Katolikus Magyarok Vasárnapja, 1974 (81. évfolyam, 1-50. szám)

1974-01-20 / 3. szám

1974 január 20. PÁRTOLJA HIRDETŐINKET! LÁTHATÁR (PÁRIZS. Franciaország:) Az olajháborúval nyitott új gazdasági korszakban, amely már eddig is több olyan elő­nyös fordulatot nyújtott a Szovjetuniónak, amit az arab olajháború nélkül el sem lehe­tett képzelni, különös Hőérze­tet jelent, hogy az európai gazdasági lapok számolják, fel­állítják és megállapítják Euró­pa mai gazdasági erejét, hely­zetét. Ilyen érdekes összefog­lalót adott a Vision című fran­cia lap. amely közzétette Nyu­­gat-Európa 500 vezető nagy­­vállalatának névsorát. Az an­gol cégeké a vezető szerep. Az öt legnagyobb névsora: 1. Royal Dutch-Shell (angol-hol­land); 2. Unilever (angol); 3. IRI (olasz); 4. Philips Gloe­­lampen (holland); 5. British Petroleum. A listában felsorolt 500 vállalat forgalma együtte­sen megfelel a vállalatoknak otthont adó 16 európai ország nemzeti összterméke 41 száza­lékának. A vezető 100 vállalat között 10 a vegyiparban, 9 a gépkocsiiparban, 6 az elektro­mos gépiparban működik. Az üzleti eredmény szempontjából (a tiszta nyereség a forgalom százalékában kifejezve) 20,7 százalékkal a Rank Xerox az első, utána 13,5 százalékkal a Kodak angliai leányvállalata következik. Vájjon mi lesz ezekkel a vál­lalatokkal. ha a Szovjetunió állandósítani tudja az olajterű melő arab államokra kiterjesz­tett befolyását? Meddig tudja a Nyugat, elsősorban Európa, de aztán Amerika is a Szovjet ájtal irányított olajháborúban gazdasági állásait, mai válla­latait és ipari haladását fenn­tartani? HELP WANTED CABINET Maker. Ex per. in formica work and lay out, must be a talented cab.e saw man, efficiency and speed necessary. Salary based on ability. Reliance Safety and Security Systems Inc. 4241 Oak Wood Boulevard, Melvindale, Mich. 48122. (313) 928-5106,_______ MAINTENANCE MECHANIC, Ex­perienced only needed to work second shift full time. Excellent working coditions and benefits. Wages com­mensurate with area. Prestigious, es­tablished firm. Call Harry Sanders, Pratt & Whitnev Small Tools Div. (203) 233-7591. An EOE Employer. IBC Products Inc. and IBC Foundry Division Taking applications for the following positions: Precision Machinist (Bridgeport) Die Makers (Familiar with investments dies) Must be able to set up work from Blue Prints and close tolerance. Also General Foundry Operations Excellent working conditions, total benefits. Apply 4325 Delemere Blvd. Royal Oak, Mich. 48073 ENGINEER Process Engineer for semi-conductor plant manufacturing discrete devices. Applicant should have two to five years semi-conductor packaging ex­perience. Amperex is located in Northern Rhode Island, near Uxbridge, Mass, and is a division of North American Philips Corp.. a Fortune 300 company. If interested and qualified contact Personnel Department. AMPEREX ELECTRONIC Corp. SLATE RSVILLE, R. I. (401) 762-9000 An Equal Opportunity Employer MACHINIST MILLING MACHINE OPERATOR Full Time 8—4:30 P. M. Part Time 6—10 P. M. Experience in operating a vertical milling machine. Knowledge of NC equipment. Interpreting blueprints. Have own tools and be aKe to make tools. Good salary and incentive bonus. For interview call 688-2400. GOTTSCHO, INC. 835 Lehigh Ave„ Union, N. J. An Equal Opportunity