kivisznek a USSR-ba. A természetes erdélyi gázkincs mérhetetlen mennyiségét az orosz ipar éli fel.” A CIKKÍRÓ SZERINT A MAI ROMÁN MESTERKEDÉS magyarázata a következő: “Románia, mint a többi európai rabnemzet, gazdaságilag kimerült. A vért kiszívták belőle a szovjet kizsákmányolás, a kaotikus iparosítás és a herélő, mezőgazdasági politika. Ez az ország ma nehéz teher a Kölcsönös Gazdasági Segély Tanácsának a szervezetén, és terhére van magának a Szovjetuniónak is. A helyzet könnyen vezethet robbanásba, különösen olyan időben amikor a szovjet gazdasági élet maga is sok bonyolult problémával küzdödik, és amikor mindent még súlyosabbá tesz az utolsó évek súlyos terméskiesése. Ezen a kritikus fordulóponton a Kremlin uralkodói a diplomáciai források szerint, elhatározták, hogy csak saját érdekeiket szolgálják, ha felbiztatják a csatlósaikat, hogy kíséreljék meg a nyugattal az üzemelést. A végén úgyis ugyanők, ők lévén a (Folytatása a harmadik oldalon.) A SZABADSÁGHARCOSOK NEGYEDIK VILÁGKONGRESSZUSA (Washington D.C. 1964 július 5.) 1964 nyarán nem az amerikai szabadságharcosok keresték fel európai bajtársaikat, hanem ők jöttek Washingtonba, az Egyesült Államok fővárosába. Találkoztunk tehát Washingtonban Európa, Afrika, Délamerika, és Kanada szabadságharcosaival az amerikai függetlenségi ünnep hétvégén. A Szabadságharcos Nemzetőr Világszövetség negyedik világkongresszusát tartotta Washingtonban. A világkongresszus színhelye a Washington Györgyről elnevezett egyetem főépületében, a Tomkins Hallban volt. Rögtön dicsérjük meg érte a washingtoni szabadságharcosokat, elsőként Gereben István elnököt és Györik Józsefné titkárt. A VILÁG MINDEN RÉSZÉRŐL Érdekes volt, hogy a legtöbb küldött akaratlanul is befogadó hazája képét hordozta magán viseletben, beszédben, sőt sokszor a politikai megnyilatkozásokban is. Persze, közös vonás mindegyikben a szabadságharcos lelkűlét és az elhagyott haza szeretete volt. A küldöttek közül a délafrikai Csery Lajos jött legtávolabbról, Afrika legdélibb sarkára Captownba vitte a szabadságharcos sors. A brazíliai küldöttség tagjai Oltványi László és dr. Pünkösti Mihály legbüszkébbek arra, hogy részt vettek a brazíliai forradalomban, amely végleg leszámolt a kommunizmus felé hajló baloldallal. A svájciak Csáky Aladár, Farkas László és dr. Horváth Árpád legnagyobb sikerüknek azt könyvelik el, hogy nemrégiben megakadályozták a vörös hadsereg propaganda csoportjának svájci szereplését. A franciaországi szabadságharcos mozgalmat Ökrös Gergely képviselte Párisból. Természetesen tiszteli De Gaulle-t, aki felismerte Európa fontosságát. Legszebb emléke az, hogy az Arc de Triumph Ismeretlen Katona sírjának megkoszorúzásánál 300 francia frontharcos zászló között ott volt a vérfoltos magyar lobogó —az ünnepség középpontjában. Németországból dr. Merény Gyula, Benkő András és Légrády József voltak a küldöttek, de megérkezett Münchenből, Tollas Tibor költő és Mikofalvy Lajos a Világszövetség főtitkára is. KÖLTŐK, ÍRÓK, MŰVÉSZEK Tollas Tibor egész világon ismert “Bebádogoztak minden ablakot” című költeményét egy másodnemzedékes magyar Shakespeare színész, Stephen Lawrence