Katolikus Magyarok Vasárnapja, 1973 (80. évfolyam, 1-50. szám)

1973-04-22 - 1973-04-29 / 16-17. szám

4. oldal KATOLIKUS MAGYAROK VASÁRNAPJA Húsvét vasárnapja Olvasmány „Az Apostolok Cselekedetei­­ből (10, 34. 37 — 43) Péter apostol így tanította keresztelés előtt a megtérő pogányokat: "Tudjátok, mi minden történt Júdeában attól kezdve, hogy a Názáreti Jézus elindult Galileából. A keresztség után, amit János hirdetett, hogyan kente fel őt Isten Szentlélekkel és hatalommal. Ahol csak meg­fordult, jót tett, és meggyógyította az ördögtől megszállottakat, mert vele volt az Isten. Mi ta­núi vagyunk mindannak, amit a választott nép földjén tett. Keresztre feszítették és megölték, de Isten harmadnapra feltámasztotta, és megadta, hogy megjelenjék, ha nem is az egész népnek, hanem az Isten által előre kijelölt tanúknak, vagyis ne­künk. Mi vele együtt ettünk és ittunk, miután föltámadt a halálból. És ő megparancsolta ne­künk: hirdessük a népnek, és bizonyítsuk, hogy ő az, akit Isten élők és holtak birájául rendelt. Minden próféta tanúságot tesz róla, hogy mind­az, aki hisz benne, általa elnyeri bűnei bocsá­natát.” Ez az Isten igéje. Zsoltár (117, 1-2. 16 — 17. 22-23) Ezt a napot az Úristen adta, — örvendjünk és vigadjunk rajta! Adjatok hálát az Úrnak, mert jóságos hoz­zánk: — mivel irgalma örökké megmarad! Hirdesse a választott nemzet, hogy jó az isten, — mivel irgalma örökké megmarad! Ezt a­ napot az Úristen adta, — örvendjünk és vigadjunk rajta! Az Úr jobbkeze hatalmas csodát művelt, — az Úrnak jobbja fölemelt engem. Nem halok meg, hanem élek, — és hirde­tem az Isten nagy tetteit. Ezt a­ napot az Úristen adta, — örvendjünk és vigadjunk rajta! A kő, amelyet félredobtak az építők, — alapkő lett Istenünk házában. Az Úr művelte mindezt, — csodatettét ámulva nézzük. Ezt a napot az Úristen adta, — örvendjünk és vigadjunk rajta! Szentlecke Szent Pál apostolnak a kolosszesekhez írt leveléből (3, 1—4) Testvéreim! Krisztussal együtt ti is feltá­madtatok. Törekedjetek tehát az ég felé, ahol Krisztus ül az Atya jobbján! Az égiekre irányul­jon figyelmetek, ne a földiekre! Hiszen meghal­tatok a bűnnek, és életetek Krisztussal az Isten­ben van elrejtve. Amikor azonban Krisztus, a mi Életünk újra megjelenik, vele együtt nektek is részetek lesz dicsőségében. Ez az Isten igéje. A húsvéti Bárányt minden hívek dicsérve áldják. Júdait megváltotta, s az ártatlan Krisztusért a bűnöst kegyébe vette Atyja. Az élet a halállal megvítt csoda­csatával, s a holt élet-vezér ma Úr és él. “Mária, Szentasszony, mondd, mit láttál utadon?” “Az élő Krisztus kriptáját, s a Felkektnek láttam glóriáját. Angyali tanúkat, szemfedőt, takarókat. Feltámadt reményem, Krisztus, Galileába elétek indult.” Tudjuk, Krisztus feltámadott és diadalmas. Ó győztes Királyunk, légy irgalmas! Alleluja, Alleluja, Alleluja! Krisztus, a mi húsvéti Bárányunk már föl­áldozta magát. — Üljük meg tehát az Úrral a húsvéti lakomát! Alleluja, Alleluja, Alleluja­ Evangélium Szent Lukács könyvéből (24, 1-12) A hét első napján kora hajnalban az asz­­szonyok kimentek Jézus sírjához, és magukkal vitték az előkészített illatszereket. A követ a a sírtól elhengerítve találták. Amikor beléptek, nem találták az Úr Jézus testét. Még magukhoz sem tértek a meglepetésükből, amikor ragyogó öltözetben két férfi állt mellettük. Félelmükben földre szegezték tekintetüket, de azok megszó­lították őket: "Mit keresitek az élőt a holtak közt? Nincs itt, föltámadt. Jusson