Katolikus Magyarok Vasárnapja, 1975 (82. évfolyam, 1-50. szám)

1975-01-12 / 2. szám

4. oldal KATOLIKUS MAGYAROK VASÁRNAPJA Évközi 1. vasárnap URUNK MEGKERESZTELKEDÉSE Olvasmány Izajás próféta könyvéből (42, 1-4. 6-7) íme, (a Messiás), az én szolgám! Én mellette állok, íme, az én választottam! Ben­ne kedvemet találom. Kiárasztom rá lelke­­met: Isten törvényét hirdeti a világ népei­nek. Nincs nála hivalkodó kiáltozás, sze­mélyválogatást nem ismer, hangos szót nem hallani tőle az utcán. A megroppant nádat nem töri el, a füstölgő mécsbelet nem oltja ki. Hamisítatlanul hirdeti Isten törvényét, nem lankad el, és nem veszíti kedvét, míg csak győzelemre nem viszi az igazságot. Tőle várják az igaz tanítást a nemzetek. Ezt mondja az Úr, a te Istened, aki megteremtette az eget, és megalkotta az ég­boltozatot, szilárddá tette a földet, és létre­hozta mindazt, ami belőle sarjad, aki éltető leheletet ad a népnek, és minden embernek, aki a földön él: “Én, az Úr, az igazságos Is­ten, meghívtalak téged, Szolgám, kezednél fogva vezetlek és oltalmazlak, általad kötök új szövetséget népemmel, és küldök új vilá­gosságot a pogány nemzeteknek. Megnyitod majd a vakok szemét, kiszabadítod börtö­nükből a foglyokat, kivezeted a­ rabokat tömlöcük sötétségéből.’’ Ez az Isten igéje. Zsoltár 28, 1a és 2. 3ac-4. 3b és 9b-10) Áldja meg az Isten az ő népét, adjon neki békességet! Isten fiai, adjátok meg a tisztességet az Úr nevének, imádjátok Istent ünnepi dísz­ben! Áldja meg az Isten az ő népét, adjon neki békességet! Isten szava zeng az örvény fölött: jelen van a mély vizek álján. Nagy erő van az Úr szavában: szent igéje nagyot művel. Áldja meg az Isten az ő népét: adjon neki békességet! Mennydörgés hirdeti Isten fölségét: templomában mindenki áldást mondjon! Az özönvíz is neki szolgál: az Úr or­­szágos örök trónján. Áldja, meg az Isten az ő népét: adjon neki békességet! Szentlecke az Apostolok Cselekedeteiből (10, 34-38) Amikor Péter apostol Kornéliusz szá­zados házában a pogányoknak hirdette az evangéliumot, így kezdte beszédét: Valóban el kell ismernem, hogy Isten nem személyválogató. Mindenki kedves előtte, bármely nemzethez tartozik is, ha el­tölti az Úr félelme, és igaz tetteket visz vég­be; bár tanítását Izrael fiainak adta (első­sorban), amikor békét hirdetett Jézus Krisz­tus által, aki a mindenség Ura. Ti tudjátok, mi minden történt Júdeá­ban attól kezdve, hogy a Názáreti Jézus el­indult Galileából, s hogy a keresztség után, amit János hirdetett, hogyan kente fel őt Isten Szentlélekkel és hatalommal. Jézus, ahol csak megfordult, jót tett, és meggy­ó­­gyította az ördögtől megszállotakat, mert vele volt az Isten. Ez az Isten igéje. Alleluja! Alleluja! Alleluja! Megnyílt az ég, és az Atya szózata hal­latszott: “Ez az én szeretett Fiam, őt hall­gassátok!” Alleluja! Alleluja! Alleluja! Evangélium Sent Máté könyvéből (3, 13-173) Nyilvános működése kezdetén Jézus Galileából Jánoshoz ment a Jordán mellé, hogy megkeresztelkedjék. János azonban így tiltakozott: “Nekem van szükségem arra, hogy megkeresztelj engem, és te jössz én­­hozzám ?” Jézus azt felelte: “Hagyd ezt most! Úgy illik, hogy teljesítsük mindazt, amit Isten kí­ván tőlünk.” Erre János beleegyezett, hogy megkeresztelje őt. Jézus, miután megkeresztelkedett, mindjárt kijött a vízből. Ekkor megnyílt az ég, és látta, hogy Isten Lelke galamb képé­ben leereszkedik és föléje száll. A mennyből pedig egy hang így szólt: ‘Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik.” Ezek az evangélium igéi. Jelentés a Mindszenty Kamarakórusról Isten bőséges kegyelme áradt a clevelandi