Katolikus Magyarok Vasárnapja, 1971 (78. évfolyam, 1-50. szám)
1971-12-05 / 47. szám
4. oldal Advent második vasárnapja Olvasmány Bárók próféta könyvéből (5, 1-9) (SZABADKA, Bácska ) Isten népe, tedd le gyászruhádat, vesd le nyomorúságod köntösét! Öltözz ünnepi díszbe, mert Isten beteljesíti szabadulásod örömét. Vedd válladra az igazlelkűség palástját, és fogadd a dicsőség koronáját, melyet homlokodra helyez az Örökkévaló. Fönséges hatalmát megmutatja minden népnek, neked pedig új hivatást ad, hogy hirdesd mindörökre: ,,Isten igazságos és megbocsát; irgalmasan jó hozzánk és fölemel.” Készülj fel, szent város, tekints magaslatodról a messzeségbe, nézz körül és lásd: napkelettől napnyugatig gyülekeznek már gyermekeid a szent Isten szavára. Örvendeznek, mert megemlékezett róluk. Ellenségük fogságba hurcolta, és gyalog hajtotta őket egykor. Az Úr most visszavezeti népét: királyi pompával kísérik őket hazájukba. Nagy hegyek, magas bércek ne álljátok útjukat! Váljanak előttük sima úttá ,a völgyszakadékok! Húserdők mélyén, illatos fák alatt biztonságban haladjon népem! — így parancsolja az Úr. Örömujjongás között érkeznek választottai: az Úr dicsőségét, irgalmát és igazságosságát hirdetik. Ez az Isten igéje. Zsoltár (125, 1-2ab, 2cd-3, 4-5, 6) Hatalmas dolgot műveit az Úr vélünk, — azért szívből ujjongunk. Midőn az Úr hazahívja Sionnak foglyait, — olyanok leszünk, mint akik álmodnak. Szívünk akkor eltelik vígsággal, — nyelvünk pedig az öröm szavával. Hatalmas dolgot müveit az Úr vélünk, — azért szívből ujjongunk. Azt mondják majd akkor a nemzetek: — nagy dolgot müveit az Úr velünk. Hatalmas dolgot müveit az Úr vélünk, — azért szívből ujjongunk. Hatalmas dolgot müveit az Úr vélünk, — azért szívből ujjongunk. Fordítsd, Uram, jóra sorsunkat, — mint nyári eső megújítja a kiszáradt folyókat! Akik könnyek között vetnek, — örvendeznek majd az aratás idején. Hatalmas dolgot müveit az Úr vélünk, — azért szívből ujjongunk. Akik aggódva, sírva vetnek, — aratáskor ujjongva hozzák a kévét! Hatalmas dolgot művelt az Úr vélünk, azért szívből ujjongunk. Szentlecke Szent Pál apostolnak a filippiekhez írt leveléből (1,4-6, 8-11) Testvéreim! Mindennapi imádságomban örömmel emlékezem meg rólatok, mivel az első naptól mindmáig részt vesztek Krisztus evangéliliumának munkájában. Bízom abban, hogy az Úr nemcsak megkezdte bennetek áldásos munkáját, hanem tökéletességre is segíti, mire eljön Jézus Krisztus. Isten a tanúm, mennyire szeretlek mindnyájatokat Krisztus Jézusban. Imádkozom is azért, hogy ,a szeretet egyre növekedjék bennetek helyes ismeretben és teljes megértésben, és így mindig el tudjátok dönteni, mi a helyes. Tiszták és kifogástalanok legyetek, amikor eljön. Krisztus! Hozzatok be termést igazlelkűségben Jézus Krisztus által Isten dicsőségére és dicséretére. Ez az Isten igéje. Alleluja, Alleluja, Alleluja! Készítsétek elő az Úr útját! — Egyengessétek ösvényét, — és minden ember meglátja az Üdvözítőt, akit elküld ,az Isten. Alleluja, Alleluja, Alleluja! Evangélium Szent Lukács könyvéből (3, 1-6) Tibérius császár uralkodásának tizenötödik évében történt. Poncius Pilátus volt Judea helytartója. Galileának Heródes volt a negyedes fejedelme, testvére, Fülöp Itureának és Trakonitisz tartománynak, Litániász pedig Abilinának volt negyedes fejedelme. Annás és Kaifás főpapok idejében szólott az Úr Jánoshoz, Zakariás fiához a pusztában. Erre ő bejárta a Jordán egész vidékét, és bűnbánati keresztséget hirdetett a