Employer KATOLIKUS MAGYAROK VASÁRNAPJA WASHINGTONI POSTA írja: Stirling György A karácsonyi ünnepeket már jócskán magunk mögött hagy­tuk s már alaposan bentjárunk az Újesztendőben, de még most is szívesen gondolunk vissza az ünnep napjaira, szívesen idéz­zük vissza a Szenteste csodálatos hangulatát, mintegy lelki tar­talékot merítvén azokból az órákból, a béke és szeretet ke­resztényi ünnepének egyedülálló varázsából, meghitt légköré­ből. Jómagamnak, akinek — a menekülttáborban töltött elsőt is beleszámítva — ez volt a negyedik szabad karácsonya —, különleges jelentőségűek voltak ezek a napok: a családi együtt­­lét, a befelé fordulás, a mindennapok hajszájából való kikapcso­lódás csöndes napjai, a meleg otthon s az emberhez méltó­ élet fölötti tudatos öröm, az önfeledten boldog gyermekkacagás, a fiammal való barátkozás, foglalkozás, a Jézuskától kapott játékok lelkendező kipróbálásának napjai. De arra is jók voltak az ünnep békés órái, a néhány nyu­godalmas pihenésre szentelt este, hogy az ember végig tudta tallózni azokat az újságokat, kivágott és félrerakott újságcik­keket, folyóiratokat, no meg eddig éppen­ hogy­ csak megérin­tett, feliben-harmadában átfutott könyveket, melyek napról­­napra növekvő halomba gyűlnek az íróasztal sarkán. Azaz jutott ideje az olvasáshoz is, amire máskülönben, az esténkénti olvasási terveket rendszerint álmosság-husánggal lebunkzózó mindennapi robot idején már nem futja erőből. Igaz, az át­böngészésre váró olvasnivalónak végülis csak egy részével képes végezni az ember — ezt tudja előre — s újra nyakunkon vannak a hétköznapok: a szabadidő az ünnepekkel együtt máris elszállt, de még így is sok érdekes, figyelemreméltó írás akadt fenn a szűrőn, melyeket érdemes felidézni és melyekről talán nem hiábavaló néhány szót ejteni. Belü­gyek és beavatkozások és ködösítések Itt van mindjárt egy hazai folyóirat, a budapesti külügy­minisztérium szócsöveként ismert MAGYARORSZÁG, melynek egy alig párhetes, december eleji számában annyi bennünket közelről érintő cikk zsúfolódott össze, hogy ezt az újságot aján­latos kicsit figyelmesebben átforgatni. Azért vettem legelsőként kézbe, mert a számunkra oly sorsdöntő mindkét párhuzamos európai tárgyalásról is szó esik benne s ezek a kommentárok éles kontúrokkal mutatják meg: miként vélekednek hazai hi­vatalos pártkörökben a tárgyalásokról? S ugyanakkor szomorú fényt vetnek arra is, hogy milyen körmönfontan ködösítik el a tényeket a magyar közvélemény előtt. Az Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezletről — mely, mint tudjuk szeptember közepe óta tanácskozik Genf­­ben és ahol az 1972. novemberi helsinki megnyitás óta egyetlen lényeges kérdésben nem jutottak dűlőre a 35 résztvevő ország delegátusai — például így nyilatkozik a MAGYARORSZÁG: "Kezdettől fogva várni lehetett, hogy az Egyesült Államok és Kanada, valamint egyes nyugati országok egyoldalú előnyöket kívánnak majd kicsikarni a szocialista országokból. Erre utalt Brezsnyev szófiai beszéde is, melyben visszautasította a nyu­gati sajtó beavatkozási kísérleteit a Szovjetunió belü­gyeibe." Úgy látszik, a pesti szerkesztőségben elfelejtik, hogy a konfe­rencia nyélbeütését egyesegyedül a Szovjetunió szorgalmazta immár évek óta, de Brezsnyevnek sem jobb a memóriája: úgy tesz, mintha nem az