szavalta el angolul, eddig soha nem hallott átérzéssel és megrázó őszinteséggel. Az ünnepélyes megnyitó előadáson megjelent Szeleczky Zita is, a Nemzeti Színház volt művésznője. A művész és irodalmi világot a Kongresszuson rajtuk kívül mások is képviselték. Ott láttuk Zilahi Farnos Eszter írót és zeneszerzőt, továbbá Füry Lajost, a kitűnő regényírót, Iváni Zoltánt, a kolozsvári újságírót és szabadságharcos költőt, valamint Szebedinszky Jenőt, a pittsburghi Magyarság szerkesztőjét. Az író társadalom legaktívabban közreműködő résztvevője azonban dr. Eszterhás István volt, aki a “Nyugodt lehetsz elvtárs” című szabadságharcos regényével méltán érdemelte ki az 56-osok szeretetét. Dr. Eszterhás István a Dupont Plaza Hotelben rendezett megnyitó ülés szónoka volt. A Szabadságharcos Szövetség felkérésére ismertette az emigráció külpolitikai helyzetét és feladatait. Dr. Eszterhás István ez alkalommal szerepelt először, mint a Magyar Felszabadító Bizottság most megválasztott elnöke. A jelenlegi nemzetközi helyzetet megvilágító előadása nagy hatást tett a hallgatóságra. AZ ÜNNEPÉLYES MEGNYITÓ A megnyitón beköszöntőt Gereben István mondott, Dálnoki Veress Lajos megnyitó szavai után dr. Bartalos Mihály számolt be a szabadságharcosok működéséről a szabad világban; a magyarországi belpolitikai helyzet változásáról dr. Pogány András beszélt, Töttösy Ernő az európai, Csery Lajos, a délafrikai, dr. Pünkösti Mihály a délamerikai, Pásztor László az északamerikai szabadságharcos munkáról referált. Dr. Mikofalvy Lajos után az angol ülést Fr. Vitéz Bán OFM nyitotta meg, aki után Most Rév. Philip Hannan, washingtoni segédpüspök szólt a szabadságharcosokhoz. Dálnoki Veress Lajos méltatta a szabadságharcos mozgalom jelentségét, Dr. Lew Dobriansky tolmácsolta Amerika üzenetét. A szabadságharc és a Szövetség munkáinak a hatásáról dr. Eckhardt Tibor számolt. Műsorvezető dr. Edward M. O'Connor volt. Zárókát Dr. Csikesz Tibor református lelkipásztor mondott. Minap a szabadságharcos tanácskozások során Rína Zsolt a Diákszövetség washingtoni elnöke leszélt. Ausztria képviseletében Németh Pál szólalt fel. Dálnoki Veress Lajos Angliából érkezett így az angliai működésről adott képet. VENDÉGEK - VÁLASZTÁSOK A választások során a Szabadságharcos Szövetség kipróbált vezetőit és munkásait újraválasztotta. gy Dálnoki Veress Lajos lett újból a Világszöveség elnöke, a főtitkár állást pedig egyenlő szavaat után Mikofalvy Lajos és Pásztor László között osztják meg. Mikofalvy Lajos európai, Pásztor Lszló pedig amerikai főtitkára lett a Világszövetségek. Bácskai H. Bélát szervező titkárnak választóik meg. Clevelandot szépszámú küldöttség képvielte a Világkongresszuson. A vendégeket véve esre, ott láttuk Godány Ernőt, az MHBK amerikaicsoportvezetőjét, aki Zákó Andrást a világszerveet vezetőjét képviselte. Dr. Lelbach Antalt, a Déltagyarországi Felszabadító Bizottság elnökét és az MFB alelnökét, Sirchich Lászlót, a CSMNB ügyveető elnökét és az MFB alelnökét, Dr. Eszterhá István az MFB-t képviselte. Az Amerikai Magyar Szövetség képviseletében Királ Imre, Kecskeméthy József és dr. Nádas János jelenik meg. A Kanadai MagyarSzövetséget