eszetekbe, mit mondott nektek, amikor még Galileában volt. Az Ember­fiának — mondta — bűnös emberek kezére kell kerülnie, keresztre feszítik, de harmadnapra föl­tárnád." Akkor eszükbe jutottak ezek a szavak. Visszatérve a sírtól jelentették mindezt a tizen­egynek és a többieknek. Mária Magdolna, Johanna, Mária, Jakab anyja és még mások hozták ezt a hírt az apos­toloknak. De azok üres beszédnek tartották sza­vaikat, és nem hittek nekik. Péter azonban menten a sírhoz futott. Ami­kor behajolt, csak az heverő lepleket látta. Igen meglepődött a látványon, és hazament. HÚSVÉTI SZERETET Húsvét a szeretet legmagasztosabb ünnepe. Krisztus sze­retetből vállalta a szenvedést, vállalta a megaláztatást, vállalta a kereszthordozást és halált értünk, mélyebben felfogva: értem Én voltam a bűnös, én vétkeztem! Bűneimet senkivel meg nem oszthatom, értük mások könnyeit fel nem ajánlhatom, hisz úgy állok itt, mintha az egész világon én lennék egyedül, mintha nem volna sem anyám, sem apám, sem testvérem, sem bará­tom. Nekem magamnak kell bűnbocsánatot kérnem, nekem magamnak kell penitenciát tartanom és az Úr Jézus mégis h helyettem nyújtott elégtételt a megbántott Atyának és helyet­tem halt meg, én értem. Értem halt meg! ,,Ne mondd”, írja Pro­­hászka, „hogy sokakért halt meg. Minden virág a földön azt mondja: A nap értem van! A szentek is azt mondják: Értem, értem halt meg, ezt mondja a Szent Szűz is a maga módja sze­rint, ezt mondom én is: Értem, értem szenvedett; úgy szeret, hogy értem halt meg!” Mi a szeretet? „A szeretet áldozat, odaadás és szolgálat" Prohászka szerint: ,,A szeretetet nem szabad lágy, édes érzel­mekkel azonosítani. A természetben a halál és a szenvedés mu­tatja azt, hogy az isteni szeretet is odaadást és szolgálatot sür­get. Egyik szolgáljon a másiknak, egyik haljon meg a másikért. Ez az igazi szeretet: a lélek világa. A szeretet erősebb a ha­lálnál! Áldozatra kell tehát a szeretetemet nevelni.” Mint Krisz­tus tette szenvedésével és kereszthalálával. „Mert nagyobb sze­­retete senkinek sincs annál, mintha valaki életét adja a bará­taiért.” Jézus tudta, mi vár reá. Megmondotta apostolainak: „íme, felmegyünk Jeruzsálembe és ott beteljesednek mind, amiket a próféták megírtak az Emberfiáról. Mert a pogányok kezébe adatik és megcsúfolják, bántalmazzák, megköpdösik és miután megostorozták, megölik őt... ” Ő mégis vállalta! Mindent vál­lalt! Minden megpróbáltatást, ártatlan halált. Mint ember, em­beri természete visszariadt ugyan a reá váró szenvedés-sorozat és halál borzalmaitól, de az a tudat, hogy az Atya akarata az és hogy az Atya akaratát teljesíti, hogy az Atya küldetésében jár, amikor vállalja mindazt, ami reá eljövendő, ez a tudat le­győzte benne az emberi természet gyengeségeit. E diadalmas tudat birtokában könnyű még a halál is! Krisztus, mint ember is nagy volt, de a nagy embernek nem elég megszületni, nagy emberként kell meghalnia is. Nagy emberként is halt meg! Jézus tudta a legjobban, hogy csak azok az eszmék halnak meg, amelyekért mi nem tudunk meghalni. Meg tudott halni azokért a fenséges eszmékért, magasztos tanokért, amelyeket hirdetett, tanított, életre hívott. Ezért örök a kereszténység! A keresztfán a felebaráti szeretet fenséges törvényét pél­dázta és vetítette elénk. Nemcsak vállalta a kereszthalált, de a keresztfa véres oltárán ellenségeiért megható módon és oda­adó szeretettel imádkozott is. Az emberi szeretetlenségnek és a körülötte tomboló