Katolikus Magyarok Vasárnapja, 1971 (78. évfolyam, 1-50. szám)

1971-06-20 / 25. szám

ITP-JAN 1-72 FERENC NEHÉZ 2212 N LINCOLN CHICAGO ILL 60614 Amerika egyetlen katolikus magyar hetilapja Catholic Hungarians* Sunday Egyes szóm óra: 20 cent KIADÓHIVATAL: — EDITORIAL OFFICE: Price of one copy: 20 cent 517 South Belle Vista Ave., Youngstown, Ohio - 44509. USA. — Telefon 799-1888 The only Catholic Hungarian Weekly Newspaper in the United States Amerikai magyar tanítónő tanítása az amerikai magyaroknak: Az emigráció az iskola írta: Könyves Mihályné ★ SZERETHETIK-E GYERMEKEINK azt a hazát, melyet nem ismernek, nyelvét már akadoz­va beszélik. Ha nem ismerik történelmét, földrajzát, irodalmát, ha nem ismerik e nép erényeit — sze­rethetik-e? A nyugati iskoláktól nem remélhetjük, hogy részletesen foglalkozzanak a magyar nép történel­mével, hisz tudjuk, hogy ők maguk sem ismerik, tankönyvíróik pedig nem akarják elismerni e nép érdemeit, történelmi hivatását. Ha a magyar népet sírba tennék, az emberek millióinak szemében nem ülne gyászkönny. Az emberek milliói televízión fog­ják nézni, mint ahogy néztük a közelmúltban Velence süllyedését, pusztulását, a középkor művé­szetének porladását. • A televízió nézőközönsége azonban nem tudja, hogy az ő temetésének ideje is közeleg. Azt a hiányt amit a nyugati iskolák nem tud­nak megadni, ma láttuk, hogy a jó magyar Édes­anyák és­­Édesapák pótolják. Bennetek, kedves szülők van még magyarságélmény. Ismeritek és éli­tek a magyarság történelmét és a Magyar Iskola szülő-tanítóinak segítve — sokat tudunk átadni eb­­ből az élményből. ★ HUSZONÖT ESZTENDŐ múlt el már fe­jünk felett. Gyermekek születtek és nőttek fel ez idő alatt és már unokák is járnak hozzánk az isko­lába. Idegen nyelven tanulnak és messze esnek a magyarság nagy életfájától. Maroknyi szülőben és szülőtanítóban megszó­lalt a magyar lelkiismeret. Mert ilyen is létezik a lelkiismeret mellett. Magyar vészharang. Csak a szülői ház és a kis magyar iskolák a cserkészettel együtt menthetik meg a magyar gyermeket. Mert nyugaton és keleten is először eltávolították az Is­tent az iskolákból és eltávolították a hazát is. Majd eltávolították a nevelői tekintélyt azzal, hogy a diákot egyenlő felekként cimboráknak nyilvánítot­ták. De a diákokat nemcsak mérgezték, hanem butították is. Középiskolát végzett ifjak a statisz­tika szerint sokszor a legelemibb kérdésekre sem tudnak válaszolni. ★ VALLJUK BE ŐSZINTÉN, hogy az elmúlt húsz évben a tudományokban olyan nagy haladás, a tanítás módszereiben olyan változások állottak be, hogy már nem igen tudunk gyermekeinknek segíteni házi feladataik elkészítésében. Fegyelmi té­ren pedig nem értünk egyet tanáraikkal. Saját gyermekeinket egy központi irányítás alatt álló rendszer ragadja ki lelkileg kezeinkből. Ha a magyar szülő és szülőtanító ezzel a pokoli erővel még harcolni tud, akkor minden elismerést megérdemel és ha még tisztesség és becsület marad a földön, akkor azt az ilyen szülőknek köszön­hetjük. Az emigráció, a történelem változásával fel­állított nagy iskola, a nemzet pedig a tanár, mely egyszer kérdőre fog vonni minket, hogy mit tanul­tunk hősi áldozatából és mit, mennyit mondtunk el a világnak róla? ★ SZÁZ ÉV MÚLVA tudósok fogják megírni az emigráció történelmét. Mit épített maradandót, hány és milyen könyvet adott ki? A történelem fog ítéletet mondani Eszterhás István, Flórián Tibor, Fáy Ferenc, Könnyű László, Békés