bűnök bocsánatára, mint Izaiás próféta könyvében olvassuk: ,,A pusztában kiáltónak ez a szava: Készítsétek az Úr útját! Egyengessétek ösvényeit! Töltsétek be minden völgyet, minden hegyet és halmot hordjatok el, ami görbe, legyen egyenessé, a göröngyös, legyen sima úttá, és minden ember meglátja az Üdvözítőt." Ezek az evangélium igéi. KATOLIKUS MAGYAROK VASÁRNAPJA Irodalmi folyóirat a Délvidéken Szabadkán, Jugoszlávia Vajdaságnak nevezett tartományában új magyar irodalmi, művészeti és társadalomtudományi folyóirat jelent meg, „Üzenet” címen. Az első, szeptemberi szám ,„Kézfogások” c. rovata mai szlovén költőket és bunyevác népmeséket közöl. Az „Üzenet" első számában — a magyar nyelvű szabadkai hetilappal, a „7 Nap”-pal közösen irodalmi pályázatot hirdet. Örömmel regisztráljuk ezt a shírt. Tudjuk, hogy az új folyóirat, az „Üzenet” csak a diktatúra engedélyével jelenhetett meg. Mégis, örülni kell megjelenésének, mert a kétnyelvűség csapdájába fogott magyar nép anyanyelvének és magyar beszédének az őrzője minden irodalmi kiadvány, bármily politikai alku következménye is. Magyar ember André Karatson, a Clermont- Ferrand egyetem bölcsészkarának előadó tanára a párisi PUF kiadónál nemrég megjelent irodalmi tanulmány szerzője Egyházközségi hírek wtmfffHntmiimMNHfimtwKifiMHMWMiwttMimmmitmitmiimiHim» NEW YORK, N.Y. Szent István rom. kat. Egyházközség Father SZLEZÁK IMRE plébános 414 East 82nd Street, Telefont (212) 861-8500 Dec. 5. Reggel 6:15 órakor szentmise a plébánia híveiért. 10 órakor magyar szentmise az Oltáregylet meghalt tagjaiért. Mise alatt az egyleti tagok szent áldozáshoz járulnak. 412- kor elhunyt Komló István és Borbáláért, szolgáltatja Szabó Anna. 41-kor a purgatóriumban szenvedő lelkekért, kéri Takács Anna. Délután 3 órakor az Oltáregylet imaórája és utána havi gyűlés. 5.15 órakor szentmise meghalt Komló Borbáláért, kéri Szabó Anna. Este 7-kor az Orosz család meghalttjaiért, kéri Orosz Mihályné. Dec. 6. 8 órakor szentmise elhunyt Tamás Miklósért, kérik özvegye és leányai. 9-kor meghalt Világi Teréziáért, kéri Molnár Gábriel. Délután 46-kor a tisztítótűzben szenvedő lelkekért, kéri Takács Anna. Dec. 7. 8 órakor szentmise a purgatóriumban szenvedő lelkekért, szolgáltatja Takács Anna. 9-kor elhunyt Nagy Stefániáért, szolgáltatja leánya, Rozália. Este 48-kor Szent Antal ájtatosság szentségi áldással, a kilenced negyedik kedd jére. Dec. 8. Szeplőtelen Fogantatás ünnepe, kötelező ünnep. Szentmisék: 6:15-kor. 7-kor a plébánia híveiért, 8, 9, 10 órakor magyar szentmise Zdibák János és neje szándékára, házasságuk 40-ik évfordulóján. 442, délután 46 és este 7 órakor. A 412 órai szentmisét Takács Anna szolgáltatja a purgatóriumban szenvedő lelkekért. Dec. 9. 8 órakor szentmise a tisztítótűzben szenvedő lelkekért, kéri Takács Anna. 9- kor elhunyt Deernyei Jánosért, szolgáltatja Doernyei Katalin. Este 7-kor meghalt Május Ellen Máriáért, szolgáltatja férje, János. Dec. 10. 9 órakor szentmise elhunyt Komló István és Borbáláért, szolgáltatják Komló István és neje. Este 7-kor meghalt Ravasz Gyuláért, kéri Ravasz Erzsébet, 48-kor Jézus Szíve ájtatosság és novéna imák Szent Annához. Dec. 11. 