vad gyűlöletnek egyetlen ellenszere a szerető megbocsájtás. A megbocsájtó szeretet! Erre a magasz­tos lelkületre tanít minket a Keresztrefeszített! Fölséges sze­­retete minden bosszúvágyat, minden haragot és gyűlöletet fölé­nyesen legyőzött. De nemcsak szóval, tettet is szeretett! „Ne szeressünk csak szóval és nyelvvel, hanem cselekedettel és igazsággal. Erről ismerjük meg, hogy igazságból vagyunk és az ő színe előtt megnyugtathatjuk szívünket.” Ez a diadalmas kereszténység! Jézus szerette Jeruzsálemet, szerette hazáját. És mert előre tudta és látta annak pusztulását, amikor odamenet útközben megpillantotta a várost, elérzékenyült és orcájára csordultak a fájdalom könnyei. Ez is emberi vonás nála. A hazaszeretet nagyszerű vonása. A szeretet megható könnyeit nem tudta meg­tagadni a legnagyobb gonosztevőktől sem, annak a városnak a lakóitól sem, amely keresztre feszítette. Megtanított ezzel mindnyájunkat arra, hogy a hazasze­retet tetteket parancsol. A nemzetek és népek sorsa általában mindig kálváriás, a boldogság és elégedettség korszakai viszont többnyire igen rövidek. Sokat kell tehát imádkoznunk, veze­kelnünk, engesztelő áldozatot, szentórát tartanunk, szentjeink közbenjárását, segítségét kérnünk, hogy tőlünk telhetőleg csök­kenthetjük azt a büntetést, amelyet Isten mér reánk bűneink miatt. Bízzunk tehát a haza iránt táplált és érzett, hőn ápolt sze­leteiben! „Mi tudjuk”, mondja Prohászka, „hogy szeretettel segítünk leghathatósabban a világon! Ha sok is az örvény és szakadék, az erkölcsi világ hegyei mégis a szeretetben állnak. Ha az Istentagadás sok borút is vet reánk, a szeretet lesz majd a ködöt emelő napsugár. Ebben a szeretetben kell bíz­nunk, ez lesz az erőnk. Nem szabad kímélnünk sem önmegta­gadást, sem áldozatot a több, a szebb, az erősebb szeretetért.” Ha tehát csak egy fokkal is enyhíthetjük hazaszeretetünkből fogant alázatos imádságunk által hazánk és népünk szenve­déseit, akkor is meg kell azt őszintén és lelkesen, szívünk min­den vetületével tennünk. Ez a világot átfogó húsvéti szeretet fenséges apotheózisa. 1973. április 22, 29. Feltámadás - örök jelenlét Mi, magyarok, szeretjük a rendkívüli dol­gokat. Lelkesedünk értük, de csak addig, míg meg nem szoktuk őket. Aztán el is felejtjük ... Talán ez az oka nagy történelmi fellobbaná­­sainknak, harcainknak, de aztán tragédiánk­nak is. Vallásos életünkben ezt a magatartá­sunkat jellemzi a vasárnapi templomba­ járás s nagy ünnepeinken való részvételünk. A va­sárnap a magyar szentmisén szomorú látványt nyújt. De Nagyszombaton teljes számban vir­­rasztunk s a körmeneten lelkesen énekelünk. Igyekszünk tehát mindig valami rendkívülit csinálni. A nagyszombati Vigília liturgikus szertar­tását azzal kezdjük, hogy kioltjuk a templomi fényeket. A teljes sötétségben meggyújtjuk a szentelt tűz szikrájával a húsvéti Gyertyát és vele előre vonulunk a templom szentélyéig. Háromszor kiáltjuk egyre hangosabban: Lu­men Christi, Krisztus világossága! És a temp­lom megtelik Krisztus fényével, a feltámadás allelujás örömével. A természetben is minden új hajnal így kezdődik. A sötétség először valami szürke fátylat bont ki, majd piros fénnyel színez, s aztán egészen háttérbe vonul, lebukik vala­hol a horizont mélyében. A nap megjelenik teljes pompájában — ragyogó fényében. Így játszódik ez le minden hajnalon, amióta az Isten szava elhangzott: És legyen világosság! Minden nap új hajnal, új világ tárul az ember szeme elé! És a