Nagy György képviselte. Bodnár Gábor jelent meg a csekészek képviseletében. Egyébként a clevelandi szabadságharcosok szép számmal jelentek meg, Sárkzy Jenő elnök, Kovács Lajos alelnök, Ilkanics Ferec titkár és Szilágyi Pál I.B. elnök képviselték a cleelandi Szabadságharcos Kört. (Folytatása az ötödik oldalon.) Rabnemzetek Hete: mozduljanak meg a katolikusok Az amerikai katolikus hírszolgálat, az NCNC a RABNEMZETEK HETE alkalmából felhívást bocsátott ki, amelyben arra szólította fel az amerikai katolikusokat, hogy mozduljanak meg a Rabnemzetek Hetén a rabnemzetek szabadságának a kivívásáért. Az NCNC kiadványa pontokba foglalva fel is sorolta, hogy mit kell tenni a rabnemzetek szabadsága ügyének előbbreviteléért. A Rabnemzetek Hetének évenkénti megrendezését a képviselőház kedeményezésére a 86-90 köztörvény mondotta ki. Az NCNC 12 pontban foglalta össze a teendőket. Az első pont ezt mondja: 1. Szerezd meg a RABNEMZETEK HETÉRŐL rendelkező 86-90 köztörvény példányait a Superintendent of Documents, Government Printing Office, Washington 25, D.C. címen. Egy-egy példányt kongresszusi képviselőnk is küldhet. Ha megkaptuk, osszuk szét ismerőseink között. 2. Alakíts helyi Rabnemzetek Bizottságát városodban, lakóhelyeden. A Rabnemzetek Bizottságában gyűjtsd össze a közösség vallásos vezetőit, gazdasági életének kiválóságait, az iskolák, kollégiumok, egyetemek képviselőit, polgári szervezetek, testvérsegítő biztosítók, veterán és női szervezetek elnökségeit és természetesen a városi és állami tisztviselőket is. 3. A helyi RABNEMZETEK BIZOTTSÁGA küldjön ki albizottságokat, amelyek speciális feladatokat végeznek el a rendezés során (pénzügyi, előadói bizottságok, stb.) 4. A bizottság minden tagjával meg kell ismertetni azt, hogy mi foglaltatik a RABNEMZETEK HETÉ-ről szóló törvényben, az eddigi elnöki nyilatkozatokban. 5. Tájékoztasd a Bizottság terveinek előrehaladásáról szenátorodat és képviselődet, hivd meg őket, ha lehet előadókat. 6. Kérd fel kormányzódat és polgármesteredet, bocsásson ki proklamációt, amelyben megnyitja a helyi RABNEMZETEK HETÉT. 7. Meg kell szervezni a RABNEMZETEK HETÉ-nek csúcspontját, amelyre megfelelő előadót kell felkérni és a jelentős közéleti embereket erre meg kell hívni. 8. A rendezések költségeinek a fedezésére pénzügyi bizottságot kell alakítani, amely a gyűjtés módozatát megállapítja. 9. Albizottságot kell kiküldeni, amely gondoskodik a RABNEMZETEK HETE alatti egyházi szertartások megbeszéléséről. A hét legalább egy napját a rabnemzetekért való imádsággal kell eltölteni és ebből a célból meg kell keresni a helyi egyházközségeket, zsinagógákat és mecseteket, hogy az imahadjárat részleteit megbeszéljék. 10. Ki kell küldeni egy másik albizottságot, amely a sajtó bekapcsolásáról gondoskodik és a rabnemzetek mai helyzetéről tájékoztatja a cikkírókat, a rádió és televízió publicistáit. Ha lehető, el kell érni, hogy a bizottság tagjai megjelenhessenek a rádió és a tv helyi műsorán. 11. Gondoskodni kell arról is, híradások és hirdetések révén, hogy a RABNEMZETEK HETÉ-nek a műsoráról az egész környék tudomást szerezzen. 