Gellért, Kos­­sányi József, Nehéz Ferenc, Nyirő József, Várdy Béla, Szitnyai Zoltán, Varga László, Tollas Tibor, Nyisztor Zoltán, Wass Albert és a többi írásai alapján. A könyvek megmaradnak a könyvtárak polcain. A történelem írni fog az emigráció iskoláiról és talán éppen egy Burg Kastl-ban végzett szülő amerikai gyermekét fogja ez a téma legjobban ér­dekelni és apja, vagy nagyapja iránti kegyeletből és származása iránti érdeklődéstől indíttatva fogja ezt a témát választani. Mi lesz tanulmányának a címe? A huszadik század második felének magyar emigrációja és annak derekas helytállása? Vagy: Élt-e az emigráció a szabadsággal, amit a nyugat nyújtott? Vagy: Mit tett az emigráció a magyar öntudat fennmaradásáért? Hölgyeim és Uram, akik magyarságmentést végeznek, azok ma itt ülnek a nézőközönség soraiban. Magyarságmentést nem a debreceni anyanyelvi konferencia üzletemberei vé­geztek. A hazakószáló üzletemberek ne ajánlják ne­künk, hogy fizessünk elő az otthoni folyóiratokra, de mi hajlandók vagyunk cserélni Vasárnapot, pittsburghi Magyarságot, Katholikus Szemlét és a Virrasztót velük. Ugyanígy az emigráció eddig kia­dott könyveit örömmel cseréljük otthoni könyvek­kel — állami ellenőrzés nélkül. Az a rendszer amely példátlan szolgalelkűség­­gel magyarságtudat helyett szovjettudatot akar ol­tani az ifjúság lelkébe, az minket, emigránsokat ne akarjon tanítani, konferenciáztatni. A mi nevünk­ben senki se tegyen emigrációs pénzből 5000 dol­láros alapítványt az emigráció lélektanának tanul­mányozása céljából. ★ TANKÖNYVEKET KAPTUNK HAZUL­RÓL. Főkép rosszakat. Ezek a könyvek igen távol vannak az emigrációs gyermek képzeletvilágától. Oda csak az emigrációs szülő ér el, csak ő tud magyarságtudatot éleszteni az itt született gyermek lelkében. Az emigrációnak vannak jó tankönyvei, gondoskodunk továbbiakról, mert a tíz évvel ez­előtt kiadott tankönyvek elfogytak. Wass Albert már nyomatja is azt a sokat vitatott ABC-s köny­vet. ★ MOST PEDIG NÉZZENEK KÖRÜL a kedves szülők és vendégeink! Egy száz gyermekből álló magyar iskolának ez a nagyterem az egyetlen iskolaterme beugróival együtt. Nemcsak tanköny­vekre, de megfelelő elhelyezésre is szükségünk lenne. Ebben a teremben hét csoport, hét kis osz­tály tanul egyszerre. Egyiknek zaja áthallatszik a másikhoz. Hétfőn este a gyermekek már fáradtak, idegesek. Alig várják a szünetet, hogy körbeszalad­hassanak. A tanítók pedig napi munkájuk után jön­nek ide, valljuk be, fáradtan. A szombat délelőtti 4 órás iskola jól működik az ukránoknál. Pármában havi 2000 dollárért bérel­nek egy egész középiskolát. Csak szombatra. 350 gyermek 17 tanteremben. Havi tandíj ötvenhárom dollár egy diák után. Hogy ezt az áldozatot hogyan hozzák meg az ukránok és miért (?) azt mindenki magában döntse el. A tanítók havi 75 dollár tiszte­­letdíjat kapnak! Ezenkívül még van egy kétszázsze­mélyes egyházi iskolájuk is . . . * A PÉLDA ITT VAN ELŐTTÜNK. A né­metek ugyanígy dolgoznak. Akarjuk-e, tudjuk-e kö­vetni őket. Ez a jóindulatú, lelkes kis csoport erre nem tud választ adni. A távollevő egyesületek és jómódú magyar emberek, kik magyarságmentő mun­kánk­at fagyosan nézik, tudnának segíteni. Ez a kis csoport közelítse meg őket! Mert ha nem, mi is megszűnünk —­ a távollevő egyesületekkel együtt! Brezsnyev rossz álma (Nem enyhülés, hanem renyheség) A VASÁRNAP MÚLT HETI SZÁMÁBAN ezzel a címmel jelentette meg a szovjet-kínai ellentétről szóló