természet ujjong. Az új napra és az új hajnalra utal az Evangélium szava is, amikor a hét első napján a horizont fölé az új fény feltört . . . Az evan­gélium új hajnalnak, új fénynek nevezi, mert ami azon a hajnalon történt, az hasonlít az Isten első teremtés-napjához. Azon a hét első napján Isten új világot teremtett. Új fény je­lent meg a világ felett: a Feltámadt Krisztus! Isten, nagy tette, a Keresztrefeszítettnek ha­lottaiból való feltámasztása beteljesítette a megváltás nagy művét. A sötétség elvonult a világ arculatáról és beragyogta a fényes jövő napja! Nem álomvilágból való kép ez. Az Egy­ház nagyböjti liturgiája állandóan utalt rá Krisztus szavaival. Maga az Üdvözítő mondta mindig magáról: Én vagyok a világ világossá­ga. Lázár feltámasztása napján hozzátette: Én vagyok a feltámadás és az élet. És a zsidó ve­zéreknek a bizonyosság öntudatával válaszolta vádjaikra: Bontsátok le e templomot és én harmadnapra újra felépítem azt. Nyilván saját testének templomáról beszélt, amely a Szent­lélek páratlan alkotása az üdvösségtörténetben. S a Szentlélek e csodás temploma itt van! Él minden hívő lelkében. Élő templom az! A hús­véti gyertya szimbolizálja és áll őrt mellette. Az Oltáriszentségben felragyog a testté­ válás pillanatában. A végtelen világ dimenzióiban szétáradó fénye így tesz valósággá, sugárzása testté váltan a sok millió piciny ostyában. Va­lóban ,élő templom, amely táplál is. Az élet valóságos kenyere! Kenyér a színében, de Krisztus teste lényegében. Megértjük-e most már, mit jelent nekünk a Húsvét hajnala? Ránk ragyog az örök Fény s e Fény a mi eledelünk az élet kenyerében. A húsvéti harangok lakomára hívnak. Krisz­tus feltámadása után vagyunk igazán testvé­rek. Krisztus teste kapcsol össze minket mind­nyájunkat egy testté és egy lélekké. Mily cso­dálatos isteni ajándék ez a világ számára! Ma­ga a Feltámadt fejezi ki ezt, amikor az asszo­nyoknak azt mondja, hogy menjenek el a ta­nítványokhoz, akik most már az ő testvérei s Galileában meglátják majd őt. Csak most igazán, miután átment a halál kapuján és di­csőséges jelenlétével és lényével átjárja szívü­ket, testüket s egyesíti őket úgy, mint még soha azelőtt. Nem az Igével, nem az öröm­hírrel, nem az imádságban, hanem saját ön­magával. Történelmi kategóriákban kifejezve a halhatatlanná vált Krisztusi Test övéivel egy­beforrva, a világ végezetéig, nem a tiszteletre­méltó személyek, a kiválasztott előkelőségek, a jámborok, a „főpapok” társasága csupán, nem is külső látszatra egyesülve az Isten kül­döttjével valamiféle diplomáciai levél alapján; nem is az ég és föld szövetsége egy földi biro­dalom megalapítása és fenntartása érdekében,­­ hanem: a lélekben megújult minden emb­er Ri­esz Lajos bernek, az embernek a küldetése minden nép­hez és nemzethez, azzal az örömhírrel és isteni üzenettel, hogy meg vagyunk váltva és e meg­váltást hirdetni kell a világ végezetéig. A kül­detéshez a megbízó levél a szívbe lett bele­írva a Szentlélek által. A Feltámadás és a Pünkösdi Lélek leszállása tulajdonképpen az Egyház születésének az órája. Első pillanata az a húsvéti hajnal, amely a keresztrefeszítés után 37 óra múlva felvirradt. Valóban akkor egy korszak napja hasadt az emberiségre. Új idő új világa, új nép, az Isten népe született akkor. A Feltámadás hozta. Az ígéret földjé­nek határai szétpattantak és az ígéret Földje magába foglal minden népet az egész világon. Mi az az új, amit Krisztus feltámadása eredményezett? Sokszor