magyar­ságra. Hogy megérhette azt a pillanatot, amikor az ország első zászlósura, Mindszenty József hercegprímás megláto­gatta a várost. A várakozók csoportjában 19 hajadon és asszony, to­vábbá 10 férfi különös lelkesedéssel, mélységes tisztelet­tel, ragaszkodó gyermeki szeretettel készült a találkozóra, hogy a magyar egyházi énekek, a magyar nóta és népdal gazdag virágoskertjéből egy-egy csokrot nyújtson át az illusztris vendégnek. A Teremtő különös ajándékaként, ez a kis csoport cselekvő részese volt annak az imahad­járatnak, amelyet a nagy magyar főpap vezetésével a cle­velandi magyarok végeztek Rab-Magyarországért. Ez a huszonkilenc ember, a SZABAD MAGYAR KAMARA­­KÓRUS, minden clevelandi magyarnál jobban érezte, hogy milyen csodálatos erő áradt abból az emberből, aki egy­szerű falusi család gyermekeként került az esztergomi prímási székbe. A hercegprímás amerikai útja a lélek diadala volt, az anyagelvűség felett. Nehéz szavakba önteni, hogy a kórus tagjai mit éreztek lelkük mélyén annak az embernek köz­vetlen közelében, akit a vértanúkhoz illő bátorság és szer­zetesi egyszerűség, minden magyart magához ölelő sze­retet, a legnagyobb magyarok sorába emelt. Talán egész magyar Amerikában a Kamarakórus volt az egyetlen cso­port, amely kimondottan azzal a céllal alakult meg több mint két évvel ezelőtt, hogy a hercegprímás tervezett cle­velandi látogatásakor letegye az Úr asztalára azt a lelki csokrot, amit az egyházi zene gazdag kincstárából szedett össze. G. F. Händel: Messiás oratóriumának zárókórusa, a Hallelujah, L. van Beethoven: Isten dicsőítése. Liszt: O salutaris hostia-ja, dr. Werner Alajos: Mercedes mi­séje. Verdi: Jesu dei vivi című műve. dr. Koudela Géza: Magyar Miatyánk-ja és Kongresszusi himnusza, dr. Hal­mos László megzenésített 97. zsoltára, a Minden földek Istent dicsérjétek, fémjelezték azt a munkát, amelyet ez a huszonkilenc ember karmestere vezetésével végzett a látogatás sikerének érdekében. A youngstowni magyar ferencesek könyvtárában kis, történelmi jellegű találkozó zajlott le a hercegprímás és a Szabad Magyar Kamarakórus tagjai között. A kórus tagjai engedélyt kértek, hogy a jövőben a Mindszenty nevet használhassák az eddigi Szabad Magyar Kamara­kórus helyett. Az engedély megadása után a kórus tagjai térdenállva fogadták a főpásztori áldást. A férjek és fe­leségek áldásban részesültek, hogy a családi élet szent­ségében neveljék gyermekeiket, hogy azok ebben a ma­terialista világban is megmaradjanak tisztának, magyar­nak, hogy méltók legyenek a nagy feladatra, amit a Te­remtő rendelt. Az áldás kiterjedt a karmesterre és egész családjára, hogy erőben, egészségben még hosszú ideig dolgozhasson a magyar nóta-, dal- és énekkultúra érdeké­ben, s a kórusra, mint együttesre, hogy még sokáig di­csérhessék együtt az Urat. A Kamarakórus nagy feladatra vállalkozott, amikor a hercegprímástól kapott engedély alapján MINDSZEN­TY KAMARAKÓRUS névvel akarja végezni kulturális munkáját. A clevelandi magyarság eddig csak kis szám­ban érdeklődik ennek a tehetséges együttesnek működése iránt. Vagy talán rájuk is érvényes a „Senki sem próféta a maga hazájában" jól ismert közmondás? A hercegprí­más látogatása óta a Mindszenty Kamarakórus öt alka­lommal lépett a nyilvánosság elé. A legnagyobb sikert nyári, lakeside-i szereplésével érte el. Lakeside metodista nyaralóhely Sandusky (Ohio) közelében, ahol egész nyá­ron magas színvonalú koncerteket rendeznek. Itt énekelt a Mindszenty Kamarakórus egy methodista istentisztelet keretében több mint ezer hallgató előtt. A clevelandi és youngstowni fellépésekről a Katolikus Magyarok