ismertetést: ,,A szovjet­ hűség (tu­lajdonképpen) kóros szellemi renyheség a Kádár­pártban”. Nem tudtuk, hogy megállapításunkat milyen hamar erősíti meg Nyugat-Európa egyik lap­ja, a Párisban megjelenő LE MONDE. A moszk­vai pártkongresszus utáni szovjet közhangulatot vizsgálva, Bernard Feren ezeket állapítja meg a pá­risi lapban: “A veterán tudósítók közül néhányan arra szá­mítottak, hogy a kongresszus rehabilitálja Sztálint. Azonban Brezsnyev mindenkit biztosított arról, hogy a személyiségi kultuszhoz nem térnek vissza. De egy ennél is nagyobb nyavalya gyötri a Szov­jetuniót. A Szovjet renyhe eltompultságban seny­­ved, a párt egy új fajtájú sztálinizmust kénysze­­rített az országra ...”★ MINDEZT A FRANCIA LAP a kongresszuson történtek kiértékelésekor ál­lapítja meg. Tehát módosítjuk múlt heti megállapí­tásunkat, a Kádár-diktatúra nem azért követi szolgai módon a Kremlint, mert kóros szellemi renyheség­­ben szenved, hanem azért kórosan renyhe szelle­miekben, mert szolgaian követi a Kremlint. Hogy melyik a rosszabb, azt mindenkinek az ítéletére bízzuk . . .★ A PÁRISI "LE MONDE” MONDJA AZT IS, hogy a kongresszuson az orosz írók nevében ismét felvonultatták a Csendes Don íróját, Mikhail Szoloc­ovot, aki eddig is nem egyszer vállalta, hogy a párt uszítására elítélje írótársait, akik szembe mer­tek szállni a diktatúrával. A kongresszuson még Szolochov is így viccelt: “Lenne egy csomó mon­dani­valónk, de nincs elegendő papír arra, hogy elmondjuk ...” Egyébként a francia cikk­író meg­állapítja, hogy: “Szoloh­ov beszéde nem tartalma­zott egyetlen egy új, pozitív gondolatot sem. És egy árva szót sem szólt azoknak az íróknak a vé­delmében, akik egyéni kockázattal vállalták, hogy a Szovjetben az írói szabadság új ösvényeit tapos­sák ki. A Csendes Don szerzője a régi jó időket polírozta ismét, amikor a csökönyös írók golyót kaptak a fejükbe . . .”★ BEMNARD FÉRON A “LE MONDE” vezércikkírója a kongresszust általában így jel­lemezte: "A szócséplés szertartása befejeződött Moszk­vában. Pompával körülvéve, propaganda kiáltások­kal az év nagy eseményének kikiáltva, a 24-ik szovjet pártkongresszus tulajdonképpen nem volt semmi más, mint annak a betegségnek, a sorvadás­nak egyik jele, aminek a meggyógyítását át ígérték az összes szónokok Brezsnyevvel az élen. Az egész ország vezetősége, a szovjet politika rohamosztagai tíz napot töltöttek el azzal, hogy hallgatták és tap­solták azt, amit már mindenki kívülről tudott.. “Amit tettek,” írja a francia publicista, “nem volt más, mint visszhangozták a főtitkár szavait. Az államfő azzal töltött négy órát, hogy ismételte azt amit már mindenki tud február 14.-e óta. A Pravda megtette, amit elvártak tőle, tudósított a viharos tetszészajról, és a ,Dicsőség! Dicsőség!’ kiál­tásokról. De a delegátusok beszédét dicsőítő fel­kiáltások sem homályosíthatják el azt a tényt, hogy miután az egész világ figyelmét felhívták, figyel­­je­nek csak arra, mi is történik majd Moszkvában — nem történt semmi, illetőleg ami történt, az kész unalom volt és nem más . . “Kruscsev még azt állította, hogy megteremti a szocializmus kirakatát és mindenkit marxista-leni­nistává tesz. A maiak már nem ígérték a bőség aranykorát, nem álmodoztak hangosan. Ehelyett tudományosan akarnak előrehaladni, hogy megkí­séreljék a nagy zűrzavar némi rendezését. Amikor a fogyasztóknak elegendő élelmet kell adni, hogy tisztességes életmódban elégíthessék ki