ő érdeke lenne a konferencia, viszont ha netán számára kínos témák kerülnek szőnyegre, rögtön tüzet kiabál! De kesereg a hazai párt­tollnak is, hogy azok a galád nyugatiak éppen fordított sorrendben akarják tárgyalni az ér­tekezlet három, Helsinkiben elfogadott "csomag-programját”. Azaz, mielőtt az európai biztonságról — szovjet értelmezésben, a háború utáni európai határok sérthetetlenségéről — hajlan­dóak lennének vitázni, előbb szeretnék a harmadik pont prog­ramját — az információk és eszmék korlátozásmentes áramlá­sának, kicserélésének szabadságát — megvalósítani. Ez ellen ágál kézzel-lábbal a hazai sajtótermék s itt írja le azt a mon­datot, mely nem más, mint a magyar olvasó lebecsülésének bizonyítéka: "A szocialista országok őszinte hívei a szuvereni­tásra, a be nem avatkozás elvére épülő, a békét és az emberek szellemi gazdagodását szolgáló információs együttműködésnek, mert nincs félnivalójuk, hiszen ezen a téren jó egynéhány kér­désben messze előbbre járnak már, mint a tőkés világ!” Ez nem vicclapban jelent meg, hanem egy komoly hazai hetilapban . . . A bécsi degradálás és ami utána következik Kevésbé lehet humorosan felfogni azokat a sorokat, ami­ket otthon a lap egy másik cikkében ír Pálfy József főszer­kesztő, aki a bécsi haderőcsökkentési konferenciáról keltezi beszámolóját. Az egész cikket diadalmas önelégültség hatja át, melyet már a cím is elárul: "Kilenc új betű”! Ez pedig arra utal, hogy az eddig MBFR — Mutual and Balanced Force Reduction, azaz köcsönös és kiegyensúlyozott haderőcsökken­tés — név helyébe a sokkal bonyolultabb és fontos lényegi változást jelentő MURFAAMCE rövidítés lépett. S ez való­ban nemcsak játék a betűkkel, hanem ismét egy nyugati defe­­rálást bizonyít: a kongresszus elnevezéséből kimaradt a "balanced", a "kiegyensúlyozott” szó, ami azt jelentette, hogy a földrajzilag Középeurópa közvetlen­ közelében lévő Szovjet­uniónak arányosan több katonát kellett volna kivonnia erről a területről, mint az Óceán túlsó partján fekvő Egyesült Álla­moknak. Ez az elv és az ezt képviselő "balanced” szó már kezdettől fogva szálka volt Moszkva és csatlósai szemében. Most — a jelek szerint — a szocialista országoknak sikerült NATO partnereikkel elfogadtatniok az új elnevezést, mely ennek a rövidítése: "Mutual Reduction of Forces and Arma­ments and Associated Measures in Central Europe”. Nos, kez­detnek nem rossz! . . . Lelkendezik is ezen Pálfy József s még a bécsi konferen­ciára szóló sajtóbelépőjét is bemutatja lapjában a nyájas olva­sónak, vagy féloldalnyi méretű nagyításban, melyen valóban ott virít a kilenc új betű. Ezeknek azonban — mivel eleve biz­tosítják azt, hogy bármilyen középeurópai csapatcsökkentés csak fikció lesz s annak csupán a Szovjetunió látja majd hasz­nát — csak Pálfy elvtárs s még néhány hasonló mentalitású kollégája tud örülni, lévén számukra létkérdés a szovjet jelen­lét hazánkban. A cikk leplezetlenül triumfál is e siker fölött, de a legfigyelemreméltóbb, ahogy a hazai olvasók elé tálalja Magyarországnak a konferencián jutott szerepet. Közbevetőleg: most már világosan láthatjuk, hogy a kon­ferencia első ülésszakának befejeztekor elhangzott nyugati ígé­ret , hogy Magyarország státusát még felül fogják vizsgálni és "lehetőség van annak megváltoztatására", nem volt más, mint