Vasár­napja színes riportokban számolt be. December 15-én az akroni Lorántffy Otthonban járt a kórus, hogy műsorral kedveskedjen az Otthon lakóinak. Az új év küszöbén szeretettel köszöntjük a Mindszen­ty Kamarakórus minden tagját, Isten kísérje munkájukat. A kiváló együttes névsora 1974. december 31-én: SZOPRÁN: Dorle Rose, Fancsalszky Betty, Filip Margit, Gatto Katalin, Madár Betty, Mihály Eleanor, Molnár Mária, Némethy Zsuzsi, Öszényi Szilvia, Prófusz Jolán, Radva Éva, Simon Erzsébet. ALT: Bárány Tanya, Berta Erzsébet, Dósa Margit, Filip Teréz, Friedrich Irma, Hábermann Margit, Leszkó Júlia, Pósa Anna, Száraz Anna, Várkely Katalin. TENOR: Fodor Ferenc, Fürdős Egon, Kalmár Fe­renc, Kubát László, Mihály László, Pintér Zoltán, Po­­korny Imre, Zadesky Bili. BASSZUS: Elek Kálmán, v. Hollósy Ervin, Markó István, Péterváry Károly. A Szabadságharcos Világszövetség elnökségi ülése New Yorkban A Magyar Szabadságharcos Világszövetség elnöksé­ge dr. Pogány András világszövetségi elnök vezetésével New Yorkban, a Holiday Inn Hotel különtermében 1974. december 16-án rendes tanácsülést tartott, amelyen a Vi­lágszövetség elnökségének amerikai és kanadai tagjai — közöttük P. Vitéz Baán OFM, az amerikai szövetség el­nöke, Timár András, a kanadai szövetség elnöke, Lovas György világszövetségi főtitkár, Győrik Ilona Mária al­­elnök, Lehotay Attila alelnök, Soós József világszövetség szervezőtitkár­a szép számban vettek részt. A hat óra hosszat tartó ülésen időszerű politikai és szervezési, vala­mint taktikai kérdések kerültek megvitatásra. A Világszövetség elnöksége köszönetét és elismeré­sét fejezte ki Kecskési-Tollas Tibornak, a Világszövetség alelnökének és a NEMZETŐR főszerkesztőjének lelkes munkájáért, amelyet a Szabadságharcos Világszövetség HIT ÉS ÉLET Pázmány Péter: Az alázatosságról Az alázatosságnak böcsülletes méltóságát két dolog ismerteti: egyik, a Krisztus taní­tása és példája. Másik, azok a privilégiu­mok, kiváltképen való magános áldomások, melyeket ad Isten az alázatosoknak. Először azért, az alázatosságot böcsülle­­tessé és kívánatossá teszi a mennyei Mes­ternek, Krisztus Jézusnak tanítása és példá­ja. Mert noha Plato, Aristoteles, Plutarchus, Seneca és több világi bölcsek szép és mély tanúságokat írtak az okosságról, igazság­­ról, irgalmasságról, mértékletességrül, erős­ségről és több erkölcsök jóságiról, de senki közülük az alázatosságot tökélletes erköl­csök és jóságok közé nem számlálta, sőt az elvetett félelmes embernek roszságát nevez­ték hamilitás­nak, alázatosságnak. Példával tanította Ábel az ártatlanságot, Noé a reménységet, Ábrahám a hitet és en­gedelmességet, József a tisztaságot, Jób a békességes tűrést, Mózes a szelídséget, Dá­vid az ellenség­szeretést, Illés az Isten tisz­tességének buzgó kívánását; egyéb szentek­től egyéb tökéletes erkölcsöket tanulhatunk, de az alázatosságnak nem találtatott e föl­dön mestere. Hanem ezt ő maga az Isten Fia, mennyből alászállván, nyelvével és példá­jával tanítá. .. Első és legnagyob eset akkor lett menny­országban, mikor az angyal isteni hasonla­tosságot kivána; és ottan ördöggé változék, pokolba esék. Másik, mikor az ördög azzal hiteté Évát, hogy Istenhez hasonló lészen, ha a tiltott gyümölcsöt megkóstolja. Látván az Isten Fia, hogy a teremtett­ állat ily igen vágyódik az isteni hasonlatosságra; azt is tudván, hogy az alázatosságot egyéb meg nem kivántathatja velünk, ha az ő példája meg nem kivántatja; kevélységünket sem or­vosolhatja egyéb, hanem az Istennek maga alázása; oly állapotba öltözék, melyben­­ hozzá hasonlók lehetünk, ha alázatosak le­­szünk. Az