12. Végül, amikor a RABNEMZETEK HETE bezárult, írt egy jelentést arról, hogy a helyi bizottság milyen tevékenységet fejtett ki és a jelentéshez mellékeli a lapkivágatokat, a kiadott sajtótájékoztató egy-egy példányát, a meghívók egy-egy példányát stb., éspedig erre a címre: NATIONAL CAPTIVE NATION COMMITTEE, suite 107, 1000 16th Street, N.W., Washington D.C. Az egyház Japánban Japán nem könnyű missziós terület. A sok munka és áldozat mellett a megtérések száma lassan növekszik. 1962-ben, amikor az összlakosság 95 millió, a katolikusok száma ■— nem egészen 300.000 kb. ennyi volt a XVII. században is, de akkor csak 25 millió ember lakta Japánt és akkor a megtérések száma rohamosan növekedett. Csakhogy a XIX. század közepéig tartó egyházüldözés vihara letarolta a szép vetést. A papság száma, ha csak a hívek arányát vesszük tekintetbe, nagy, és kielégítő a papi és szerzetesi hivatások száma is. 1962-ben 1714 pap működött az országban, köztük 477 japán. Összes püspökeik japánok, élükön át a tokiói bíboros-érsek. A hithirdetők közt néhány honfitársunk is dolgozik. A teológián 234 japán készül világi, 178 szerzetespapnak. A kisszemináriumokban 490-en végzik tanulmányaikat. A segítőtestvérek száma a szerzetesrendekben már fölülmúlta a külföldiek számát: 239 + 213. Feltűnően szépen vannak a japán szerzetesnek képviselve: 3633 nővérük, 1674 jelöltjük és újoncnőjük van. Rajtuk kívül dolgozik még Japánban 1069 külföldi nővér. A bennszülöttek más külföldi missziót is vállalhatnak, Kölnben szép számmal működnek japán betegápoló nővérek. A katolikus iskolaügy igen szépen áll. A kát. egyetemek közt a jezsuiták tokiói és a szeyli atyák nagojai egyeteme vezet. A kát. egyetemeket főleg azért értékelik a japánok, mert a tudományos képzés mellett jellemnevelést is adnak. Akik ott szereztek oklevelet, könnyebben jutnak bizalmi állásokba. Mint az értékelés fokmérője, jellegzetes a tény, hogy a tokiói egyetem az utolsó évben a jelentkezőknek csak 10 %-át tudta fölvenni. A 7 kát. egyetemet egyébként 5128 férfi és 4102 női hallgató látogatta. Van a japán egyháznak 707 vasárnapi iskolája 37.134 látogatóval. Ezek az iskolák főleg a vallásoktatást és annak elmélyítését szolgálják. A 26 szakiskola különböző célt szolgál; legtöbben a háztartási iskolát látogatják. Több mint 17 ezer iskolás látogatja az 55 kát. elemi iskolát, van 529 kát. óvoda is mintegy 74 ezer gyermekkel. Az óvodák révén könnyen juthat az Egyház érintkezésbe a szülőkkel. Középiskola van öszszesen 182, kereken 23 ezer fiú- és 56 ezer leánytanulóval. Nagyot alkotott az Egyház a szeretetművek terén is. Fenntart 32 kórházat 3539 ággyal, 27 rendelőt, az utolsó évben 550.614 kezeléssel; 17 aggok menhelyét 840 lakóval, 61 árvaházat 4859 árvával. Az Egyház Japánban 30 heti és havi folyóirattal is apostolkodik. 1962-ben a rádió 452, a televízió pedig 17 óra katlansort sugárzott. A Légió Mariae 321 praesidiumban dolgozik, a kát. munkásifjúság 11 csoportban. A 26 tanulóotthon és a 16 szociális központ is sok jót művel. Ezek a szemelvény-adatok is fogalmat nyújtanak az Egyház hatalmas missziós tevékenységéről. A mi kötelességünk imánkkal, áldozatainkkal támogatni a frontharcosokat". B. M. :