9 órakor szentmise meghalt Mitro Gizelláért, kéri Mitro Ferenc. Délután 46 órakor a purgatóriumban szenvedő lelkekért, kéri Takács Anna. Este 7-kor elhunyt Jonny Máriáért, szolgáltatják Milisits Rudolf és neje. Dr. Riesz Lajos: : Adventi gondolatok is. „Mária, malaszttal vagy teljes!" A Kármel hegye igen nagy szerepet játszó hely a vallástörténelemben. Illés próféta élt ezen a helyen elvonultan egy évezreddel az újszövetség előtt. Már a szentírásnak a legkezdete jegyez fel még az ószövetség idejéből e hellyel kapcsolatosan egy felette titokzatos szózatot, amikor Mózes első könyvének harmadik fejezete a következőket mondja: „Ellenkezést vetek közötted és az Asszony között, a te ivadékod és az ő ivadéka között, Ő megrontja fejedet és te a sarka után leselkedel.” (Móz. I. 3, 15.) Ezek a titokzatos szavak egy Asszonyt és az ördögöt idézik. Isten az Asszony ivadékai és az ördög ivadékai között vet ellenkezést, az Asszony széttiporja, összetöri az ördög fejét, az pedig az Asszony sarka után fog leselkedni. Egy Asszonyról van tehát szó, akin nem fog az ördög bűbája, nem fog az ördög csábító varázsa, de aki fölényes tökéletességgel győzedelmeskedik az ördög felett. Egy Asszonyról, aki szentéletü és tisztalelkü, ájtatos és vallásos, ki büntelen és szeplőtelen, akit az angyal a következőképpen köszöntött: „MÁRIA, MALASZTTAL VAGY TELJES!" ★ E titokzatos szózat nyomán felmerül a kérdés, vajjon kik lehetnek ennek az Asszonynak ivadékai? Talán az emberek? Amikor Isten megteremtette az első emberpárt, malaszttal ékesítette fel, elhalmozta minden jóval, sőt még a paradicsomot is kiszemelte lakóhelyéül. De már az első emberpár méltatlannak bizonyult az isteni kegyre és megszegte a tilalmi parancsot. A paradicsomiból való kiűzetést azután két testvér követte: Kain és Ábel. Kain irigységében, haszonlesésében, féltékenységében megölt istenfélő, vallásos és ájtatos öccsét! Ember, lehetsz te ilyenformán ennek a tisztalelkű Asszonynak ivadéka? De menjünk tovább. Itt van József esete, akit tíz testvére kufaroknak adott el, itt van Saul és Dávid viszonya, Saul irigykedése és gyilkolási szándéka. Ember, hogyan lehetnél te az ördög fejét széttipró Asszony ivadéka, amikor egész történelmed folyamán mindig csak az ördög diadalmaskodott feletted?! Pedig az ördög egy ó-mexikói mondás szerint csak kísérteni tud, de, hogy célt érjen, ahhoz az ember segítsége is szükséges. Ember, a te segítséged nélkül tehát az ördög sohasem tudott volna diadalmaskodni feletted! Te nem lehetsz ennélfogva olyan Asszony ivadéka, akit az angyal így szólított meg: „MARIA, MALASZTTAL VAGY TELJES!" Az Úristen szózatában olyan Asszony javára vetett ellenkezést az ördöggel, akit malasztjával felékesített és teljesen betöltött, egy Asszony javára, aki bűntelen és szeplőtelen, akinek minden mozdulata bensőség, áhitat, összeszedettség, imádság. Ez az Asszony pedig Szűz Mária! A Szűz Anyának a bölcs isteni akarat által minden teremtmény fölé kiemelt lelki nagyságát jelző beszédes fokmérője az a tény is, hogy az ő életét az Úristen elrejtette az emberek elől és ez a tény a legszembetűnőbb magyarázata annak, hogy Róla, az ő életéről aránylag oly keveset tudunk. Ellenben ezzel szemben már a kinyilatkoztatásban nem csupán a Messiásról, hanem már majdani Édesanyjáról is félreérthetetlen utalásokat lehet találni: Magasztos kiválasztottságának ez a körülmény is a legékesebb bizonyítéka! Igen, Te vagy az, a Szűz Mária, Te vagy az, akire az isteni szózat célzott, Te vagy az, aki fölényesen leküzdöd az ördög minden cselvetését, Te vagy az, aki megrontod és széttiprod fejét, Te vagy az, akinek erős vallásosságán, megingathatatlan meggyőződésén megtörik minden hatalma. Te vagy az, aki bárembernek születtél, de mégsem lettél azzá, hanem olyanná lettél, amilyenné