üres szólam, melyet a magyar emigráció tiltakozó kampá­nyának lecsendesítésére hangoztattak mértékadó amerikai kö­rök, de komolyan egy percig sem gondolták, hogy emiatt vitába keveredjenek a Szovjetunióval. A kilenc új betű reményeink el­temetését jelenti, annak a ténynek az elfogadását, hogy a Ma­gyarországon állomásozó szovjet csapatok kérdése tabu, mellyel a konferencia nem foglalkozik. * A budapesti lap ezt a számunkra szomorú tényt ilyen kör­­mönfontan tálalja olvasóinak: "Az ügyrend értelmében a ma­gyar küldöttség is felszólalhat minden kérdésben és dokumen­tumokat köröztethet, csak elnököt nem adhat az ülésekre, azo­kon ugyanis a 1­1 teljesjogú ország képviselői elnökölnek”. Hogy ezenkívül szavazati joggal sem rendelkezik a magyar kül­döttség egy olyan konferencián, mely középeurópai kér­désekkel foglalkozik és ezen nem is tartozik a "teljesjogú” résztvevők közé, azt nem tartja fontosnak közölni, illetve meg­magyarázni a cikk, pontosabban azzal vágja ki magát, hogy holmi "imperialista mesterkedéseket” emleget, mégpedig ilyen­képpen: "Volt egy NATO-kísérlet, mely úgy akarta Magyar­­országot bevonni a haderőcsökkentésbe, hogy ugyanakkor ki­hagyta Olaszországot, egyoldalú stratégiai előnyöket akarván biztosítani a NATO-nak (!), hiszen Itália amerikai- és NATO- objektumokkal telezsúfolt ország.” Mindössze ennyi az indokolás s az embernek meg kell dörzsölnie a szemét: ha Itália nyugati katonai objektumokkal "telezsúfolt” ország, akkor várjon mi van Magyarországon? Az ottani hatalmas orosz haderő, az orosz laktanyák és rakéta­kilövőhelyek talán nem katonai objektumok, hanem idegen­­forgalmi látványosságok és az a felhalmozott rengeteg hadi­anyag, melyből az izraeli-arab háborúkor az arabok részére szállítógépek százai röpítették a segítséget az arabok részére, talán holmi bazári játékszerek vagy búcsúfiák? . . . Gyarmati sajnálkozik a félgyarmatin Nos ezzel el is érkeztünk a MAGYARORSZÁG harma­dik olyan írásához, mely fölött egy kicsit érdemes elgondol­kozni, lévén megintcsak ékes dokumentuma a közvélemény félrevezetésének, félreinformálásának, illetve a kétféle mérték­kel való mérésnek. De élénk fényt vet az Európai NATO álla­mok fölöttébb dicstelen magatartására is, melyet az izraeli­­arab háború idején tanúsítottak. A következőket írja ugyanis egy Bochkor Jenő nevű jól­értesült hazai kommentátor, a háború kapcsán kirobbant Ame­­rika-kontra-Európa NATO-válságról, hogy amikor a nyugat­német kormány tudomást szerzett az Izrael felé irányuló fegy­ver hadianyagszállításokról, erélyesen tiltakozott ezek miatt. "Frank külügyi államtitkár még aznap magához kérette F. Cash amerikai nagykövetségi ügyvivőt — írja szó szerint Bochkor elvtárs — és kijelentette előtte: Nyugat-Németország nem en­gedheti meg, hogy területéről, az amerikai fegyverraktárakból szállítsanak fegyeverzetet az egyik hadviselő félnek!” Majd így folytatja: "Október 25.