igényeiket, akkor egy szatócs többet ér, mint a próféták...” ★ SZOLOCHOVRÓL ÉS A MA SZOVJET irodalomról szólva Bernard Féren kijelenti: “Egy kis ország talán megélhet irodalom nél­kül. De egy nagy ország nem. Egy nagy ország elveszíti arculatát, ha semmi mása nem marad. (Folytatása a harmadik, oldalon.) Szent István a magyar püspöki kar körlevelében (KATOLIKUS SZEMLE, Róma.) (A felszabadulásként emlegetett szovjet megszállás 25-ik évfordulójára kiadott fölötte kétes eredetű püspökkari körlevél után az ország gyanakodva várta, milyen lesz a Szent István jubileumot meghirdető főpásztori megnyilatkozás. Talán az ál­lami illetékesek is érezték ezt a várakozást és visszaemlékeztek arra, hogyan utasították vissza a katolikusok a magyartalan, frázisokkal teli úgynevezett felszabadulási körlevelet, ezért jobb­nak látták a jubileumi megnyilatkozást a püspöki­ karra bízni. Mert valóban ez történt. A Magyar Püspöki Kar e nehéz körül­mények közt is történelmi dokumentumnak számító körlevelet adott ki, melynek keresztény és magyar tartalma, szép stílusa fennkölt hivatástudatról tanúskodik. Valóban méltó Szent Ist­ván születése és a magyar kereszténység ezer éves jubileumához. De egyúttal válasz is azokra a hivatalos marxista írásokra és előadásokra, amelyek Szent István életében és életművében a kereszténységet ideológiának tekintik. Az első szent király­ban inkább az erős fejedelmet, az erőszakra hajlamos uralkodót látják, mint a hatalmat az igazság és a közjó szolgálatába állító bölcs államférfiút, a szentágostoni rex iustus, pius et pacificus-t. A püspökkari körlevél azt emeli ki, hogy a szentéletű király természetes adottságait, uralkodásra termett képességeit hogyan itatta át a kegyelem, és milyen komolyan élte keresztény hitét. Itt közöljük a körlevél fontosabb részeit. A következő idézetek­ben a körlevél méltatja Szent István államalkotó és egyház­­építő munkáját.­ „Vezér volt a szó szoros értelmében... Távolba néző vezető egyéniség... Ugyanakkor jóságos atyja is volt magyar testvéreinek és az e földön élő minden népnek ... Szent István uralkodásának éppen az az eléggé meg nem becsülhető érté­ke, hogy ő gondolta át először az egyetemes magyar életet, és ő foglalta össze törvényeiben. Azt mondhatjuk róla, hogy ő adott először alkotmányt a magyar népnek, amely állami és nemzeti létünk alapja lett hosszú évszázadokon keresztül. Ebből szökkent szárba a virágzó és egészen sajátos Árpád­kori kultúránk, amelynek emlékeit most is csodálva szemlél­jük ... Ennek a nemes uralkodónak szimbóluma, magasztos alakjának ékessége a Szent Korona, amelyet népünk féltve őrzött egy ezredév viharaiban .. . A nagy király műve azonban azzal lett teljessé, hogy a történelem sodrását, az ember egyéni és közösségi életét az evangélium fényében szemlélte, őt magát is mély lelkiség és bensőséges vallásosság hatotta át. Minden tettének, alkotó erejének forrása, Istenből táplálkozó hite volt. Királyi mél­tóságát is úgy fogta fel, mint Istentől népe javára kapott ha­talmat, amely együtt jár az apostoli küldetéssel. Törvényeit, sőt az által létrehozott közigazgatási szerveket is úgy tekin­tette, mint külső keretet, testet, amelyet tartalommal, lélek­kel kell megtölteni... Az apostoli munka Szent István élet­művében teljesen egyenrangú a nemzeti életet megalapozó ténykedésével, sőt attól el sem választható. Ennek meg­felelően az állami élet alapjainak megteremtésével együtt lerakta