a bűnös és hálátlan ember nem vágyott lenni. Az ördögnek ez a diadala az emberiség felett azonban tökéletesen megrontotta és szétszakította az ember viszonyát az Istennel és a siralom völgyébe taszította őt. Ezért van csak egyetlen olyan Szűz az emberek között, akinek vallásosságát megerősítette és lelkét a malaszttal tökéletesen betöltötte az Úr. Ezt tudatta az arkangyal ezzel a megszólítással: „MÁRIA, MALASZTTAL VAGY TELJES!" ★ De vájjon a mi vallási meggyőződésünk megerősítésére is megáldott-e bennünket a jó Isten malasztjával? Fájdalom, nem! És vájjon miért? Talán a mi istenfélelmünk is megingathatatlan? Igen, megingathatatlan, mert nincs! Ó, ember, hová jutottál? Hiszen te nemcsak nem hiszel, hanem még meg is tagadod legizgalmasabb Alkotódat, Atyádat! Hová vezet utad? Az ördöghöz, akinek fejét az Asszony tiporja szét! Megtagadod Uradat és ellenségének ivadékává fajulsz! Ezért nem küldi rád áldástosztó kegyelmét az Úr és ezért akad oly ijesztően kevés szeplőtelen ember a világon! Felette sajnálatosan és igen szomrúan kell rámutatni arra is, hogy a mi magyar népünk körében mily ijesztő mértékben elterjedt fájó szokás a káromkodás. Arcpirító trágár szavak keretében az Isten, az Úr Jézus és a Szűzanya szent neve kerülnek szemrebbenés nélkül nyelvhegyre. És ez a métely manapság még elterjedtebb, mint régente volt. Engeszteljük tehát, legalább mi, itt élő magyarok, az adventi időszakban főképpen az Úr Jézus és a Szűzanya ily módon is megbántott vérző szívét és kérjük, járjon közbe szent Fiánál magyar fajtánk e megszokott és csúnya bűnének irgalmas megbocsájtásáért. Szent János szerint írástudók és farizeusok Jézushoz vittek a templomba egy asszonyt és azt mondták neki: „Mester! Ezt az asszonyt házasságtörésen értük. Mózes parancsa szerint az ilyet meg kell kövezni. Hát Te mit mondasz? Jézus nem felelt. Mikor pedig tovább faggatták, így válaszolt: „Aki közületek bűn nélkül vagyon, az vesse rá először a követ!” Azok pedig egymás után elmenének és Jézus egyedül maradt az aszszonnyal. Akkor így szólt hozzá: Menj és többé ne vétkezzél." (Ján. 8, 1-11.) Így járnánk mi is, ha az Úr közénk jönne és így szólna hozzánk: Jöjjön elébem az, aki bűntelennek érzi magát! Ismét csak magára maradna az Úr. Mert egyedül Szűz Mária ment minden szennytől, Akit szent Fia Anyjává tett, közibenjárónkká választott, Aki, ha alázatos lélekkel kérjük, esdő imánkat az Úristen trónja elé viszi. Hiszen Ő a Megváltót hordozó felhő, Jákob létrája, Aki, lépcsőfokaival helyreállította a bűn által megrontott kapcsolatot az Ég és Föld között. Ő az, akit az angyal így köszöntött: „MÁRIA, MALASZTTAL VAGY TELJES!" ★ Forduljunk tehát, különösen most, a szép adventi időszakban, a leggyengédebb Mária-tisztelet idején teljes bizalommal Hozzá. Az Üdvözlégyben is először kedveskedünk és csak azután kérünk. Ő mindig segítőkész, még a legnagyobb szenvedés idején is. A szenvedés az embernek az, ami a ruhának a mosás. A ruhát sulykolják, facsarják, mángorolják, míg végre megtisztul. A földi szenvedések is ilyenek — írja Gárdonyi Géza. Kiegyensúlyozott lélekkel fordulhatunk tehát hozzá, emberi gyarlóságaink szorongatásai közben is. Ő vár minket és örül őszinte közeledésünknek. Igen, Hozzád folyamodunk, Téged kérünk, a szeplőtelen Szűzanyánk, engedd, hogy tehetségünkhöz képest dicsérhessünk, tisztelhessünk és áldjunk Téged, ó kegyes, ó gyönyörűséges, Ó ÉDES SZÉP SZŰZ MÁRIA, AKI MALASZTTAL VAGY TELJES! , és IKKA Pénzküldés és