-én azzal lepte meg az Egyesült Államok NATO partnereit, hogy megkérdezésük nélkül riadóz­tatta katonai egységeit szerte a világon! A bonni kormány — ugyanúgy, mint Brüsszelben a NATO állandó tanácsa — csak fél nappal később értesült erről. A nyugati szövetségesek keserűen és berzenkedve vették tudomásul, hogy az Egyesült Államok kormánya nem tűr ellentmondást, hanem feltétlen engedelmességet vár "egyenjogú” partnereitől. Másnap, pén­teken McCloskey amerikai külügyi szóvivő és Schlesinger hadügyminiszter "cserbenhagyással” vádolták a nyugat-európai országokat.” Véleményünk szerint, ez utóbbi megállapításokban jókora igazság rejlik, de erre még visszatérünk. Előbb azonban hadd írjak ide Bochkor elvtárs melankolikus befejező mondatát, me­lyet méltán tarthatunk a cikk csattanójának: “A Rajna partján a külügyminisztériumban keserűen­ így kommentálták a történ­teket: Az amerikaiak teljesen úgy kezelnek bennünket mint egy félgyarmati országot! ..." Hogy oda ne rohanjak! — mondja az ilyesmire a szegény pesti polgár a maga sajátos keserű aszfaltzsargonjában! Az em­bernek a haja szála is égnek áll, ezeket a sorokat olvasván, ekkora mérhetetlen impertinencia láttán! Hirtelenében azt sem tudom, hogy kezdjem, de azt hiszem, elsősorban is fel kellene világosítani a budapesti kollégát, hogy ugyanabban az időben — sőt már a háborút közvetlenül megelőző napokban is — Magyarországról tucatjával szálltak föl óriási szovjet szállító­gépek s vitték a hadianyagot az araboknak. S ez ellen — leg­alábbis úgy tudom — a Duna parti külügyminisztériumból senki emberfia nem jelentett be erélyes tiltakozást a szovjt kö­vetnél . . . És senki nem sóhajtott fel a Duna partján lapot szer­kesztő újságírók közül, hogy az oroszok teljesen úgy kezelnek bennünket, mint egy félgyarmati országot! . . . Igaz, ez nem is lett volna indokolt, mert hisz' Magyarországot nem mint fél­gyarmati, hanem mint egy teljesen gyarmati országot kezeli a Varsói-szerződés partnerei közt fennálló egyenjogúságot úton­­útfélen hangoztató Szovjetunió. Mert vájjon megkérdezte-e a budapesti kormányt Brezs­­nyev, hogy átrepülhetnek-e, rakodhatnak-e Magyarország "szu­verén” területén a szovjet szállítógépek, engedélyt kért-e erre és várjon tájékoztatta-e "szövetségesét” ezekről a hadmozdu­latokról, valamint az izraeli akcióra ejtőernyős csapatok ké­szülő bevetéséről, melytől csak Nixon elnök erélyes és villám­gyors lépése tartotta vissza az oroszokat? Nos a válasz nem kérdéses: a szovjet kormány éppúgy nem tartotta szükségesnek szövetségesei hozzájárulását kérni az annak területéről ki­induló katonai akcióhoz, mint ahogy a magyar sajtó — mely szemforgatva cikkezik a nyugatnémeteket ért méltánytalanság­ról — is elfelejtette egyetlen szóval is megemlíteni a Magyar­­országon át délnek özönlő hadianyagszállításokat. Hazánk sze­repe ez esetben nem volt más, mint egy közbeeső depóé, hadi­­anyagraktáré, melyből a legkönnyebb bármilyen irányban ope­rálni. De hogy ezzel — mint arra a VASÁRNAP a válság napjaiban rámutatott — hazánkat kitették egy atomcsapás ve­szélyének, annak, hogy a konfliktus elmérgesedése esetén azon­nal hadszíntérré válik, arra már a legkevesebb gondja sem volt a Kremlin urainak, sem hazai lakásainak. Ezek az események egyébként mindennél világosabban bi­zonyítják, miért nem kerülhet szóba a bécsi csapatcsökkentési tárgyalásokon a hazánkban állomásozó szovjet erők kérdése. Magyarország földrajzi fekvésénél fogva nélkülözhetetlen bá­zis, mindennél fontosabb repülőtámaszpont Moszkva számára. 