emberek alázatosságában két dolog találtatik: első, értelemben vagyon: mikor ember megtekinti bűnökkel és egyéb fogyat­kozásokkal terhes állapotját és meggyőződ­­tetvén a valóságos igazzal, azt ilili maga felől, hogy nem böcsülletet és dicséretet, ha­nem arczapirulást és gyalázatot érdemel. Másik, akaratban vagyon: mikor ember kí­vánja, hogy mások olyannak tartsák őket a minémű, és nemcsak illetlen böcsülletet nem kíván, hanem örömest szenvedi, ha érdemlett böcsülletben sem tartatik, vagy érdemtelen gyaláztatik. Ám az első dolog nem lehetett Krisztusban, úgymond Sz. Bernárd, mert, magát ismervén, tudta, hogy ő Isten Fia, minden tisztaságnak kútfeje és minden bö­­csülletre méltó, hanem az ő alázatossága ibban volt. hoov. a mi példánkért és az alá­­-?Possármak böcsülletes sz eretéséért. nem viselte m­agát, mint méltóságához il'etf. pkar*e ti^rrv pnvecpk se unv f'c?fp1t.*k­ö tét p mint érdem^tte hanem az érdemtelen­­.velá’cenkat és kisebbítéseket jó kedvvel szzenvedte. Erre az alázatosságra tanított minket Krisztus nyelvével és prédikálásával, mikor törvényt hirdetett és sententiát mondott, hogy: Valaki magát felmagasztalja, meg­­aláztatik, valaki megalázza magát, felma­­gasztaltatik. A végvacsora előtt, nagy alá­zatossággal megmosó tanítványi lábát, pél­dát adván, hogy senki ne szégyenlje meg­alázni magát és egyebek lábaihoz borulni, ha ő, Úr és Mester lévén, ezt mivelte. Egy­szer a tanítványok azt kérték tőle: Kicsoda nagyobb Isten országában? Krisztus egy ár­tatlan gyermeket mutata, és azt mondá, hogy mennyországba nem mennek, ha ehez hasonlók nem lesznek. Nem üdőnek és vé­kony okosságnak, hanem alázatosságnak ha­sonlatosságát kívánta, mellyel a hiuságos dicsekedéstül és tisztességkivonástul üresek legyenek, mint a gyermekek... Cselekedeteivel és példájával ennél is vi­lágosabban tanította Krisztus az alázatos­ságot. Mert elsőben: valami jó volt benne, azt mindenestül Istennek tulajdonította. Is­ten javainak vallotta: tudományát. Atyja tudományának, cselekedetit. Atyja cseleke­­detinek mondotta. Másodszor: a fulákos nyelvek szidalmit nagy alázattal viselte. Mennyiszer gyaláz­­tatott azzal, hogy paraszt nemből való, ké­zimunkás ember fia?..." Végezetre, csalárd, álnak, községcsalogató volt az ő neve..­. Ezeket a gyalázatos kisebbségeket és rá­galmazó szókat... alázatos csendességgel szenvedte Krisztus. Soha meg nem hara­­gudt, soha nem feddődött, soha bosszút nem állott, sőt kemény szót sem szólott. . . A hit nem lehet alázatosság nélkül. Mert a ki fogva nem tartja okoskodásit alázatos engedelmességgel, bolondságnak ilik­ az is­teni dolgokat... A szeretet mivel gerjed és nevelkedik in­kább, mint ha a magunk alacsony és mél­tatlan kicsinységét, isteni felséghez képest, semminek tartjuk, és magunk utálásával Is­tennek tiszteletire és szerelmére emeltetünk? Valaki magát nagyra böcsülli, Istent nem becsülli: valaki magát megalázza. Istent nagynak vallja és szeretni akarja. Ha azért a tűz hamu alatt tartatik elevenen, az isteni szeretet is, az alázatosság fedele alatt bá­­torságos. Az atyafiai szeretetnek és egyességnek megtartása, úgy tetszik, teljességgel és alá­zatosságon fordul. Mert miképen a kevé­­lyek, egymás előtt kapdosván a konczot, a világi jószágon, tiszten és méltóságon min­denkor veszekednek, úgy az alázatos ember­ben semmi oka nem találtatik a háborgás­nak. Azért mindenekkel békességén alku­­szik. Mert magát semminek, egyebeket magánál jobbaknak ilik­; dicséretet és dicső­­séget nem kíván; senkit nem utál és nem gyaláz; sőt ha valakitől gyaláztatik, vagy károsittatik, nem törődik rajta, mert eszébe jut, hogy ennél többet és nagyobbat érdem­lett, mivel sokszor méltó volt a pokolra. .. Sok különböző indulati és cselekedeti vannak az alázatosságnak, melyeken, mint garadicsokon, elébb-elébb mehetünk annak töherletességében. Első és legalsó cselekedete az, hogy em­ber, szeme előtt viselvén erőtlenségét, ne kövesse azokat, kiket a sz.