a katolikus egyház szervezetének pilléreit is a tíz püspökség megalapításával és a minden tíz falunak épített templommal. Ugyanakkor segítő munkatársakat hívott ha­zánkba Szent Benedek fiainak személyében, akik az imád­kozzál és dolgozzál’ kettős programjával hozzáláttak a hit igazságainak hirdetéséhez, a jó erkölcsökre való neveléshez, a munka megkedveltetéséhez és a műveltség magvainak el­költéséhez. A templomok és monostorok a vallási és erkölcsi nevelés mellett a kulturális élet és a művelődés fellegvárai is lettek. A térítés apostolai egyúttal a nép tanítómesterei is voltak. Első királyunkra, Szent Istvánra a hivő magyar szemé­vel tekintettünk vissza, mert a mi ünneplésünkben a magyar­ság szent érzése és a hivő lélek áhítata összefonódik. E két fogalom a nagy királyban és a nemzet apostolában lett eggyé és bennünk, akik most egy ezredév után feltekintünk rá, töretlenül él tovább. Hosszú és küzdelmes tíz évszázad telt el születése óta. Azok az alapok azonban, amelyeket ő fektetett le, szilárdnak bizonyultak. Nemzeti életünk és kato­likus egyházunk ma is élő valóság. S amint a test és a lélek együtt alkotja a teljes embert, úgy a hegyen, völgyön, rónaságban élő népek sokasága is akkor válik nemzetté, ha a nép között megvalósul a rend, virágzik a jó erkölcs, érvény­re jut a tekintély­tisztelet, kibontakozik az emberiesség, meg­nő a felelősségtudat és megizmosodik a becsület. Egyházunk tehát, amikor ezeket az evangéliumi eszméket hirdeti és ezek­re neveli híveit, népünk érdekét szolgálja és nemzetünk vi­rágzását mozdítja elő. Éppen ezért katolikus egyházunk ma sem érzi magát idegen testnek a nemzet életében, hanem annak építő eleme akar lenni. A keresztény eszme ma is alkotó összetevője a magyar kultúrának... ” A modern utcai tombolással szembe modern törvényeket (SANTA MONICA, California­) Jeffrey Hart, a „Santa Monica" publicistája megállapítja rovatában, hogy az 1968-as francia felfordulás, utcai tombolás és rombolás után a francia kormány elhatározta, a modern bomlasztással, gyújtogatással, rombolással és utcai tombolással szembe modern törvényeket állít. A francia törvényhozás nem sokat habozott, hanem kidol­gozta és meghozta a 368­ 94-es számú törvény, amely kimondja: „minden egyén, aki önkéntesen részt vesz olyan gyülekezetben, amely törvénytelen cselekedetet visz végbe, úgy büntetőjogilag, mint magánjogilag felelős azért, amit a gyülekezet elkövet. Le­tartóztatható, lecsukható, de polgári per is indítható ellene azoknak a károkozásoknak a jóvátételére, amelyeket a gyü­lekezet, amelyben részt vett, elkövetett. Ezáltal az, aki részt vesz egy épület felgyújtásában és leégetésében, felelősségre vonható akkor is, ha történetesen nem ő öntötte le a házat benzinnel és nem ő lobbantotta lángra a gyufát, amellyel fel­gyújtották a házat.” Ezenkívül az új törvény kimondja azt is, hogy büntetendő­­ cselekedet megszálln e gy olyan épületet, amely a közületé, és ebbe a kategóriába sorozza a törvény nemcsak a hatóságok épületeit, hanem az egyetemek, az iskolák épületeit, sőt a labo­ratóriumokat is. Azokra, akik ilyen cselekedetben vesznek részt, súlyos büntetés róható ki. A törvény indoklásában kimondja: „magános egyén nem gyújt fel épületeket tüntetés során, hanem a tömeg teszi. Ennél­fogva azoknak, akik a maguk szándékából ilyen tömeget alkot­nak és rombolásra és rombolásra indulnak, magukra kell venni és viselni kell a felelősséget...”

Next