9 Régi hibák és új félreértések Végezetül még néhány szót az Európa és Amerika közt már régóta lappangó s az izraeli-arab háború kapcsán tápot kapott ellentétekről, a kölcsönös sértődöttségről. Talán ez az egyetlen mondat, megállapítás, melyben igazat írt a pesti lap publicistája: nem kétséges, hogy a nyugateurópai NATO-szö­­vetségesek berzenkedtek — és joggal — a megkérdezésük nél­kül végrehajtott amerikai készenlét miatt, de valóság az is, hogy amerikai részről keserű — és jogos — szemrehányással illették a nyugateurópai országokat magatartásukért. Melyik félnek van igaza? Erős a gyanúm, hogy mindkét álláspont hát­terében alapos indokok húzódnak meg. A gyökerek messzire nyúlnak és Potsdamig, Teheránig, Jaltáig kellene visszamen­nünk ahhoz, hogy a szálakat szétbogozzuk. Európa évek óta duzzog, hogy nem jut számára megfelelő szerep a világpolitiká­ban s közben képtelen megvalósítani saját egységét, azt, hogy a gazdasági összefogás mellé katonai tényezővé, hatalommá váljék. Tulajdonképpen mai napig nem beszélhetünk Nyugat­­európáról, mint egységes politikai fogalomról, mert van ugyan amerikai fegyverekkel felszerelt NATO, van Európai Közös Piac, létezik gazdasági együttműködés a kilenc közt, szépen ülésezik az Európa­ Parlament, de az első igazi kríziskor, az első komoly erőpróbára csődöt mond az egész mechanizmus. Mindenki a saját egyéni, önző szempontait tartja szem előtt és fütyül a közös, szövetségi koncepciókra, az egységes európai érdekekre. ... Azt hiszem, az egyesült Európa megvalósulásától soha nem álltunk messzebb, mint ma! Kiábrándító volt látni a kultú­rált Európa első szóra való “meghódolását” néhány fél-nomád beduin sejk szeszélye előtt és ez számos ottani újságban is ki­fejezésre jutott: a történteket második Münchenként emlege­tik, szégyenteljes meghátrálásnak, elvfeladásnak mondják. A sok sértődött, Amerikát vádló európai hang között akad jócs­kán reális vélemény is "odaát”, mely le meri írni az önbírálat szavait is, így a DIE WELTWOCHE vezető publicistája Erich Gysing is, aki november végi vezércikkében megálla­pítja: Európa önmagát kárhoztatja másodrendű szerepre a világpolitika színpadán! "Félreértések árnyékolják be kapcso­latainkat Amerikához — írja a svájci publicista —, zavart a viszonyunk Izraellel, de az arab államok is rossz szemmel néz­nek ránk. S a történtekből Európa függősége világlott ki: biztonságunk az Egyesült Államoktól függ, energiaellátásunk az araboktól, nyersanyagbeszerzésünk pedig jórészt az u. n. har­madik világ országaira utal rá. Vád és panasz helyett Európa ma inkább önmagának tehet szemrehányást. A jelenlegi krízis megmutatta: Európa mindaddig mások játékszere marad. Alig nem képes saját erejéből hatalmi tényezővé válni.” Hogy ki kicsodát árult el először, hogy ki kit hagyott cserben elsőnek, azt szinte lehetetlen eldönteni. Köztudott, hogy az európai országokban a hidegháborús korszak vége óta egyre fokozódik a mellőzöttségi érzés, valamiféle szegény-gazdag irigységből táplálkozó kisebbrendűségi komplexum, az amerika­­ellenesség. Erős gyanakvással figyelték — s ez teljesen indo­kolt — a fejük fölött Moszkva felé tett hetente-gesztusokat. A mi generációnk már annyiszor csalódott Amerikában, hogy érthető a keserűsége. Arra persze nem szívesen emlékszik Nyu­gat-Európa, hogy a háború után az amerikai adófizetők dollár­­milliárdjai állították talpra és adták meg az alapot ahhoz, hogy most gazdasági hatalommá nőhetett, de nagyon régi tapaszta­lat: akinek hálával tartoznak, arra előbb-utóbb megharagsza­nak, mert az emberek így próbálják kompenzálni a lekötele­zettség kellemetlen és kínos érzését . . . Sérelemért fricskázás létfontosságú időben Most aztán alaposan visszafricskáztak Amerikának minden sérelemért, nemhogy csak a hadianyag Európából való szállí­(Folytatása a hetedik oldalon.) 