az Einstein-­ elmélet jut eszünkbe, mely szerint a mi világunk zárt egység, azon túl nem tudunk semmit sem meg­tapasztalni. Belső törvények determinálják s azon túl nincs semmi. Jézus feltámadása mégis egy másvilágra utal. S ha az a világ, amelyre a Feltámadás utal, egy más világ, akkor természetfelettien természetes, hogy kifejezésére nincsenek lé­nyegét kielemző szavaink. Fogalmunk van ró­la, hiszen általában beszélünk végtelenről, hal­hatatlanságról. Még az anyagelvűek is beszél­nek örökkévalóságról. Az anyagot mondják örökkévalónak. De ha az anyag örökkévaló, akkor mégis van halhatatlanság és az örökös változásban soha meg nem szűnő mozgás. De ami elváltozik, az mégsem örökkévaló. Az anyag önmagában nem örökkévaló. Legalább is nem anyagi állapotában. De mi az anyag? S a modern tudomány éppen e kérdésnél eljut a másvilág szellemi természetéhez és halha­tatlanságához. Azt mondja, hogy az anyag sűrített sugárzás. De a sugárzás maga a fény, ami nem anyag. Valami lesz tehát anyaggá. Az Ige, az Örök Fény testté lett és aztán a Feltámadásban megdicsőült. Újra Fény és nem változó anyag lett. Az anyag örökös kör­forgása különben is geometriai lehetetlenség. A másvilág emberi szóval ki nem fejezhető és mégis van és örökkévaló. Erről tesz bizony­ságot a Feltámadás. Máté apostol, amikor leírja az Úr húsvéti feltámadását, földrengést említ s egy angyal leszállásáról tudósít. Az apostol szó szerint ér­tette mindkettőt és a hallgatók szintén valósá­gos történésnek fogadták el. De az apostol mindkettővel feltétlenül mintegy metaforával érzékeltetni akarta azt is, hogy az Úr feltá­madásával egy egész új világ kezdődik és a földre leszállt az Isten országa. Nem magának a feltámadásnak a tényén van a hangsúly, ha­nem a Feltámadt megjelenésén feltámadása után. Az Úr feltámadása és megdicsőülésének ténye meghaladja az emberi értelmet. De je­lenléte „édes” megtapasztalás. S ennek tanú­­bizonyságát adják a szemtanúk és az Egyház az idők végezetéig. Maga a feltámadás, annak élménye nem tartozik a földi élethez. A feltámadással új világ kezdődik. Az új világ és az élet, amely az emberre a halál és az egész világminden­ségre annak megszűnése után vár. Tiszta ön­tudatát és bizonyságát Jézus hozta egyedül. Egyedül Ő, dicsőséges feltámadásával azon az első és páratlan húsvéti hajnalon! Van halál, van metamorfózis, van látszó­lagos elmúlás. Ez bizonnyal evilági történés és látszólagos befejezettség. De van másvilág is és van Isten. A halál tehát nem végső szó a teremtésben és a változó életben. A halált le­győzi a halhatatlanság és annak öntudata. A halál nem lesz többé, amikor majd nem lesz változás, nem lesz elmúlás, amikor minden a feltámadás fényében újra kezdődik. Az Apo­kalipszis írója kifejezésével, Isten mindent újra teremt. Kezdete máris történés Krisztus fel­támadásában és dicsőséges jelenlétében. Ezért tudjátok-e, hogy mikor száll a szí­vünkbe a Húsvét igaz öröme? Akkor, ha lel­künket eltölti a Húsvét isteni titkainak a tuda­ta. Akkor, ha önkénytelenül le tudunk térdel­ni az Úr előtt, miként az asszonyok tették, amikor elhagyták az üres sírt. Vitték is a Húsvét üzenetét, az örömhírt: Mindnyájan meg vagyunk váltva s miénk az örökélet! A Feltámadásban nyilatkozott meg ,a leg­­tökéletesebben az, amit millió éveken át az egek és a földek hirdetnek, angyalok kara énekli, emberi szívek szomjaznak: Isten a Sze­­­retet! Alleluja, hála legyen az Istennek! Jaszovszky József

Next