-i­ás bolondoknak nevez, mert magukban bíznak, hanem a magában való bizakodást félretévén. Isten­ben vesse reménységét. .. Mert valaki Is­ten kívül keres segítséget, gyakran úgy jár, mint Ádám segítő társával, kitül elrontatél... vagy, mint a ki törött nádhoz támaszkodik, mely csak esetet és kezének sérelmét szer­zi, erőtlen segítésével. Második feljebbvaló cselekedete az alá­zatosságnak az, hogy ember nemcsak kíván­ságát tartóztassa a magas és méltóságos ál­lapotra való vágyódástól, hanem azokat, te­hetsége szerint, elkerülje... Nem ellenke­zik az alázatossággal, hogy ember azokért a mennyei ajándékokért, melyekkel Isten ötét áldotta, alkalmatosnak és Isten segít­ségével elegendőnek ilélje magát valami gondviselésre és tisztességes hivatalra: elég, ha magát méltatlannak iléli abból, a­mi ma­gáé. Harmadik és az elsőknél magasabb cse­lekedete az alázatosságnak az, hogy hiúsá­gos dicsőséget, azaz dicséretet, tiszteletet, nagyrabecsülést ne kívánjon az ember szent életéből, sőt elrejtse és titkolva a benne való jót.. . Negyedik felséges cselekedete az aláza­tosságnak az, hogy ember meggondolván, minémű gyalázatot és veszedelmet érdem­lett bűneivel, utálja és minden kisebbségre érdemesnek érzi magát. Azért kívánja és örömest szenvedi, hogy mindenek utálják és semminek tartsák ötét... Ötödik felsőbb és csudáltabb garádicsa az alázatosságnak, az, hogy noha az aláza­tos ember isteni ajándékkal ékesíttetett, no­ha a tökéletességnek tetejére jutott... de szüvéhez nem ragad semmi a dicsőségből, hanem, egyebek előtt nagy lévén, magában kicsinyen marad. amerikai és kanadai szervezetének megerő­sítése és kiterjesztése végett északamerikai körútja folyamán oly önzetlenül és követ­kezetesen folytatott. Mindezért a Világszö­vetség elnöki tanácsa csak hálával és elis­meréssel tartozhat Kecskési-Tollai Tibor­nak. A Szabadságharcos Világszövetség el­nöki tanácsa örömének adott­ kifejezést Pász­tor Lászlónak, a Magyar Szabadságharcos Világszövetség volt főtitkárának az Ame­rikai Magyar Szövetség igazgatóságának el­nöki tisztjére történt megválasztása felett. Egy szabadságharcosnak ilyen fontos tiszt­ségre való megválasztása bizonyára azt fog­­ja eredményezni, hogy a két szervezet mun­kája és együttműködése nagymértékben ja­vulni fog — amelyre a jelenlegi körülmé­nyek között igen nagy szükség van — s az 1956-os szabadságharc szelleme érvényesül­ni fog az Amerikai Magyar Szövetség irá­nyítása során is. Pásztor László szabadság­­harcos bajtársnak az elnökség szívből gra­tulál. Ezzel kapcsolatban és az időközi vál­tozások miatt előállott bizonytalanság el­oszlatása végett a Magyar Szabadsághar­cos Világszövetség megállapítja, hogy a Vi­lágszövetség „tiszteletbeli tanácsadói” listá­ján a következők szerepelnek: Bodnár Gá­bor, a Magyar Cserkészszövetség nv. elnöke, dr. Eszterhás István, a Vasárnap szerkesz­tője, Hajdu-Németh Lajos v. országgyűlési képviselő, a Magyar Republikánus Szövet­ség elnöke és Pásztor László, az Amerika Magyar Szövetség igazgatóságának elnöke. A Világszövetség elnöke és elnöksége karácsonyi és újévi jókívánságait fejezte ki és küldte tiszteletbeli elnökének, Dalnoki Veress Lajos vezérezredesnek és hitvesé­nek Londonba. Az ülést dr. Pogány András délután 6­ órakor rekesztette be.

Next