5. oldal melyet — míg csak erőszakkal rá nem kényszerítik — jószán­tából sohasem fog kiüríteni! Ki tiltakozott és ki adott? A történtek egyébként élénk fényt vetnek a nyugati és a keleti szövetségi rendszerek — a NATO és a Varsói paktum — struktúrájára és az azokon belül uralkodó állapotokra. Noha Nyugat-Európa számára létkérdés az amerikai csapatok jelen­léte és azok az ott élő népek kifejezett kérésére, biztonságuk érdekében tartózkodnak — számos amerikai politikus ellen­zése dacára — a NATO országaiban. Bonn mégis meg merte engedni magának azt, hogy tiltakozzék az Egyesült Államok kormányánál, ahogy az egy valóban szuverén kormánynak jogában áll. (Most ne kutassuk az okokat, hogy a tiltakozás hátterében legelsősorban az a rémület állt, hogy az arabok elzárják az olajcsapokat, csak magát a tényt nézzük.) Várjon Kádár — a magyar nép érdekeit állítólag olyannyira szívén viselő Kádár — szólt-e egyetlen szót is az ország szuvereni­­tását durván sértő orosz katonai mozgások ellen? Pedig azt, hogy Nyugatnémetország ma ott tart, ahol tart, hogy Európá­nak gazdaságilag legelső állama, azt egyesegyedül Amerikának köszönheti, mely számolatlan dollármilliárdokat pumpált bele a háború után, mindvégig fölötte tartván az atomernyőt, úgy­hogy saját védelmének kiépítésére jóformán semmi gondja nem volt. Ezzel szemben a Szovjetunió 25 év alatt csak vitt Ma­gyarországról: kiszipolyozta, lezüllesztette az ország gazdasági életét és azt nemcsak a még napjainkban is tartó jóvátétel szállításokkal, hanem a szovjet megszálló erők horribilis össze­geket felemésztő ellátásával is súlyosan terheli. Ugyanakkor olyan korszerű és nagylétszámú hadsereg fenntartására kény­szeríti, mely mértéken felül igénybe veszi az ország pénzügyi kapacitását. Bonn erélyesen tiltakozik. Kádár meg sunyin lapít, gyáván hallgat. Az a Kádár, akinek diktátorságára majdhogynem isten áldását kérik némely körök, mondván, hogy "Rákosihoz képest” mégiscsak jobb sora van őalatta a magyar népnek. Nos ez ta­gadhatatlan, de lehet-e ez mérték, szólhat-e ez Kádár javára? Vagy nem követett-e el Kádár már épp elég gonosztettet a magyar nép ellen, ha nem is olyan "látványosan”, mint Rá­kosi? A VASÁRNAP éppen két, hete foglalkozott a témával és megállapította: Kádár három nagy bűnt vétett eddig népünk ellen. Első volt az 56-os árulás, második az abortuszrendelet bevezetése s harmadikként áll a magyar parasztság kolhozosí­­tással történt tönkretétele. Magam részéről hozzávenném ezekhez a bécsi konferencián való teljes jogú részvételről történt önkéntes lemondását s végül mostani gyáva meghunyászkodá­­­sát, akkor amikor hazánk közönséges szovjet átmenő támasz­ponttá vált. Mert ez a két magatartás egyértelműen dokumen­tálja, hogy a Moszkvához fűződő­ kapcsolatokon meg sem pró­bál, esze ágában sincs lazítani s hazánk gyarmati függősége ma már oly teljes, hogy semmivel sincs több önállóságunk, mint egy szovjet tagállamnak.

Next