szabadválasztású árucikkek, öröklakás, autó, háztartási felszerelések, életjáradékbiztosítás VIRÁG és koszorú küldés, sírápolás, sírkövek TUZEX Pénz és csomagküldés Csehszlovákiába ROMÁNIÁBA Pénz és csomagküldés, Kelet-Németországba és Lengyelországba úgyszintén GYÓGYSZERKÜLDÉS a leggyorsabban KÖZJEGYZŐSÉG: hitelesítések, fordítások, garancia- és megbízólevelek CSOPORTOS ÉS EGYÉNI UTAZÁSOK KEDVEZMÉNYES ÁRON Útlevél—vizum—hotelfoglalás, autóbérlés. Repülő- és hajójegyek részletre is. — Hozassa ki rokonait látogatóba! FORDULJON BIZALOMMAL HOZZÁNK HIVATALOS MAGYAR UTAZÁSI IRODA T R A N S E X Toronto, 4, Ont. 424. Bloor Street West Tel.: 923-1193, 923-1194 — a—— . i'Piiiui 11 iui MÚLT ÉS JÖVŐ A torontói Katolikus Férfiak Társulat megalakulásának 24-ik, újjászervezésének 14-ik évében első szavunk a nyár folyamán New Yorkba, „A Szív” szerkesztői székébe helyezett Ft. Bielek József atyához szól. Hálás köszönet e helyről is a két és féléves felügyelői, majd az ötéves lelkiigazgatói áldozatos szolgálataiért és áldásos működéséért. Lelki, szellemi irányítónk, tanítónk, megértő atyánk és igaz barátunk volt és meg vagyok győződve, hogy az is marad mindannyiunk számára. A jó Isten áldása és tagjaink ragaszkodó szeretete kíséri új munkabeosztásában és egész életén. A Mindenható gondviselése Ft. Király Istvánt, egyházközségünk plébánosát rendelte ki társulatunk lelki igazgatójává. Nagy szeretettel üdvözöljük új lelki igazgatónkat, mint volt felügyelőnket és régi, megértő barátunkat. Köszönjük Ft. Király atyának, hogy a jelen kivételesen nehéz körülmények között mint plébános vállalta egyesületünk külön gondjait is. A nagy bizalmat még nagyobb ragaszkodással és még több szolgálattal kívánjuk devocionális elkötelezettségünk szellemében megszolgálni és a jövőben is kiérdemelni. A sátáni ateizmus térhódításában, honfitársaink nagy részének, területi és főleg lelki szétszórtságában, mint egyházközségünk gerince, szolgálni kívánjuk a jövőben is krisztusi, ősi magyar szellemben templomi közösségünket. Elérni és ebbe a közösségbe belevonni kívánunk minden torontói katolikus magyart. Mindenhol a szabad világban élő magyarok a nagy ügyhöz méltón készítették elő az 1956-os magyar Szabadságharc 15 éves évfordulóját. Krisztus mondotta: „Nagyobb szeretete senkinek sincs, mint aki életét adja felebarátjáért. Büszke tisztelettel hajlunk meg a magyar és minden ember szabadságáért életüket adó testvéreink nagy emléke előtt. Kérjük a jó Istent adja meg kegyelmét, hogy a hősök példájához képest ne szűnjünk meg munkálkodni magyar Hazánk és az egész világ szabadságának kivívásáért. És legyünk készek mi is bármikor ha kell, életünket is e szent célért feláldozni. Az évforduló megrendítő, de egyben felemelő komolyságai, az emlékeknek a képei inkább gyászosak, mégis az áldozathozatal reményteljes magvetése töltse be lelketeket az egész társulati év folyamán. Ezen gondolatokkal köszöntjük tagjainkat és hívunk minden jószándékú magyar katolikus férfit: álljon soraink közé. A vezetőség nevében Dr. Vlassák Rudolf, elnök 1971. december 5. GYÁSZJELENTÉS Mély fájdalommal jelentem, hogy rajongásig szeretett volt parancsnokom Gyimesy Sándor magy. kir. csendőrhadnagy 1971 október 14-én, 50 éves korában hosszú szenvedés után, a betegek szentségével ellátva, Santiagoban elhunyt. Gyászolják: özvegye és három leánya Csüében, 83 éves édesanyja és rokonai Magyarországon. Feledhetetlen bajtársam, Isten veled! Nyugodj békében! Perjési Péter szakv.